Cs. története XVII.

Szó, ami szó, szépen alakulgattak a dolgok Cs.-vel. A „bemutatkozó látogatás” után az események magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. Eleinte a szeánszokat persze alkalmi helyeken tartottuk, de hamar rájöttem, ez így nem az igazi. Saját búvóhelyre volt szükség.

Kedvenc fantáziám szerint egy várbörtön lett volna a legmegfelelőbb hely, azonban sajnos a Budai Vár éppen foglalt volt, – holmi nevetséges Nemzeti Galéria terpeszkedett benne – más alkalmas vár pedig nem volt elérhető közelségben.
Sokáig fontolgattam egy pince kibérlését is, de akár csak megközelítőleg alkalmas hely sem akadt a kínálatban.
Maradt a lakás.

Egy lottó-ötös (na jó, legyen négyes) valószínűségével lehet ma Pesten olyan lakást találni, ahol elég vastagok a falak a beépíteni kívánt felszereléshez és nincs szomszéd – vagy süket.

És mondá az Úr, legyen lakás – és lőn lakás. Ráadásul az egyetlen szomszéd a – nem tréfálok – lakótelep (persze század eleji) trafóállomása volt!
Tökéletes!

A berendezés – legyünk kíméletesek – legalábbis felejthető volt, viszont szerepelt benne egy régimódi étkezőasztal … hm … mmm …
Lapmagasság ideális, súly tökéletes – a hozzá rögzített alany biztosan képtelen megmozdítani – és a méretek is éppen megfelelők.

A megfelelő méret jelen esetben kulcsszerepet játszott a terveimben. A kezdetek óta eltelt idő alatt volt alkalmam rá, hogy beszerezzek pár nélkülözhetetlen játékszert.
A bőrbilincsekkel „de luxe” kivitelben rögzíthettem a hölgyeményt, más eszközök pedig az újítás, illetve a színesítés nemes céljait szolgálták.
Nem vagyok a szem-eltakarás nagy barátja, szeretem a kedvesem arcát látni menet közben – a szemét pedig Cs. esetében még ennél is jobban. Ezzel együtt beruháztam egy álarcba, ami szemtakaró funkcióval is bírt … és volt még egy „titkos fegyverem”.

- Holnap délután három óra – ha akárcsak egy percet is késik, minden másodpercért két korbácsütést kap!

A Kedves már megkapta a kulcsot - együtt néztük meg a lakást – így csak az időpontot és az elvárt extrákat kellett a tudomására hoznom.
Ami az extrákat illeti, az nem kifejezetten az én hobbim volt, Cs. szeretett előzetes utasításokat kapni, így ugyanis agyban már órákkal korábban megkezdte a kéjelgést, amikor az előre megrendelt megjelenésbeli változtatásokat végezte magán.
Az utasítás ezúttal viszonylag egyszerű volt. Lakkozza ki a körmeit – a lábkörmeit is természetesen – és meztelenül, bilincsekkel a csuklóján és a bokáján várjon rám egy égő gyertyákból álló kör közepén.
(Aki nem találta ki, hogy EZ miért kellett, az sürgősen lapozzon tovább és foglalkozzon inkább a földigiliszták nemi életével!)

Cs. nagy örömmel tett eleget az utasításoknak és amikor – némi késéssel – beléptem az ajtón, nagy megelégedéssel láttam, hogy minden utasításomat maradéktalanul betartotta. Igazából vigyorogni lett volna kedvem, de inkább morc képpel közelebb léptem, leellenőriztem a lakkozás minőségét és némi morgás kíséretében ráadtam az álarcot – persze becsukott szemtakaróval.