24 ÓRA 9. rész (fikció)

........
Felcsendül újra a szép zene. Teljesen magával ragad. Újra becsukott szemmel élvezem az előadást. Érzem magamban a golyókat. Sajognak a mellbimbóim a csipeszek szoritásában. És az Uram újra simogatja a kezemet, mint korábban. Egyszerre kinoz, és kényeztet. Micsoda élvezet. Szeretek néha klasszikus zenét hallgatni. De itt, és igy, még sohasem. Még jó, hogy nem iszok alkoholt. De most úgy érzem, mintha többet ittam volna a kelleténél. Mámoritó érzés. Már nem is tudom, mit is szeretnék jobban. Hogy legyen már végre vége, és mehessünk vissza a szállásra, folytatni a játékot, vagy hogy sohase érjen véget ez az állapot, amiben most vagyok. Mintha már nem is a testemben lennék. Valahol máshol lebeg a lelkem.
A zene végleg elhallgat, vége van a koncertnek. Lassan magamhoz kell térnem. Mintha valami varázslatból ébrednék. Életem legjobb koncertjét éltem át. Százezer hálás köszönet érte az Uramnak. És még mindig nincs vége a napnak. Megyünk vissza a szállásra.
Hip, hip, hurrrrá!
Remélem, hogy viszonozhatom Uramnak ezt a fergeteges élményt. Bármit megteszek neki. Csak kérnie kell. Neki is éreznie kell ezt a végtelenül hatalmas boldogságot.....

Újra a kocsiban ülök az Uram mellett. Már nagyon várom, hogy visszaérjünk a szállásra. Meglepődve veszem észre, hogy másik útvonalon haladunk, valahová máshová tart velem. Ismeretlen helyre. Egy étterem melletti parkolóban állitja le az autót. Most tudatosul bennem, hiszen éhes vagyok. Mióta megtudtam, hogy elhoz erre a szép koncertre, az izgalomtól alig birtam enni. Már több, mint egy napja. Mindig csak pár falatot, több nem ment. De mostanra már nagyon éhes lettem. És most itt vagyunk. Egy szép étteremben. Természereten Uram választja ki a vacsorát, mindkettőnk számára. Az italokat hamar kihozzák, az ételre kicsit várni kell. Addig van időnk beszélgetni. A koncertről, a közben átélt élményekről. Én most nagyon boldog vagyok. Érzem, hogy az Uram figyel rám, törődik velem. Egyszerre kinoz, és kényeztet. Hiszen egy elegáns étteremben várjuk a frissen készülő vacsoránkat. Ezt bárki láthatja. De csak az Uram tudja, közben mit is érzek. Hiszen a golyók még mindig bennem vannak, érzem őket. Folyamatosan fent tartják bennem a vágyat a játék után. És még a mellbimbóimon is fent vannak a csipeszek, érzem a szoritásukat, és az összekötő láncot is, ahogy a ruha alatt a bőrömhöz ér. Éreznem kell, tudnom kell, hol a helyem. Hiszen nem egyenrangú társak vagyunk. Az Uram magasan felettem áll. Egyém a megtiszteltetés, hogy az alávetettje lehetek, szolgálhatom Őt.
Meghozták a vacsoránkat........

folyt.köv......