Szolgáltatóház-történetek 1. 2/2. Joachim

Szolgáltatóház-történetek 1. 2/2.

Joachim
(Kitalált történet fiktív szereplőkkel, eseményekkel és helyszínekkel. Figyelmeztetés: homoszexualitás, deresen történő botozás, orvosi játékok.)


Megszokott mozdulattal nyúlt fenékvágatomba, megdörzsölte a lyukamat, majd két ujjal szétfeszített. Nagy levegőt vettem, és vártam a szúrást, ami nem is késett. Hajoltamban felkaptam a fejem, és meglepetten nyögtem ki:

- Nahát, már meg is vagyok szúrva?

- Bizony! – felelte, és igazított a fenékyukbamban fészkelő fecskendőn. – Hiszen már említettem, ez a legoptimálisabb póz.

- A hatodik injekcióm! – jegyeztem meg, szinte hálásan, míg a doktor lassan belém injektálta a hűvös, csípős folyadékot.

- Ugye, milyen finom? – kérdezte, majd kihúzta belőlem.

- Feszít, és ugrálni tudnék tőle – feleltem testemet figyelve. Normális dolog, hogy minden injekció után ugranék egyet?

- Hát ugorjon, de közben szorítsa össze, mert ha kifolyik, akkor újra be kell fecskendeznem – figyelmeztetett nevetve.

Felegyenesedtem, és összeszorított fenékkel ugrottam párat. Azután, észrevéve, hogy várakozik a hatodik injekciómmal, elé álltam háttal terpeszben, és ismét lehajoltam. Úgy vágta belém, hogy farkam megrezzent, ahogy kissé bemozdultam.

- Ne mozogjon, ez igazán nem fájhat – szólt rám rosszallóan, és igazított a fenekembe szúrt fecskendőn. – Úgy viselkedik, mint akit először injekcióznak.

- Elnézést, de mindig váratlanul ér a szúrás, ezt nem tudom megszokni – feleltem szégyenkezve, és rákészültem, hogy mozdulatlanul fogok hajolni, míg megitat.

- Pedig egy igazi férfi rezzenéstelenül bírja, és nem nyafog ennyit – jegyezte meg.

- Találkozott ilyennek? – kérdeztem, miközben mélyeket sóhajtva újabb és újabb kortyokat ittam fenekemmel a fecskendőből.

- Igen. Van egy férfi, azzal gyakoroltam be a fenéklyuk injekciózását. Ő is ugrándozott eleget, de a hatodik kúra után már szinte nevetve hajolt le a fecskendőnek. Vele is végigbeszélgettük az injekciózását, folyton elmondta, mit és hogyan érez, bár eleinte igencsak berzenkedett a farszuritól. Ő a negyedik injekciótól több alkalommal is becsinált, noha mindig megígérte, hogy ezúttal más lesz. A negyedik volt a mumus. Ha azon túl volt, már könnyedén szúratta a lyukát, és még csettintett is nyelvével, amikor kihúztam a tűt, jelezve, hogy ízlik neki.

- Nehezen tudom elhinni – feleltem, és kihasználva, hogy a nyolcadik injekciómat készíti elő, ugrándoztam kicsit. Hiába, még mindig megugrándoztatott a fenéklyukam injekcióztatása.

- Pedig így van! – felelte, miközben elszántan hajoltam le, hogy megszúrhasson.

- Ez az, most maradjon így! – figyelmeztetett, és keményen megkínált újra.

- Auhhhh – nyögtem fel, és legszívesebben megráztam volna a fenekemet. – Nyolc! – lihegtem.

- Bizony, ez a nyolcadik – felelte, és éreztem, hogy pumpálni kezdi belém a csípő folyadékot. – Milyen?

- Feszít… egyre jobban feszít – vallottam be. – Kezdek megtelni.

- Kettőt kell még kiállania, és felveheti a nadrágját – biztatott. – Egyébként tíznél többet még nem adtam egy alkalommal egy férfinak.

- Nőket is injekcióz?

- Persze. Azok valamivel jobban bírják, de náluk megállok nyolcnál. Annyival eltelnek, és sokkal őszintébbek, mint a férfiak, higgye el. Még a kezem is megcsókolják minden injekció után.

- Az azért már túlzás – morogtam, miközben kihúzta a belőlem a tűt.

Két kézzel összeszorítottam fenekemet, és ugrottam párat, ekkor jöttem rá, hogy így beleimben jobban eloszlik a folyadék, ezáltal csökken a nyomás. Büszke voltam rá, hogy ezt senki se mondta nekem, teljesen önállóan ötlöttem ki. Miközben újra felvettem a pózt, hogy megkapjam a kilencediket, ezt el is mondtam a doktornak.

- Ha ugrálok, csökken a feszülés benn, és így könnyebb meginnom a következő adagot.

- Bizony így van – felelte, és széthúzta fenekemet. – A kilencedik!

Ezzel gyakorlott, határozott mozdulattal bevágta a tűt.

- Auhhh – nyögtem tőle egy nagyot, és mélyeket sóhajtva kezdtem inni a csípős folyadékot, melyet lassan belém fecskendezett. A teltségérzet ismét feszíni kezdte beleimet.

- Kevesen nyögnek ekkorát – jegyezte meg. – A legtöbben csak sóhajtanak, amikor megérzik a tűt. Persze olyanok is vannak, akik túlzottan nyögnek, jajdulnak, és nem győznek elnézést kérni érte, miután meginjekcióztam az ánuszukat. – De a nyögés segít kibírni, és a visszajelzésre is szükség van.

- Csakúgy, mint a botozásnál – néztem fel, amikor kihúzta belőlem a kiürült fecskendőt.

- Remek. Még egy, és kész lesz – mondta, miközben nézte, hogy ugrok néhányat. – Igen, a botozásnál is illik nyögéssel nyugtázni a kapott ütést. Láttam már sok férfit, aki keservesen nyögte a botot, és még többet, akik jajveszékeltek, káromkodtak, vagy fogadkoztak, miközben csapatták magukat. Miközben hálás nyögésekkel kéne nyugtázniuk a kapott ütést.

- Magam is úgy gondolom, hogy igazi férfi hálásan nyögi a botot – feleltem, miközben újra felvettem a pózt, és megmarkoltam bokáimat.

- Ez akkor igaz, amikor megérdemelten kapja – tűnődött, majd határozott mozdulattal bevágta a tűt.

- Auhhhh, a tizedik – nyögtem, szinte hálásan.

- Bizony. Pedig, ha emlékszik, mennyire kelletlenül hasalt le, amikor rájött, hogy tíz injekcióval szabadulhat innét – éreztem leheletét bőrömön, ahogy fenekem fölé hajolt, és itatni kezdett.

- Egyszerre igen soknak látszott – néztem fel hajoltamból. – Auhhhh, ez már jobban feszít – vallottam be.

- Persze, hiszen a tizediket kapja – nevetett újra, ismét gúnyt éreztem ki nevetéséből.

Búcsúzóul még rányomott a fecskendőe, mielőtt kihúzta volna.

- Auhhhh – sóhajtottam, és felegyenesedtem. – Köszönöm, doktor úr!

- Remélem, gyors hatása lesz – felelte, figyelve, ahogy felöltözöm. – A huszonnégyesben várják magát, ugye, emlékszik.

- Hogyne – bólintottam, ebben benne volt, hogy pontosan tudom, mi vár az említett számú ajtó mögött.

A deres.

Mostanában nem kaptam botot, mert az erre jelentkező igényeket kielégítették a többi itt dolgozó férfival, akik szintén beikszelték az adatlapjukon, hogy nem ódzkodnak egy alapos botozás ellen. Erre csak bevállalósabb férfiak jelentkeztek. Azért ügyeltem rá, hogy két-három havonta megkapjam a magamét, hiszen, ha mások által fizetett szolgáltatásról is volt szó, addigra összegyűlt annyi bűnöm, hogy úgy érezzem, kijár nekem egy jó hasalás a deresen.

Mindig is tiszteltem a botot, tisztában voltam vele, hogy magamfajta bűnös életvitelű férfi megbüntetésére igazán alkalmas megfelelő kézben. Mivel kényes voltam a bőrömre, szerettem úgy megcsapatni fenekemet, hogy szépen látsszanak az ütések nyomai egymás alatt, ezért nem vállaltam kétoldali botozást, amikor kétfelől kaptam volna ütéseket, mert azok az ütések soha nem hagynak ilyen szép mintát a bőrön. Imádtam tapogatni a hurkákat felforrósodott seggemen, ez volt a gyengém.

Ám amikor a deresszoba ajtaja előtt kicsit megálltam, hogy felkészüljek arra, ami vár rám, kellett lelkierő, hogy belépjek. Hiába mutattak már be jó néhány alkalommal a botnak, még mindig elszorult a torkom annak lehetőségére, hogy ismét deresre húznak.

Ezúttal két férfi várt a deresszobában. Egyiküket már jól ismertem, hiszen az elmúlt években munkakörileg többször is elpáholt. Sóhajtva fogtam vele kezet, majd a másikhoz fordultam. Az ügyfél volt, akinek kívánságára megcsapnak.

- Vetkőzzék le! – parancsolta. – Fizettem azért, hogy meztelen férfit botozzanak a szemem láttára!

- De uram – próbáltam tiltakozni. – A középkorban elég volt szabaddá tenni a feneket, és úgy botozták a béreslegényeket.

- Lehet, de a rabszolgák mezítelenek voltak az ókorban. És most rabszolgát fognak előttem botozni.

- Igenis, uram – feleltem, hiszen láttam, hogy nem lehet vele vitatkozni. Ezért fizetett, ezt kell kapnia.

Levetkőztem, és a szoba közepén álló dereshez léptem. Az ügyfél közben letelepedett a falnál lévő öblös karosszékbe, melyet direkt az ő számára készítettek oda, hogy mindent láthasson és hallhasson.

Tisztában voltam azzal, hogy fehér bőrömön jobban kirajzolódnak majd az ütések nyomai, és nagy valószínűséggel az ügyfél is ezért választott engem. Nem várattam tovább. A dereshez léptem, majd szabályosan meghasaltam azt. Ehhez már rég nem volt szükségem a falon lévő ábrára, mely a deresen történő hasalást hivatott bemutatni.

Kis terpesz, felemelt fej, az ölem alá csúsztatott fenékdomborító párna által kitolt fenék, a deres lábaiba kapaszkodó kezek. Büszke voltam arra, hogy rendesen meg tudom hasalni a derest, minden felszólítás nélkül. Míg a pribék leszíjazott, és megpaskolta kitolt fenekemet, eszembe jutott, hogy az elmúlt héten szinte minden nap eszembe jutott, hogy időszerű volna egy kiadós huszonöt. Ha ketten lettünk volna, ahogy még sohasem, akkor bevallottam volna a pribéknek, hogy most jobban kívánom a botot, mint más alkalmakkor.

Máskor megesett, hogy igen fanyalogva, berzenkedve hasaltam fel, és kellemetlenül jajongtam végig a procedúrát, melynek végén egy megbotozott fenék tulajdonosaként kelhettem fel megpróbáltatásaim színteréről. Most azonban, talán az injekciósorozatnak is köszönhetően, meglehetősen kívántam a huszonötöt.

Az ügyfél intésére a pribék bemutatott a botnak. Könnyed ütés volt, én mégis felnyögtem tőle, és megráztam a seggem. Az ügyfél nevetett, és intett, hogy a pribék folytassa. Újfent kimért egy ütést, amivel megnyögdeltetett.

- Ennyire fáj? – csodálkozott széles vigyorral arcán az ügyfél.

- Meglehetősen, uram – néztem fel rá.

- Pedig még az elején járunk. Máskor is csapatta már a fart?

- Ó, uram, ez kijár nekem – mentegetőztem. – Gyakorta szükség van arra, hogy alaposan kiporoljanak.

- Ez jól hangzik – felelte. – Most az én jóvoltomból kap huszonötöt, és ha odaértünk, mérlegelni fogom, hogy megrepetáztassam-e. Ugyanis gyakorta úgy tapasztalom, hogy nincs eléggé elverve az a fenék.

- Ahogy kívánja, uram – sóhajtottam, és igencsak kínosan éreztem magam. – Bár úgy érzem, a huszonöt épp elég számomra.

- Meglátjuk – felelte, és intett, hogy a pribék folytassa.

- Auhhh – nyögtem fel újra, amikor megéreztem a fenekemen a botütést.

- Eddig minden botütés megnyögdeltette, pedig van férfi, aki csendesen állja a botozást.

- Elnézését kérem uram, általában így nyögök a bottól – szabadkoztam őszintén.

- Voltaképpen nem zavar, csak érdekes. Az ember azt hinné, hogy egy férfi némán csapatja a seggét, hiszen rendjén valónak érzi, amit kap.

- Igyekszem halkabb lenni, uram – fogadkoztam, ám a következő botütés újra megnyögdeltetett.

- Mint aki először kóstol botot – háborgott az ügyfél. – Esküszöm, ha én hasalnék ott, hangom nem hallaná senki!

A következő néhány botütésre csak kínlódó sóhajokkal reagáltam, de a pribék munkálkodása hamarosan újabb nyögdécselésre késztetett. Hiába, értette a dolgát, és a keze alatt már nem először nyögtem. Bár meglehetősen kívántam, hogy alaposan botozzon meg, hiszen csak úgy van értelme a büntetésnek, mégis kellemetlen nyögésekkel felelgettem a botnak.

- Hiszen még alig van elverve! – csodálkozott az ügyfél.

A pribék védelmemre kelt:

- Eddig bárhányszor meghasalta a derest, mindig így nyögte a botot, uram.

- Tehát már többször is kiporolták?

- Jómagam vagy tucatszor elláttam a baját.

- Akkor nem értem, talán nem ízlik neki, amit kap?

- Bizonyára hálás érte, uram! – felelte a pribék, és újra lecsapott.

Megrázva a fenekemet, feljajdultam.

- Talán nem ízlik? – lépett hozzám, és hajamnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.

- De, igen, uram – lihegtem. – Magamfajta alig tucatnyi ütésből is meg tudja állapítani, hogy gyakorlott kéz forgatja a botot.

- Akkor mégis, miért ilyen hangos?

- Meglehetősen meggyötör a bot, uram – vallottam be. – Akkor is, ha ízlik a fenekemnek.

- Hát úgy látszik, ezen nem lehet segíteni. Folytasd! – utasította a pribéket.

A pribék a továbbiakban is kitett magáért. Jól össze tudtunk dolgozni, ő kimérte a nekem járó botütést, én ráztam a seggem, és hangosan nyögdelve felelgettem a botnak. Így értünk a végére. Megkönnyebbülten eresztettem el a deres lábait. Vártam, hogy feloldozza szíjaimat, és mehessek. Szerettem volna megérinteni, megtapogatni sajgó bőrömön a hurkákat, és megnézni végre a tükörben lüktető fenekem látványát.

Ám az ügyfél még nem volt elégedett. Figyelte, ahogy felkászálódom a deresről, és két tenyerem óvatosan rásimitom forró bőrömre, majd amikor már a ruháimért nyúltam volna, megálljt parancsolt.

- Az a véleményem, hogy még tíz botütést kell kapnia – fordult a pribékhez. – Egyetért velem?

- Ha úgy látja jónak, elvégre egy ilyen férfinak meg se kottyan huszonöt – vélte beleegyezően.

Sápadtan néztem egyikükről a másikukra, majd kelletlenül újra a dereshez léptem, és visszahasaltam. Az ügyfél mellettem állt, és hangosan számolta a repetámat. A pribék is igyekezett, nem volt más feladatom, mint hálásan nyögni, és dicsérni az ügyfelet, hogy eszébe jutott, hogy még nem vagyok rendesen elverve.

- Hálás vagyok, uram – bizonygattam, amikor a pribék kioldozott, és nehézkesen felkeltem a kínok padjáról. – Most már bizonyára alaposan megkaptam a magamét.

- Ugye, hogy jól gondoltam, és szükség volt erre a plusz tíz ütésre?

- Igen, uram, bevallom jólesik a figyelmessége – tapogattam fenekemet kissé álszent módon, hiszen valójában beértem volna a huszonöttel.

- Akkor most egy ideig nem lesz szükség arra, hogy a bot segítségét vegyük igénybe a megjavításához – felelte elégedetten, majd elhagyta a szobát.

Sóhajtva fordultam a pribékhez.

- Jó ez a bot, ennek máskor is lehasalok – árultam el szégyenkezve. – Meglehetősen ízlett a fenekemnek.

- Ezt örömmel hallom – biccentett.

- Most egyébként is kívántam a botot – vallottam be. – Napok óta nyugtalanul alszom, és jókor jött az ügyfél kérése.

- Az életben szerencse is kell – helyeselt.

- Előtte nem sokkal egy másik ügyfél alaposan megugrándoztatott – emlékeztem vissza, miközben öltözni kezdtem. – Tíz injekciót szúrt a segglyukamba. A negyediktől majdnem összecsináltam magam. A többi is elég kellemetlen volt, pedig igazán igyekeztem.

- Aki bevállalja, hogy megszúrják a fenéklyukát, annak ezt el kell viselnie. Némelyik férfi egy egyszerű kúptól is berzenkedik, nemhogy injekciótól.

- Azért vállaltam be, mert jól fizet – vágtam vissza, nehogy azt higgye, hogy azért, mert különösebben kívántam, hogy megszúrják érzékeny segglyukamat.

- Az injekciózás magyarázat lehet arra, hogy valaki jobban kívánja a botot utána. Többször is előfordult, hogy frissen injekciózott férfiakat húztam deresre, akik bevallották, hogy kifejezetten kívánják botozást.

- Ez is közrejátszhatott – láttam be, hiszen korábban magam is erre a gondolatra jutottam.

Megköszöntem lelkiismeretes munkáját, és elbúcsúztam. Aznapra véget ért a munkám a szolgáltatóházban.

Hazafelé elégedetten konstatáltam, hogy annyit kerestem egy délután alatt, hogy kifizethetem lakásom rezsijét, és még marad is. Végül is nem bántam meg. Más ennyi pénzért hetekig, ha nem hónapokig robotol gyártósor mellett. Kijárt nekem a kamillás ülőfürdő, a hideg sör és a büszke tudat, hogy több érek azoknál a férfiaknál, akik sohasem bírnák ki azt, amit én ma elviseltem.

Vége