Lánccsörgés 3.

A férfi letette a szalon közepén a láncköteget a padlóra, mire a nő kissé elmosolyodott a tapintatosságán, hogy megállt a szőnyeg szélénél. Véletlenül sem lépett rá cipővel.
-Itt megfelel? -nézett az rá kérdőn.
-Tulajdonképpen, igen!- felelte, s felpillantott a feje felé a mennyezet gerendáira, pontosan oda, ahol két kampó nézett rá elárvulva, majd nagyot sóhajtott. A férfi a tekintetével követte a mozdulatát , majd a nő arcát vizslatta.
-Szokott hintázni?- mutatott a gerenda felé.
-Igen Uram! Szoktam!- felelte kissé dacosan, majd lehorgasztotta a fejét, mert elöntötték az emlékek.
-Ugye nem azt akarja mondani, hogy ehhez kellett ennyi lánc?- folytatta a férfi.
-Nem akartam ennyi láncot!- válaszolt a nő csípősen, majd ráemelte a fejét.
-Csak maga miatt vettem ennyit!- biggyesztette le kissé a száját.
A férfi közben kibújt a cipőjéből és leült majdnem a kampók alá egy fotelbe,majd idegesen dobolni kezdett az ujjaival az asztalon.

-3 órám van a kávéra és a mutatványára Hölgyem!- Utána egy hét múlva teszem látogatásomat itt, hogy megszerezzem végre a láncomat, mert addigra Ön már szomjan és éhen halt itt rajta!- nézett a nőre várakozóan és nem kis gúnnyal a hangjában.
-Ahh, a kávé!- kapta G a szája elé a kezét zavarában, s elindult a konyha felé, iparkodva szedve a lépteit. Elindította a kávégépet , de a fejében ezer és ezer kusza gondolat keringett a továbbiakkal kapcsolatban. Jó, most kávét főz, amaz megissza, aztán megkéri akassza fel a láncot, mégis jobban eléri, mint ő, s tovább? A gép öblítővíze ekkor megindult , így egy tálcáért, majd pohárért nyúlt, amit a csőr alá is tolt. A kávégép azonban hangos sípolással jelezte a piros villogó fény kíséretében, hogy nincs benne kávé. A nő rémülten nézett a gép melletti edényre, s veszett tempóval feszegette le a tetejét. A lendülettől az edény kiesett a kezéből, s a tartalma a padlón landolt iszonyú csörömpöléssel kísérve.
-Valami gond van, segíthetek? -hallatszott a férfi hangja, s a következő pillanatban már a kávészemek közt guggoló nő mögött állt. A nő rémülten felnézett elkeseredett ábrázattal:
-Kávézni azt nem fogunk!- suttogta halkan és dühösen. --Ellenben megnézheti, hogy takarítok!-
-No de, kávézni hívott ide, részben!- nevette el magát gúnyosan a férfi, s a nő felé nyújtotta a kezét, de mielőtt az megfogta volna, hirtelen visszahúzta és a szája elé tette, mint aki elgondolkozik valamin.
-Tudja mit? Mivel megfosztott a kávézás lehetőségétől, kiválthatja ezt , ha teljesíti a kérésemet!
G megrökönyödve nézett rá még mindig guggoló pozícióban és várt a megoldásra.
-Mi lenne az? -nézett sandán a férfira, de kezdte magát már rém kellemetlenül érezni.
-Tegye le a térdeit és a tenyereit, mégis csak kényelmesebb lesz, majd számolja meg szépen egyesével, hány kávészemet öntözött szét azért, hogy ne kelljen velem azokat elfogyasztania!- s egyenesen a padlóra mutatott.
-Ugye ezt nem gondolja komolyan?-horkant fel a nő és elkezdett felegyenesedni, mire a férfi egy mozdulattal visszatolta a padlóra.
-De, teljesen komolyan gondoltam, miután haza hozatta magát velem, megvette előlem a láncomat kisebb csata árán, majd törölte a programpontjai közül a kávézást, ez a minimum, álljon neki!- mutatott továbbra is kérlelhetetlenül a kávészemek irányába a szabad kezével, miközben a másik nyomatékul még mindig a nő vállán nyugodott.
G nagyot nyelt, s lejjebb ereszkedett, hogy megszabaduljon a férfi érintésétől, majd lassú mozdulatokkal, de elkezdte hangosan számolni, s a lapátra helyezni a szemeket, bízva abban, hogy valami rossz vicc ez az egész.
A férfi közben a mellette lévő bárszékért nyúlt és ráült, a magaslatról nézve ahogy a nő négykézláb mászva szedegeti össze a kávét. Tulajdonképpen abszolút élvezte, hogy a kerek hátsóját sejtető fekete ruha ide-oda táncol az orra előtt.

-46, 47, 48, 49!....nézett fel rá G könyörgő tekintettel, mivel még kb. a háromszorosa a padlón volt a kávészemeknek a begyűjtöttekhez képest, valamint maga a számolás teljesen felajzotta, a múlt emlékei közé repítette, így minden egyes szám kimondásakor várta a testére lecsapó alkamatosság érzetét, hallva a saját sikolyait kíséretül. Úgy érezte lassan belebolondul a helyzetbe és a kielégítetlen vágyaiba, ha most azonnal abba nem hagyják ezt.
A férfi látva a nő tétova mozdulatait és fokozódó zavarát, elmosolyodott, s a szekrény alá mutatott:
-Nézze, oda is begurult egy kis haszontalan, ki ne maradjon!- Folytassa csak! Szaporán!- húzva egyre szélesebb vigyorra a száját.
A nő a szekrény felé fordult és letette a felsőtestét a talajra, hogy előre nyújtva a kezeit, kibányássza a megjelölt szemet, éppen elérte az ujjai hegyével, így megkönnyebbülten lehelte ki magából, hogy: -51!
Ekkor azonban már nem tudott feltérdelni, s visszaemeni a fejét, mert a nyakára felülről egy lábfej nehezedett. Tompa morranással engedett az erőnek, minek következtében a mellei és az arca a padlón csattant.
-Mondja még egyszer!- hallotta maga felett a férfi hangját, mire oldalra fordítva a fejét , enyhén megnyíló ajkakkal , halkan elismételte: -51!- a teste már vágyban izzott, a gondolatai viaskodtak az érzéseivel és arra gondolt, ha még egy percig a nyakán érzi a férfi talpát, akkor ott fog elélvezni visszavonhatatlanul előtte a kávészem tenger közepében.
-Álljon fe! Most!- rebbentette ki a szigorúan csengő férfihang a vágyvilágából, így kissé megrázta a fejét és érezve, hogy elhagyja a tarkótájéki nyomás, felült és a férfira nézett.
-Igenis, Uram!- préselte ki ajkai közül a szavakat és kissé megtántorodva, de végül ott állt előtte, lehajtott fejjel. Nem mert ránézni, nem akarta, hogy az arca nyitott könyvként árukodjon a benne zajló folyamatokról.
A férfi ujja azonban megjelent az álla alatt és maga felé fordította a fejét.
-Szóval, számolni sem tud!?- nézett rá cinikus mosollyal, majd a szalon felé mutatott.
-Irány hintázni!- s már tolta is maga előtt a nőt, egyenesen a kampók alá.
-Hozzon létrát!- utasította, s közben a lánckötegért indult, melyet végül letett a szőnyegre. G meg is jelent egy fém létrával és egyenesen a kampók alá helyezte.
A férfi a kezébe nyomta a lánc végét: -Induljon! Csinálja, ahogy szokta!- s felmutatott a létra tetejére.
-De én....
-Nincs de! Tegye a dolgát!- vágott a férfi villámló szemekkel a mondandójába, s továbbra is mereven előre tartott ujjal a mennyezet irányába intett.
G összeszorított szájjal fellépett az első fokra, majd a másodikra, igyekezett legyőzni a félszét, a lánc is egyre nehezebb volt ,amint haladt előre, küzdött a tériszonyával, de a nagy belmagasság ezúttal sem lett a segítőtársa. Odáig már eljutott agyban, hogy ha nem néz le, akkor feljut, a leérkezés azonban még ködös homályba burkolózott. 7 lépés még a kampóig, komótosan, de feljutott, ott felsóhajtva átfűzte a kampókon a lánc végét és a mennyezetet fixálva hallgatta, amint az hangos csörrenéssel talajt ér a másik oldalon.
-Eddig jó, de nem értem a koncepciót!- hasított bele a férfi hangja a fülébe és akaratlan lenézett rá, a következő pillanatban megingott és a lendülettől kirúgta a létrát maga alól. Hangos sikollyal kísérve kapaszkodott bele az előtte himbálódzó láncba és reménytelenül kétségbeesetten hintázott rajta akaratlan. A férfi félre ugrott az eldőlő létra elől , s a nő lábait elkapta a lánccal együtt. Egy darabig ott tartotta, hogy abba maradjon annak remegése, majd lassan, higgadtan beszélt hozzá.
-Miért nem mondta, hogy tériszonyos?-Nem gondoltam, hogy halálugrás okozza majd a vesztét....akkor most az egyik kezével engedje el szépen a láncot és kapaszkodjon bele a kezembe, ne féljen, tartom! Lassan kezdje el magát leengedni, megígérem nem esik már le! - s G lassan, de leereszkedett a férfi karjai közé, de még mindig remegve, olyan távolba tekintő arckifejezéssel. A férfi maga felé fordította: -Hahó! Itt van? Nyugodjon meg kérem! - Mit csináljak most Önnel?- rázta meg finoman.
-Pofozzon fel! -rebegte a nő, de még mindig erőtlen , halvány hangon. A férfi felnevetett:
-Nyugodjon meg, fel fogom, de nem itt és nem most! Most leül szépen és megnyugszik! Ide a fotelba!- és már bele is nyomta a vállánál fogva. A konyha felé vette az útját és egy pohár vízzel tért vissza.
-Ezt most megissza szépen! -megtámasztva a pohár alját belediktálta az egészet. Talán valami erősebb is kellene!- nézett körbe a szalonban és megállapodott a bárszekrényen a szeme.
-Nekem sem ártana, csóválta meg a fejét és felállt, hogy töltsön két italt.
-De hogy megy haza, ha ivott?- fordult meg a nő hangjára.
-Addig nem megyek el, amíg nem kapom meg amit ígért! A 3 óra már letelt, se kávé, se hinta, illetve abból egy cseppet sem sajátosat mutatott! Egyébként sem gondolja, hogy ilyen állapotban magára hagynom! Maradjon nyugton a fenekén, igya meg velem ezt a whiskey-t és várjon a pofonjaira! -nézett rá és koccintásra nyújtotta a poharát.
G révetegen odanyújtotta a sajátját és megemelte előtte: -Egészségére! Majd, mint aki az életben maradásáért fogyasztja, egy slukkra felhajtotta az egészet.
-Utálom a whiskey-t- nyöszörögte összeszorított szemmel és eltorzult ábrázattal.
-Nem baj, kedvesem! Én annál jobban szeretem!- mondta a férfi és újabb pohárral töltött magának.
-Ezt megiszom és ha összeszedte magát, beszélgethetünk a pofonokról! - s nagyot kacsintva a nőre emelte a poharát- no meg a láncomról.....

G a férfit nézte, az meg őt, farkasszemet talán még sem mert volna vele nézni, de alaposan megtekintette minden kis porcikáját. Tulajdonképpen halálra idegesítette a jelenéte, mégis az első perctől kezdve valami tolta felé.
-Most, hogy alaposan górcső alá vetett, nyilatkozzon kérem hogy van?-nézett rá a férfi kérdőn.
A nő felállt és odalépett a férfi elé. Letérdelt elé és ráemelte a tekintetét-
-Kezdheti!- s becsukta a szemét, az arcát odatartva.
-Azt gondolja, hogy Ön kijelölheti nekem, mikor kezdhetem? - nézte a nő viaszbabaszerű arcát és lágyan megsimogatta.
-Nem gondolom, Uram, csak olyan alkalmasnak látszott a pillanat és szerettem volna már túl lenni rajta!-felelte az még mindig csukott szemmel, bár semmit nem kívánt most, minthogy ismét érezze a férfi érintését.
-Rendben, akkor most nem pofozom meg! - vigyorodott el a férfi - Nyissa csak ki a szemét és nézzen rám!
-Miért térdelt le? Őszintén!-
-Jól esett és jobban a kezére esett az arcom!- felelte nagyra nyílt szemekkel, olyan ártatlan képpel, hogy még maga is elhitte volna azt amit mond, ha egy tükörben látta volna magát.
-Azt mondtam, őszintén!- s a férfi két keze közé vette G arcát, holgy véletlenül se tudjon kitérni a tekintete elől.
-Hiányzott a térdelés! Hiányoznak a pofonok! -felete kissé dacosan, állva a férfi kemény nézését.
-Szóval, ha hiánya van, lecsap egy vétlen férfira és a vágyai kielégítésére használja, mint egy szexjátékot?-
A nő zavarba jött, mert valójában igaza volt a férfinak, annyira kiéhezett volt, hogy a szeme előtt íródó forgatókönyv szerepébe hajtotta volna őt legszívesebben.
-Nem, eddig nem tettem ilyet, csak vágytam rá!- felelte halkabban és próbálta kiszabadítani az arcát a kezek tartásából.
-Eddig, de most megpróbálta megtenni! -húzta vissza az arcélét a férfi.
-Ön tehet róla! Kifordított a barkácsáruházban a jól felépített nyugalmamból! -felelte lassan és elszégyellte magát közben.
-Mindenről én tehetek!-nevette el magát a férfi -De nem leszek a játékszere! Sem a pofozógépe!- felelte kimérten.
-Álljon most fel! Szedje magát össze! Én most elmegyek taxival haza, az autómat itt hagyom és majd holnap érte jövök! Ha szeretne valamit tudatni velem, a szélvédőmön hagyhat üzenetet, ha nem, hát így járt! Aludjon jól kedvesem!- s komótosan felállt a fotelből, belebújt a cipőjébe, magára vette a kabátját és némán távozott.
Folyt.köv.