24 ÓRA 8. rész (fikció)

Végre, itt vagyunk. Megérkeztünk. Hamarosan kezdődik a koncert. Leültünk a helyünkre. A zenészek hangolnak. A többiek, akik a koncertre jöttek, lassan mindenki elfoglalja a helyét. Lassan elcsendesedik a nézőtér. A nagy csendben szépen, lassan felcsendül az első dallam.
Engem teljesen magával ragad a zene. Még a szemem is becsukom, a füleimre hagyatkozok. Mintha csak játszanánk. Arra gondolok, hogy az Uram bekötötte a szemem, nem láthatok. Igy sokkal jobban élvezem hogy az Uram a közelemben van. Hiszen a bal kezem, tenyérrel felfelé a térdemre fektettem. Hiszen ez egy határozott parancs volt az Uramtól, még az autóban, mielőtt ideértünk. Igy a zene közben hozzám tud érni. Csendben, diszkréten, feltűnés nélkül. Simogatja, cirógatja a kezemet. A csuklóm belső oldalát. És az alkaromat, egészen a könyökhajlatig. Épphogy csak hozzámér, az ujjai hegyével. Teljesen bezsongok. Csukott szemmel hallgatni szép, klasszikus dallamokat, miközben az Uram végig kényeztet. Hiszen hozzám ér. Simogat. Cirógat. Olyan érzés, mintha cica lennék. Annyira boldog vagyok, legszivesebben dorombolnék a GAZDINAK.
Teljesen megszűnik számomra az idő és a tér. Csak amikor egy pillanatra csend támad, véget ért a zene, a nézők, hallgatók kezdenek el zajongani, akkor tudatosul bennem, hogy hol, és mikor vagyok. Szünetet tartanak a zenészek. Lassan mindenki kiment, már csak mi vagyunk a nézőtéren. Az Uram átad nekem egy ismerős dobozkát. Bele kell tennem a táskámba. Határozott parancsot kapok. Ki kell mennem a mosdóba, és ki kell vennem, ami a dobozkában van. Akkor tudni fogom, mit kell tennem. De már most is sejtem. Természetesen szót fogadok. A mosdóban, amikor kinyitom, akkor látom, hogy a gésa golyók vannak benne. De most nem csak az. Még a bimbócsipeszeket is mellé tette az Uram. A golyókat felteszem a helyükre. Kezdem megszokni, hogy bennem van, elég érdekes érzés. Nagyon be tud inditani.
Hűha! Alig birom visszatartani a vágyaimat. De a csipeszeket is fel kell tennem. A melltartó takarja, igy nem látszik. De a lánc, ami összeköti a csipeszeket, középen kicsúszik a melltartó alól. Érzem, ahogy a bőrömhöz ér, a ruha alatt. Mintha egy hosszú nyaklánc lenne a ruhám alatt. Lassan véget ér a szünet, mindenki visszatér a helyére. Én is újra az Uram mellett ülök, illedelmesen. De szinte ragyog az arcom a boldogságtól. A ki nem mondott vágyakozástól. Ahogy az Uram felé fordulok, mosolygok közben. Ő kinyújtja a kezét, kedvesen megsimogatja az arcom. Majd finoman, lassan, lágyan lejjebb csúszik a keze, a nyakamon, a mellek között. Megérzi az ujjaival a ruha alatt a láncot. Elveszi a kezét, elismerően bólint. Tartja a kezét, vissza kell adnom a kis dobozkát. Elveszi tőlem, kinyitja. Látja, hogy üres. Újabb bólintás, a dobozka visszakerül a zsebébe. Felcsendül újra a szép zene. Teljesen magával ragad......

2022.03.16./23:47

folyt.köv......