Játék az erdőben

Megbeszéltük a napokban,
hogy találkozunk a szabadban,
ahol valóra válthatjuk végre képzeletünket.
Ez a délután különleges élménnyel kecsegtet.

Végülis nem tudtad az utat,
ezért választottad az én autómat
kicsit félsz, az arcodon is látom
a te helyzetedben ezt nem is csodálom.

Mert mi is vár itt ma rád,
Ahol a madár sem találna rád?
Most még csak annyi a biztos,
hogy meztelenül hozzákötözlek egy fához.

A többit meggondolatlanul rám bíztad,
és már most előre biztosíthatlak,
hogy bennem nem csalódhatsz,
mert sok örömet kapsz, fájdalmasat.

Kezdetben csak bátorítóan megölellek,
hogy bizalmadat így szerezzem meg.
Aztán az ölelés egyre szorul rajtad,
és hamarosan füledben sípolást hallasz.

Ám hamar elájulsz, így nem tart sokáig
vicces, ahogy tartanak kötelékeid.
Fejedet lógatva nem tudsz magadról
és arra ébredsz, hogy valaki rugdos.

Mire felfogod, hogy még mindig a fa előtt állsz
és szorosan lekötözve hiába kiabálsz
már bevittem pár ütést és rúgást neked,
hasad és lábad most ég és fájdalomtól lüktet.

Megértően közelítek, hogy megvigasztaljalak
csendesen hozzád lépek, és magamhoz húzlak.
Szavakkal becézlek, simogatlak míg ellazulsz
aztán egyszer csak újra szorul a hurok.

És ott, az erdő nyugodt békességében
ezt újra és újra elölről kezdem.
Már nem fogod fel, hogy mi az álom és mi a való,
a végtelen mélységbe hullsz, és harcod feladod.