Ostrom 2. rész

Dezzel közös történet folytatása.

A kintről jövő zaj zökkentette ki a grófot a szemlélődéséből. A katonái kezdtek odakint eldurvulni. Körülnézett, tőrével levágott egy darab kötelet az egyik függönyről. Gyors hurkot kötött rá, majd a lány nyakába dobta. Nem túl gyengéd a mozdulata, mikor felrántja, de most nincs idő játszani. A kisebb szoba méretű kandallóhoz rángatta, a nyakába vetett kötelet hozzákötötte a falba épített karikához.
- Kisasszony, elnézését kell kérnem, de sürgős dolgok szólítanak. Kénytelen vagyok egy kis időre hiányolni kitüntető társaságát. Rövidesen folytatjuk. –mondta álszent udvariassággal. Az álnok! –gondolja Agnes. Kedve lett volna az arcába köpni, de az elszenvedett megpróbáltatások, és a hőség miatt kiszáradt a szája. És tudja, ha nem akar megfulladni, nem mozoghat.
A gróf körülnézett a szobában, de agy már mással foglakozott. Pillanatnyilag a lány problémáját későbbre halasztotta, de nem kapkodott. Úgy látta, a teremnek nincs más, látható kijárata, remélte, hogy láthatatlan sincs. A lány magától onnan nem megy el, szegény majdnem lábujjhegyen áll, úgy meghúzta a kötelet. Bezárta a nehéz tölgyfa ajtót, a kulcsot az övére akasztotta, maga után intette a szolgáját, és elviharzott.
Már a fegyelmezés foglalkoztatta, innentől ez az ő kastélya, hatalma van megbotoztatni, aki további kárt tesz benne.
Agnes egyedül maradt. Kiabált volna, de nem jött ki hang a torkán. Kényelmetlen, nagyon kényelmetlen lábujjhegyen állni. A lába görcsölni kezdett. Összeszorított foggal, becsukott szemmel, csak arra bírt gondolni, hogy túl kell élnie. Bármennyire is gyűlölte a férfi közelségét, szinte várta, hogy visszajöjjön, és könnyítsen a helyzetén. Bármi is legyen az ára.
Úgy hitte, hogy a várban minden férfit lemészároltak. Aki tudott, elmenekült a közeli erdőbe. Az éles sikolyokból a gróf embereinek részeg röhögéséből kitalálta, mi folyhat odakint. A cselédlányok meghúzták magukat a vár pincéjében, de így a csata végére csapdába kerültek. A kaput bezárták, nyilván a gróf emberei őrzik. A katonák pedig a győzelemtől és az ünneplésként ivott bortól megrészegülve a várban rekedt nőkre vetették magukat. Esélyük sem volt a harcedzett, nőre éhező férfiakkal szemben.
Eszébe jutottak a lányok, akikkel együtt játszott gyerekkorában, és nem bírta tovább. Sírni kezdett.
Saját hangjától nem hallotta meg a lopakodó lépteket. A gróf szolgája –kihasználva az udvaron levő zűrzavart - visszalopakodott. Az izzadtságszagát, és bortól bűzös leheletét érezte meg. Riadtan nyitotta ki a szemét. Hirtelen fájdalom hasított a testébe. A szolga egyik kezével az ágyékába markolt, a másikkal a mellét ragadta meg. Annyira hirtelen és erős volt a fájdalom, hogy nem jött ki hang a torkán. Néma sikolyra nyílt a szája. Az iszonyattól nem tudta nyitva tartani a szemét.
-Káplár! –üvöltötte a gróf, mikor leért az udvarra. - Igen, uram! –jelentkezik a csapat vezetője.
- Mi ez itt, hova lett a fegyelem?
- Uram, a csata után kell egy kis kikapcsolódás.
- Mióta kikapcsolódás a barbár erőszak? Fejezzék be azonnal! Akit két perc múlva meglátok szolgálaton kívül, megbotoztatom. Gondoskodjon róla, hogy minden katona visszatérjen a táborba, erős őrséget kérek a várba! John, John! Hol az ördögbe van?
- Uram, a szolgája?
- Igen, látta?
- Az előbb felvett valamit a földről és visszament a toronyba.
A kulcs! –kapott övéhez a gróf. Úgy látszik nem kötöttem meg rendesen. De mit akar a toronyban. Rohant visszafelé, a bárókisasszony ajtaja nyitva. Csendesen benézett, a látványtól viszont üvölteni támadt kedve. John kéjesen hörögve próbálja megerőszakolni a bárókisasszonyt. Az szegény majd megfullad a nyakán levő kötéltől és az undortól. Nem hezitált sokáig, levett a falról egy bárdot, két lépéssel John háta mögé lépett és a fejébe állította.
Régi jó szolgája volt, nem értette, mi történt vele, de itt nem volt lehetőség választani. Nemesemberre pórnak semmiképp nem szabad kezet emelni. Hova lenne az élet rendje?
De a lány ájuldozik, saját magát fojtja meg. Gyorsan leengedte a kötelet, már nem képes megtartani magát.
Agnes csak az éles csattanást hallotta. A fájdalom megszűnt, és csak azt érezte, hogy lazul a kötél a nyakán. Kioldozták. A lábujjhegyen állástól begörcsölt lábai most, hogy a fulladás veszélye elhárult, felmondták a szolgálatot. Térdre esett, és a hátrakötött kezével talán arcra bukott volna, de erős karok ragadták meg, ölbe vették, és a teremben levő nagy ágyhoz vitték.
A férfi ölében feleszmélt, de mikor meglátta a fölé hajoló arcot, újfent elájult. -Nem is baj, elég vérmes kis szuka. –gondolja a gróf.
Az ágyon a férfi levágta róla a ruhája roncsait. Kezeit kikötötte az ágy támlájához, lábára csak rákerül a kötél. - Még hadd rugdosódjon a kicsike - gondolja-, ráérünk.
Mintha aludna. Szép. Kerek mellek, fiatalos, pihés ágyék, hosszú combok, kicsiny kerek lábujjak. Formás csípő, kemény, kerek fenék. Öröm lesz betörni. A gondolattól mosolyra húzódik a szája. A későbbi szórakozáson gondolkodva elindul, hogy egy kis frissítőt, ételt, italt vegyen magához. Gondoskodnia kell új szolgáról is.
A gróf kivonszolta John testét, majd ledobta a lépcsőn.
- Káplár!
- Igen uram!
- Takarítsa el ennek a mocsoknak a testét!
A káplár arcán döbbenet tükröződött, de ismerte a grófot, tudta, ok nélkül ez nem következett volna be.

Folytatása következik..