Kolosa colos története (2)

Kicsit kivárt, s mivel nem szóltam, így folytatta a langaléta srác:
- Például most azt is „látom”, ahogyan csattognak a fogaskerekeid az agyadban: - Mit akarhat ez a pasi tőlem? – kérdezed magadtól, ahelyett hogy tőlem kérdeznéd, vagy a farkadtól, ami már ágaskodik is, mint aki tudja. – jegyezte meg komolyan, majd megkérdezte: - Nem kényelmetlen egy kicsit ilyen elnyomott, leszorított farokkal ücsörögni itt, ahol legfeljebb a madarak, vagy én láthatom azt, ha szabadon van?
- De, igen. – válaszoltam s már magam is lekaptam magamról minden textilt. De még azért hozzátettem:- Túl sokáig nem tudok így maradni, mert fehérbőrű vagyok, s hamar megkap a Nap, leégek hamar.
- Nem kell sokáig meztelennek lenned, hamar felmérem a terepet. – nyugtatott meg a srác s végigment rajtam a pillantása. Tényleg alapos volt a vizslatás. Mikor végzett, intett, hogy felvehetem a pólómat és lassan megszólalt:
- Igen, jól gondoltam. Kellően szőrös vagy, izmos s sportos. Látszik, hogy valamit sportolsz. Mit? Megtudhatom?
- Persze: nyáron evezés: kajak, kenu, szkiff, de kielboot is; valamint a Balatonon vitorlázás, de belekóstoltam már a repülésbe is, beleértve az ejtőernyős ugrást is, de ez utóbbi nem vonzott. Télen tollaslabda, s úszás mindig, no meg a kerékpározás. És Te? – kérdeztem vissza őt.
- Hasonlók, kivéve a tollaslabda, helyette röplabda. – jött a válasz tőle is.
S ha már nála volt a szó, akkor folytatta is:
- Tudod, az éjjel rólad, veled álmodtam. Erősen vizuális vagyok, talán azért is, no meg, erős volt a vágyam is feléd. Már az este is a tábortűz mellett ülve s dumcsizva, egyszer, majdnem az öledbe hajtottam a fejemet s úgy hallgattalak volna. Közbevágtam:
- És miért nem tetted? – firtattam.
- Talán azért, mert mi meg voltunk világítva a tábortűztől és nem láttam, kik vannak még ott, a sötétben és főleg milyen messze.
- Aha. – nyugtáztam, majd rá nézve megkérdeztem: - De egyszer kijöttél a sátradból, odajöttél az enyémhez, hallgatóztál is egy ideig, majd mégis visszamentél. Miért?
- Miért, miért? Mert vágytam reád! Oda akartam bújni melléd! De nem mertem. Most már érted?
- Igen, persze s milyen hülyék vagyunk, mert mind a ketten erre vágytunk, de nem mertük megtenni, szólni, kezdeményezni. Megérdemeltük! – jelentettem ki.
Egyetértett velem, de hozzátette némi malíciával:
- Ma este nem így lesz!
- Hanem? – cukkoltam.
- Úgy lesz, hogy felmérjük, hogy melyikünk sátra a nagyobb s abba költözünk be, együtt. Abban alszunk, együtt. – válaszolta meg.
- Rendben, legyen így. – egyeztem bele s már nyúltam is, hogy felvegyem magamra a fehér, hosszú ujjú ingemet, hogy le ne égjek.
Nem siettünk, de azért egy kicsit belehúztunk, míg csak hirtelen meg nem rekedtek a kajakok. Megálltak, mintha valami lefogta volna azokat a Duna kellős közepén. Értetlenül néztünk egymásra, de én kapcsoltam hamarabb, ahogyan felnéztem, előre a víz színén.
Nagyon furcsán fodrozódott a víz felszíne körbe-körbe. Azért nem vettük korábban észre, mert egymást, a másikat bámultuk és nem a vizet.
Beugrott egy régi emlékkép. Még kissrác voltam, mikor a szüleimmel erre jártunk csónaktúrán egy kielboottal s ugyanígy jártunk. Homokpad.
Igen, a Duna közepén volt a homokpad, mert a Duna vize szélesen elterült a két kanyar között s a sodorvonal a folyásirány szerinti jobb part felé volt a közép helyett. A fenti kanyar után szétterülő és így lelassuló víz - az addig vele úszó hordalékát - a homokszemeket, lerakta s ebből képződött a homokpad.
Mi pedig ezen homokpad tetején, az alig bokáig érő vízen úsztunk. Már mint, néha úsztunk, néha meg fennakadtunk a sekély vízmélység miatt a kajak aljával a homokpadon. Nem volt vészes, gyorsan ki is ugrottam a kajakomból, az így felemelkedett s már úszott is a vízen. Kolos látta mit tettem, így ő is követett azonnal. Azzal meg most ki törődött, hogy anyaszült meztelenül ácsorogtunk a homokpadon a csónakjaink mellett.
Nem sokáig.
Mert éppen kezdtem magyarázni Kolosnak, hogy mi ez, hogyan keletkezik s mitől, mikor előre mutattam a víz fodrozódása felé, lefelé, mikor megláttam a vészt.
A lenti kanyarból éppen akkor kezdett kiúszni egy önjáró uszály, ami jött felfelé a Dunán. Ha ez itt ér minket a homokpadon, akkor a nagy hullámzás fel is boríthatja a csónakokat, de minimum megtölti vízzel, ha csak össze nem töri azokat a hullámzás okozta hol van víz, hol semmi, csak a homokpad.
Gyorsan le kell mennünk a homokpadról, de ez nem elég, hanem át is kell vágni a kajakokkal a hajó előtt, hogy a hajó és a part közé kerüljünk azon oldalon, ahol nem homokpad, hanem mély víz van.
Visszafelé már nem volt idő menni, szaladni, így hát előre, lefele, a víz folyása felé kellett szaladni a homokpadon s ahol már nem bokáig ért a víz, hanem mélyebb volt, mert térdig merültünk el a vízbe, be kellett ugrani a kajakokba, erősen jobbra, kifele, elfele a homokpadtól jutni s gyors evezéssel átvágni a közeledő önjáró uszály előtt a hajósodorban.
Csak remélhettem, hogy a hajósok is meglátnak minket, ismerik itt a Dunát, a homokpadokat s esetleg le is tudnak lassítani, hogy időt adjanak az átjutásunknak, előttük.
Jól számítottam, sikerült.
Az önjáróuszály lassított, így haladt el mellettünk s vidáman integetett a kaptány s az egyik matróz is a kormányállásból nekünk.
Mi meg visszaintegettünk s köszönömöt mondtunk, kiáltottunk nekik.
Éppen megnyugodtam volna, mikor az önjáró uszály dudája elbődült és a hangra odakaptam a fejemet. Láttam, hogy a kormányállásból nagyon mutogatnak nekünk valamit.
Körbenéztem s akkor vettem észre, hogy az első nyomában jön egy második önjáró uszály is. Gyorsan közeledett hozzánk.
Nem volt idő nagyon kitérni, eléggé közel kerültünk hozzá, így jól kellett a hullámot fogadni, hogy ne csapjon be a víz a csónakjainkba.
Bár ő is lelassított, de sajna nagyobb volt, mint az első, így a hullámja is nagyobb, magasabb lett. Szerencsénk volt, azt is kivédtük.
És mivel eléggé közel haladtak el mellettünk, a fedélzetről jól láthatták, hogy csupaszon ülünk a kajakokban. Vidám kiáltozás hallatszott a fiatal matrózoktól s „tanácsokat” is adtak, hogy mit s hogyan tegyünk, ha már tehetjük.
Mivel már nem volt más dolgunk, nem jött újabb veszedelem, így felszabadultan mi is visszakiáltottunk nekik sok mindent. Sőt Kolos még azt is megreszkírozta, hogy feltérdel a kajakjában, meglóbálja a fütykösét s párimitáló mozgást is végzett, mint aki önkielégíti magát. Most volt csak üdvrivalgás, fütyülés a matrózok részéről.
Lassan ez a hajó is elúszott, így ott maradtunk magunkra. Irányt vettünk a part felé s ott kikötöttünk, majd kivettünk mindent a kajakokból, s felcipeltük lassanként az ártéri erdő közelébe, az árnyékokba azokat.
(folyt. köv.)