Ostrom. 1.rész

Rekkenő nyári hőség volt. A vár udvarán a cselédek lustán tették a dolgukat. Az állatok igyekeztek elbújni a perzselő napsütés elől. A báró a vár egy viszonylag hűvös termében, a hatalmas tölgyfa asztalnál ült, és bizalmas embereivel a várható veszedelemről tárgyalt. Tudta, hogy ebben az ingatag politikai helyzetben az ő sorsa is hamar rosszra fordulhat. Elért a hír a várba, hogy a szomszéd gróf támadást szervez. De ennyire gyorsan nem várták.
Csaknem felkészületlenül érte őket az őr jelentése, miszerint úgy százfős lovas csapat közeledik viharos gyorsasággal. A báró azonnal parancsot adott, hogy zárják be a kaput, a hidat húzzák fel. De már késő volt, a támadók betörtek a várba. Élükön Ralph, a fiatal gróf. Kíméletlenül lemészároltak minden útjukba akadó fegyverest. A báró kétségbeesett kísérletet tett a kitörésre, de a gróf gyorsabb volt, nem volt menekvés. Minden elveszett. A vár és az uradalom immár idegen kézbe került. Nem tartott sokáig. Nyilvánvaló volt a túlerő a gróf részéről, és a felkészületlenség a báróéról. Aki tudott, elmenekült. Az asszonyok és a gyerekek próbáltak elbújni.
A vár lakótornyának egyik szobájában a báró lánya kuporgott a sarokban, reszketve várta mi fog történni. Agnes a báró egyetlen leánya volt, közel a húszas éveihez. Szép volt, és okos. Hosszú, gesztenyeszín haja rakoncátlan fürtökben keretezte ovális arcát. Élénkzöld szemeiben most könnyek gyülekeztek.
Apja Roland grófnak szánta, bár Ralph is megkérte kezét. Igaz, hogy Roland gróf nem volt éppen Agnes álma, de a lány tudta, hogy a család jövője érdekében meg kell tennie. Beletörődött, de fiatal teste gyakran küzdött már a gondolat ellen is. Egyszer találkoztak, amikor a gróf megkérte a kezét apjától. Jóval idősebb volt a lánynál. Első felesége a szülésbe halt bele, és a fiúcska is csak egy héttel élte túl anyját. A grófnak örökös kellett, a bárónak a gróf támogatása, ilyen formán hamar megegyeztek. A báró Ralphot túl hevesnek, fiatalnak tartotta a mostani politikai csatározásokhoz. Az, hogy Agnes hogy érez, senkit nem érdekelt.
Kint halkult az összecsapás zaja, de a lány félt kimerészkedni a biztonságosnak tűnő toronyszobából. Főleg, mikor hallotta, hogy a gróf emberei minden zugot átkutatnak, hogy megkeressék az esetleges túlélőket.
A szobában nem volt más, csak egy hatalmas ágy, kis asztalka, egy ruhásláda, és egy karosszék az ablakhoz állítva. Agnes ebben ülve szokott olvasgatni, kézimunkázni. Nem sok lehetőség volt elbújni. Várt a sorsára, mást nem tehetett.
Hirtelen felpattant az ajtó. Egy férfi lépett be, kivont karddal. Hatalmas termetű volt, láttán Agnes még kisebbnek érezte magát. Életében nem látott még ilyen ekkora embert, legalább 6 láb magas volt. Ahogy belépett az ajtón, le kellett hajtani a fejét. Megállt az ajtóban, leengedte a kardját, és láthatóan elégedett volt azzal, amit talált. Agnes becsukta a szemét, igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, és erősen arra gondolt, hogy ha ő nem lát, talán megeshet a csoda, hogy őt sem látják. De érezte, hogy a férfi látja, nagyon is jól látja. Végtelennek tűnő csend után a férfi megszólalt. Hangja gordonkához volt hasonlatos, érezhető volt, nem szokott hozzá, hogy ellentmondjanak neki.
- Ó, hát itt van kisasszony. Akik látták önt, mesélték, hogy ön gyönyörű, és örömömre szolgál, hogy erről a saját szememmel is megbizonyosodhatok. Mostantól önnek tudomásul kell vennie, hogy a vár az enyém, mindennel, és mindenkivel, ami, és aki benne van.
Agnes érezte, hogy összeszorul a torka. Nem akarta elhinni, hogy minden elveszett. Ültében kihúzta magát, és dacosan a grófra villantotta zöld szemét.
- Nem tarthat sokáig az öröme uram, Roland gróf, a jegyesem és nem fogja ezt ölbe tett kézzel tűrni!
- Ugyan kisasszony, ön túl fiatal, és túlságosan naiv ahhoz, hogy tudja, mit beszél.
A férfi eltette kardját és a lányhoz lépett, vállánál fogva felhúzta a földről. Agnes próbálta kiszabadítani magát a gróf acélos szorításából, de az még jobban magához vonta. Egyik kezével a hajába markolt, a másikkal derekánál szorította magához. Belemarkolt a lány hosszú hajába, egyre közelebb húzta magához. A lány ökleivel hasztalan dobolt a mellvérten. a férfi figyelemre sem méltatta erőlködését. Agnes moccanni sem bírt. Könnyein keresztül elszánt-dacos pillantásokat vetett a férfire. Száját szorosan összezárta, de a férfi nem csókolta meg, vigyorogva nézte vergődését, szeme beitta könnyes szemének, lihegő szájának gyönyörű látványát. Majd, midőn fáradni kezdett, egy gyors mozdulattal megfordította és hasra nyomta a földön. Egy darab bőrszíjjal hátrakötötte a kezét, majd belelökte a karosszékbe, hogy nyugodtabban szemügyre vehesse, mi is került a kezébe.
A lány dacos-megvetően a szemébe nézett, és a fogai között szűrve szólt a férfihez. - Elveheti amit akar, de soha nem lesz az öné! A testem birtokolhatja, de a lelkem nem.
És még így, hátracsavart kézzel is egyenes derékkal ült.
Állta a férfi tekintetét, bár úgy érezte, bemocskolódik tőle. Próbált nyugodtnak látszani, de nem tudta elleplezni zaklatott félelmét. Előbbi küzdelmüknek a ruha látta legnagyobb kárát.
Ettől még mohóbb lett a gróf tekintete. Sóváran itta be a lány látványát. Hosszú barna haj, dacos zöld szem. Megtépázott ruhája mellrészénél elszakadt, kikandikál belőle gömbölyű melle.
Micsoda kis vadmacska –gondolja a férfi-, nagyhangon biztosít róla, hogy erős, hogy ellenáll, de egy kis remegést mégiscsak ki lehet hallani belőle. Hmmm, akkor játsszunk a beste szukájával egy kicsit. Öröm lesz betörni. Előhúzta tőrét, látta, hogy félelem villan a lány szemében. A lány szépívű nyakához emelte, majd a bőrét finoman karcolva elindult lefelé. Közelebb lépett, és egy sima mozdulattal derékig vágta a ruhát. Széttárta a meggyötört brokátot és tovább gyönyörködött a látványban. Érdekes, nyár közepe van, meleg. Mitől lehet, hogy mégis ágaskodik a mellbimbója? Mindegy, ráér. –gondolta. Vigyorogva nézte a lány hiábavaló erőlködését, hogy hátrakötött kezével eltakarja magát.
A lány megborzongott. Az irtózattól oldalra fordította a fejét. Már nem állta a férfi önelégült, kéjsóvár tekintetét. Érezte a bőrén a leheletét. Borszagú volt. A ruha csúszni kezdett lefelé vállairól. Minden mozdulat, amivel próbálta magán tartani, hiábavaló volt, sőt rontott a helyzeten. Bőrét szinte égette a férfi tekintete. Minden erejét megfeszítve, próbálta megakadályozni, hogy a teste látható módon reagáljon erre.
Nem engedhetem meg neki, hogy úgy higgye, élvezem is. – gondolta a lány.
Egészen megfeszült, szinte jéggé dermesztette a félelem. Mégis azt érezte, hogy a mellbimbói ágaskodni kezdenek. Gyűlölte most a testét, úgy érezte, cserbenhagyta. - Szedd össze magad Agnes! Az nem lehet, hogy megtörjön! Lehetetlen, hogy apám emberei közül nem keres senki. Csak kicsit tarts ki, jönnek érted! – próbálta magát nyugtatni.
Körülnézett, menekülési lehetőség után kutatva.
De a terem egyetlen ajtajában Ralph szolgája áll, és a tekintetéből semmi jót nem tudott kiolvasni. Mohón bámulta a testét, titokban arra gondolva, hogy ura talán odaveti neki, ha ő már kedvére kijátszadozta magát.