Szolgáltatóház-történetek 3. Travis

Szolgáltatóház-történetek 3.

Travis
(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. Figyelmeztetés: homoszexualitás, deresen történő botozás, orvosi játékok.)


A szolgáltatóház gondolata még akkor fogant meg a fejemben, amikor különféle felnőtt oldalakon jártam az interneten, és megvilágosodtam, hogy igenis, erre lenne igény. Akkortájt, vagy tíz éve, már éppen elmúltam negyven, és vagyonomat másfajta vállalkozásokból megalapoztam. Volt tehát bőven pénzem arra, hogy megvásároljam a külvárosi ingatlant, felújítsam elképzeléseim szerint, és egy évvel később elkezdtem toborozni az alkalmazottakat. Közben megszellőztettem néhány BDSM oldalon a szolgáltatások mibenlétét, hiszen szerettem volna, ha idővel ebből is profitálok.

A szolgáltatóház kilencedik éve nyitotta meg kapuit, ráadásul legálisan, ügyes könyvelők dolgoztak azon, hogy elmaszatolják az esetleges gyanúra okot adó adatokat, így voltaképpen zökkenőmentesen működött.

Elképzelni se tudtam, hány csilliárdos perverz fog bejelentkezni, hogy elverjen, megkínozzon egy másik emberi lényt, mindig többen érkeztek, mint ahány bevállalós férfi és nő dolgozott nálam. Megteremtettem számukra a kedvező munkafeltételeket, olyan szerződést írhattak alá, mely rendszeres orvosi felügyeletet, bejelentett munkát, és az átlagosnál jóval magasabb fizetést biztosított számukra. A vállalkozás olajozottan működött, lassan olyan bevételt termelt, mint más vállalkozásaim.

Még mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy mindenkit, aki jelentkezik a munkára, személyesen hallgassak meg, és így az első benyomások alapján eldönthessem alkalmasságát. Ritkán nyúltam mellé. Bár inkább a huszonöt-harmincöt év közötti korosztályból válogattam, hiszen ezt találtam a legstrapabíróbbnak, időnként akadt idősebb is, mint a zsoldos, aki a napokban jelentkezett a munkára. Hiába próbáltam utánanézetni, gondosan elsikálta múltja történéseit, és így csak szűkszavú bemutatkozására hagyatkozhattam, noha a munka szempontjából nem sokat számított, hogy valóban zsoldosként kereste meg a kalácsra valót fiatalabb korában. Felvettem, és amikor a kamerák szemén át visszanéztem a felvételeket, el kellett ismernem, hogy eddig nem okozott csalódást.

Persze nekem is megvoltak a magam perverz vágyai.

Már tizenéves korom vége felé tisztában voltam azzal, hogy a verés stimulál engem, és amikor elolvastam Edward T. Lawrence A bölcsesség hét pillére című regényét, megvilágosodtam. Nem vagyok egyedül ezzel, rokon léleknek éreztem a történész-írót, aki kendőzetlenül le merte írni abban a prűd világban, hogy úgy sokkal nagyobbat élvez, ha alaposan elverik, mielőtt megdugják. Erre akkor jött rá, amikor fogságba esett, és rabsága néhány napja alatt többször megverték és megerőszakolták. Szabadságát visszanyerve aztán gondoskodott arról, hogy legyen számára kéznél egy férfi, akinek nem okoz gondot, hogy elverje, így előkészítse a szexre. Megfizette a diszkrécióját, és ezt sohasem gondolta kidobott pénznek.

Akkoriban, amikor alig húsz évesen olvastam az önéletírását, bennem is felmerült, hogy keresek egy férfit, aki alaposan elver, és utána akár meg is dughat. Egy-két kivétellel nem találtam ilyet, inkább csak elverni akartak, vagy néhány gyors menet után felszívódtak. Nem értettem.

Aztán lassan felfogtam az összefüggéseket, megértettem, hogy valóságos csodaszámba menne, ha valaki dom és szerető is volna egyben. Nem volt más választásom, el kellett fogadnom, mivel nem tudtam változtatni ezen.

Ismét a jelentkezőkre gondoltam, akiket személyesen választottam ki. Nemcsak azokat, akiket kínozni, verni lehetett, hanem azokat is, akik az ügyfél kérésére elvégezték rajtuk ezeket, és nem átallottam saját magamon kipróbálni tehetségüket. Egyébként is gyakorta látogattam a deresszobát, hiszen akkor is hetente megcsapattam a seggem, ha nem volt új jelentkező erre. Figyelmeztettem a régebbi, pribéknek felvett férfiakat, hogy ne vegyék figyelembe, hogy főnökük vagyok, és legtöbbször nem is csalódtam. Pálcával és bottal is kaptam, és az orvosi játékok egyre bővülő listáján is átmentem. Akár katéterezésről volt szó, akár beöntésről, magam óhajtottam kipróbálni. Az erre felvett személyzet valóban rendelkezett egészségügyi végzettséggel, és megfelelő körültekintéssel vettek kezelésbe. Különösen a rectális injekciót kedveltem, még vitaminjaimat is ily módon vettem magamhoz. Elképesztően fel tudott izgatni a fecskendő látványa is, már előre elképzeltem, milyen érzés lesz, ha alámvágnak a tűvel. Többféle pózban szúrtak, talán előrehajolva szerettem a legjobban, mert ez volt a legkiszolgáltatottabb testhelyzet. Miközben mélyeket lélegezve injekcióztattam a segglyukamat, nem ritkán merevedésem is támadt a különleges érzéstől. Ha így történt, nem tudtam eltitkolni a doktor előtt, aki minden ellenvetés nélkül leszopott.

Közeledett az idő, hogy mai vitaminjaimat is megkapjam, de egy új jelentkezőt is meg kellett hallgatnom.

A férfi ötvenes évei végén járt. Amíg beszélt, néztem őszülő haját, zömök, izmos alakját, konzervatív nyakkendőjét, kínosan tisztára sikált körmeit. Elmondása szerint több, mint két évtizedes gyakorlattal rendelkezik, hiszen paptanárként teológus hallgatókat kell pálcáznia. A vallás fontos szerepet töltött be életében, de ettől még lehetett kiváló pálcahasználó is. Bogumil atyaként mutatkozott be, ezt a nevet kapta felszentelésekor. Elvárta az atyám megszólítást akkor is, ha nem voltam tanítványa, ráadásul ateistaként gondoltam magamra.

- Atyám, csak pálcázni tud? – kérdeztem könnyedén, és órámra pillantottam.

Közeledett a vitaminjaim bevételének ideje, és az jutott eszembe, hogy addig nem fogom meghallgatni a jelöltet, hiszen ahhoz több idő kell.

- A kezem alá tartozó teológushallgatók főleg pálcázást kapnak, de a többi paptanár a botra esküszik, amikor az ő fenekük kerül sorra.

- Tehát alkalmasint jól forgatja a botot is? – dőltem hátra. – Rendben van, hamarosan bebizonyíthatja.

- Eddig még senki sem panaszkodott – bizonygatta. – Isten örömére szenved a test, a lélek üdvössége érdekében.

- Szép ez az elhivatottság – ismertem el.

E pillanatban kopogtak. A benyitó fehér köpenyes alkalmazott letakart fémtálcával lépett be.

- Uram, a vitaminjai! – figyelmeztetett.

- Igen – szusszantottam, és visszafordultam Bogumil atya felé. – Elnézését kérem, de mindig ilyentájt szoktam megkapni. Kérem, maradjon, ne zavartassa magát! – kértem, amikor láttam, hogy felemelkedik székéről. Visszaült, és kíváncsiság villant a szemében.

Felkeltem székemről, és míg a doktor a fecskendőbe szívta az ampulla tartalmát, letoltam nadrágomat, majd előrehajoltam, és az asztalomra fektettem karjaimat. Fenekemet így nem láthatta az atya, és az asztal takarásában maradtak lábaim is, melyek most csupaszlottak, hiszen nadrágom és bokszeralsóm a bokámig csúszott.

A doktor mögém lépett a fecskendővel, és óvatos, gyors mozdulatot tett. Felkaptam a fejem, és amikor éreztem, hogy besiklik fenéklyukamon a feszítő tű keze nyomán, és önkéntelenül felmordultam. Az atya jelenléte kissé zavart, az jobban, hogy most kellemetlenebbnek érzem a farszurit, mint máskor. Arcomat karjaimra fektettem, és éreztem a pumpálást, ahogy a hűvös folyadékot befecskendezi. Most nem néztem az atyára, igyekeztem elfelejteni azt, hogy jelen van, és néz, inkább arra koncentráltam, hogy férfiasan kiálljam az injekciót. Mélyeket lélegeztem, hogy segítsem eloszlani végbelemben a kapott vitaminkészítményt, mely C vitamin tartalmától csípőssé vált. Végre a doktor megpaskolta a fenekemet, mindig ezzel jelezte, ha elkészült, majd óvatosan kihúzta a tűt belőlem. Felemelkedtem, és összeszorítottam a fenéklyukamat, nehogy kifolyjon belőlem a kapott szer, majd felöltöztem, és visszaültem kényelmes forgószékembe. Most nem kísérte merevedés az injekciózásomat, sikerült visszafognom magam az atya előtt.

- Köszönöm, elmehet – intettem a doktornak, aki a fecskendőt a tálcára téve ismét letakarta azt, majd elhagyta irodámat.

Egy percig még feszengve ültem, és figyeltem a testemben zajló folyamatokat. Csípett és feszített. Legszívesebben ugrottam volna párat, hogy eloszlassam a vitamint, hogy nagyobb felületen tudjon felszívódni, de erre most nem volt lehetőségem.

- Elnézését kérem – szabadkoztam újra.

- Nem tesz semmit – hárított. – Bár még sohasem láttam, hogy valaki a jelenlétemben injekcióztatta volna a fenéklyukát.

- Számomra ez természetes – bizonygattam. – Egyébként vert már fenéklyukat?

- Megesett, hogy néhány ütést kellett kimérnem oda, ez speciális ütésfajta, és ritkán büntetik ily módon a teológushallgatókat. Egyébként könnyű kivitelezni, csak megfelelő póz és speciális, rövidebb bot kell hozzá. Általában ötöt ütök oda, és öröm nézni, ahogy az ütésektől mindig kinyílik, bezárul a nyílás, és szépen kipirosodva lüktet. Pontosan be kell célozni a lyukat, majd hirtelen megcsapni. Nem kell nagy ütés hozzá, hogy megficánkoltassa a delikvenst, elég egy alig közepes.

- Hogyan szokták viselni?

- Meglátásom szerint nem szokták kedvelni, de nem is tiltakoznak ellene. A pózt egy lyukas asztalon veszik fel, ahová terpeszben feltérdelnek, előrehajolva átdugják a fejüket, megfogják lábszárukat, és ebben a pózban leszíjazom őket, hogy ne mozogjanak. Mindig figyelmeztetni kell őket, hogy lazítsák el a feneküket, hogy lássam a lyukat, hiszen látnom kell, hogy pontosan eltaláljam. Ha ellazítják, szépen kinyílik a vágat. Közben beszéltetem is őket. Érdekes hallani, hogy az asztal alól válaszolgatnak. Többször is beillesztem a vágatba a botot, majd egy alkalmas pillanatban megcsapom a segglyukat. Az asztal alól keserves nyögés, jajdulás hallatszik ilyenkor, vagy ha csendben fogadják, a következő ütés kissé nagyobb lesz. Elvégre büntetésnek kell lennie. Végül mind kellően feljajdul tőle. A vörösen lüktető fenéklyuk látványa elárulja, hogy rendesen elvertem. Higgye el, hatásos. Akik kaptak már ilyet, kétszer meggondolják, hogy vétkezzenek.

- Ez érdekesen hangzik – egyre jobban feszengek, dörzsölöm fenekemet a forgószékhez ültömben. – Megkérem, most bizonyítsa be, hogyan tud botozni. Átfáradna velem a deresszobába?

Kis kitérőt teszek a mosdóba, mialatt ő a folyosón vár. Amikor belépünk, utasítom a pribéket, hogy mutassa be az eszközöket Bogumil atyának, és válasszanak egy megbízható botot számomra. Míg ezzel foglalatoskodnak, a dereshez lépek, és letolt nadrággal és bokszerrel elhelyezkedem rajta. Sürget az injekció okozta csípő érzés, tapasztalatból tudom, hogy egy kiadós botozás segíteni fog ezen. Feljebb rángatom ingemet, és lejjebb tolom nadrágomat, így derekamtól térdemig csupaszon várakozom. Mindig ragaszkodtam hozzá, hogy a meztelen fenekemet csapassam. Megtörténik a botválasztás, és míg Bogumil atya kipróbálja a súlyát, fogását és a lendítést, addig a pribék rutinosan deresre húz. Ha nem volna itt az atya, akkor tőle kapnám meg a magamét. Egyre jobban kívánom a botot, ezt el is árulom, míg a karjaimat szíjazza le. Ritkán hall ilyet, mert valami olyat válaszol, hogy reméli, kedvemre való lesz az atya ténykedése.

Aztán átadja a terepet a buzgó papnak.

Az atya nem tódított, valóban tud botozni. Kiadós ütéseket mér csupasz seggemre, meglehetősen ízlik ténykedése. Így kell egy férfit alaposan móresre tanítani! Számára ez a felvételi vizsga része, hát igyekszik kitenni magáért. Visszafogottan nyögöm a botot, ahogy szoktam, tőlem még nem hallottak hangos jajgatást. Büszke vagyok arra, hogy a nagykönyv szerinti viselkedést tanúsítom a deresen. Az atya nem kímél, de nem is az a dolga, hogy kíméljen. Ilyenkor középkori parasztlegénynek érzem magam, aki a deresen bűnhődik valamely kihágásért. A fenekem alsó részére kimért botütések hatására a csípés enyhül a végbelemben, majd el is múlik, mire megkapom a huszonötömet.

A pribék lép oda, kicsatolja a szíjakat, és mindketten figyelik, ahogy nehézkesen felkelek. Hiába, már nem vagyok húsz éves, egyre több idő kell ehhez. Elégedetten tapogatom a lángoló hurkákat seggemen, és elismerően jegyzem meg:

- Ez jólesett! Vegye úgy, hogy fel van véve.

Látom az örömöt Bogumil atya arcán. Felhúzom a nadrágomat, és kissé sántikálva indulok az ajtó felé, hallom, hogy követ. Mire az ajtóhoz érek, kirázom lábamból a sántikálást, elvégre nem kell mindenkinek megtudni, hogy az imént kínálták bottal a seggemet. A folyosóra érve már nem látszik lépteimen.

Az irodámba visszaérve óvatosan visszaereszkedem párnázott forgószékembe, és amíg a szerződés elkészül, elemezgetjük a botot, mint eszközt, és mindketten megosztjuk saját szemszögünkből a véleményünket.

- Örülök, hogy megelégedésére botozhattam meg – udvariaskodik Bogumil atya.

Osztozom örömében, noha még óvatosan mozgok:

- Valóban, atyám bebizonyította, hogy ért a botozáshoz. Olyan huszonötöt kaptam, mint annak a rendje. Mi a véleménye arról, ahogy minden ütést halk nyögéssel nyugtáztam?

- A paptanárok legtöbbje is hasonlóképpen nyögi a botot – feleli, és elfogadja az áldomásként töltött italt, amire nekem talán nagyobb szükségem van, hiszen kiszáradt a szám az átéltektől. - Főleg az idősebbje, akit élete során szükségszerűen gyakorta bemutattak a deresnek és botnak. Egyébként ők a leghálásabbak, ha valaki ellátja a bajukat. Korukból kifolyólag egyre ritkábban vétkeznek, így jó, ha három-négyhavonta kell őket botbüntetésre ítélni. Mivel ifjabb éveikben havonta is megcsapatták a seggüket, most elvárják, hogy alaposabban vágjak alájuk. Van, aki kifejezetten kéri, hogy amikor feltérdel a deresre, akkor váratlanul mérjek ki egy ütést, amitől fürgébben lehasal. Szüksége van erre az inspirációra, mert egyébként csak húzná az időt, míg kényelmesen elhelyezkedik. Egyébként ezt gyakorta alkalmazom, elég, ha hátat fordít, és mialatt felhasal, optimális helyzetbe kerül a feneke, én megsürgetem egy ügyesen kimért ütéssel. Élvezem nézni az arcukat, hogy meglepődnek, van, aki orra bukik, de mind igyekszik ezután gyorsan meghasalni a derest.

- Utána nem szoktak haragudni? Nem látom át, hogyan tűrik, hogy egy kollégájuk, egy másik tanár alájuk vágjon a bottal. Főleg ez az alattomos ütés, amit sürgetésül kapnak, eléggé megalázó lehet számukra.

- Márpedig nemcsak elviselik, de még egyikük sem tiltakozott ellene. Még azok is, akik jobban nyögnek, jajgatnak, miközben megkapják a büntetésüket, utóbb ajándékot hoznak. Míves imakönyvet, hímzett palástot, vagy fekete gyöngyökből álló olvasót. Egyikük rendszeresen kitisztítja a cipőimet, hálából, hiszen ő annyira szegény, hogy mást nem tud adni.

- Más, ha papokat ver és más, ha teológushallgatót? – kíváncsiskodom tovább, miközben várjuk, hogy a szerződés elkészüljön a szomszéd szobában.

- Igen, legtöbbször más. A teológushallgatók nyeglék, gyakran fennhéjázva beszélnek, és úgy hasalnak fel, hogy ők aztán megmutatják, hogy meg se kottyan nekik a pálca. Legtöbben aztán meghunyászkodnak, és öröm hallgatni, hogyan bánják meg bűneiket, miközben seggükön szaporodnak a szép, vörös csíkok. Panaszolják, mennyire sajog, mire azt szoktam mondani, hogy isten büntetése, az én karom ereje által. Mire felkelnek a deresről, már mindannyian tisztelettudóan viselkednek.

- A papok miben mások?

- A papok, főleg az idősebbje nem lázad a deres ellen. Életük részének tartják, hogy időről időre hasalnak egyet rajta, és gyakran már előre szabadkoznak, ha a botütések hangosabb hangokat csalnának ki belőlük. Többen a falánkságukért lakolnak, vaskos testük, hájas fenekük elárulja, hogy a hét főbűn közül ezt szegik meg gyakorta. Ilyenkor nem mulasztom el megfeddni őket, miközben újra és újra megkínálom őket a bottal. Azt hinné az ember, hogy használ nekik, de aztán újra fel kell hasalniuk néhány héttel később, mert nem érte el célját a büntetés. Őket kell a leggyakrabban botozni, szinte minden héten deresre húzok egy kövér papot. Eléggé nyugtalankodnak, miközben kapják a büntetést, rázzák a seggüket, és fogadkoznak, hogy megjavulnak. Más, soványabb alkatú papok szívósabbak. Ha jelentkeznek a botozásra, meg-megdörzsölik seggüket, miközben felhasalnak. Halkabban, szabadkozva nyögnek, és már botozás közben elismerik, hogy jogosan kap a fenekük. Van, aki direkt azért vétkezik, hogy a gyóntatója botozásra ítélje, és hálásan nyögdel, ha botot kóstol a segge. Csak az egyik, újonc paptanárral akadnak gondok, aki már harmadik hónapja tanít nálunk, és bizony két alkalommal szorult a botra. Elbújt, más büntetésért esdekelt, esküdözött, hogy egyáltalán nem kívánja, hogy alávágjanak. Elsőre erővel kellett meghasaltatni, másodszorra vonakodva, berzenkedve mászott fel a deresre, és még akkor is lamentált, amikor deresre húztuk. Lágy, puha húsa volt, ahogy csattant rajta a bot, még a lyuka is megvillant, és minden ütés után jajveszékelt, rázta a seggét. Másodszorra már igyekezett jobban viselkedni, de nehezen ment neki, akkor már több paptársunk odagyűlt végignézni, és kinevették, hogy ekkora hisztit levág egy kis bottól. Ráadásul elfelejtett előtte szükségre menni, így maga alá engedte vizeletét, sőt nemcsak hangosan jajongott, hanem recsegve fingatta is a bot. Végül rendre kellett utasítanunk, hiszen nem illő, hogy valaki így viselkedjék a deresen. Szipogva, hüppögve helyeselt, és ezzel is nevetésre késztette a kollégákat. Végül megkapta, ami neki jár, és nyögve kászálódott le a deresről. Ha legközelebb kap, talán már megtanulja az ide vonatkozó illemet.

- Hagyjon neki időt, hiszen nekem sem ment azonnal – mosolygok. – Évekbe telt, míg megtanultam a regulát. Gondolni se szeretek arra, hogy addig hányszor csalt ki belőlem a bot oda nem illő hangokat. Jajgatást, esküdözést, kellett néhány év, míg megtanultam hálásan nyögni. De ehhez gyakorta hasaltam deresre, szinte minden hónapban kóstoltam botot.

- Minden elismerésem, igazi férfi így viselkedik – ismerte el, amit hűvös mosollyal fogadtam. Közben rájöttem, hogy engem azért nem sürgetett meg, mialatt felhasaltam, mert még el volt foglalva a bot kiválasztásával. Legközelebb ne mulassza el, hátha nálam is eléri a kívánt hatást. Elvégre elég komótosan szoktam elfoglalni a deresen a helyemet.

Elkészült a szerződés, és nem tétovázott, hogy aláírja. Bár a teológusképző intézményben gyakorta vert el fenekeket, itt is kamatoztatta ezen tudását. Ekkor már elhatároztam, hogy a jövőben is megcsapatom vele a seggem, hiszen bebizonyította, hogy alaposan móresre tud tanítani egy férfit. Úgy véltem, hogy bármelyik középkori béreslegény elégedett lett volna a helyemben, ha ilyen alaposan ellátják a baját. Pedig ők tudtak különbséget tenni, és megjegyezték maguknak a bot kedvükre való munkálkodását.

Magamra maradva az irodában maszturbálni kezdek. Nem először furakszik fantáziámba a zsoldos, ezek igen kemény legények, és bizonyára a szexben is dominánsak. Ha a férfiakat kedveli, talán a jövőben ez ki fog derülni számomra. Többször is észrevettem fürkésző tekintetét magamon, amikor felvettem, és már akkor felmerült bennem, hogy miért is ne?

Vége