A karácsonyi hóesés előtt történt (1)

Még karácsony előtti utolsó hétköznapon történt, hogy napközben változó idő volt, de zömében sütött a Nap és meleg volt. Mivel volt jó pár elolvasott könyvtári könyvünk otthon, így a kellemest a hasznossal összekötve elhatároztam, hogy hónom alá csapom azokat s elmegyek velük a könyvtárba, kicserélni újakra.
Mikor elindultam hétágra sütött a Nap, jó meleg sugarakkal, így ugyan volt rajtam egy karácsonyi mintás pulóver is, de a rajta lévő anorákot nem zártam össze s nem is volt rajtam, csak panyókára vetve vittem a vállamon.
Először azt gondoltam, hogy végig gyalog sétálok el a könyvtárig, de a HÉV síneken áthaladva láttam, hogy a végállomásról kiindult a busz, így ügetésre fogtam és én hamarabb értem a megállóba, mint a busz. A buszon a buszvezetőn kívül csak egy srác volt, aki hanyag lezserül, a sofőrmögötti oldali első négyes ülésben ült, az ablak mellett, a menetirányba nézve. A mellette lévő ülésen hevert az odadobott vékony felsőkabátja. Rajta egy vékony, fehér pamut póló volt, ami mg a derekát sem takarta, hanem a nadrágszíja fölött vagy tíz cm-rel ért végett s így alóla kilátszott a bőre s azon egy szélesebb fekete szőrcsík is jól látszott, amint a köldöktől tartott már a nadrágjában a fanszőrzete felé, valószínűleg. Egy világoskék színű, de szoros farmernadrág volt rajta, combra-seggre feszülően, s így jól látható volt a „csomagja” is, ami alig fért el benne.
Elhaladva a sofőrünk mellett, a négyes ülés folyosó felöli részére ültem le, a sráccal szemközt, a menetiránynak háttal. Rajtam egy nyári, fehér, rövidújjú ing volt, sötét szövetnadrág s a karácsonyi mintás pulóver. Az anorákom már rajtam volt, mg felszállás előtt belebújtam, de nem húztam össze magamon a zipzárral azt. Leüléskor odanyúltam és megigazítottam a saját „csomagomat”, hogy ne feszüljön, kényelmesebben ülhessek.
A srác szeme végigszaladt rajtam, míg felé tartottam, de erre a mozdulatomra, majd kiesett a szeme a meglepetésétől. Leülve magam is újra végignéztem rajta, vizslatóan, majdnem stírölően.
Erre a srác kicsit zavarba jött, maga is kicsit megemelte a testét, odanyúlva megigazította a „csomagját” s úgy ült vissza, de – talán már tudatosan – szétterpesztett lábakkal, majdnem frivol pózban. Úgy is nézett rám, vizslatóan a továbbiakban.
A busz haladt közben, egyik megállóban sem állt meg, mert nem volt felszálló utas, így kettesben utaztunk végig a régi falu főutcáján. Az utca végén, a buszfordulóba érés előtt felálltam, újra megigazítottam a gatyámon belül a farkamat s tökeimet s hívogató pillantást vetettem a srácra, majd jeleztem a leszállási szándékomat.
A busz már beállt a fordulóba, én leszálltam s azt gondoltam ennyi volt, mikor a srác felugrott és mielőtt a sofőr becsukta volna az első ajtót, maga is leugrott a buszról.
Én közben már elindultam az aszfaltos úton felfelé, a házak mellett, amik csak a jobb oldalon sorakoztak még, vagy öt. Az után és végig a baloldalon nagyobb bokrok álltak, majd mögöttük rét s távolabb a kiserdő fái látszódtak. Felfelé az úton pedig a hegy pereme látszott, amin át a volt kőbányába lehetett jutni.
Lassan bandukoltam felfelé, már elhagytuk a jobboldali házakat, mikor a srác felgyorsítva elsuhant mellettem s ment előttem felfelé az úton, majd a hegy pereménél eltűnt a szemem elől. Addig azonban nézhettem, milyen testét riszálóan jár, mondhatni felhívóan, vagy kihívóan.
Lassan én is felértem a hegy peremére, akkor először nem láttam a srácot, mert az úton kerestem, de nem ott volt, hanem balra, az út melletti nagy bokor mellett állt, de hogy. Kis terpeszben állt, elől a fehér pólója a nyakában átvetve, a farmergatyáján a négy fém gomb ki volt gombolva végig, a farmer szárai széthajtva oldalra, az alsógatyájából kiemelve a merev farka, lógó tökei szabadon, amelyek alig látszódtak ki a nagy, fekete, fan szőrzetétől.
A farkát a jobb markába fogta és rángatta a bőrt azon. Vagyis kézimunkázott már magán, úgy várt. Megálltam a hegygerincen, mire ő vágyakozva megszólalt:
- Gyere közelebb Uram, kapj el s élvezd ki mindenemet, ami csak rád vár!
Hallottam persze a kifejezett vágyát, de nem siettem el, hogy közelebb lépjek hozzá. Egy ideig csak stíröltem, mert érdemes volt. Volt mit nézni rajta. Ideges volt és vágyakozó, mert, hogy nem léptem hozzá, így ő tett egy lépést felém, mire megindultam végre, közelebb léptem hozzá, de nem a farkát fogtam a markomba, hanem letéve a kezemben tartott szatyromat a könyvtári könyvekkel, a szabaddá vált kezeimmel, ujjaimmal a mellbimbóit ragadtam meg, azokat kezdtem gyötörni, csavargatni, rángatni, míg csak fel nem jajdult:
- Ne törődj vele, tedd csak, amit akarsz, Uram! – nyögte ki s előredüllesztette a mellkasát, hogy jobban elérjem.
Én meg csak gyötörtem, csavargattam, kínoztam a mellbimbóit, még oda hajolva meg is harapdáltam azokat, amit szintén nyögésekkel fogadott.
- Tedd csak, rajta, így tovább! – lihegte vágyakozón, de azonnal még jobban felnyögött, majdnem felkiáltott, mikor a mellbimbóit elengedve a jobb kezemmel azonnal rámarkoltam a merev farkára, de úgy, hogy közben a markomba fogtam a lógó tökeit is. Nem csak megmarkoltam, de a markomban össze is szorítottam azokat.
- Ah, ez igen, Uram! – kiáltott fel a srác a kínjában s összeszorította a száját.
Én meg a markomat s az abban lévőket. A srácnak fájdalmas lehetett, mert dobálni kezdte a testét, ki akarta szabadítani az ékszereit a markomból, de nem járt sikerrel. Így viaskodtunk egy ideig egymással, míg csak a srác rá nem jött, hogy ő is kezdeményezhet: ekkor már ő is megragadta a szövetnadrágomon át az én farkamat, ami ugyan még nem volt teljesen merev, mert nem fért úgy el a gatyámban, de így is megéreztem. Most én sóhajtottam fel a kíntól, de eszem ágában sem volt elengedni a markomban lévőket, sőt. Fokoztam azok szorongatását. Könnyebb volt a dolgom, mert az ő ékszerei s tökei szabadon voltak s jobban hozzáfértem azokhoz. Ki is használtam, mert nem csak szorongattam, de csavargattam s húzkodtam is közben. Egy ideig ő is kínzott, markolászott a nadrágomon át, de egy idő után belátta, hogy nem versenytárs, így engedett nekem.
Majd kis szünetet kért, s mikor megkapta, térdre vetette magát előttem, lehúzta a cipzáramat s előhalászta, kiszabadította a”börtönéből” a farkamat és a hosszan lecsüngő tökeimet, majd a kezeivel a tökeimet foglalkoztatta, de finoman, miközben már rábukott a merevedő farkamra és azt szopogatta egyre élvezetesebben.
Éreztem, hogy hamarosan baj lesz, mert el fogok menni, ki fogok spriccelni a kézimunkája s szopása eredményeképpen, s ki akartam húzni a farkamat a szájából, de nem engedte, jött utána a feje s szorította a szájában a farkamat. Így engedtem s hamarosan hatalmasat élveztem a szájába. Gyorsan lenyelte, majd visszahajolva letakarította a makkomat, annak környékét, tisztára nyalva s mikor végzett megszólalt vágyódóan:
- Én is remélhetem Uram, hogy engem is kézimunkával elküld? – szólalt meg.
- Remélni, remélheted, de még annak nincs itt az ideje, előtte még mást fogok tenni, kínlódni fogsz egy sort. – válaszoltam.
Megláttam ugyanis nem messze a másik bokor tövében egy nagyobb ág, eldobott ezüstfenyő darabot s az jutott eszembe, hogy annak tűleveleit felhasználva s kihasználva, egy kicsit megtortúrázom előtte a srác habfehér testét.
Ráparancsoltam, hogy forduljon a bokor felé, nagyobb terpeszbe tegye a lábait és hajoljon előre bokafogásba. Én meg odaléptem a fenyőághoz, kézbe vettem s visszalépve már meg is lendítettem s lecsaptam azzal a szép, szőrös, de domborodó popóira, zsemléire.
Felkiáltott és fel is egyenesedett volna, ha a nyakánál fogva nem tartom előredöntve.
(folyt.köv.)