Amikor a Domina átadja a korbácsot 2

Suhog, csattan, fáj és aztán éget, bizsereg. De a szem előtt mindig csak egy cél lebeg: boldoggá tenni. Hiszen ezért létezünk. Tudjuk, hogy valamit adnunk kell azért, hogy szeressenek. Más ember fejvesztve menekült volna a zord körülmények elől. Hiszen ki akar egy őrülttel egy házban élni?

De számomra ez az egyetlen elfogadható formája a szerelemnek. Ez a valódi tálcán kínálás, amikor nem csak azt engeded megtörténni, ami pillanatnyilag némi testi örömöt hoz, hanem minden irányítást a tested fölött átadsz, ezt pedig önként és vígan teszed, mert ez az egyetlen, ami az elmédet elviselhető szintre tompítja. Hogy ezt az érzést hogyan dolgozod fel, az már a te személyeden múlik.

Dacosan pillantottam a fölém tornyosuló, magát igen vadnak bizonyító nőre.

– Azt ne mondd nekem, hogy még bírod.

– Amikor azt mondom ne kímélj, szerinted viccelek? – nevettem fel hitetlenül. A mazochista oldalamat eddig nem volt alkalmam igazán, teljes valójában megmutatni neki, de élénken él bennem a vágy, hogy a jövőben ezt a lehetőséget kihasználjam. Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy milyen a másik oldal, én pedig tudom magamról, hogy mindenbe csak teljes odaadással vetem bele magam, vagy egyáltalán meg sem próbálom.

Ezen felbátorodva pedig elindultunk együtt a lejtőn. Egészen biztos voltam benne, hogy egy darabig nem lesz valami kellemes leülni, az élénk vörös nyomokat pedig majd sok-sok puszival kell begyógyítania valakinek. De a bőröm még sok szenvedéssel kellett, hogy szembenézzen aznap este. A lábaim teljesen elzsibbadtak a térdeléstől, így kapóra jött az új ötlet: a végtagjaim immáron lánccal fogvatartva hevertek az ágyon, a melltartóm pedig a sarokba hajítva, elfelejtve várta, hogy megtalálja a gazdája. Hát arra még várhatott egy darabig…

A szememre selymes anyag került, talán csak azért, mert a pillantásommal bárkit térdre kényszerítek. Én engedtem magam legyőzni, ezért folytam tovább a játék menetével. Nem látni, hogy mi történik velem, de mégis nyugodtnak lenni, mert tudom, hogy a legrosszabb, ami történhet velem, hogy véletlenül – engedély nélkül – elélvezek. A legszebb érzés a világon. A vigyort még az első váratlanul érkező csepp forró viasz sem törölhette le az arcomról. Összeszorítottam a fogaimat és így szívtam be a levegőt. A bal oldalamról nevetés érkezett válaszul. Hosszú körmök kacskaringóztak le a nyakamon, aztán a melleim között, a lélegzetét éreztem magamon, nagyon közel volt a nyakamhoz. Hátrahajtottam a fejemet, hogy odaférhessen. Ezek után elvártam tőle, hogy legalább egy apró csókot kapjak. Ehelyett fogak mélyedtek a vékony bőrbe, mintha egy ragadozó kerített volna hatalmába. Nehézkesen kiengedtem a bent tartott levegőt, halkan felmordultam a szokatlanul intenzív fájdalom hatására.

Valóban nem kímélt. Az oly’ nagyon áhított csókot azonban megkaptam, egy pár csöpp forróság kíséretében. A kezeim megfeszültek, húzták, tépték a láncot, de az csak nem akarta megadni magát. Viaszt csók követett, csókot pedig tapogatózó ujjbegyek, melyek lassan elértek a legérzékenyebb pontomig. Feloldozó kényeztetés helyett azonban égető fájdalmat kaptam, amely az egész testemet átjárta. A csiklómra érkező viaszcseppek mélyről jövő fájdalmas nyögést csaltak ajkaimra, az egész testem pedig reflexből összerándult. A láncok keményen vágták a bőrömet, a légzésem felgyorsult, mindenem csak lüktetett. Elfelejtettem már, hogy milyen az, amikor igazán fáj, de nem bánom, hogy van, aki megmutassa nekem.

A bőrömön fogytán volt a hely, a fejemben pedig a vér. Minden vérem egyetlen ponton csoportosult. A szeméremdombomon végigsimított, majd óvatosan elkezdte lehámozni rólam a megszilárdult viaszt.
– Szegényem, olyan piros vagy – a megtisztított területre puszit adott. Hevesen lélegeztem. Nem csak piros, hanem érzékeny is vagyok, ezt pedig ő is tudja, ezt a játékot már egy párszor eljátszottuk – igaz, fordítva. Majd a pusziból több lett, a többől pedig lassú kényeztetés. A nyelve finoman mozgott, de még így is túlstimuláltnak éreztem magam, ha csak egy egészen kicsit gyorsabban mozgott volna, egészen biztosan elélvezek egy pár másodperc múlva. Hiányzott, hogy nem tudok belemarkolni a hajába, így csak a hangommal tudom tudtára adni, hogy szeretem, amit csinál. Van érzéke ahhoz, hogy az őrületbe kergessen, hogy vadállatot csináljon belőlem és úgy tűnik ahhoz is, hogy megsemmisítsen.

– Ne, ne… ennek nem lesz jó vége – suttogtam erőtlenül.
– Hogyan? – kérdezte ártatlan hangon. Egészen biztos voltam benne, hogy mosolyog, mintha semmi rosszat nem csinált volna. A szemfedőt lomhán, úgy ahogy félrehúzta a szemem elől.
– Ezt nem bírom sokáig, el fogok élvezni – vallottam be, mintha valami igazán szégyenleteset mondtam volna el neki.
– És ez nem egy szép vég? – vonta fel a szemöldökét, miközben az ujjával lágyan simogatott tovább. – Vagy talán csak elfelejtetted, hogy mit mondunk ilyenkor? – elfordítottam a fejemet. Nincs az az Isten, hogy én könyörögjek. Az arcom lángba borult a szégyenérzettől, de a „problémám” egyre sürgősebbé vált. – Vagy csak túl büszke vagy. Igen csúnya hiba – tartott egy kis szünetet – pedig tudod, hogy én nagyon segíteni szeretnék rajtad – elvette a kezét én pedig csalódottan felmordultam. Jobban fájt, mintha még száz korbács csapást mért volna rám. – De azért valamit tehetsz azért, hogy kiengesztelj – ajkait apró, de annál mesterkéltebb mosolyra húzta. Az ágy szélére ült, a lábait keresztbe tette, s levette magáról a lakkcsizmát. Négykézláb araszolt fölfelé az ágyon, vigyázva, nehogy rámessen. – Ha már ilyen nagy a szád, akár használhatnád valami hasznosra is – hosszú haját fellengzősen a válla mögé dobta, miközben egyre közelebb araszolt az arcomhoz. Csillogó szemekkel pillantottam föl rá. Végigfutott rajtam a remegés, amikor megéreztem az ízét az ajkaimon. Lehunytam a szemem, hogy a pillanatot annak teljes mértékében élvezhessem.

Apró hullámzó mozdulatokat tett a testével, valósággal táncolt a nyelvem alatt. Finoman szívogattam a kisajkát, valóban hasznos voltam, pont ahogy szavak nélkül ígértem. A hangja pedig már csak hab volt a tortán. Ha hallottál már édes hangot, vonzót, olyat, amikor az már zene a füleidnek és később még csak a gondolatától is nedves leszel, egészen biztosan az övé volt az. – Ha abba mered hagyni, egy hétig nem fogsz tudni leülni – sóhajtotta játékosan fenyegetve. Így, az élvezet határán már egyáltalán nem hangzott fenyegetőnek, csak legalább olyan elveszettnek, mint amilyennek engem akart látni. A kezével a fejem alá nyúlt, amennyire csak tudott, hogy az ajkaimat a puncijára szorítsa. Az egész házat az ő könnyed, párás nyögései töltötték be. Ő élvezett el és én kaptam alig levegőt.

A heves lélegzés csillapodott, erőt véve magán így felállt az arcomról. Remegő lábakkal szállt le az ágyról, hogy nehogy elessen a puha matracon botorkálva. Igazán öntelten elvigyorodtam. Nincs is szebb dolog, mint látni, hogy a nő, akit szeretek, élvez engem. Tágra nyílt, csillogó szemekkel pillantott rám. Türelmesen kezdte el szedegetni rólam a maradék viaszdarabkákat, így javarészt megszabadítva a testemet a tehertől. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy ma este még egy forró fürdőre sort kerítek.

Leláncolt testem utolsó pillanatainak élvezése gyanánt megcsókolt, olyan igazán érzékien, amit tettetni nem lehet. Gyengéden végigsimított az arcomon. Ahogyan közelről a szemembe nézett, éreztem, hogy valami megváltozott ma este kettőnk közül. A láncokat levette rólam, a fájó csuklóimat felszabadultan dörzsölgettem. Észre sem vettem, mekkora erőt fejtettem ki, amikor megpróbáltam kiszabadulni. Az talán nem is én voltam.

– Mi az, csak nem elfáradtál? – kérdeztem tőle maró szarkazmussal a hangomban és délceg vigyorral az arcomon. – Ugye milyen nehéz dominálni? – tettem fel a költői kérdést, hiszen tudtam, hogy úgysem fogja beismerni. Fájó testemet lassan emeltem fel az ágyról. Az elmém pezsgett, még vágytam volna a folytatásra. Semmi nem fáj annál jobban, mint amikor kielégületlenül maradsz. De ez talán csak nyers ösztön. Az elmém megnyugodott, egy új oldalamat fedeztem fel, ez pedig még az emésztő fizikai vágyamat is felülírta. Nem haragudtam rá, amiért nem akarja folytatni. Már akkor tudtam, hogy nem bírja tovább, amikor olyan ügyesen és hozzá méltóan lefoglalta a nyelvemet, hogy ne legyen időm hülyeséget beszélni. Ha emiatt folyton hallgatnék sem bánnám.

A hajamból kihúztam a hajgumit, megkerestem a bugyimat, meztelen felsőtestemre pedig egy fekete inget vettem, éppen csak hogy ne legyek meztelen. Tudtam, hogy ilyenkor csöndre van szükségünk, hogy kiléphessünk a játékból. Elvettem a cigis dobozomat, a teraszon a kanapén foglaltam helyet, hogy egy kicsit elmélyedjek a gondolataimban. Alig gyújtottam meg a cigarettámat, máris akadt társaságom. Szintén igazán alul öltözve, a bőrkabátomat a vállára húzva kucorodott le mellém. Kezét a még mindig félig meztelen mellkasomra simította, az ingem alá és közelebb hajolt hozzám egy csókra.

Nem bántam, hogy kielégítetlenül hagyott. Tudtam, hogy sok neki ez az újdonság. Hiszen ez volt az első alkalom, hogy mindent neki kellett eldöntenie, én pedig nem vagyok egy egyszerű eset. Talán jobb kis lépésekben haladni.

Átkaroltam, éreztem, hogy didereg a karom alatt, ezért engedtem, hogy a mellkasomhoz bújjon. A testem még mindig fel volt hevülve, pont összetéveszthetett volna egy radiátorral, ha a sötétben nem csillogtak volna a szemeim még mindig azzal a szédületesen intenzív vággyal iránta.


[Sziasztok Kedveseim! Egy évvel később még nekem is sikerült összehozni egy második részt. Tagadhatatlan, hogy már régóta hanyagolom az írást, mint hobbit, s ezért szokatlan volt újra a klaviatúrát koptatni, de nagyon remélem, hogy valaki legalább fele annyira élvezni fogja e rész olvasását, mint én az írását.
Legyen szép napotok! ;)))) ]