Katalógus 2/2. rész

Katalógus 2/2. rész

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel, helyszínekkel és eseményekkel.)


Három hónappal később korgó gyomorral ébredek egy panzió bérelt szobájában. Nem, ezúttal nem alkalmi szeretővel osztottam meg az ágyat, csak saját magammal. Nagybátyám a minap megelégelte léha életmódomat, szerinte indokolatlan pénzszórásomat, és kilódított a zord nagyvilágba. Azt nem mondhatom, hogy pénz nélkül, de az a néhány papírpénz, amit hozzám vágott, amikor döntéséről tájékoztatott, alig néhány hétre oldotta meg túlélésemet, óvatos beosztással persze. De mikor tanultam volna meg beosztani? Mégis mikor lett volna szükségem erre a tudományra?

A tegnap esti pizza maradékát majszolom étvágytalanul, de korgó gyomromat el kell hallgattatnom. Most ismerkedem az érzéssel, hogy milyen éhesnek lenni. Ahogy kikotrom farmerom zsebét, megakadnak ujjaim egy apró, gyűrt kartonlapon. A szürkére koszolódott névjegykártya egy szürke szemű férfié. Elgondolkodva ülök vissza az ágyra. Azután hirtelen elszánással a telefonomért nyúlok. Pénzre van szükségem. Lehetőleg sokra és minél gyorsabban.

Az ügynök, akinek névkártyáján a John Smith áll, de ettől lehetne akár John Doe is, gyorsan lehűti lelkesedésemet. Nem azt mondja, amit hallani szeretnék.

- Sean, te nem vagy az a kategória…

Udvariatlanul a szavába vágok:

- Huszonöt éves vagyok!

- Félreérted – legyezi el érvemet. – Néhány hónap edzőterem csodákat művel, diéta, és a versenysúlyodnál leszel. Most, khm… van rajtad vagy tíz fölös kiló.

- Honnét tudod? – felugrok az ágyról, már fel alá rohangálok a szobában, hajamat túrom szabad kezemmel.

- Emlékszem – utal közös éjszakánkra.

- Az emlékeid porosak – dobom vissza a szót. – Idestova három hónapja élek máról holnapra, a vagyon, a jólét már a múlté. Gyakorlatilag hajléktalan leszek, ha pár napon belül nem hajtok fel egy pénzt fialó állást. Az a tíz kiló plusz már a múlté. Most kellene látnod.

- Ejha, így már persze egészen más. Találkozzunk, várj egy kicsit – hallom, hogy lapozgat. Türelmetlenségemben az ablakpárkányon búslakodó cserepes növény leveleit tépkedem, a tenyeremben nyomorgatom a sápadt hajtásokat. – Délután háromra várlak az irodában.

Mire feleszmélek, már meg is szakította a vonalat. Lázas sietséggel dobálom ki ruháimat az ágyra, szerény a ruhatáram, hiszen alig néhány holmival költöztem, amikor kidobtak a jólétből. Néhányat felmarkolok, és a Cryslerbe szórom. Nagybátyám ezt a kocsit engedte meg, hogy elhozzam. Szívesebben jártam sportkocsival, de az már a múlté. Egy külvárosi mosodában a gépre bízom a ruhakupacot, és míg arra várok, hogy a gép végezzen, egyik cigarettát a másik után szívom türelmetlenségemben. A mosás is újkeletű tudomány, hiszen sohasem kellett magamnak gondoskodnom tiszta ruháról.

Délután három óra.

Deja vu, ismét az ügynökkel szemben ülök az irodában, aki ezúttal más tekintettel méreget. Az ügyfeleknek szánt pillantását az esetleges árucikkre rendszeresített pillantásával cseréli fel.

- Valakik látni szeretnének – mondja, miután megszemlél. – Vetkőzz le teljesen!

- Hogy mi…?

- Kell a munka, vagy sem? – ujja egy gomb felett időzik.

Felsóhajtok, és „minden mindegy” arckifejezést öltve magamra, megszabadulok ruháimtól. Az ügynök megnyomja a gombot. Az iroda egyik falán elmozdul egy téglalap alakú rész, és sötét, átláthatatlan üveg csillan helyette. Átfut rajtam, hogy akik mögötte várakoznak, bizonyára tisztán látják, mi történik, és ez most az első vizsga. John Smith lepillant az előtte lévő kijelzőre, melyen írás jelenik meg.

- Nem borotválkoztál – jegyzi meg, miután elolvasta a tükörablak mögött megbújó valakik üzenetét.

Elsápadok. Valóban, nem fordítottam gondot ágyékom szőrtelenítésére, ez vitathatatlan.

- Forogj körbe! – hangzik a következő parancs. – Lassabban!

Így hát körbefordulok, hogy minden szögből megnézhessenek. Az ügynök percekig hagyja nyitva a kukucstükröt, mielőtt int, hogy visszaöltözhetek, és folytatódik a vizsgáztatás.

- Szerencséd van, mert elégedettek voltak a látványoddal. A borotválkozást majd megejtjük, hiszen két heted van betanulni.

- Két hét? - csuklom egyet.


- Azt hitted, azonnal a mély vízbe dobunk? – elmosolyodik. – Nem, először egyeztetjük, hogy mit vállalsz, elkészül a szerződés, és csak akkor kerülsz a katalógusba, ha mindezeken túl vagy.

- Ööö… kaphatnék előleget?

- Hát, nem bánom, egy ötvenest kaphatsz – veszi elő tárcáját. – Többet nem, mert sose jössz vissza.

Zsebre gyűröm a papírpénzt, zavartan köszönőszókat motyogok. Egy intéssel belém fojtja a szót, majd előhúzza a katalógust, melyet már volt alkalmam lapozgatni. Ezúttal egyenként elidőzünk a képeknél, rajzoknál, és most mézesmadzagként azt is elhúzza előttem, hogy melyikért mennyi pénzt kaphatok. Egyértelmű. Minél bevállalósabb leszek, annál jobban honorálják igyekezetemet. Mégis, mindent azért én sem vállalok, ez a Napnál is világosabb.

Némi tétovázás, biztatás után azonban vállalom a beöntést, a kúpokat, rectális injekciót, noha ilyenben még sem volt részem. Az ügynök legyint, mondván, hogy ezek a könnyebb munkák, kellő önuralommal több kúp, vagy több injekció is kibírható, és még hozzáteszi, hogy kinézi belőlem, hogy ezekkel jó pénzt fogok keresni, hiszen kevesen vállalják. Hiába, az orvosi játékok, beleértve a beöntést is, amit még hozzáír, nem igazán népszerűek a srácok körében. Teljesen más kategóriába tartozik, mint egy verés, ami még jól is eshet.

Tágra nyílt szemmel nézek rá, ugyan hogy eshet jól egy verés?

Mivel elutasítottam a különféle tágítókat, feszítőket, további genitális vizsgálatokat, nincs más hátra, mint átlapoz a népszerűbb veréssel kapcsolatos képekre, rajzokra. Ezek minden alkalommal felkeltették a figyelmemet, de akkor még a másik oldalon álltam. Közben az ügynök rábeszélő hangján arról beszél, hogy mit ért az alatt, hogy jól is eshet egy verés. Figyelmem így megoszlik a képek és a szavai között.

- Gyakran előfordul, hogy tetteinkkel, mulasztásainkkal lelkiismeret-furdalást váltunk ki magunkból. Ez az érzés kellemetlen, akár hetekig, hónapokig, vagy még tovább megmaradhat, megmérgezi napjainkat. Erre kiváló orvosság a bűnhődés, ami a bűnt követi. Aki érzi, hogy megérdemli a verést, azt nem kell sokat győzködni, hogy a pálca, a szíj vagy más eszköz segít levezekelni a bűnt, és utána nyugodtabban lélegezhet. Ráadásul büszke is lehet arra, hogy kibírta a verést, ez csak fokozza az élményt. A következő két hét alatt mindent, amire rábólintottál, kipróbálnak rajtad – nem is tudom, mikor váltott tegezésre, de nem zavar, hiszen akivel együtt hál az ember, azzal már tegeződik. – Voltál valaha elverve? Úgy értem, a feneked kapott már?

- Nem, még soha – vallottam be. – Látni persze láttam már ilyet, képen, videón, de én még sosem tapasztaltam.

- Akkor itt az ideje. Itt Leon lesz a neved – folytatja. – Így fog ismerni mindenki. Tehát a verés. Többféle eszközzel, többféle pózban kipróbálhatod, és hidd el, minden srácnak van egy-két kedvenc póza, neked is lesz. Van, aki előrehajolva, bokafogással vesszőzteti meg magát, és olyan is, aki szívesebben hajol bakra, vagy hasal deresre, esetleg hanyatt fekve, terpeszben húzzák fel a bokáira hurkolt kötéllel, és így kínálja fel a fenekét. Akad olyan, aki a térd-könyék pózt preferálja, és olyan is, aki szívesebben fekszik hanyatt, és két kézzel térdhajlatába kapaszkodva kínálja fenekét a pálcának, vagy más eszköznek. Van, aki verés közben plugot is vállal, esetleg fel lehet kampózni várakozás közben, és olyan is, aki nem riad vissza attól sem, hogy a fenéklyukra is mérjenek néhány ütést. Az eszközök közül is megoszlanak az ízlések. Némelyik srác a vesszőre esküszik, mások inkább pálcával, szíjjal, paskolóval, vastagpálcával, rattan pálcával, esetleg ostorral, korbáccsal, bottal is bevállalják, de akadt példa arra, hogy valaki a nagajkát kedvelte.

- A… mit? – szúrom közbe.

- Mit nem értesz?

- A nagajkát.

- Ez egy vastagabb, speciális korbács, igen kemény ütéseket lehet vele kimérni a fenékre, és szép nyomokat hagy. Ne vezessen félre, hogy többen is bevállalják a srácok közül, jó részük csak a pénzért teszi, alig egy-két srác kedveli, ha az kerül elő.

- Eddig értem – bólintok, korábbi sápadtságom után talán kezd visszatérni a színem.

- Itt vannak a speciális bútorok, melyek segítségével a fenék kiemelhető, pózban tartható – az ügynök már a következő oldalra lapoz.

- A nagybátyámnak… izé… bútorcége van – csúszik ki a számon. – Ha megöröklöm egy napon, akkor ilyen bútorokra vágyók igényeire is gondolni fogok.

- Ha van kereslet, előbb-utóbb kínálat is lesz – feleli egyetértően. – És most, orvosi vizsgálat következik.

- Miért?

- Csak nem gondoltad, hogy anélkül kerülhetsz a katalógusba. Az orvosi vizsgálat tartalmaz vérnyomás-vizsgálatot, vérvételt, véroxigént, alkoholszondázást, és a genitáliák a fenék alapos vizsgálatát, hiszen jórészt utóbbiakkal fogsz pénzt keresni. Néhány nap alatt elkészülnek a vizsgálat eredményei, de enélkül nem állhatsz munkába.

- Erre nem is gondoltam.

- Mit gondoltál? Ez egy jól megszervezett vállalkozás. Kiváló orvosok, gyakorlott domok, profi filmes stáb dolgoznak nálunk.


Másnap délelőtt tíz órakor kell jelentkeznem az első beavatásra. Egyenként kell végigmenni azokon a pontokon, amelyeket bevállaltam. Első nap, az orvosi vizsgálat után még a borotválkozásra is sor került, így még annál is meztelenebb vagyok, amikor az első szobába lépek, mint előző nap, amikor még a szőrbozont valamennyire elfedte ágyékomat.

Az első szoba egy orvosi kezelő. A következő órákban többször is végigpróbálják rajtam azokat a pontokat, amelyekre előző nap hebehurgyán rábólintottam. Beöntéssel kezdenek, két orvos és egy asszisztens csak velem foglalkozik. Nincs ínyemre a bélmosás, de ahogy az utasítás szerint nagyokat lélegezve segítek, hogy minél könnyebben áradjon belém a langyos víz, azzal biztatom magam, hogy a többi rosszabb lesz. Addig gyakoroltatják velem, míg megtanulom a helyes pózokat, és viselkedésemben sem találnak kivetni valót. Ehhez nyolcszor kell a csövet felhelyezni a fenéklyukamba. A végére egészen belejövök.

Pihenőt kapok, míg az egészségügyi személyzet ebédszünetre vonul, én is kapok egy szendvicset és egy gyömbéres üdítőt. Jólesik a figyelmesség, mert nem csomagoltam uzsonnát, hiszen nem gondoltam, hogy órákig eltart az orvosi játékok sora, melyekre rábólintottam.

Ebéd után a kúpokkal folytatják. Az első elől kihátrálok, annyira meglep a hideg érzés, amit okoz. Szégyenkezve engedem, hogy megismételjék, ezúttal halk nyögéssel sikerül elnyelnem szűk fenéklyukammal a kúpot, és az azt nyomó gumikesztyűs ujjat, miközben térdelve a könyökömre támaszkodom. Egész levél kúp kerül felhelyezésre, az utolsóknál már berzenkedem, hogy ugyan, ki fog olyat kérni, hogy tíz kúpot nyomjanak fel belém? Megnyugtatnak, hogy volt már ilyenre is példa. Fogcsikorgatva kibírom így az utolsót is, az erőszakos ujj tövig merül belém, ösztönösen felemelkednem, kinyújtom karjaimat, amelyeken támaszkodom. Figyelmeztetniük kell, hogy hajoljak vissza.

Már elmúlik fél három, amikor sor kerül az injekcióra. Megnyugtatnak, hogy ez lesz a legkönnyebb, mindenki ezt szereti a legjobban. Gyakorolják rajtam, hogy hason fekve, térd-könyök pózban, előrehajolva bokafogással, sőt hasmánt az asztalra dőlve is szúrható legyen a fenéklyukam. Szuszogva, meg-megszorítva záróizmaimmal a fecskendőt, szinte hálásan fogadom a tizenkettedik rectális injekciót. Amikor felemelkedem, és talpra állok, kicsit rázogatom a lábam, mert bizony bizsereg beleimben a befecskendezett folyadék. A doktorok és az asszisztens mégis elégedett.

Aznap este hatszor is meglátogatom az egyszemélyes helyiséget, míg megnyugszanak a beleim, de semmilyen káros utóhatás nem jelentkezik, ezután jól alszom panzióbéli ágyamon.

Másnap kezdődnek a keményebb beavatások, melyek során el fognak verni. Reggel, amikor felébredek, a hajnali merevedést kihasználva maszturbálok az előző napi élmények felidézésével, és percek alatt elélvezek.

Ezután hasra fordulok, és jólesően simogatom meg fenekemet. Elvégre fő kenyérkereseti forrásommá lépett elő. Ha felvesznek az alapos gyorstalpaló után, akkor ezzel a testrészemmel fogom keresni a kenyeremet a jövőben. Megtekintem a tükörben is, és pörsenéseket keresek rajta. Elvégre az ördög nem alszik. Igaz szerencsémre nem találok ilyet, bárhányszor simítom végig két kezemmel, nem akad meg semmiben sem két kutató tenyerem.

Ez a nap is beöntéssel kezdődik, és igencsak fanyalgok tőle, hiszen meg voltam győződve, hogy egy időre elfelejthetem a beleimet feszítő érzést, ahogy feltöltenek langyos vízzel. Ezúttal három beöntés elég, hogy tisztának nyilvánítsanak, és a jelen lévő orvos azzal búcsúzik, hogy holnap találkozunk. Asszisztense bólint, és átkísér a következő szobába. Ruháimat ismét kinn kellett hagynom, a folyosó egyik vetkőző helyiségében. Kissé feszélyez, hogy rajtam kívül mindenki fel van öltözve.

A szobában néhány bútordarab várja, hogy valamelyikhez kedvet kapjak. A mai napon a vesszőzés kerül sorra. A dom elmagyarázza, hogy ez mivel jár, mutat képeket, hogy milyen nyomokat hagy a fenéken, megmutatja, sőt kezembe is adja a vesszőt, amivel majd elver, ezután felajánlja, hogy válasszak a bútorok között. Az asztalt választom, hasmánt rádőlök, megkapaszkodom a túlsó szélében.

A dom nem aprózza el. Többször is megsimogatja fenekemet, közben valami olyat mond, hogy búcsúzzam el a hibátlan bőrömtől, mert sohasem lesz már ilyen. Aztán megkérdezi, hogy felkészültem-e, mire erősebben szorítom az asztal szélét, és bizonytalanul bólintok. Aztán kezdetét veszi a rohangálásom.

Mivel nem vagyok lekötözve, két-három ütés után felugrom, jajgatva tapogatom fenekemet, tekintetem körbecikázik a szobában. Aztán eszembe jut a pénz, amit ezzel fogok keresni, és bűntudatosan lehajolok egy székre, a dom odalép, és ismét megkínál néhány suhogós ütéssel. Helyben szaladok, majd teszek egy kört a szobában, és a kanapéra térdelek fel, amikor eszembe jut, hogy miért is vagyok itt. A dom figyeli cikázásomat, alkalmazkodik izgágaságomhoz. Minden alkalommal, amikor elnyugszom egy bútordarabon, folytatja a vesszőzésemet, és elégedetten hallgatja, huhogásomat, jajgatásomat, amivel mindig megerősítem abban, hogy ez igen fájdalmas.

Kéttucatnyi vesszőcsapás után jön el az első szünet. Fenekemet tapogatva ugrom még néhányat, majd lassan lehiggadok. A középkorú férfi furcsa tekintettel méreget. Most jön a leszidás? Alkalmatlanná nyilvánít? Megkapom, hogy még a fenekem se tudom rendesen megvesszőztetni?

Ám a férfi meglep:

- Ilyet még nem láttam – kezdi. – Akiket szoktam vesszőzni, általában nyugton maradnak, vagy helyben ficánkolnak az ütésektől. De ilyet, hogy minden bútort kipróbáltál, és kivártad, hogy ott is kapj pár vesszőcsapást a fenekedre, ilyet még nem láttam. Most találtad ki a koreográfiát?

- Hát… ez csak jött magától, mert nagyon csípett a vessző – árulom el szégyenkezve.

- A vessző ilyen. Ne búsulj, Leon, ha nem válik kedvenceddé, talán a szíjban leled majd örömödet. De azokkal nem én foglak elverni, más mesterek vesznek kezelésbe.

- Maradhatok?

- Persze. Ezt a koreográfiát még kissé csiszoljuk, de igen látványos. Aztán lehet, hogy rólad fogják elnevezni Leon-féle szökdécselősnek, vagy minek – mosolyog, majd int, hogy folytassuk.

A következő órákban időről időre felszólít, hogy folytassuk, ilyenkor kapok vagy tucatnyi ütést, majd a szünetekben előadást tart a verésről, a jótékony hatásairól, a történelméről, melyből kiderül számomra, hogy már az ókor óta alkalmazták jól bevált büntetésként, és a középkorban tökéletesítették a módszert. Ekkor találták ki a derest, akinek feltalálója először hasalhatott a fekpadra, hogy megcsapják fenekét. Úgy mondja a fáma, hogy igen elégedett férfiú volt, és utána mindig a deresen csapatta magát, ha valami bűnt elkövetett.

Ismét kapok pár vesszőcsapást, és ettől már kezd olyan tapintású lenni a fenekem, mint egy dörzspapírt, de nem bánom. A következő szünetben kapok gyógykenőcsöt, és amíg ezzel keneget, folytatja előadását, ezúttal a nemesekről. A középkorban gyakorta rendelt a király az elégedetlenkedő nemesek számára botozást, mely után azok lehiggadtak, és nem terveztek lázadást. Ám ha mégis, akkor a király parancsára ismételten deresre húzták őket, hogy a hatás megérkezzen. Mivel addig a pórnépet botozták, a nemesek igen szégyellték, hogy az ő fenekük is megízleli a botot, így a fegyelmező eszköz nevelő hatása rajtuk is bevált. Feljegyezték az egyiküket, aki addig ment el, hogy saját udvarházában teljes állást tartott fenn néhány gyakorlott botozónak, és ha úgy érezte, hogy rászolgált, nem volt rest ő is a bot alá hasalni.

Aznap este már aggodalmasan tapogattam a panzióbeli ágyamon hasalva a fenekemet. Érdes tapintású, de a gyógykenőcsnek hála, kezdte visszanyerni simaságát, és a fájdalom is tovatűnt.

A harmadik napon a kötelező beöntések után megkaptam életem első botozását. Meglepően jól bírtam, ezt a dom – aki nem volt azonos az előző napival – meg is jegyezte. Botozott már jó néhány férfit életében, de az első alkalmat mindannyian megszenvedték. Ellenben én úgy nyögtem a bottól, mint annak a rendje, meg is dicsért, miután huszonötször vágott védtelen fenekemre.

Ő is mesélt, hogyan botozták a középkorban a lázadó zsiványokat, lusta parasztokat, és miután úgy vélte, hogy eleget pihentem, visszaküldött a deresre, és megint rám mért huszonötöt. Ezt már nehezebben viseltem, mert már a fájós fenekem kapta, de kitartottam. A következő években kitapasztaltam, hogy számomra a bot a megfelelő büntetés. Máig meg vagyok győződve, hogy léha ifjúból a deresen váltam felelősségteljes férfivá, és ezt a botnak köszönhetem.

A két hét elteltével belekerültem a katalógusba, és megismerhettem társaimat is, domokat és hozzám hasonló ifjú férfiakat egyaránt. Egy kellemes vacsora keretében fogadtak be, és innentől kezdve váltam valóban Leonná. Sean, aki az igazolványaimban szerepelt, messze került tőlem.

Hamarosan kiválasztott az első, majd a második milliomos, és innentől kezdve nem volt megállás. Általában két-három hetente vittek forgatásra, titkos helyekre, profi stáb készítette a megrendelt filmeket, melyeknek én voltam a főszereplője. Emlékszem, az első egy óegyiptomi fáraó ítélete volt, ehhez a sivatagba vittek, mert a helyszínen kellett ötven botütést elviselnem. Szerepem szerint beszélnem is kellett, hadvezérként megvitatni legutóbbi jelentésemet, mely elégedetlenséget váltott ki parancsolómból, melynek következménye volt a kemény ítélet, melyet magam is helyeseltem, és kifejeztem abbéli reményemet, hogy a testőrök belátható időn belül kimérik a nekem járó ütéseket. A fáraónak imponált bátor viselkedésem, és a testőrök sem késlekedtek soká. Ott a sivatag szent homokján döntöttek le a lábamról, fordítottak a hasamra, és mivel csak egyetlen ágyékkötőt viseltem a hőség miatt, szinte semmi nem rejtette el a fenekemet. Ráültek a hátamra, a lábamra, hogy ne mozogjak, és ketten, kétoldalról botoztak meg.

Meglehetősen jólesett a büntetés, az ütések felváltva jöttek egyik és másik oldalról, és meg is jegyeztem, hogy az egyik oldalról kevésbé kemény ütéseket kapok, javasoltam, hogy cseréljenek a verés felénél, és így megfelelően meg leszek botozva. Így is lett. Azonban mégis megszégyenültem, mert egyre jobban nyögtem, és hiába fohászkodtam Ré istenséghez, mégsem segített férfiasan, fütyörészve viselni a botozást, mint elvárható volt egy hadvezértől. Hiszen nem először kínáltak bottal, és hiába szabadkoztam, hogy máskor huszonötöt vagy harmincat kaptam, mégis kinevettek a testőrök, akik még jobban gúnyolódtak, amikor felkeltek rólam, és nem tudtam talpra kecmeregni. Méltatlankodtam, hogy nem gondoltam volna, hogy egy kis bot ennyire megvisel, de a lábaim annyira remegtek, hogy nem tartottak meg. Kénytelenek voltak a testőrök felnyalábolni, és felhajítani egy arra haladó szekérre, hogy szállásomra vigyen. Még megjegyeztem, hogy ilyen alaposan még sosem botoztak meg, és megígértem, hogy küldetek egy tömlő bort számukra, amiért nem kímélték a botot. Utána csak nyögdécseltem a döcögő szekéren, és fájdalmasan lihegtem.

A felvétel itt leállt, a rendező és a stáb gratulált. Bízvást számíthattunk a vevő elégedettségére.

Az elkövetkező években valóban sikerült visszakapaszkodnom a gazdagságba, de ezért rengeteget dolgoztam. Nagybátyám visszafogadott örökébe, és amikor a bútorcéget átvettem, másik fogadalmamat is teljesítettem, a titkos, speciális s/m bútorokra vonatkozót. Sean vagyok? Vagy Leon? Melyik az igazi énem?
Ki tudja. Annyira elmosódtak a határok, hogy már nem is lényeges, melyikből van több bennem.

Vége