18 - a szenvedés szigete

Az este hosszúra nyúlt. A nők mintha összebeszéltek volna, mert sorban, egyenként lejöttek. Látszott, hogy fel vannak dobódva és mind ugyanazt akarták, hogy elsírjam magam. Utána kinevettek, volt akinek lábát kellett csókolnom, volt aki kinyalatta magát.

Sveta több időt maradt velem, elmondta, hogy örül nekem mert Monának elmúlt a depressziója, jó kedvű lett. Megkért, hogy kapjam össze magam és ne sírjak egyből mert az kiábrándító. Ezt ki is próbálta velem, pofozott, majd amikor már könnyeztem rám szólt, hogy legyek férfi. Közben kezeim hátra bilincselve, nyakörvem a futógéphez kötve. Néha megállt és megdicsért, már kezdtem büszke lenni magamra. Majd egy óvatlan pillanatban jött a tökönrúgás, amitől össze görnyedtem, de már sírni sem tudtam, ajkam keresték a nő lábait. Mivel guggoltam ezért a combját tolta az arcomba, nagyon izgató volt, érintése meleg, puha, de nem sokáig élvezettem a pillanatot, lábával hátra döntött, majd nevetve elment.
A végére maradtak az én hölgyeim. Először Zsu, aki külön megdicsért, elmondta, hogy jövőre is ide jöhetünk nyaralni. Nem volt türelme hozzám, de a sírást bevasalta rajtam, mivel ez egy verseny volt a nők között, ezért percek alatt lealázott.
Barbi eléggé sokat ihatott, mert nevetős, inkább vihogós hangulatban volt. Ő egy nadrágszíjjal intézett el, amit nagyon utáltam, de legalább hamar elérte célját.
- Ezután otthon is kapsz, nagyon jó érzés sírni látni téged.
Utoljára jött Anna. Ő komoly volt, mint egy üzletasszony. Rövid szoknyában volt és nem tudtam levenni szemeimet róla. Már ki voltam készülve, alig álltam a lábamon. Szinte aggódva nézett rám.
- Bírod még szolgám?
- Igen Anna, de nem tudom meddig.
- Van egy meglepetésem. Andival beszéltem, régi úrnőddel. Meséltem neki rólad és élvezte a dolgot, azt mondta, hogy külön az ő nevében is verjelek el. Azt mondta, hogy haragszik rád amiért elpazarolt pár évet miattad. A mostani pasija sokkal jobb, épp Ibizán nyaralnak. Nézd csak, ezt neked küldi.
Mutatott egy képet a telefonján, Andi egy tengerparti bisztróban ült egy bárszéken, csinos rövid ruhában, mint egy bombázó és középső ujját mutatta felém.
Anna sokáig pofozott, lassan, ráérősen. Néha nevetett, máskor megvetően, szigorúan nézett rám. Amikor végre elsírtam magam lenyomott a földre és lábait belém törölgette. Aztán újra kezdte, immár minden pofonhoz hozzátette, hogy ez Anditól van. Majd ő is egy tökön rúgással fejezte be és egy fotót készített Andinak. Eléggé szarul nézhettem ki rajta, nevetve küldte el. Majd búcsúzóul felhúzott magához, mintha meg akarna csókolni. Még reménykedtem is, hogy talán van benne egy kis szeretet. De amikor egészen közel került hozzám, a leheletét is éreztem, akkor leköpött, többször is.
- Te azt hitted megcsókollak? Te szerencsétlen. Álmodozz csak. Most próbálj aludni amíg lehet, erősödj meg holnapra mert így nem kihívás elverni téged. Később hozok le maradék kaját és egy matracot alváshoz.
Arcomat beterítette a nyála, alig láttam, de közben Andira is gondoltam, akinek ezt az egész szenvedést köszönhettem. A futópad gumi szőnyegére feküdtem, mindenem fájt, de próbáltam pihenni egy kicsit, erőt gyűjteni, hogy tudjak majd helytállni holnap is.

Folytatódik..