A kedvenc játékszer, 5.

Gregor az Úrnő ágya előtt térdelt, és arra gondolt, hogy ki kellett volna aludnia magát idefelé jövet. Bár illett nagyon izgatottnak lennie, hiszen majd' egy éve nem töltött hosszabb időt Úrnője lábai előtt heverve (bár lélekben végig ott volt), de azért számíthatott volna rá, hogy az Úrnő keményen megdolgoztatja - azt azért persze nem láthatta előre, hogy mindjárt az első éjszakán egy új szolgafiú beavatásánál kell segédkeznie.
Az Úrnő forgolódott kicsit, Gregor látta a szeme sarkából, hogy kidugta mezítelen lábait a paplan alól, szívesen odafordult volna, hogy gyönyörködjön bennük, de az Úrnő meghagyta, hogy végig a kis mécsessel megvilágított órát figyelje, hogy időben ébressze őt. Jobb is, hogy nem nézhet oda, kapott észbe Gregor, hiszen akkor nehezebb lenne elűznie ágyékából a fájdalmat, ami most hasított bele hirtelen a merevedés hatására - az Úrnő lefekvés előtt meglepte Gregort egy erényövvel. Bár, ha jobban meggondolja, érdemes lenne hozzászoktatnia hímvesszőjét ehhez a fájdalomhoz, hisz mindjárt végig kell néznie, ahogy az Úrnő beavatja a ma talált fiút. Már csak pár perc.
Gregor szíve egyre kevesebben vert, ahogy a nagymutató haladt előre. Amikor elérkezett az idő, térdén odacsúszott az Úrnő lábaihoz, és - ó, a fájdalom az erényövben! - ébresztőcsókot nyomott az Úrnő bal lábára.
Az Úrnő nyújtózkodott.
- Csókolgasd tovább mindkét lábamat - utasította az Úrnő ásítozva Gregort, miközben nyújtózkodott. Megtornáztatta tagjait - közben Gregor lelkesen követte lábfejét, akár egy kiskutya a pattogó labdát -, majd felkelt. Gregor gyorsan odavetette magát elé, hogy rögtön fel is adhassa saruját az Úrnőre.
- Nyugodj meg, Gregor, pár óra, és aludhatsz - mondta az Úrnő. - De most hozd utánam az előkészített nyakörvet és pórázt.
Az Úrnő elindult a fiú szobája felé, mögötte csendesen Gregor. Az szoba ajtaja előtt az Úrnő kinyújtotta kezét, Gregor azonnal át is adta a pórázt.
- Már indulhatsz is a játszószobánkba - mondta az Úrnő - Mindjárt hozom a befogadott kóborkutyusunkat, addig készítsd elő a derest, egy pálcát, néhány korbácsot, és még pár veréshez használatos eszközt.. Úgy döntöttem, legelőször azt próbálom ki, miféle ütőshangszer faragható leginkább a fiúból. Eredj!
Gregor engedelmeskedett, az Úrnő várt még egy keveset az ajtó előtt, kiélvezve a beavatás ritka alkalmának minden mozzanatát, majd lassan benyitott, ügyelve, hogy ne ébressze fel a fiút. A szoba félhomályában még gyönyörködött kicsit az összegömbölyödve, édesdeden alvó fiúban, akiről félig lecsúszott a paplan (látszik, hogy szegény nem az ágyban alváshoz szokott, gondolta az Úrnő), és a használt fehérnemű még mindig ott puffadt szájában. Akár egy mókus, mosolyodott el az Úrnő.
- Most birtokba veszlek - suttogta a hajnali hold előtt, majd a fiúhoz lépett, nyakára csatolta a nyakörvet, örömmel és csodálkozással nyugtázva, hogy erre sem ébred fel, majd megrántotta a pórázt.
A fiú arra ébredt, hogy háta a földön csattan. Érezte a nyakörvet, amint felnyitotta a szemeit, arra fordította fejét, amerről a póráz húzását észlelte. Meglátta az Úrnő alakját a gyér holdfényben, sziluettjének, testtartásának egy pillanatnyi látványa szigorról és szenvedélyről árulkodott.
Az Úrnő megfordult, és peckes, gyors léptekkel elindult, maga után rántva a még fel sem tápászkodott fiút, aki esve-kelve, néha négykézláb, néha félig-meddig felállva, néha hason csúszva, néha - különösen a lépcsőknél - bukfencezve követte őt. A kínzókamra ajtaja előtt végre megálltak, és a fiú végre letérdelhetett Úrnője előtt.
- A bugyogóm még egy darabig a pofidban marad, fiú, ezért a lábcsóktól most eltekintek - rendelkezett az Úrnő. - Így is elég kellemes íz van a szádban, nem igaz?
A fiú lelkesen bólintott. Pár helyen sajgott a teste, és a viszketés is kezdett visszatérni. A délutáni szúnyogcsípések sűrűn piros foltokkal tarkították bőrét, amit az Úrnő viccesnek talált. Emlékezett, pár éve Gregorral is eljátszotta a szúnyogos játékot - ő lelkesebbnek tűnt és összehasonlíthatatlanul kényelmesebben készülhetett rá, mégis rosszabbul tűrte. Ígéretes ez az új fiú, bár kétségtelenül jól meg kell nevelni.
- Lábcsók helyett most pitizz! - utasította a fiút az Úrnő. A fiú lelkesen engedelmeskedett. Az Úrnő megrántotta a pórázt, a fiú oldalra dőlt, nyögött, ahogy földet ért. Az Úrnő apró mosolyra húzta száját, majd a másik kezével kitárta a kínzókamra ajtaját. A fiú szemét világosság ütötte meg, és a fáklyák és gyertyák fényében meglátta beavatásának helyszínét.
Tudta, hogy az Úrnő vigyáz rá, vakon bízott benne, most mégis félni kezdett.