Szolgáltatóház-történetek 1. 1/2. Joachim

Szolgáltatóház-történetek 1. 1/2.

Joachim
(Kitalált történet fiktív szereplőkkel, eseményekkel és helyszínekkel. Figyelmeztetés: homoszexualitás, deresen történő botozás, orvosi játékok.)


A park olyan, mint máskor. Kora délután még alig van itt élet, sétáló párok, galambok, kedvenc padomon üldögélek az árnyas platánok alatt. Fagylaltot nyalogatok, és nézelődöm. Muszáj felszednem valakit, aki talán ebédre is meghív, mielőtt megdug.

Idestova négy és fél éve jöttem a fővárosba egy világ végi porfészekből, hogy végre a saját életemet élhessem. Korábban kellett volna elhatározásra jutnom, már tudom hiszen megvártam a harmincadik évemet szüleim házában, és csak akkor kezdtem csomagolni, amikor már rendszeressé váltak a kellemetlen kérdések a vacsoraasztal fölött: Mikor nősülök meg? Meddig akarom még az ő kenyerüket enni?

Legkisebbként felnövekedve a családom igen sokáig védelmet és biztonságot nyújtott, négy testvérem már kiröppent a fészekből, mire én felnövekedtem. Az érettségi után néhány évig az egyetemi előadótermek padjait is koptattam, de a közgazdasági diploma megszerzése csak szüleim álma maradt, sohasem éreztem elegendő affinitást hozzá. Ám ott ismertem meg Williamet, akivel hat hónap után szüleim elé mertem állni, bevallani irányultságomat.

Nem vettek komolyan. Később gyakran emlegették, hogy ez átmeneti dolog lehet nálam, emlékeztettek néhány lányra, Sarah, Maud és Ginger valóban megfelelt volna elképzelésüknek, a rokonság ismeretségi köréből kerültek elő, ám egyikkel sem siettem oltár elé. Aztán egy napon betelt a pohár. Ultimátumot kaptam: vagy a házasság, vagy leveszik rólam kezüket.

Ez a park a vadászterületem. Kissé kihívó testtartással ülök a padon és nyaldosom az olvadó fagyit, közben tekintetem a környezetemet pásztázza. Ez az! Egy férfi baktat az ösvényen, cigarettájába szív, végigsiklik rajtam tekintete. Most úgy teszek, mintha nem venném észre. Szürke kishivatalnoknak látszik, aki ebédszünetét tölti az avart rugdalva. Rögvest mellém ül, aktatáskájából előkerül egy szendvics, innentől már peregnek az események. Megosztja velem ebédjét, majd pár szóval a tárgyra tér.

Nem szabok túl magas árat, tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok különösebben kelendő a húspiacon. Ráadásul óvszer nélkül nem engedem a gyors aktust, ez is csökkenti az árat. Még így sem járok rosszul. Elsüllyesztem a pénzt dzsekim zsebébe, és elindulunk a park sűrűbben benőtt része felé, hogy megszolgáljam a bizalmat.

A gyors menet után köszönés nélkül válunk el. Hazafelé igyekszem, bérelt lakásom magányában megtisztálkodom. Miközben fogamat sikálom megnézem meztelen testemet a tükörben. Arányos, kissé zömök alkat, hajam lapockáig érő, fényes gesztenyeszínű, nem borotválom magam. Ágyékom bozontja gyér, mellkasszőrzetem sem hivalkodó. Teljesen átlagos férfi néz vissza rám a tükörből. Két napja borotválkoztam, tehát még nem esedékes.

Négy óra előtt valamivel megérkezem másik munkám színhelyére. A főváros középosztálybeli lakosainak kerületében épült kétemeletes ház semmiben sem különbözik a többi hasonlótól melyek közé ékelődött. Különlegességét nem viseli magán, még a ráfüggesztett tábla is csak a beavatottak számára árulkodó. Véletlenül bukkantam rá hirdetésükre, melyben jól fizető alkalmi munkát kínáltak.

Voltaképpen nem hazudtak. Amikor azonban a munka jellege megvilágosodott előttem, első reakcióm a menekülés volt, végül mégis maradtam. A pénz, amit kínáltak elegendő csábításnak ígérkezett, ezt semmiképpen sem hagyhattam figyelmen kívül.

A szolgáltatóház emeleti, hangszigetelt szobáiban kellett fogadnom az effajta szolgáltatást igénybe vevő urakat. Ezt határozottan beikszeltem a vállalási lapon, csak és kizárólag urak jöhetnek szóba. Kissé akadékoskodni próbáltak, de azután feladták. Erre a munkára igen nehéz megfelelő férfiakat és nőket találni, nemcsak a diszkréció fontossága miatt, hanem azért is, mert igen kényes jellegű.

Nem, ez nem kifejezetten szexmunka, noha ügyfeleim nem ritkán merevedéssel reagáltak, és ilyenkor jó néven vették, ha orálisan juttatom őket a kéjbe. Ám ez sohasem szerepelt a kívánságlistán, mondhatni önkéntes felajánlás volt részemről.

A házat sokféle indíttatásból látogatták a fizető ügyfelek, akik közül nem egy a celebvilágból járt titkos utakon, amikor betért ide, és bár bankkártyája megcsappant, elégedetten távozott. Ők ki akartak próbálni valami alantasat, extrémet, bizarrt, amire szexpartnereik, párjuk nem volt hajlandó, például egyikük, akit aztán viszontláttam egy hollywood-i alkotásban, kifejezetten azt kívánta, hogy egy csuhás férfi gyóntassa és ő utána elpáholhassa a buzgó egyházfit. Megkapta.

Jártak még ide módosabb orvostanhallgatók is, akik itt szerezték meg a gyakorlatot, hogy aztán a kórházban már rutinosan adjanak beöntést, kúpot, rectális injekciót, végezzenek katéter-behelyezést. Büszkeség töltött el, ha eszembe jutott, mennyien szerezték meg rajtam a rutint. Bár tartottam a tűtől, mégis egyre ritkábban berzenkedtem, hogy fenéklyukamba fogadjak egy rideg fecskendőt, és mélyeket lélegezve igyam a belém fecskendezett tartalmát, mely gyakran enyhén csípett, és a hideg folyadék megborzongatott.

Ezt kevesen vállalták rajtam kívül, így gyakorta kaptam SMS-t, mely csak néhány betűt és számot tartalmazott, mely kódok felsorolták, milyen szolgáltatásra kellene befáradnom. Ilyenkor visszahívtam a telefonszámot, és megállapodtunk az időpontban.

Ma négy órára érkeztem, és az emeleti 28-as szobában már türelmetlenül várt az ügyfél. Ez a szobát orvosi kezelőnek rendezték be, néhány kamera szemén át láthatták is kintről, mi történik benn.

Egy negyvenes, őszülő halántékú, tiszteletet parancsolóan hűvös férfi várakozott rám. Már nagyjából tisztában voltam azzal, mi vár rám, hiszen az SMS-ben szerepelt a rectális injekció kódja, mégis elsápadtam, amikor a férfi közölte velem, hogy tízszer fogja megszúrni féltett segglyukamat.

Fehér köpenyt kanyarított magára, ez alárulta, hogy szerepjáték lesz. Ezeket jobban kedveltem, mint az unalmasabb munkákat, hiszen sokkal nagyobb mozgásteret biztosítottak számomra, szinte színész lehettem, ami titkos vágyaimban mindig is szerepelt, ellentétben a sivár közgazdaságtudománnyal.

Pár mondattal megbeszéltük a forgatókönyvet. Vizitre érkezem a neves doktorhoz, aki szembesít azzal, hogy – elképzelt – legutóbbi vizsgálataim eredménye alapján nem kétséges, hogy injekciókúrára szorulok. Első, jelen alkalomkor tíz adagot fog belém fecskendezni, kétféle keveréket, és emiatt tiltakoznom is kéne, még nyafognom sem túlzott, hiszen ő direkt szereti, ha erőteljesen kell rávinni akaratát a páciensre. Tehát lehetek hisztis, kifejezhetem ellenérzésemet az injekciózás ellen, de azt elvárja, hogy amikor megszúr, akkor úgy tartsam a fenekem, hogy kényelmesen szúrható legyen a lyukam.

Fanyalogva fogadtam el a forgatókönyvet, majd utasítására elkezdődött a szerepjáték.

- Kérem, fiatalember, ne húzza az időt, inkább a nadrágját vesse le, hogy haladjunk. Ne rabolja az időmet, kinn még betegek várakoznak.

- Nincs más módszer? Nem kaphatnám tablettában? – reménykedtem, szerepem szerint.

- Nem! Így sokkal gyorsabb hatást érünk el, és higgye el, a maga érdekében történik.

- Fájni fog? – aggodalmaskodtam.

- Viccel? Nem vagyok kezdő. Úgy megszúrom, hogy észre sem veszi!

Kínos lassúsággal kibontottam nadrágomat, majd intésére a vizsgálóágy felé léptem, felhasaltam rá, miközben lecibáltam nadrágomat és alsómat.

- Kapott már rectális injekciót? – firtatta, miközben fél szemét rajtam tartva felvette a fecskendőt, és egy ampullát feltörve kiszívta vele a halványsárga folyadékot.

- Nem, doktor úr – pironkodtam, és feljebb húztam pólómat, éreztem a szoba hűvösét fenekemen.

- Nem gond, van, aki kifejezetten szereti – lépett mellém a fecskendővel.

Kételkedtem abban, hogy igazat mond, de egy szerepjátékba ez is belefér, inkább amiatt aggódtam, hogy valójában nem orvos, és nincs kellő gyakorlata ahhoz, hogy megszúrjon egy fenéklyukat.

- Na lássuk csak! – gumikesztyű csattant, majd határozottan fenekemhez nyúlt, megpaskolta. – Nem lesz itt semmi hiba!

- Remélem is – morogtam.

- Mondott valamit? – kérdezte fenyegető hangsúllyal, miközben szétfeszítette fenekemet, és valami puha anyag könnyed törlését éreztem.

- Nem, doktor úr – sóhajtottam.

- Ne szorítsa össze! – parancsolta. – Lazítsa a záróizmokat, hogy könnyebben megszúrhassam!

Ó, hányszor hallottam már ezeket a szavakat hasonló helyzetben! Nagy önuralommal vettem rá magam, hogy feszítő ujjai alatt elernyedjenek záróizmaim.

- Ez az! Így marad! – a következő pillanatban gyors, határozott mozdulattal megszúrta lyukamat.

Éreztem, hogy ezúttal gyakorlott kéz szúr, ettől kissé megnyugodtam. A nehezén túl voltam, hiszen sokan itt ügyetlenkednek, ám az ő határozott döfése meglehetős gyakorlatról árulkodott. Kifújtam a levegőt, és panaszosan nyögtem egyet, kissé megkésve, hiszen a tű már biztosan fészkelt segglyukamban, kínosan feszegetve azt. A férfi kivárta, míg néhányszor sóhajtok, majd amikor látta, hogy nem rázom a seggem, lassan belém injektálta a hűvös, csípős folyadékot. Lábujjaimat görbítgetve, két kézzel a vizsgálóágy szélébe kapaszkodva, lehunyt szemmel fogadtam be cseppről cseppre, ezzel is segítve mozdulatát.

- Ez az, ugye, hogy nem is vészes? – kihúzta a tűt, és összenyomta fenekemet. – Jöhet a következő?

- Csíp – panaszoltam. – Mit kaptam?

- Fog ez még jobban is csípni, de akkor is meg kell szúrnom újra, még kilenc adagot kap, ha elfelejtette volna.

- Nem, doktor úr, kérem folytassa – ismét sóhajtottam.

- Nocsak, talán nem esett jól? – nevetett, most először, és gúnyt éreztem ki nevetéséből.

- Szerintem egy férfi sem nyilatkozik úgy, miután alávágtak a fecskendővel, hogy jólesett – feleltem őszintén. – Igencsak kínos érzés ez, doktor úr!

- Jöjjék a második! – hajolt ismét fölém, kezében a második, töltött fecskendővel. – Lazít!

- Auhhhh – nyögtem, amikor határozott mozdulattal ismét megszúrt.

- Tartsa szépen! – figyelmeztetett, és rosszallóan folytatta: - Egy kis injekciótól olyan hisztit levág, mint egy lány. Még azok között is akad, aki jobban viseli a farszurit.

- Elnézést kérek, doktor úr! – lihegtem, és lábujjaim ismét begörbültek.

- Higgye el, természetes, ha feszíti, miközben itatom – felelte. – Egyébként pedig nem lehet oka panaszra, remekül szúrható a lyuka.

- Auhhh – nyöszörögtem újra, miközben odaadóan kortyoltam a hűvös, csípős folyadékot.

- Ez az, már kettőt meg is kapott! – dobta le a fecskendőt, és nyúlt a harmadikért.

- Remélem, használni fog – feleltem, amikor újra szétfeszítette fenekemet.

- Bizonyára – biztatott. – Ez eléggé hatásos szer. Most tartsa így!

- Auhhhh – nyögtem panaszosan, fogadva a következő szúrást. – Úgy érzem, eddig ez a legkínosabb! Feszít és nyom!

- Persze, mert már kezd megtelni – felelte foghegyről. – Ha kapott beöntést, akkor ismerheti a belek feszülését. Mivel eddig nem szúratta az ánuszát, így korábban érzi a telítettséget. Mások csak az ötödik, hatodik injekció után kezdik érezni, hogy egyre jobban feszülnek a beadott injekcióktól.

- Hát mások is kapnak ennyit egyszerre?

- Mit gondol, csak magának van ilyen betegsége?

- Honnan tudhatnám?

- Hát vegye tudomásul, mostanában egyre többen jönnek hozzám, és az utóbbi időben gyakorta kell emiatt fenéklyukat szúrnom. Na, megvan ez is! – húzta ki a tűt.

- Három – sóhajtottam. – Már csak hét van hátra.

- Igen, egész jól haladunk – felelte vidáman. – Ez most kicsit kellemetlenebb lesz, mert másik folyadékot fog kapni. Nem szokták szeretni.

- Miért? – kaptam fel riadtan a fejemet.

- Majd meglátja – kárörvendő hangsúlyt hallottam a hangjából. – Mindenesetre örülök, hogy nem nekem kell kapnom ilyet. Lazítson! Ne kelljen folyton figyelmeztetnem.

- Bocsánat – szégyenkeztem. – Mitől lesz más ez az injekció?

A következő pillanatban gyors mozdulattal megszúrt, és éreztem, hogy még a fecskendő is mintha nagyobb lenne. Kelletlenül nyögve fogadtam a negyedik injekciómat, és ekkor megéreztem, hogy valóban más. Feszített és csípett, és megéreztem a szagát, valami olajos oldat lehetett. Legszívesebben visszanyomtam volna, hiszen olyan erős ingert váltott ki belőlem, hogy nehezen tudtam uralkodni magamon.

- Tartsa! Mindjárt kész! Az istenit magának, viselkedjen férfiasabban! Ez csak egy kis injekció!

- Elnézést, doktor úr! – lihegtem, és igyekeztem visszatartani a fecskendő által keltett ingereket. – Ez eddig a legkínosabb, pedig én… annyira igyekszem… auhhhh!

- Meghiszem azt, hogy kellemetlen! Hiszen majdnem összecsinálta magát tőle – kihúzta a nagyobb fecskendőt belőlem, éreztem, ahogy zárizmaim szélén siklik a tű. – Ha ezen túl van, a többit már gyerekjáték kibírni.

- Gyerekjáték? Majd összecsináltam magam! Alig bírtam kiinni, és sokkal jobban feszített, mint az előzőek – panaszoltam.

- Nyugalom, pár pillanat és elmúlik a kellemetlen érzés. Addig megkapja az ötödiket is.

- Még csak az ötödiket? – megráztam a fejem. Sokkal többnek tűnt.

- Igen, mit gondolt? A felénél járunk, és elég jól haladunk – ismét hallatta gúnyos nevetését. – Ezek után elmondhatja, hogy alaposan meginjekcióztatta az ánuszát.

- Az biztos, hogy nem fogom elfelejteni – morogtam, és mivel éreztem, hogy ismét szétfeszíti fenekemet, mély sóhajjal ellazítottam záróizmaimat.

- Ez az, látja, egyre jobban belejön! Már nem is kell figyelmeztetni, hogy lazítsa el – dicsért, majd határozott mozdulattal ismét megszúrta féltett segglyukamat.

- Auhhh, megvan, bennem van – lihegtem. – Az ötödik…

- Bizony, ugye, hogy ki lehet bírni?

Ekkor nyílt az ajtó, és bejött egy másik férfi. Zavartan pillantottam fel, hiszen nem volt szokás, hogy ilyenkor zavarjanak.

- Hogy állsz? Én már majdnem készen vagyok – szólt oda a doktoromnak.

- Az ötödiket kapja éppen – felelte az, miközben egyetlen pillanatra sem hagyta abba itatásomat.

- Szuper! Látom, jól haladtok. Jól szúrható a lyuka?

- Meglehetősen. A legutóbbi igencsak rázta a seggét, de ez a fickó gyakorlottabbnak tűnik.

- Akkor hamarosan kész leszel. Szólok a huszonnégyesben, hogy hamarosan fogadhatják.

- Igen, az nagyszerű lesz – felelte a doktor, és elégedetten kihúzta a kiürült fecskendőt.

- Ötöt kaptam eddig – motyogtam megalázottan.

- Bizony, és most pózt válthat, hiszen csak a kezdők szúratják a fenéklyukat hason fekve. Most már haladónak számít, és azok bátrabban tartják oda a tűnek a feneket. Másszon le, de szorítsa össze a lyukát, nehogy kifolyjon az eddig beleinjektált folyadék.

- Mit kaptam? – sandítottam hátra, miközben lemásztam a vizsgálóágyról.

- Semmi ártalmasat, sőt inkább hasznos keverékeket – legyintett. – Ugye, nem vegyész, mert akkor felesleges is elsorolnom, miket tartalmazott. Hogyan kívánja a következőt? – emelte fel az újabb, töltött fecskendőt.

Elfintorodtam mozdulatára.

- Mik a lehetőségek?

- Odakönyökölhet a vizsgálóágyra, hasmánt odadőlve. Felmehet a vizsgálószékbe, és ott alulról kapja, ülő helyzetben. Ezt nem javaslom, mert könnyen kicsuroghat. Inkább hajoljon le terpeszben, és fogja meg a bokáit.

- Igen, azt hiszem, lehajolok – feleltem, és nagy elszánással előrehajoltam, megragadva bokáimat.

- Nagyobb terpeszben! Dobja le a nadrágját nyugodtan! – biztatott.

Kiléptem nadrágomból és alsómból, immár zokni és póló maradt csak rajtam. Ismét lehajoltam, ezúttal széles terpeszben. Lehuppant a kerek forgószékre, és mögém gurult.

- Nagyszerű! Pont így gondoltam! – ragyogott.


Folyt. köv.