Tűzoltósági nyílt nap s utána privát bemutató (2)

Még visszatérek arra, hogy a zuhanyzóban mindenki egyformán pucér volt, miután minden tűzoltósági ruhadarabot levettünk magunkról, így jól megfigyelhettük egymás testét: a legfiatalabb srác, szinte még csikó korú, alig múlhatott húsz éves, és teljesen csupasz volt mindenhol, sehol sem volt rajta szőrzet. A haja barna színű s rövidre vágott volt. Vékony, izmos srác, sehol egy csepp zsír sem volt rajta, csak izom mindenhol.
A két másik, már harmincas srác közül az egyik szintén barna hajú volt és csupasz, mint a legfiatalabb, de a másik szép, hullámos gesztenye szőke hajzatot viselt, és „bekecset” is hordott a mellkasán, no meg elég nagy fanszőrzete is volt, de a cipói is szépen gömbölyödtek és eléggé szőrösek is voltak.
A tűzoltó srácunk is jól nézett ki, alaposan le volt barnulva, közepesen magas volt, közepesen szőrös mindenhol s világosabb színű hajzata volt.
Az is megfigyelhető volt a zuhanyzóban, hogy a legfiatalabb srác volt a legszemérmesebb, mert igencsak takargatta magát a kezeivel, vagy próbált úgy fordulni, hogy minél jobban takarja testével is magát, különösen a szerszámját. Kellett is, mert izgalomban lehetett a szituációtól, nem sok ilyenben lehetett eddig része, valamint - gondolom maga a látvány, a többi, pucér test is – izgalomba hozhatta. Egy pillanatra így is látszott, hogy nem az övé a legkisebb, legpöttyettebb, hanem igencsak a közepesnél nagyobb, hosszabb, de vaskosabb farka van, mereven.
A többiek is kicsit merevedtek, duzzadtak a farkaik, de ők nem különösebben izgatták ezen magukat. Legnagyobb farka a tűzoltósrácunknak mutatkozott, még a nagy fanszőrzetből is kiemelkedett, igaz vastag volt, de nem nagy, hosszú.
Felöltözve a civil ruhánkba, mentünk a tűzoltósrácunk után, s most – stílszerűen - a rúdon ereszkedtünk le, majd szálltunk be az ott álló tűzoltókocsiba. A srác útmutatása szerint mi hárman hátulra, mögé, míg a legfiatalabb srác mellé ült és a már kinyíló kapuszárnyak mellett suhantunk is ki.
Mi azt hittük, hogy hamarosan bekapcsolja a szirénát is, de az elmaradt, mert azzal nem játszunk! – mondta. De így is élveztük, ahogyan suhant velünk az autó. Más volt abból a forgalom, de a város is. Főleg, hogy a srácunk a Budai hegyek felé vezetett fel a szerpentinen, majd Fenyőgyöngyétől tovább a Hármashatárhegy teteje felé és ott is az újonnan épült kilátó felé.
De nem oda mentünk, hanem annak aljában, egy kisebb, de emeletes faház előtt állt meg és parancsolt ki minket a kocsiból. Maga is jött, egy nagy kulcsot hozva a kezében. A házhoz érve azzal nyitotta ki az ajtót, engedett be minket, besorjáztunk, majd mögöttünk be is zárta azt, de benne hagyva a zárban a kulcsot.
- Be vagyunk tárva? – kiáltott fel kicsit ijedten a legfiatalabb srác.
- Be bizony, és addig, míg mindenki zálogot nem ad nekem, mert csak az után mehet ki. – mondta komolyan a srác és nyújtotta a markát előre.
- Mindenki? – kérdezte az egyik harmincas, majd a zsebbe nyúlt és egy bicskát vett elő és adta a srác markába. – Ez jó lesz? – kérdezte meg, de a srác intett, hogy igen.
Így sorban mindenki tett valamit a markába, s az utolsó megkérdezte:
- Hogy válthatjuk ki?
- Az még odébb van! – felelte huncut mosollyal a srác és hozzátette: - Vissza kell mennünk, nem maradhatunk el sokáig!
Kisorjáztunk a házból, majd visszaültünk a kocsiba s hazatértünk a laktanyába. Ott még lemostuk a kocsit, majd megköszöntük a parancsnoknak a kellemes autós kirándulást s a sráccal együtt távoztunk.
A laktanyán túl a srácmegszólalt:
- Kinek van greego kocsihoz engedélye?
- Nekem van. – tettem fel a kezemet.
- Akkor keress egy nagy kocsit a közelben! - utasított.
Míg ezzel voltam elfoglalva a többieket kifaggatta, hogy kinek, milyen lehetősége van, lakása, vagy más, esetleg nyaraló, de senkinek nem volt. Bennem bízott, sikerrel. Megvolt a nagy kocsi is, így mehettünk hozzám mind az öten
(folyt. köv.)