Találkozás egy egyetemista srTalálkozás egy egyetemista sráccal a vonaton és az azon, majd utána történtek (1)

Az újév borongós, szürke napokkal kezdődött és találkoztam itt egy egyetemista fiúval, aki ráírt, hogy szívesen megismerkedne velem s alávetné magát az akaratomnak. Váltottunk pár levelet, amiben részletesen leírtuk vágyainkat, elvárásainkat, és tabuinkat is, majd megállapodtunk, hogy személyesen is találkozunk. De egy különleges helyen: egy vonaton, Budapest-Esztergom között.
Mivel az újévben, 3.-án, verőfényes nap köszöntött reánk, meleg volt már reggel is az idő és a nap további részében még melegebb lesz az időjósok szerint. Így hát úgy döntöttem, hogy kijövök a házból, ahova a két-három napos szürke, borongós idő miatt, okán szorultam s nem csak kijövök, de ki is szellőztetem a tüdőmet nem a rossz budapesti levegővel, hanem vidéki, jobb, tisztább kalóriadús levegővel.
Gyors levélváltás után már az is kiderült számomra, hogy nem vagyok ezzel a vágyammal egyedül, mert az egyetemista srác úgy is megy Piliscsabára, az egyetemre, így egyeztettük, hogy melyik vonattal érkezik és melyik kocsiban lesz egy jó óra múlva.
Így hát hamarosan már Aquincum megállónál vártam a vonatomat, ami hamarosan meg is érkezett, amivel Ő is jött Újpestről. A második kocsi utolsó ajtajánál szálltam fel, s mivel hátrafelé, a vonatvezető fülkéje felé nem láttam utast, így arra indultam, hogy az utolsó négyes ülésre üljek le csalódottan, hogy nem ezzel jött a srácom. Odaérve azonban megláttam, hogy ez már nem szabad, mert a menetiránynak háttal lévő ülésen egy srác nyúlt el meglehetősen flegmán, keresztben, szinte feküdve a két ülésen. Egy szűk farmernadrág volt rajta s felül csak egy fehér póló. A felsőkabátja a mellette lévő ülésre volt vetve. Először azt hittem, hogy alszik is, mert le volt hunyva a szeme, de tévedtem. Ahogy mellette álldogáltam, mérlegelve, hogy vele szemben üljek-e le, vagy a másik oldalra, halkan megszólalt, miután odanyúlva megsimogatta a nadrágján át az abban meredező farkát:
- A „fürkésző” már elment? – kérdezte meg hozzátéve: - De jó hogy jöttél s hívtál.
- Igen, már előrefelé megy s én is örülök Neked. – válaszoltam, erre ezt mondta:
- Üljön csak le tanár úr, kettesben érdekesebb az út az egyetemig!
- Tanár úr? – csodálkoztam magamban, de nem szóltam, hanem helyet foglaltam a vele szembeni ülésen, a folyosó mellett s kinyújtottam a lábaimat a folyosóra, hogy elférjünk.
Egy ideig szótlanul volt, süttette magát a Nappal, majd mikor Óbuda állomást is elhagytuk és a közeli ajtón nem szállt fel senki, kicsit helyezkedett az ülésen, megigazította a farmerjában, az abban alig elférő, duzzadt farkát, majd hamarosan már a cipzárral foglalatoskodott, lehúzta azt és a farmerjából elővette a méretesre duzzadt farkát és a szép, nagy golyóit, tökeit is közszemlére tette. Nem lacafacázott.
(A srác magát 21 évesnek mondta, írta és annyi is lehetett. Barna, hullámos haja, de vakítóan kék szeme volt.)
Újra megszólalt:
- Tanár Úr! Ne legyen már olyan merev! Nem vagyok törékeny bábú, nyugodtan hozzámérhet, hiszen tudja, csak arra várok, hogy valaki ténykedjen már rajtam is, végre! Ne feszélyezze magát, nincs a közelben kamera, amelyik meg ott, távolabb van, az nem „lát” ide! Jól megnéztem előre.
- Rendben, oké, igen, tudom, de mégis ez a tempó nekem kicsit gyors, s azt sem lehet mondani, hogy prűd vagy, inkább exhibicionista. – válaszoltam.
Már a következő állomásról is kigördültünk, mikor a srác kicsit megemelte a testét és már nem is volt rajta a farmerja, de alatta a színes alsógatyája sem. Hanem jól láthatóvá vált a „bekecse”, amit a mellkasán hordott. Alatta is volt egy tömörebb szőrcsík lefele a köldökétől a fanszőrzetéig, ami viszont dús, sötét szőrszálakból állt és abból emelkedett ki a méretes, felfelé meredező farka, aminek a végéről ekkorra már kicsit visszahúzódott a bőr. Így látszott a rózsaszínű makkja egy jó darabja és végén még az elő nedve egy cseppje is feltűnt. Mivel a farmerja nem takarta a lábait sem a térdeiig, így látszott, hogy ott is szőrös.
Alaposan meggusztáltam a „terítéket” s láttam a srác közben jól nevet magában rajtam. S mivel én nem mozdultam, még mindig nem nyúltam hozzá, maga vette hát kezébe a kezdeményezést: a jobb markába szorította a méretesre duzzadt farkát és húzkodni kezdte a bőrt rajta, közben ingerlően, felhívásszerűen nézett rám.
Én közben a zsebembe nyúltam, valamit kivettem onnan, amit, mivel a tenyerembe fogtam még nem láthatott, hogy mi az. Közelítettem ezzel a kezemmel hozzá, a testéhez, majd hirtelen láthatóvá tettem, de egyben rá is helyeztem a hasára s húzni kezdtem. Felszisszent és a szája elé kapta a kezét, hogy ne legyen hangos. Majd jobban odanézett, miközben a teste remegett az eszköz hatására, mert az nem volt más, mint egy tűs kerék.
Sziszegett, vonaglott a tűs kerék hatására s közben azt is sziszegte:
- Ez kurva jó! Ez igen, most meglepett Tanár Úr. Abba, ne hagyja, húzkodja csak!
- Tetszik, mi? – suttogtam én is neki, majd folytattam a tűs kerék húzkodását a bőrén, de már azzal nem csak a hasán, hanem a fanszőrzetében is jártam, sőt végighúztam felfelé a merev farka bőrén, míg el nem értem a bőre nélküli makkjára. Ott sem álltam meg, hanem azon is végighúztam, jó párszor, miközben a srác vonaglott s sziszegett a kezem alatt.
- Ez igen, kicsit bizarr, de jó. Ott is! – suttogta a srác.
Most ott hagytam a tűs kereket a hasán s újra a zsebembe nyúltam s valami mást vettem abból elő: egy postai iratokat összefogó vastagabb gumikarikát. És azt két ujjam közé fogva, egy másik kezemmel megemelve, a hasa bőrére szorítottam s elengedtem. Csattant egyet, a srác meg felkiáltott a kíntól. Így megismételtem. Most is felkiáltott, de már halkabban és meg is szólalt:
- Ez még talán jobb, mint az a másik. – kezdte.
- Akkor folytatom, de fogd vissza magadat! – szólítottam fel és már nem csak a hasán, de az oldalain is megcsipkedtem.
Mikor azonban a farka felé közelítettem a gumival, félénken könyörögni kezdett:
- Azzal, ott, talán ne Uram. Talán az már sok, vagy sokk lenne nekem. – rebegte.
- Rendben, akkor ott nem teszem, de itt igen. – s a combjára helyeztem, majd ott megcsíptem. Jött is a sziszegés ekkor is.
Arra számíthatott, hogy ott folytatom, mert behunyta a szemét egy pillanatra, de én ezt kihasználtam s azonnal a farka bőrére tettem a gumit s ott csíptem meg.
- Aúúúúúúú! – hallatszott tőle.
- Bocs, csak kipróbáltam a határaidat. – nyugtattam meg. – A csupasz makkodon nem fogom használni. – folytattam a megnyugtatását.
- Még szép! – sziszegte.
Közben már Pilisvörösvár állomását is elhagytuk, közelítettünk Piliscsabához.
A srác kinézett az ablakon, ezt konstatálta, nyugtázta, majd elővette a mobilját s valamit ügyködött azon, de addigra már elértük s megálltunk az egyetemi megállóban.
- Nem szállsz le? – kérdeztem meg tőle.
- Nem. Úgy döntöttem, elmegyek Önnel, egészen Esztergomig s majd csak visszafelé szállok majd le.
- Kedves tőled, de gondolom nem érdek nélküli ez az elhatározásod? - cukkoltam.
- Persze, hogy nem. Remélem, van még valami, vagy talán több is a tarsolyába. Kár volna azokat kihagyni, elveszni, hagyni! – válaszolta a srác.
(folyt. köv.)