Szolgáltatóház-történetek 2. Sean

Szolgáltatóház-történetek 2.

Sean
(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. Figyelmeztetés: deresen történő botozás, orvosi játékok, homoszexualitás.)


A szolgáltatóház vezetője és megálmodója, Travis Bechavior elgondolkodva nézett a vele szemben, az asztal túloldalán feszengő férfire. Eddig is ragaszkodott ahhoz, hogy ő vegye fel az új jelölteket, és legtöbbször gyorsan kiszúrta, hogy alkalmatlanok az itteni munkára, és csak a könnyű kereset ígérete csalta ide őket.

Az új jelentkező negyvenes éveiben járt, enyhén őszült, de ez még nem lett volna ok arra, hogy elküldje. Amikor megpillantotta a dolgozószobájába lépő Michael Bravingtont, első benyomása arra engedtetett következtetni, hogy a férfi alkalmatlan. Hogyan is bírná a fiataloknak is megerőltető munkákat, melyek során elverik, katéterezik, megalázzák őket?

- Tisztázzuk még egyszer, uram – vette fel a hosszúra nyúlt hallgatás után ismét a szót. – Ez nem bordélyház. Itt másféle szolgáltatásokat nyújtunk.

- Nem is kurvának ajánlkoztam – emelte rá szürke szemét a férfi.

- A maga nemében egyedülálló szolgáltatásokat kínálunk. Ehhez le kell vetkeznie a ruhájával együtt bizonyos gátlásokat is. Engednie kell, hogy az ügyfelek alkalmasint fájdalmas, kellemetlen procedúráknak tegyék ki. Igaz, hogy minden szoba be van kamerázva, de nem fognak a biztonsági őrök az első nyögésére odarohanni, hogy kimentsék. Voltaképpen ritkán adódott eddig olyan eset, amikor valódi veszélybe került volna egy-egy alkalmazottunk, hála a fokozott biztonsági szabályoknak.

- Mint mondtam, vállalom a munkát. Szükségem van a pénzre – bökte ki kendőzetlenül a férfi.

- Első szabály, ami nélkül nem léphetünk tovább, a diszkréció. Amint innen kilép, el kell felejtenie mindent. Ez azzal is jár, hogy nem köszönhet rá a villamoson egy másik alkalmazottunkra, vagy nem üdvözölheti azt, aki önt alkalmasint megkínozta.

- Kínzásról nem volt szó – vonta fel szemöldökét a jelölt. – A verést leszámítva nem vállalok semmi ilyesmit!

- Végre, akkor továbbléphetünk. Tehát, amennyiben elfogadja a feltételeket, és aláírja a szerződésben foglalt apró betűs részeket is elolvasás után, akkor bármikor behívhatjuk munkára. A munka ritkán vesz igénybe egy óránál többet. Amit kínálunk, versenyképes díjazás attól függően, hogy mit vállal be. Ezen kívül rendszeres orvosi kivizsgálás, ellenőrzés, hiszen csak egészségesen állhat munkába. Ezek az orvosi vizsgálatok természetesen nem keverendők össze a munkában elviselt beavatkozásokkal, azoktól teljesen függetlenek és teljesen megbízhatóak.

- Egészséges vagyok – bizonygatta a férfi. – Nem térhetnénk a tárgyra, konkrétan miket kell kiállanom a pénz ellenében?

- Igen, a pénz, ez elég nagy mozgatórugó – bólintott a főnök. – Amennyiben elvárásainknak megfelelően teljesíti a munka önre eső részét, az esetben minden alkalommal fél órán belül koppan a bankszámláján a kialkudott összeg.

- Ez azért jól hangzik – dőlt hátra a jelentkező.

- Akkor talán rátérnék a részletekre. Ezen a négyoldalas vállalási íven be kellene ikszelnie, hogy miket vállal, és mik azok, amiket semmiképpen sem. Ez a későbbiekben változhat, hiszen előfordulhat, hogy vállalási listája bővül.

A főnök eléje simította a színes képekkel illusztrált papírlapokat, melyeken az arcok el voltak maszatolva a felismerhetőség elkerülése végett.

- Látja? A képek konkréttá teszi a feladatot. Megesett a múltban, hogy valakinek sejtelme sem volt a szakkifejezésekről, úgy ikszelte be a vállalási lapját. Ezért kényszerültünk módosításra. Fontos, hogy mindegyik procedúrát a maga valóságában kell elviselnie, tehát semmiféle fájdalomcsillapító szerben, alkohol tompító hatásában ne reménykedjen. Ezen kívül tekintettel kell lennünk az ügyfél olyan jellegű kívánságaira, hogy milyen reakciót vár el, tűr meg. Ha ez túllépi az ő elvárásait, akkor természetesen ennek arányában csökken az ön díjazása is. Látja, az első két oldalt a verésnek szenteltük. Számtalan ügyfél érkezik frusztráltan, mert kicseszett vele az élet, és le akarja verni valakin. Kiválaszthatja az eszközt, mely a puszta kéztől a szíjon át egészen a kemény botig terjed. Csak a fenekét ütheti, tehát nem kell tartania pofozástól, hajrángatástól, bár a durva beszéd megengedett. Verték már el a fenekét?

A férfi halványan elmosolyodott:

- Bentlakásos fiúiskolában végeztem tanulmányaimat, ahol a pálca használata mindennapos volt. Egyik inspirációm az ide való jelentkezéskor az volt, hogy hiányzik. Tehát főleg a pálcázást fogom vállalni, noha bizonyára kell egy kis idő, néhány alkalom, hogy ismét betörjek. Zsoldosként is megfordultam néhány távoli csatatéren, ahol a feljebbvalóink nem ritkán deresre küldtek, hogy a bot segítségével fegyelmezzenek bennünket. Tehát nem ódzkodom attól sem, hogy bottal kínáljanak.

- Nagyszerű! A botot kevesen vállalják, ha ezt bejelöli, akkor nagy valószínűséggel gyakorta lesz munkája – a főnök felhajtotta a harmadik lapot. – Látja, míg az első két oldal a verésekről szólt, a másik kettő különféle egészségügyi beavatkozásokról, melyeket szintén az ügyfelek fognak végezni. A katéterezés nem túl népszerű, és ugyanez a helyzet a rectális injekciókkal is. Furcsa módon berzenkednek, inkább az utóbbitól, emiatt kevesen vállalják be. Ismeri a kifejezést?

- A rectális injekciót? Nemde az, amikor a segglyukba döfnek fecskendőt, és így juttatnak be folyékony gyógyszert? – hajolt a papír fölé a férfi, és megszemlélte az illusztrációt. - Ismerem, noha még nem volt részem benne. De ha úgy áll a dolog, hogy kevesen vállalják be, kipróbálnám – némi tétovázás után beikszelte a rubrikát a rectális injekciózást ábrázoló kép mellett. Ugyanígy tett a végbélkúpnál is, majd a beöntésnél is odakerült az X.

- Nem akarom rábeszélni, de a katéterezéssel mi a baja? – nézett összehúzott szemmel a főnök a férfire. – Ha a beöntést vállalja, miért ne öblíthetnék át a húgyhólyagját is?

- Nekem kell eldöntenem, igaz? Meglehetősen rossz élményeim vannak a múltból a katéterezéssel – árulta el kisvártatva. – De beöntést kisgyermek koromtól kaptam, és meglehetősen jót tett az egészségemnek.

- Értem, akkor nem is erőltetem. Itt a szerződés, olvassa át gondosan mindegyik pontját, és írja alá – a főnök kecses, vékony tollat tett a kinyomtatott szerződésre. – Ez természetesen egy példányban készül, és itt marad, a páncélszekrényünkben.

A férfi feltette szemüvegét, és gondosan átolvasta a szerződés apróbetűs részeit is, majd odafirkantotta a nevét minden oldalra, és a végére is. A szerződés megköttetett. Az olvasószemüveg visszakerült a jelentkező zsebébe.

- És most, mivel nem akarunk zsákbamacskát venni, próba alá kerül, méghozzá most – vette vissza a szerződést a főnök, és hozzátűzte a vállalás lapokat. – Ugye, nincs ellene kifogása?

- Ez mit takar? – nézett körbe nyugtalanul a férfi.

- Semmi különöset. Csak, ami a munkája része lesz – legyintett a főnök. – Kúpot, rectális injekciót és egy könnyű pálcázást.

- Essünk túl rajta – biccentett a férfi, és felkelt.

Követte a főnököt a próbára kijelölt szobába, ahol már várta két egészségügyi alkalmazott.

- Kérem, vetkőzzön le teljesen – szólt a főnök, és elhelyezkedett egy kényelmes ülőalkalmatosságon, hogy figyelemmel kísérje az eseményeket, és így megállapíthassa alkalmasságát.


Három ismeretlen férfi jelenlétében levetkőzni, miközben ők felöltözve maradnak, eléggé kellemetlen, de ha akarom ezt a munkát, meg kell tennem. Így kigomboltam ingemet, majd a fogasra akasztottam. Ezt követte a nadrág, a zokni és az alsó, melyeket a nadrág zsebébe gyűrtem, régi beidegződésből.

- Nos, kérem forduljon körbe, meg kell állapítanunk, hogy van-e tetoválása, vagy olyan hege, amelyről később beazonosíthatják egy képen.

- Nincs tetkóm – tiltakoztam, de azért engedelmesen körbefordultam, kezemmel takarva ölemet.

Nem olvastam olyat a szerződésben, hogy mutogatnom kellene. Csak a fenekemről volt szó.

- Voltaképpen megfelelő a teste – szólt az egyik fehérköpenyes, a főnökhöz intézve szavait.

- Kúpot neki – intett a főnök felém.

- Kérem, hajoljon előre! – utasított a másik fehérköpenyes, és míg én kényszeredetten lehajoltam, odaálltak mögém, és míg egyikük széthúzta a fenekemet, a másik hideg kúpot illesztett fenéklyukamhoz.

Hajoltamban felemeltem a fejem, és így várakoztam. A kúp szárazon hatolt a szűk járatba a kemény ujj nyomán, mely érzésem szerint a középső ujja lehetett. Kifújtam a levegőt.

- Még egyet! – utasította őket a főnök.

Kezdett a fejembe szállni a vér, hol lehajtottam a fejem, hol felemeltem, de a bokáimat nem engedtem el. Újra benyomult a hideg végbélkúp a fenéklyukamba egy határozott ujj nyomására, majd egy harmadikat is elnyeltem.

- Felkelhet! – szólt a főnök. – Úgy néz ki, ez rendben lesz. Jöhet az injekció! Mivel még nem kapott, ezt hason fekve fogják beadni.

Bólintottam, majd körülnézve felfedeztem a vizsgálóágyat. Ahogy felmásztam rá és lehasaltam, éreztem, hogy a belém tolt kúpok egyike kifelé igyekszik, talán nem nyomták elég mélyre.

- Uraim, félő, hogy elveszítek egy kúpot – néztem fel hasaltamban.

Nyomban odalépett az egyik fehérköpenyes férfi, és újabb gumikesztyűt rántva kezére, ügyesen visszanyomta belém, ezúttal mélyebbre, és az ujjával is rányomott még, hogy biztosan bennem maradjon. Nagyot szusszantam, és felkönyökölve hátrasandítottam. Eddig még úgy véltem, meg vannak elégedve velem.

Következett az injekció, melyet a másik közben előkészített, és felmutatott felém és a falnál ülő főnök felé is. Mély lélegzetet vettem, és azzal biztattam magam, hogy ez nem fájhat, hiszen csak besiklik a lyukba, és ott kiokádja tartalmát belém. Talán kissé kellemetlen, de nem fájdalmas. Visszaemlékeztem egy filmre, melyben egy fenéklyukon injekciózott férfi fütyörészett, miközben megkapta a gyógyszerét, és csettintett a nyelvével, amikor kihúzták belőle a tűt. Tehát van, aki kifejezetten kedveli.

Azonnal rájöttem, hogy én nem fogok a rectális injekciót kedvelők Facebook csoportjához csatlakozni, már ha van ilyen. A jól összeszokott módon egyikük most is szétnyitotta a fenekemet, a másik pedig fölé hajolt, majd egy határozott szúrással megismertetett a rectális injekciózással. Szégyenkezve nyögtem egyet, felkönyököltem, és vártam, hogy belém fecskendezze a szert, melynek mibenlétéről fogalmam sem volt. Szinte azonnal megéreztem a hideg, csípős folyadékot, visszafojtottam lélegzetemet, és lehajtottam a fejem. Egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Nyomott, feszített, és egyre jobban csípett. Összeborzongtam, amikor kihúzták belőlem a tűt. Nem tudtam megszólalni, annyira megalázónak találtam.

- Nos? – hallottam a főnök hangját. – Ugye, nem bánta meg, hogy beikszelte a rectális injekciót? Még visszakozhat?

- Nem – találtam rá a hangomra. – Voltaképpen elviselhető.

- Ezt örömmel hallom. Csíp már?

- Honnét tudja? – bár senki sem adott rá utasítást, lemásztam a vizsgálóasztalról, abban bízva, hogy a kúpokkal ellentétben itt megállnak egy injekciónál.

- Abból kapott, azért – most először nevetett a főnök. – Most pedig titkos vágya teljesül, mert megkapja nálunk első pálcázását. Kérem, fáradjon át a deresszobába!

Magukra hagytuk a két fehérköpenyest, és a főnök után lépdelve a két szobával távolabbi ajtón nyitott be. Ekkor tudatosult bennem, hogy még mindig meztelen vagyok, ruháim ottmaradtak az orvosi szobában, és már nem is takargatom férfiszerveimet. Egyre a fenekem mélyén lévő csípés vonta magához figyelmemet, melyet a belém injektált folyadék okozott, és kedvem támadt volna ugrani tőle egyet-kettőt. De nem akartam ezzel felhívni magamra a figyelmet, csak lépteimen látszott, hogy kissé kényeskedőbbek. Utóbb már tudatában voltam annak, hogy ez a járásmód elárulja a frissen injekciózott férfiakat.

A deresszoba a közepén várakozó deresről kapta a nevét. A pribék és a főnök üdvözölte egymást, majd mindketten rám néztek.

- Az úr injekciót kapott, hogy elmúljon a csípés a lyukában, harminc pálcaütést javaslok neki számára – szólt a főnök tűnődve.

- Ki fogja bírni? – aggodalmaskodott a pribék, és a falra függesztett pálcákra pillantott.

- Bentlakásos intézményben nevelték régen, jól ismeri a pálcát.

- Az se mostanában lehetett – csóválta a fejét a férfi, és levett egy pálcát a falról. – Azóta már másképp viszonyulhat a veréshez.

- Ezt mindjárt megtudjuk. Kérem, hasaljon a deresre! – fordult felém a főnök.

A falon lévő nagyméretű poszter segített abban a kezdőknek, hogy szabályosan hasaljanak fel a deresre. Nekem erre nem volt szükségem, hiszen régebben gyakorta volt szükség arra, hogy botot kapjak. Megállapítottam, hogy kényelmes fekvés esik rajta, miközben loppal a hasam felé fordítottam farkamat. Semmiképpen sem akartam gyávának látszani. Talán az injekció és a kúpok hatására, szinte kívántam a pálcát.

Nem kellett soká várakoznom. A pribék arcom elé tette a pálcát, hogy közelről láthassam, mivel fogok kapni, majd rutinosan becsatolta a szíjakat. Ezután elvette előlem, és megsuhogtatta a levegőben. A következő pillanatban elkezdődött a verés.

Örültem, hogy le vagyok szíjazva, és ez a kényszerhelyzet csak némi fenékrázásra ad lehetőséget. Minden sivító ütés becsapódása után megráztam a seggemet, és berzenkedve nyögdécseltem, noha be kellett vallanom magamnak, hogy meglehetősen jólesik. Meg tudtam állapítani, hogy a pribék meglehetős gyakorlattal rendelkezik, így kis szerencsével szépen csíkozza hátsómat, mely egyre jobban égett, ahogy kaptam az ütéseket. Fújtattam és nyögdeltem, de egyáltalán nem volt ellenemre a verés. Végre, néhány perccel később elnyúltam a deresen, lehajtottam fejemet, testem elernyedt. El voltam verve.

- Nos, milyennek találta? – a főnök hangjára riadtam.

A pribék már végzett szíjaim kicsatolásával, és mindketten arra vártak, hogy felkeljek. Erőt kellett venni magamon. Először feltérdeltem, majd leléptem a deresről.

- Uraim – két kezem óvatosan simult forró, sajgó seggemre. – Hálásan köszönöm a beavatást!

- Ugye, ízlett? – firtatta a főnök.

- Bevallom, rég kóstoltam pálcát, de ez minden várakozásomnak megfelelt – feleltem kipirult arccal. – Remélem, hogy a bot is be fogja váltani a reményeimet.

- Abban nem lesz hiba – ezúttal a pribék felelt, aki gondosan megtörölgette a pálcát, és visszaakasztotta a falra.

- Nos, akkor fáradjon vissza az orvosi szobába, ott felírnak egy receptre egy tégely kenőcsöt, mely enyhíti a feneke fájdalmát, és napok alatt munkaképes állapotba hozza majd.

- Köszönöm uraim!

Miután elköszöntem, a folyosón visszalépdeltem az orvosi szobába, jól emlékeztem, hogy két szobával volt csak arrébb. Ott megnézték és bekenték a seggem, dicsérték a vöröslő hurkákat, majd megkaptam a receptet.

Óvatosan ültem be autómba, és hazafelé tartottam. Az ezernyi élmény hatása alatt alig vártam, hogy felnyissam laptopomat. Miután langyos vízzel lezuhanyoztam, úgy véltem, a gyógykenőcs kiváltása várhat holnapig.

Egy pillanatig a távolba, egy falon függő képre meredtem, mely még a dzsungelben készült, ahol haditudósítóként dolgoztam és nem zsoldosként, aztán ujjaim megélénkültek a klaviatúrán.

Cigarettát haraptam fogaim közé, de nem gyújtottam meg. A regényt álnéven készültem megírni. Egy szolgáltatóházról, mely különleges a maga nemében, és nem felejtettem el odaírni az elejére, hogy az első szótól az utolsóig kitalált történet, az ebből adódó esetleges félreértésekért nem vállalok felelősséget. Időnként hasam mordulásaira is figyeltem, és elégedett sóhajjal gondoltam arra, hogy a kúpok megteszik a magukét, érzékleteim szerint székletlazítókban részesültem.

Éjfél felé fáradtan, elégedetten csuktam le a laptop fedelét.

Álmomban a főnököt öleltem, és heves álombéli szeretkezésünktől hajnalra ragacsossá vált az ágyneműm.

Vége