9 - nyaralás vagy szenvedés

Nagyon nehezen telt az idő. Megpróbáltam lefoglalni magam gondolatokkal, lassan végig gondoltam az elmúlt pár évet az életemből. Vajon másképp csinálnám ha visszatekerhetném az időt? Nehéz kérdés. A nők szolgálatáról nem tudnék lemondani, de a helyzetem túl bonyolult és túl nehéz.
Az egész napos vezetés elfárasztott, már aludtam volna, ehelyett a csepegő vízcsepppeket számoltam a zuhanyfülkében. Sötét volt és kevés zaj szűrődött be, egy közeli vendéglőből hallatszott halkan zene, vidám kacagás. Talán épp itt vannak a nők? Vajon mit csinálnak? Vajon gondolnak rám? És ha igen, akkor hogyan gondolnak? Nem sajnálnak egy kicsit? Eszembe jutott házigazdánk, Svetlana, vajon mennyire vette komolyan amit látott, hallott?
Idővel remegni kezdtek lábaim, néha kicsit mozognom kellett. A bugyi illata mar nem izgatott mert szenvedtem azzal, hogy a helyén tartsam. Néha oda fordultam a csepegő vízhez, nem volt túl hideg. Voltak pillanatok amikor majdnem feladtam. Otthon ritkán kerültem ilyen helyzetbe. Fülemben csengtek Zsu szavai: "remélem szenvedni fogsz szolga kutya". Ettől kissé ugyan felizgultam, de aztán a szenvedés győzött, csak úgy léteztem.

Valamikor végtelen idő múlva nyílott a kis terasz kapu, megjöttek végre. De engem még ott hagytak, vajon elfelejtett Zsu? Aztán perceken belül ott volt. Nem szólt hozzám, a vécére ült és hallottam, hogy nincs jól, sokat ihatott, sójhajtozott. Még sokáig ott volt, próbálta kiadni magából de nem jött. Majd kinyitotta a fülke ajtót.
- Jól van kutya, ügyes vagy, pedig reméltem hogy nem bírod ki. De most hányingerem van és azt akarom, hogy neked is legyen. Állj ide elém.
Sejtettem mi következik, előtte átkarolta a nyakamat, mint egy szerelmes nő. Savanyú volt a lehelete, de mosolygott rám.
- Azért csípem a búrádat tudod-e? Most őszinte vagyok. Ugye szeretsz?
- Igen Zsuzsanna kisasszony, nagyon szeretem.
- Jóó.
Ekkor jött a fájdalom, a térdevel betalált és lassan kezdtem lerogyni. Kezeim még hátra voltak kötve. Ahogy kínomban letérdeltem fölém hajolt, egészen közel. A szájában összegyűlt nyálat kezdte lecsorgatni én pedig felfogtam, nyeltem.
- Úgy kutya, ez a tiéd. Most ereszkedj lejjebb. Oda, úgy. A nyelved érezzem.
Megszabadult bugyijától és fejemet két kézzel irányította oda ahol jó volt neki. Én még émelyegtem, de csináltam, egyszerre szenvedve és élvezve. Valahogy eloldotta kezeimet, így át tudtam ölelni a fenekénél, felizgultam, de ő már közel járt, összerándult amikor elélvezett, majd egy mozdulattal ellökött.
- Nem nyúlhatsz magadhoz kutya. Nyomás aludni, reggel 8-ra legyen friss péksütemény, kávé.

Ezzel elviharzott, magammal maradtam, visszatért a fájdalmas émelygés, frusztrált és üres maradtam, de lélekben elkezdtem már a holnapra gondolni.

Folytatódik..