Kolos a colos története (5)

Amit csinált az már fájt, nem kicsit, de nagyon, így sziszegni, vergődni kezdtem erre. Ő meg nevetett s még jobban tette, továbbra is. (Azt gondoltam, ha már fáj nekem, neki is fájjon egy kicsit és ezért cukkolni kezdtem őt )
- Csak ennyit tudsz? Erre telik a fantáziádból? Más ötleted nincs? – cukkoltam hangosan Kolost.
Az bedühödött s mást kezdett csinálni.
Betérdelt elém, a lábaim közé s ezt sziszegte:
- Ne merj ellenkezni, hanem hagyd, hogy azt megtegyem, amit elhatároztam neked büntetést.
- Rendben, Uram. – válaszoltam és nagyon kíváncsi voltam, hogy most mit talált ki.
Lassan leoldozta az egyik bokámat a cövekről, majd a másikat is s hagyta, hogy kicsit megremegtessem a lábaimat kiűzve a készülő görcsöt azokból, míg ő egy kődarabbal kiütögette a cövekeket is a korábbi helyükről, a homokból. Majd megfogta mind a két bokámat a markaiba és lassan a felemelte, majd a fejem felé közelítette azokat, míg meg már erősen domborítva lenyomta a füleim mellé azokat széttárva. Majd ugyanazon kődarabbal beverte a cövekeket is a füleim mellett a homokba, majd hozzájuk kötözte a bokáimat.
(Nem mondom, hogy túl kényelmes volt ez a pozíció, de azért elment. Főleg, hogy egyre kíváncsibb voltam a folytatásra. És bár elhatároztam magamban, hogy nem szólok, de kicsúszott a számon. – Meg ne merd tenni!)
Szinte éreztem, ahogyan összerezzent ezt meghallva, mert szaporábban vette a levegőt, de csak annyit válaszol flegmán: - Nem az lesz, amire gondolsz. Várd ki a végét!
Éreztem, hogy ott ül, vagy térdel a lábaim között és simogatta a feszes, szőrös popóimat, belső combjaimon is végighúzta a kezeit, ujjait és főleg a körmeit. Még a golyóimat, és a gátamat is végigsimította. (Valahogyan olyan megnyugtató volt ez a simogatás, mintha ezzel is érzékeltette volna, nem kell félni, itt vagyok, nem lesz baj.)
Most hirtelen nem csak a kezét, ujjait éreztem a bőrömön, de a korábbi vesszők hegyes végét is, ahogyan végighaladt a merev farkam csupasz makkjától a farkam bőrén lefele a golyóim bőrén át a gátamig, majd lassan becsúszott a vágatomban az érdes, hegyes, tört vége s ott haladt lassan egyre tovább, tovább, míg csak el nem ért az ánuszrózsámig.
Ott megállapodott. Kicsit mozgatta, vagy talán pödörte is a vesszőt a tenyerében, mert érdekes, eddig soha nem érzett valamit tapasztaltam az ánuszrózsámnál. Mintha bizsergés lett volna, bár néha valami, egészen kicsi kín, fájdalom is felmerült közben (gondolom, mikor beleakadt a vessző letört vége ott, valami kényes bőrfelületbe). Bizarr érzés volt, az biztos.
Felsóhajtottam, a testem is megrándult ettől az érzéstől, de hallottam ő is felsóhajtott.
S ment tovább.
Kicsit távolabb húzódott tőlem (mert nem éreztem már a lábainak bőrét, nyomását az én popóimnál) és hamarosan újra éreztem a vessző hegyes végének az érintését az ánuszomnál. Már éppen elöntött a kéj kellemes előzetes érzete, mikor lecsapott a borzalom. Szó szerint lecsapott a vessző hegyes véges pont ott talált el, ahol a bőr a legvékonyabb s legérzékenyebb.
Az agyamig hatolt a hatalmas kín érzete. Felordítottam.
Artikulátlanul ordítottam egy rövid ideig, míg nem már csökkent bennem a kín, a fájdalom.
A testem önkéntelenül is összerezzent, megvonaglott. A kíntól feldobtam a testemet a lekötések ellenére. Úgy huppantam vissza a homokon a hátamra, mint akiből kiszállt minden erő. Így éreztem. Feküdtem ott visszahajtva, kicsavart testtel, a hátamon s megszűnt körülöttem a világ létezni egy időre.
(Gondolom az agyam kapcsolt ki, míg elmúlik, vagy már csökken a kín, a fájdalom.)
Nem láttam, mert még mindig rajtam volt a szemellenző, de gondolom Kolos nagyon megijedhetett az ütése utáni reakcióimat meglátva.
Egy ideig nem történt semmi, semmi zajt sem hallottam. Kolos is mozdulatlan lehetett.
Végre hallottam, hogy megmozdult, áthajolt rajtam s leoldotta a füleim melletti cövekekről a rövid kötelékeket, amik a bokámat odafogták és lassan visszahajtotta a lábaimat a homokra. Majd a kezeimet, csuklóimat is kiszabadította. Végre szabadon mozoghattam, de nem tettem semmit. Feküdtem csak a napfényes homokon elnyújtózva,a hátamon.
Kolos közben a fejem fölött, messze fent, a sátraknál valamivel zörgött, majd mire végre feltápászkodtam, felültem és körbenéztem, már nem is láttam, pontosabban akkor láttam eltűnni az ártéri erdő fái között.
Lassan felálltam, felmentem magam is a sátrakhoz, elővettem valami innivalót, majd felélesztettem a tűzet s vizet melegítettem kávéhoz. Lassan ittam s vártam, hogy Kolos előkerüljön, de jó ideig nem került elő.
Ekkor magam is felmentem az ártéri erdőhöz s kiabáltam Kolosnak, hogy jöjjön vissza, mert indulnunk kellene tovább, de semmi eredménye nem volt.
Még vagy egy órát vártam rá, addig ettem egy szendvicset, de mikor akkorra sem jött vissza, lassan összepakoltam a sátrakat, elrendeztem mindent a hordókban, sőt mg az ennivalót is szétválasztottam két cekkerbe, lecipeltem a magam kajakját a vízhez, bepakoltam s beülve, elkezdtem lapátolni nehéz szívvel.
Még indulás előtt kerestem egy papírdarabot s írtam Kolosnak egy üzenetet, hogy ne hülyéskedjen, jöjjön, érjen utol még ma.
Nem siettem, inkább csurogtam, mint eveztem, s sokszor néztem is visszafelé, feltűnik-e már Kolos kajakja, de sajna nem történt meg.
Estig sem s lassan már sötétedett, mikor végre elhatároztam, hogy kikötök, sátrat verek, de legelébb a tüzet gyújtottam meg s nagy lánggal égettem, hogy Kolos rám találjon, meglásson.
Későig fent voltam a tűz mellett s csak akkor feküdtem le s oltottam el a tűzet, mikor már pár villám csattant az égen, ami előrevetítette, hogy éjjel esőt kapok.
Sajnos, nem csak éjjel esett, de még két napig, szinte egyfolytában ömlött a hideg eső, lehűlt a levegő is alaposan. Még a mackóruhában is néha fáztam, az orromat sem dugtam ki, csak ha a szükség arra kényszerített, de akkor is siettem vissza a sátor melegébe, a hálózsákomba. Szerencsémre hoztam magammal egy regényt is az útikönyv mellett, így azt olvasgattam, ha elég volt a fény a sátorban. Ha meg nem olvastam, akkor filóztam a közöttünk történteken Kolossal.
Nem tett jót.
Egyre lehangoltabb voltam s ugyan egyedül indultam neki a csónaktúrának, azt gondolva, hogy jó társasága leszek magamnak, de ez megváltozott Kolos megismerésétől és már határozottan hiányzott. No meg a szakadó eső, hideg, nyirkos idő s a bezártság sem tett jót az idegeimnek.
Végre harmadik nap reggelén már verőfényre ébredtem. Ki is pattantam a sátorból, boldogan dobáltam le magamról mindent a hűs, reggeli időben, s szaladtam le a Dunához, ugrottam bele s tempóztam abban, míg csak ki nem merültem ebben.
Gyorsan tűzet gyújtottam a sátorba eltett kevés rőzsével, élelmiszer csomagolóanyagokkal, s mikor már erősen égett a tűz, újabb s újabb adagokat raktam rá. Nagy lánggal égett és reméltem hamarosan Kolos is feltűnik a vízen.
Csalódnom kellett.
Még aznap kora délutánig nem láttam meg Kolost, sem a kajakját.
(folyt. köv.)