Minden kezdet nehéz

Minden kezdet nehéz

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)


A szolgáltatásra véletlenül találtam rá, és bár burkoltan fogalmazott, mégis felkeltette a figyelmemet. Aki kiadványszerkesztőként dolgozik, mint én, annál előbb-utóbb kialakul a sorok között olvasás tudománya, és ezzel én sem voltam másképp. Hetekig rakosgattam a hirdetést az asztalomon, míg egy nap összeszedtem a bátorságomat, és időpontot kértem. Ha csak azt kapom, amit a megfogalmazás ír, akkor sem lehetek elégedetlen, ám ha azt is megkapom ráadásként, amit sugall, akkor megérte a fáradság.

Nem okozott gondot, hogy kivegyek egy nap szabadságot, és az sem, hogy az első alkalom árát átutaljam a telefonomról, amikor a helyszínen, egy külvárosi, szürke, jellegtelen ház első emeleti irodájában beigazolódott sejtésem a szolgáltatás mibenlétét illetően. Tudat alatt bevallottam, hogy rég kerestem ilyet, ha nem is feltűnően, az interneten, valamint azzal is tisztában voltam, hogy igen kevés esélyt adtam annak, hogy véletlenül találok rá.

A részletek tisztázása után egy szobába vezettek, és itt már a kendőzetlen valósággal szembesültem. Az íróasztal mögött ülő szemüveges, ötven körüli férfi azonnal a tárgyra tért, és már nem kellett a sorok között olvasnom. Nevén nevezett mindent, ami nyilvánvaló, és egyáltalán nem volt jellemző rá a prűdség.

- Nos, uram, miből gondolja, hogy erre a speciális szolgáltatásra van szüksége? Átfutotta az ismertetőt? – bökött a kezemben lévő, gazdagon illusztrált kiadványra, melyet néhány perce kaptam.

- Nagyjából – feleltem zavartan. – De ha lehet, átmennék újra a pontokon.

- Természetesen. Azt azért a bevezetőben elárulhatná, hogy mi hozta ide?

- Harminchét éves vagyok, majdnem harmincnyolc – kezdtem. – Vannak olyan tetteim a múltban, amikre nem vagyok büszke. Nem törvényellenesek, csak nekem magas az igazságérzetem, de régebben nem voltam ilyen. Kellett jó néhány év, hogy kialakuljon bennem a felelősségérzet mások iránt. Amíg eddig elértem, ahol most vagyok, bizony átgázoltam néhány akadályon. Már bánom, hogy több alkalommal is túlzottan célratörően viselkedtem. Talán eljutottam volna erre a posztra, amit most töltök be, csak sokkal lassabban, talán tíz év késéssel, és megvallom, türelmetlen voltam.

- Összefoglalva, lelkiismeret furdalása keletkezett néhány múltbéli cselekedete miatt, és ezt az érzést szeretné elhalványítani, hogy ne gyötörjék?

- Pontosan így van. Láttam néhány videót, amelyeken férfiakat vertek, és évek óta egyre inkább arra jutottam, hogy magam is kipróbálnám, milyen az, ha elverik a hátsómat.

- Bizonyára tisztában van azzal, hogy jóval fiatalabb férfiakat szoktunk nevelő célzatú verésben részesíteni, ha egy maga korabeli férfi most akarja megneveltetni magát, nem lesz könnyű dolga.

- Igyekezni fogok, hogy segítsem az önök munkáját – bizonygattam, és zavaromban nem néztem a szemébe.

- Kapott már eddigi élete során verést?

- Nem, teljesen kezdő vagyok ezen a téren.

- Milyen jellegű beavatkozásokat tapasztalt a fenekén vagy benne?

- Mint mindenki, kiskoromban kaptam kúpokat, de ezekre alig emlékszem. Harminc éves korom táján prosztata vizsgálatban volt részem. Kétszer kaptam beöntést, de ezek sem voltak kellemetlenek, az egyiket húsz éves korom táján, a másodikat meg néhány hete.

- Injekció?

- Nem, a fenekembe még sohasem kaptam.

- Milyen szexuális irányultságú?

- Biszexuálisnak tartom magam, noha jóval kevesebb férfikapcsolatom volt, mint női. Nem vagyok házas, ha erre gondol.

- Melyik oldalon áll, ha férfival szexel?

- A fogadó oldalon, de mondtam már, hogy fél kezemen meg tudnám számlálni, hogy…

- Értem – vágott a szavamba. – Tehát a kíváncsisága még nem vitte tovább. Még az is lehet, hogy nagyobb százalékban vonzódik a saját neméhez. Ez bizony korrekcióra szorul.

- Hogyan? – vontam fel a szemöldökömet.

- Ha sikeres lesz a munkánk, akkor nagy valószínűséggel visszatérítjük a hetero útra, megnősülhet, boldog családi életet élhet. Az utolsó pillanatban jött el hozzánk. Szerencsére nálunk szakemberek dolgoznak.

- Az jó lenne – feleltem. – A családom már így is rég sürget, hogy hol a feleség, hol a szaporulat? Hát most majd örülhetnek!

- Akkor ne is vesztegessük az időt – nézett az órájára a férfi. – Azonnal elkezdjük a nevelését. A szomszéd szobában vetkőzzön meztelenre, és lépjen be az első helyiségbe. Már várni fogják, könnyű beöntéssel kezdődik a program, ezzel elejét vesszük az esetleges későbbi baleseteknek. Igyekezzen segíteni nekünk, és nem akadályozni munkánkat. Gondoljon arra, hogy a cél közös, az ön megjavítása.

- Igen, ez fontos – helyeseltem, és felemelkedtem.

Immár nem volt visszaút. Végig kellett járnom a megnevelésemhez tartozó program minden egyes pontját.

Levetkőztem a szomszédos helyiségben, ruháimat székre és fogasra tettem, majd bátortalanul benyitottam a következő ajtón. Két fehérköpenyes várt, és nyomban kezelésbe vettek. Nem volt idő tétovázásra, és a visszaút is bezárult mögöttem. A következő órában egymás után háromszor is átmostak, mindig tisztább lett a visszajövő víz, végül elégedetten engedtek tovább.

Feszélyezve léptem a következő szobába. Már attól kellemetlenül éreztem magam, hogy rajtam kívül mindenki fel van öltözve. Itt is két férfi fogadott, egyikük az orvos, ezt elárulta a nyakába kanyarított fonondeszkóp, és az, hogy utasításokat adott az asszisztensének, aki jóval fiatalabb volt, és mindent a keze alá adogatott.

- Nos, először egy injekciót kap a fenékbe. Kapott már a lyukába?

- Nem, még soha – feleltem, és megbabonázottan néztem a fecskendőt, amit az asszisztense elkezdett előkészíteni.

- Akkor most megismerheti az érzést – felelte. – Egy finom kis injekció, ezt szeretni szokták. Kérem, hasaljon a vizsgálóágyra, és lazítsa el a záróizmait. Tolja ki a fenekét, hiszen maga is kívánja már, nem igaz?

- Ööö – nyögtem zavaromban, miközben hason vártam a szúrást, az ágy végébe kapaszkodva.

- Lazítson, egy pillanat az egész! – gumikesztyűs ujjaival határozottan szétfeszítette a fenekemet.

Megvárta, míg ellazítom a lyukamat, ami igencsak igénybe vette a bátorságomat. Elvégre nem mindennapos dolog, hogy megszúrják a rejtőzködő nyílást. A döfés hirtelen jött, valóban gyorsan teleszaladt vele a fenekem. Szabadkozva nyögtem, mire a doktor nevetett:

- Ejnye, micsoda férfi maga? Egy kis farszuritól így bepánikol?

- Elnézést kérek – lihegtem, és kitöröltem egy árulkodó könnycseppet a szemem sarkából.

- Akkor most maradjon mozdulatlan, és meglátja, gyorsan végzünk.

A következő perc kínkeserves lassúsággal múlt el, a doktor szakaszosan préselte belém a számomra ismeretlen szert, ami csípni kezdett benn. Ettől ismét nyöszörögtem. Aki azt állítja, hogy kellemes érzés, ha injekciózzák az embert, az hazudik! Ha nem kaptam volna beöntést, valóban baleset történhetett volna a folyamatos anális ingertől.

- Nnna, ez meg is van! – húzta ki a doktor a tűt, és a vesetálba dobta. – Ennyire kellemetlen volt?

- Ez volt az első… bocsánat – suttogtam, és fel akartam kelni.

Ekkor ért utol a hangja:

- Nana, maradjon még, hiszen ez csak az első injekciója volt. Ezt meg kell ünnepelni, egy másodikkal. Ugye, maga is így gondolja? Meglátja, a másodikat már könnyedén befogadja, és nem is fog berzenkedni ellene.

- Ha úgy találja jónak – sóhajtottam, és ismét felvettem a pózt.

- Igen, ahogy mondani szokás, egy injekció nem injekció. A maga feneke többet érdemel egynél. Meglehetősen nagy és puha, ahogy az ülőmunkát végzőké. Most ne mozduljon!

Keményen bevágta a második injekciómat, és megint kigúnyolt panaszos nyögéseim miatt.

- Nocsak, ilyen nehezen hangolódik rá? Majd megszokja! Van egy versike, kérem tanulja meg legközelebbre, hogy mondogathassa, miközben injekciózzák. Mert nem csak én leszek, aki megszúrja, mások nem lesznek ilyen türelmesek. Hol a versike?

Az asszisztens elém csúsztatta az ágyon, és én hason fekve, fenekemben a fészkelődő fecskendővel olvasni kezdtem:

- „Injekció, seggbe való, jaj de jó, ha megszúr az injekció!”

- Még egyszer, hangosabban – utasított a doktor, és éreztem, hogy elkezdi befecskendezni a második adagot.

Megalázottan ismételtem a bugyuta versikét, de ha segít, hogy ráhangolódjak a rectális injekcióra, hát elmondom még többször is, ezen ne múljon.

Összesen hatszor olvastam fel, a végén már kívülről mondtam el a versikét, mire elértünk oda, hogy kihúzza belőlem a tűt.

- Jó kis versike, kár, hogy nem én írtam – tette a fecskendőt az odatartott vesetálba. – Nos, hogy érzi magát így két injekció után?

- Csíp – panaszoltam. – Amit beadott, csíp benn, és hideg.

- Pontosan ez a dolga – nevetett újra. – Mivel a másodikat már sokkal jobban bírta, javaslom, hogy azon melegében fogadjon be egy harmadikat. Meglátja, egészen belejön az érzés elviselésébe, amit egy ilyen finom injekció okoz.

- Ha ragaszkodik hozzá – hasaltam vissza beletörődően, pedig már felemelkedtem, hogy lejövök a vizsgálóasztalról.

- Higgye el, a maga érdekében – nyúlt a harmadik töltött fecskendőért, és újra szétfeszítette a fenekemet. – Halljam azt a verset!

Miután kiadós nyögéssel újra befogadtam az injekciómat, ismét mondogatni kezdtem a versikét, miközben a fenekemben fészkelődő fecskendőre figyeltem. Ó, ezt én sosem tudom megszokni, gondoltam. Ezúttal hétszer szavaltam el a kis papírra írt sorokat, miközben a doktor ügyesen befecskendezte a harmadik adagot.

- Sóhajtson! – parancsolta. – Ez az! – dicsért, és kihúzta a tűt belőlem.

Megkönnyebbülten néztem fel, és vártam, hogy mi következik. A doktor összeszorította fenekemet, ezzel továbbra is az asztalon tartott.

- Tripla adagot kapott, és most vigyázni kell, nehogy kifolyjon, mert akkor nem használ. Egyébként ártalmatlan keveréket kapott, mint mondtam, szeretni szokták. Van, aki direkt ezért jön, és nem megy tovább, mert figyelmes barátja befizeti néhány finom injekcióra. Egynél nem szoktunk megállni, de ötnél többet eddig senkit se szúrtam egy alkalommal. Ha többről szólt az ajándék, vissza kellett jönnie, hogy megkapja a többit is. De magánál kezdetnek a három elég. Ugye, nem is volt olyan kellemetlen? Elég szűk a lyuka, de ha ellazítja, könnyedén szúrható. Ezt rávezetem a kezelési lapjára is. Felkelhet! – elengedett, majd gurulós székén az asztalához lökte magát, a kartonom fölé hajolt, és rákörmölte, hogy mennyit kaptam, és a hozzáállásomat is beikszelte, majd megmutatta nekem a lapot.

Valóban csak ez volt rajta, semmi más. A kezembe adta a kartonlapot, majd a következő ajtóra mutatott:

- Menjen be, már várják – utasított, és visszafordult asztalához.

- Köszönöm, doktor úr – suttogtam, majd bátortalanul az ajtóhoz léptem.

Ha nem sejtettem volna, jobban meglepődöm, bár így is megtorpanásra késztetett, amit a szobába nyitva láttam. Két férfi várt itt is, de nem ettől riadtam meg, hanem a szoba közepére készített deresen. Láttam már ilyen alkalmatosságot, de az első alkalom lesz, hogy bebizonyíthatom, hogy szabályosan fel tudok hasalni.

- Jöjjön, uram, csukja be az ajtót! – hívott az egyik, míg a másik a tartókban keresgélt a pálcák, vesszők és botok között.

- Én… - itt elakadtam.

- Pontosan tudjuk, miért van itt. Megkapta az injekcióit, és most jó huszonöt ütéssel fogja elmélyíteni az ismeretséget a deressel és a bottal. Kérem, hasaljon fel, hogy leszíjazhassam!

Bizonytalanul léptem a dereshez, és feltérdelve rá végighasaltam rajta. A párnázott, műbőr bevonat kényelmes fekvést biztosított, meg is állapítottam magamban, hogy itt ügyelnek a részletekre. A deres kiképzése miatt testem közepe, alkalmasint a fenekem kiemelkedett, így nem is kellett kitolnom az ütésekhez.

- Most kezdje felemlékezni, hogy mi az, ami miatt meg kellett hasalnia a derest! – utasított a férfi, aki elkezdte befűzni a szíjakat. – Mi tagadás, elég nagy feneke van. Eddig még sohasem csapatta meg?

- Nem, még soha – feleltem miközben megmarkoltam a deres lábait, és a másik férfit figyeltem, vajon milyen eszközt választ nekem. Azt már tudtam, hogy bottal kapok, de ezekből is legalább tucatnyi várakozott a tartókban. – De már láttam, hogy mások kapnak. A látványtól kaptam kedvet én is, és arra gondoltam, hogy segítene rajtam, ha a fenekem megkapná a magáét.

- Ne aggódjon, aki még nem kóstolt botot, az is belátja már az első alkalom után, hogy milyen hatékony eszköz ez. Nemhiába évszázadokon keresztül ez volt a büntetés jól bevált eszköze az ókortól egészen az újkorig. Talán maga is csak ebből ért. Hány injekciót kapott?

- Hármat.

- Remek, akkor jól felkészítették a fenekét a botozásra. Csípi még benn? Mert ettől kívánni fogja, hogy alaposan kiporolják. Rajtunk nem múlik, higgye el. Úgy meg lesz nevelve, mint annak a rendje. Ekkora fenéken akár ötven botütés is elférne. A későbbiekben minden bizonnyal lesz lehetősége rá, hogy miután alaposan meginjekcióztatta a lyukát, ötven botütést is bevállaljon. Maga erős férfi, és most pont erre van szüksége.

- Magam is úgy vélem – feleltem sóhajtva. – Már egy ideje elképzeltem, hogy megcsapatom magam, de eddig nem volt rá lehetőségem. Nemcsak a félelem tartott vissza, hanem hogy csak a közelmúltban találtam meg a hirdetést.

- Igen, néha hirdetni kell, ilyenkor megszaporodik a munkánk. Kész is! – egyenesedett fel. – Lazítsa el a fenekét, kap egy kóstolót.

Először végiggörgette a botot a fenekemen le és föl, majd még egyszer vissza, majd váratlanul lecsapott. Szabadkozva felnyögtem, de be kellett látnom, hogy ízlett az ütés. Ezt meg is kellett mondanom:

- Auhh, ez jólesett!

- Ugye, hogy ízlik? Hamarabb is eljöhetett volna, de most azért is nagyon megbotozom, mert eddig elhanyagolta a fenekét, és nem kóstolt botot. Egy ekkora fenék megérdemli, hogy időnként bottal kínálják. Lazítsa el, és gondoljon arra, miért kell a bot nevelő hatását igénybe vennie!

Igyekeztem ellazítani a fenekemet, és a férfi nekilendült a verésnek. Panaszosan nyögtem, és igyekeztem sorra venni bűneimet. Meg kellett kapnom végre a magamét, hiszen annyira sokat vétkeztem a múltban. Lendületesen botozta magasra kitolt fenekemet, és időnként megállt, megtapogatta, és elégedettnek látszott. A másik férfi számolta az ütéseket, az első természetesen nem számított bele, hiszen azt kóstolóul kaptam.

Inkább a fenekem alsó részére mérte az ütéseket, majd feljebb is kimért néhányat, gondosan, egymás fölé, és ennek nyomorú helyzetemben is örültem, mert kényes voltam a seggemre. Szerettem volna, ha remek látványt nyújt az egymás alatt elhelyezkedő vörös hurkákkal, és ezért nem volt nagy ár, hogy deresre kellett húzatnom magam érte. Így nem volt lehetőségem mozogni, viszont a fenekem kiválóan botozható helyzetbe került.

Meglehetősen ízlett a bot, és amikor a végén kioldozták a szíjaimat, és nyögve feltápászkodtam, meg is jegyeztem, hiszen az őszinteség kikívánkozott belőlem:

- Köszönöm, uraim! Meglehetősen ízlett a bot, noha először illettek vele. Valóban alkalmas arra, hogy magamfajta férfit megneveljen.

- Igen, erre számítunk, hogy megérje a fáradságot az ön fenekének botozása. Legközelebb már jobban fogja bírni, és nem nyög ekkorákat, vagy igen?

- Nem tudom előre, de ha először így nyögök a bottól, talán ez a szokásom a későbbiekben is megmarad – véltem. – Mindamellett úgy érzem, alaposan meg lettem botozva. Néhány napig ülni is nehezen tudok majd az irodában.

- És mire rendesen rá tudna ülni, már újra el kell jönnie, hogy újra lehasaljon a botnak. Egyébként ahhoz képest, hogy először csapatta meg, elég jó bírta. Végignyögdelte, az igaz, de kevés kivétellel mindenkit megnyögdeltet, ha bottal kínálják seggbe.

- Magam is úgy gondolom – sóhajtottam a fenekemet tapogatva. – Ezt kevesen bírják ki csendesen.

- Ritkán, de akad olyan férfi, aki halk sóhajokkal felelget a botütésekre, és bár csak huszonöt az adagja, gyakorta megrepetáztatja magát, ha úgy érzi, hogy nem kapott eleget. Ilyenkor még tízet alá kell vágni, és csak akkor elégedett. Van már kedvenc botja is, ha azzal kap, úgy meggyötri, hogy alig tud utána felkelni a deresről. De mégis azzal kér a következő alkalommal is, mert úgy véli, csak akkor használ neki a büntetés, ha úgy érzi közben, hogy alaposan meglakol. Már idősebb, elmúlt hatvan is, de szinte minden hónapban visszatér, és bár eléggé rühelli a beöntést, nem tiltakozik ellene, mióta egyszer baleset érte a deresen. Egyik kollégám olyan keményen megcsapta, hogy nemcsak megfingatta vele, hanem… - a két férfi nevetett. – Ilyet nem felejt el az ember. Azóta a szerződésben is benne van, hogy csak olyan férfit lehet megbotozni, aki beöntést kapott előtte.

- Igen, vannak emlékezetes esetek. Például az a fiatal, aki a mérnöki tanulmányait majdnem meg kellett, hogy szakítsa, mert nehezek voltak számára a vizsgák. Hát mi segítettünk. Néhány botozás csodát művelt vele, nemrég le is diplomázott. De máig hálás, hogy a feneke botozása átsegítette a vizsgákon. Sokkal szorgalmasabb tanulásra késztette őt.

- Köszönöm, uraim – hajoltam meg feléjük, és ők egy intéssel elbocsátottak.

Még akkor is folytatták a beszélgetést, amikor kijutottam a folyosóra, és megkerestem az öltözőszobát, ahol a ruháimat hagytam.

Úgy éreztem, hogy az első alkalom elég jól sikerült, és hogy el fogja érni a célját is, ha a jövőben rendszeresen visszajárok ide.

Vége