Kolos a colostörténete (7)

Miután azt megbeszéltük, tisztáztuk, hogy én aktív mester vagyok, de Kolos nem, ő még csak nem is uni, mert „kicsikéje” van, amit „picim”-nek becéz, akkor ezt mondtam nekik:
- Igen, megteszem, megkúrlak majd titeket, de nem ma! Ma Kolosé vagyok. – jelentettem ki és nem magyaráztam meg nekik, ennek okát.
Ezzel kicsit lelohasztottam a lelkes hangulatot, de az hamar újra visszatért. Egyre bátrabban fantáziáltak arról, hogy hol, hogyan, mikor fog ez bekövetkezni és a mesterük véleményével sem számoltak, csak hogy hamarosan elhangzott:
- Vége az estnek, köszönjetek el, mars aludni! – hangzott a másik sátorból.
- Csak egy kicsit még had maradhassunk! – kérlelték, de kérlelhetetlen maradt.
Így hát nem volt mit tenni, gyors puszilkodás után hazamasíroztak. Egy ideig még hallatszott a mesterük zsörtölődése, egy –egy pofon, vagy fenékre csapás hangjai is elértek hozzánk, de utána már csend lett, ott.
Így hát mi sem vidámkodtunk tovább, gyorsan elvégeztük még, amit kellett, s mi is eltettük magunkat egymás mellé a sátorban, a hálózsák alá, de még nem másnapra!
Most jött csak el a mi időnk! Tettük is, amit csak akartunk, bírtunk, elterveztünk már a korábbi napokban. Már a holdfény is igencsak világított, mikor végre elszunnyadtunk.
De nem aludtunk sokáig, mert arra ébredtünk, hogy motoszkálás hallatszott a sátor mellől s halk sugdosás: - Szerinted már túl vannak rajta? Befejezték, nem fogunk zavarni? – hallatszott onnan. – Nem, már nem zavartok, ha így felzavartatok. Mit akartok? – kérdeztem meg tőlük súgva, halkan, bentről, de Kolos már húzta is le a sátor bejárat cipzárját s engedte be őket egymás után. Kicsit szűken lettünk, de sok jó ember kis helyen is elfér, így Zsolt Kolos ölébe, mellé, Jóska pedig az enyémbe fészkelte be magát. Ahogyan ez sikerült, már azt is megtapasztalhattuk Kolossal, hogy a srácokat már nem kell felfelajzanunk, mert mind a kettőnek állt már a dárdája készen, mereven, előre.
S ha már Jóska jutott nekem, nem orroltam meg érte, mert Jóska is szimpatikus volt nekem. Fiatal volt, jó magas, magasabb, mint én, de ha nem is sovány, de nem sok háj volt még rajta, de helyette izom annál több. Nem csak a karjain, lábain, de a hasán is, no meg a mellizmairól még nem is szóltam.
Fiatal kora ellenére nem lehetett volna gyakorlatlannak nevezni, mert a keze izgató volt, tudta hova kell nyúlni s hogyan, hogy felizgassa a másikat. Kicsit ugyan zavarban voltam, mert ott volt Kolos is, igaz ő Zsolttal volt elfoglalva s viszont. Próbáltam halkan tenni, amit tettem, de Jóska eléggé hangos volt, nyögött, sziszegett s persze biztatott, hogy ne sajnáljam őt, dugjam csak jó keményen, erősen, hosszan. Így hát ezt tettem, de nem mentem el. Szerencsémre.
Mikor legurultam róla, egy másik kezet is éreztem magamon. Ez Zsolt keze volt, aki megkérdezte, hogy jöhet-e ő is, most? Kicsit elképedtem ettől a tempótól, de Kolos is kérlelni kezdett, ha tudom, tegyem meg most, itt, vele is.
Mivel tudtam, így megtettem. De őt már gumi felhúzása után tettem a magamévá, alaposan, hosszasan kőröztem benne, míg éreztem, hogy már közelít a kéj, így elmentem benne, nyugodtan, pontosabban a gumiba.
Ez már sok volt, így kimásztam a sátorból, le a Dunához s ott gyorsan megfürödtem, megmostam magamat alaposan, ahol kellett. Később már a többiek is követtek Kolossal az élükön, de én akkor már a másik sátor felé tartottam s oda bújtam be Gyulához. Nem tudtam ugyan mire számítsak, de azt igen, hogyan közelítsem meg s csillapítsam le, ha okoskodna.
Nem is volt gondom, mert Gyula fülelve várt, ugyan nagyon meglepődött, hogy a fiai helyett én érkeztem meg, de nem nagyon fájlalta. Egy ideig csak halkan beszélgettünk a fiúkról, Kolosról, majd óvatosan mesélni kezdett hármójukról, hogyan ismerkedtek meg s hogyan határozták el, hogy együtt jönnek erre a csónaktúrára. Egy részét már hallottam az este a fiúktól is a tábortűz mellett, de voltak új információi is.
Feltűnt az is, hogy maga is frusztrált, még azt is mondhatnám, hogy némi önbizalom-hiányban szenved, s ezt kompenzálja az időnkénti keménykedésével. Az is kiderült számomra, hogy maga is tisztában van a saját értékeivel, de korlátaival, no meg azzal is, hogy a srácokat egyszer sem tudta kielégítenie eddig. Ami még új volt számomra, hogy ő is úgy várt, mint a Messiást, mert maga is alám akart kerülni.
Így hát ennek sem volt akadálya. Ugyan gumit nem hoztam, mert nem gondoltam rá, de nem is volt rá szükségem. Én tiszta voltam, hiszen fürdés után jöttem ide, Gyula is fürdött az este, az óta legfeljebb zsebhokizott.  No meg az sem volt nagyon valószínű, hogy újra el akarnék és tudnék menni is.
Így hát jól megdugtam, elszórakoztam benne, majd aludni tértünk s reméltük a srácok is azt teszik hármasban, a másik sátorban, de tévedtünk.
Én a Nappal keltem – szokásom szerint – pirkadatkor. Sétáltam egy nagyot s mikor visszaértem a Duna parton egy srácot láttam ülni, mélázni egyedül. Jóska volt. Megkérdeztem tőle, hogy a többiek alszanak-e még, de nem tudta, mert ő nem aludt velük a sátorban, hanem hamar kijött és Kolos sátrában keresett menedéket egy időre, de kényelmetlen is volt, hideg is volt, egyedül is volt, így hamar felkelt s kiült ide. Látott elmenni, de nem mert szólni, mivel én nem vettem észre. Ezen kicsit dühbe gurultam, elkaptam a nyakát, majd a kezeit is a teste alá csavartam s ráülve dögönyöztem, mikor halkan azt javasolta, hogy inkább mást tegyek, mert este, éjjel nagyon élvezte, mikor benne voltam.
– Jó lenne most is élvezni és érezni téged! – szólt s folytatta: - Az sem baj, hogy most sincs gumid, de most kérlek, menj el bennem, utána majd kimosakszol. – kérlelt Jóska.
– Észrevetted, megfigyelted? - néztem rá elismerően.
– Igen, természetesen s azért sem mentél akkor el bennem. – közölte.
– Jó megfigyelő vagy, de nem mindenben. – válaszoltam, majd látva kérdő tekintetét elmondtam, amit Gyulától hallottam.
– Ejha, ezt el sem hiszem. – kiáltott fel.
De, míg a többiek fel nem ébredtek, ott, lent a Duna parton, a homokban, igaz kicsit feljebb menve, lerendeztem Jóskát most is. Hagytam, hogy játsszon egy kicsit rajtam a kezeivel, megcirógasson itt-itt, majd lassan odahajolva le-, pontosabban felszopjon és végül így felkészítve belehatoltam. Jócskán kőröztem benne, dugattyúztam is őt, majd hagytam mikor közelgett a vég, hogy benne eldurranjak. Lassan kihúzódtam belőle és mentem úszni. Jött ő is.
A reggel további része mozgalmas volt. Gyors reggeli után összepakoltunk s mindent bepakoltuk a három csónakba.
A csónakelosztásnál volt egy kis kavarodás, de hamar megállapodtunk, hogy mi megyünk a kenuval, abban Gyula, Jóska és én. A két kajak maradt Kolosnak és Zsoltnak.
Délig egyhuzamban húztunk, így jól is haladtunk, elég messzire jutottunk.
Távolban már feltűntek Baja város elő falujának házai. Itt megálltunk, mert a faluban messze földön híres pékség működött, ott akartunk a hátralévő napokra kenyeret, de péksüteményt is vásárolni. Szerencsénk volt, mert az aznapi délutáni sütéssel lángos is készült, így abból is vettünk.
Jól megtelt a két cekkerünk, volt mit lecipelni a folyóhoz.
Mg visszaszálltunk és húztunk egy sort, majd már Baja előtt alkalmas, de nem zsúfolt táborhelyet kerestünk. Találtunk is egyet, ahol pont elfért a három sátor s maradt hely a csónakoknak is.
(utolsó folytatás következik)