Kolos, a colos története (1)

Ma Kolos napja van és így jutott estembe ez a régebben történt eset egy sráccal, aki nem kicsi, de igencsak nagy, pontosabban magas volt. Magassága még a két métert is meghaladta pár centiméterrel, bár ez előre –az első találkozásunkkor – még nem látszott.
Ez még akkor történt, mikor már elvégeztem az egyetemet, letettem az utolsó vizsgáimat s túl voltam az államvizsgámon is, viszont még nem kaptam meg a diplomámat s csak október másodikán kellett jelentkeznem az első munkahelyemen is, munkára. Így hát volt egy jó három hónapom, szabadon a nyárom s kora ősszel.
Mindig is szívesen jártam csónaktúrára, így elhatároztam, hogy egy hetet eltöltök azzal, hogy túrakajakommal lecsurgok a Dunán Mohácsig s vagy a kofahajóval jövök vissza, vagy vonattal. Így is lett, minden szükségesemet összecsomagoltam, ami egy ilyen túrához kellett, és egy keddi napon nekivágtam. Az első nap húzós volt, mert ugyan hétköznap, de mégis Budapesten kellett áteveznem, a sűrű hajóforgalom között le délre, túl a Duna hidakon.
Nem volt olyan vészes, s mivel már a hajnal a Dunán ért, így tíz óra után már elhagytam a Déli vasúti összekötő hidat is, volt időm lassan csurogni lefele. Tizenegy óra után ki is kötöttem, fürödtem, úsztam egyet a Dunába, majd egy fa árnyékában pihenni tértem. El is aludtam s jó három óra volt, mire az éhség felébresztett. Megettem az elkészített szendvicsemet s nem messze egy büfénél hideg, habzó sört ittam rá, majd vízre szálltam s csurogtam tovább. Hamarosan utolért egy másik kajak is, amiben szintén egy srác ült, de ő lapátolt, nem csurgott, így nálamnál gyorsabban haladt. Integettünk egymásnak, még pár szót is beszélgettünk: ki, hova, merre megy? Kiderült, hogy ő is Mohácsot célozta meg, de első nap csak Lórévig akar eljutni s ott a Halászcsárdában halászlét és süt halat vacsorázni. Viccesen mondtam neki, hogy nekem is rendeljen, mert jövök. Visszaintett, hogy rendben s evezett tovább.
Jó két órát csurogtam, a végén már evezve, mert megéheztem a szendvics után s a halas vacsora biztató volt. Nem sokára már feltűnt a rév, a Duna parton álló magányos kápolna és a Halászcsárda is. A Duna partom a rév alatt valamivel megláttam a felvert sátrat is s mellette a kajakot a parton. –Jó helyen járok. – állapítottam meg s magam is kikötöttem, de nem töltöttem az időt sátorverssel, hanem csak egy inget húztam magamra s irány a Halászcsárda.
Tényleg ott találtam a srácot, a teraszon, már ette a halászléjét, de alig ültem le mellé, a pincérnő már hozta az enyémet is. Jóízűen falatoztuk, majd még a teljes adag sült pontyot is sült krumplival megfeleztük és nem hagytuk ki utána a túróscsúzát sem. Mellé házi bort ittunk fröccsnek, ami jó, ízes s hideg volt. A végére már a cigányok is hangolni kezdtek, majd rá is zendítettek, így kellemes muzsikaszó mellett ücsörögtünk a teraszon a naplementben.
Ekkor jutott eszembe, hogy nekem még fel kell verni a sátramat is, így visszamentem s munkához láttam. Hamarosan jött a colos srác is, aki Kolosként mutatkozott be s természetesen segített. Mikor készen lettem, elhelyeztem a cuccaimat a sátorban, úgy döntöttünk, hogy ütünk, gyújtunk egy kis tábortüzet s annak melege mellett beszélgetünk.
A Nap már lement, a Hold is felkelt és a telihold teljes fényerővel bevilágította a tájat, a Duna partot s a vizet. Jó sokáig dumáltunk s talán éjfél is volt már, mire eloltottuk, pontosabban lepisiltük a tüzet s eltettük magunkat másnapra, vagyis aznapra.
Én reggel, szokás szerint a Nappal keltem, de a langaléta srác még aludt, pontosabban hortyogott, mert hallottam ezt a sátrából. Így elmentem felderíteni a rév környékét, ahol a révház, Halászcsárda és egy kricsmi mellett csak egy kis vegyesboltot találtam, de az még zárva volt. A kricsmi azonban már nyitott, páran álldogáltak is előtte, majd beözönölve már kérték is ki a reggeli ébresztő felesüket s mellé a korsó sört, vagy nagyfröccsöt.
Én csak forró kávéra vágytam, így megkönyörült rajtam a csaplárné és készített egy reggeli fekete löttyöt nekem, mert több nem volt.  Se íze, sem bűze, de legalább meleg, forró volt.
Úgy felébredtem attól, hogy visszaérve a sátramhoz, úgy döntöttem, hogy frissítő reggeli fürdőt veszek, így hát szabadidőruha le és úgy csupaszon, belerohantam a kissé még hűvös vízbe, de hamarosan már vígan fröcsköltem magam körül, majd úsztam is egy jó kis távot benne.
Kimenve megtörülköztem, majd felélesztettem a tüzet és a kisebb csajkámban vizet melegítettem, majd a közben a vegyes boltból hozott kávéból öntöttem bele, felforraltam s éppen kezdtem bögrémbe tölteni s inni, mikor egy árnyék vetült rám s ezt hallottam:
- Jó reggelt, korán keltél. De jó illat van itt. – mondta a srác eltakarva előlem a Napot.
- Neked is. Kérsz egy kis ébresztőt? – néztem, de már öntöttem is a kávéból s tettem mellé a literes tejet is, amit szintén hoztam. – Bocs, de cukrom nincs, mert én nem élek azzal. – mondtam még.
- Várj, nekem van másfajta ébresztőm is. - mondta elrohanva azért s egy kis lapos üveggel tért vissza. – Reggeli gyógyszerem. – mondta viccesen s nyújtotta nekem.
- Köszi, csak egy kortyot. – mondtam s löttyintettem a kávémba. –Huhh, ez erős. – krákogtam.
- Mondtam, hogy gyógyszer. – válaszolta a srác nevetve, de ő meghúzta.
Majd lassan megittuk a kávénkat. Én még a parázsban megsütöttem mind a kettőnknek a hozott szafaládékat, s azt is befaltuk kenyérrel és vereshagymával. Közben elmondtam neki, hogy itt van egy kis vegyesbolt, de nem sok minden kapható benne.
- Semmi baj, van lejjebb hamarosan egy város a túlparton, ott lesz gazdagabb választék is. – nyugtatott meg.
- Tőlem mehetünk is. – válaszoltam.
Összepakoltunk, mindent elrendeztünk a csónakokban s vízre toltuk azokat.
Jó másfél órát eveztünk, mire elértük a várost. Kihúztuk a csónakokat s az éppen ott pecázóktól kértünk felvilágosítást egy közeli bolthoz. Nem volt messze, hamar odaértünk.
A langaléta srác haladt előttem, így volt időm s módom alaposan megnézni őt, legeltetni rajta a szememet. Jó magasra nőtt, biztosan a két métert is meghaladta a magassága, de vékony volt, olyan egyszálbélű. Egy sárga színű sportgatya volt rajta s világoskék izompóló felül. Nem sok szőr látszott a testén, lábain, karjain, de igen szép, kerek, feszes popói voltak.
Visszafelé - a bevásárlás után is - ő ment előttem, így folytathattam a vizsgálódását. Izmosak voltak a karjai, de a vádlii is. Jól megfigyelhető voltak az izmai játékai, ahogyan lépett. Szóval tetszett, nagyon.
Alighogy leértünk a partra, gyorsan bepakoltunk a kajakokba és már a vízen is voltunk. Még a partom lehúzta az izompólóját, de a sportgatyáját már a vízen lebegve vetette le és intett, hogy evezzek egészen mellé. Megfogta a kajakomat s maga mellé húzott, keresztbe téve a lapátját a csónakokon. Ekkor vettem csak észre, hogy meztelenül ücsörög a kajakjában. Mikor észrevette, hogy megláttam, megkérdezte vidáman:
- Így mindent látsz, azt is, amit ott a parton nem. – jelentette ki s hozzátette: - Még nem tudhatod, hogy mindenhol van szemem. s nem csak nézek, de látok is.
Kicsit kivárt, s mivel nem szóltam, folytatta:
- Például most azt is „látom”, ahogyan csattognak a fogaskerekeid az agyadban: - Mit akarhat ez a pasi tőlem? – kérdezed magadtól, ahelyett hogy tőlem kérdeznéd, vagy a farkadtól, ami már ágaskodik is. – jegyezte meg, majd megkérdezte: - Nem kényelmetlen egy kicsit ilyen elnyomott, leszorított farokkal ücsörögni itt, ahol legfeljebb a madarak, vagy én láthatom?
- De, igen. – válaszoltam s már magam is lekaptam magamról minden textilt. Még hozzátettem:- Túl sokáig nem tudok így maradni, mert fehérbőrű vagyok, s hamar megkap a Nap.
(folyt. köv.)