Váratlanul

Váratlanul


(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. (Figyelmeztetés: orvosi kezelés, deresen történő botozás.)



Ez az ősz nem úgy alakult, ahogyan vártam. Talán a hirtelen esősre fordult időjárás, a nyarat felváltó borús idő, talán az, hogy szakított velem Mr. Taylor, mind-mind összeadódtak, de egyre inkább levertté váltam.

Egyébként számíthattam rá, hogy Mr. Taylor előbb-utóbb pontot tesz kapcsolatunkra. Hiába, már elmúltam tavasszal harminc éves, és ő a fiatalabb korosztályt preferálja, noha ő már lassan a hatvanadik évéhez érkezik.

Nem, ez nem volt szerelem, de biztonságot adott. Nem volt gondom a holnapra, Mr. Taylor gondoskodott rólam, utaztunk, nyáron hajókiránduláson is részt vettünk, télen St. Tropezben síeltünk. Már kezdtem beleszokni a jóba, amikor vagy másfél év után kijelentette, hogy egy tizenkilenc éves pincér lesz az utódom, aki néhányszor kiszolgált bennünket egy drága étteremben.

Ekkor már jó hete nem is szexeltünk, pedig előtte gyakran kívánt, és a hasonló korú férfiakhoz képest nem volt gondja a merevedésével sem. Volt tapasztalatom ezzel a korosztállyal, hiszen mindig az idősebb, gazdag férfiak szeretőjeként élveztem az életet.

Tehát Mr. Taylor lapátra tett, és én nézhettem új szerető után, aki remélhetően legalább ilyen gazdag lesz, és pár hónapig, esetleg egy-két évig a kitartottja lehetek. Dolgozni soha nem szerettem, de ez az élet megfelelt számomra, hiszen egy magamfajta srácnak, akit előnyös külsővel áldottak meg az égiek, miért is kellene munkával megkeresnie a kenyerét?

Egyik közös ismerősünk ajánlotta Mr. Rogerst, aki alig haladta túl a hatvanat, tehát belefért abba korosztályba, akik a célcsoportom volt, nem hallottam róla rút pletykákat, amelyek meleg körökben gyorsan terjednek, és amikor a közös ismerős a kávézó teraszán elém tett egy képet, mely egy bulin készülhetett, és rábökött az egyik pasira, hát rábólintottam.

Három hétbe is beletelt, mire sikerült úgymond „véletlenül” összefutnunk egy bárban, és dacára a kinti hideg esőnek, mégis ez volt az én napom. Felfigyelt rám, és ekkor áldottam eszemet, hogy fekete hajamat félhosszúra hagytam, hiszen ez volt a zsánere: a hosszú hajú, izmos srácok. Egy-két ital után kivett egy szállodai szobát, és együtt töltöttük az éjszakát. Nem volt túl fantáziás a szexben, a „szódával elmegy” kategóriába soroltam, és nem éreztem magam olcsónak, hogy már néhány óra ismeretség után megkapott.

Ő hívott fel néhány nappal később, és ezúttal a rezidenciájára vitetett a limuzinnal. Mégsem a forró vágy hajtotta felém, mert érkezésem után tíz perccel még nem döntött a lepedőre, hanem a dolgozószobájában fogadott. Kissé ridegnek éreztem azután, hogy leszoptam pár napja, nem erre számítottam. Egy szerződésfélét lapozgatott, majd felszólított, hogy olvassam el, és csak abban az esetben írjam alá, ha kötelezőnek érzem magamra nézve minden egyes pontját.

Ugyan, mit foglalhat bele? Hogy nem pasizok, amíg vele vagyok? Hogy simára borotválom a testemet? Hogy a tőle kapott parfümmel illatosítom magamat? Kerestem azt a pontot, hogy szakításunk esetére kerek összeget kapok tőle, sok nullával a végén, de nem találtam. Ellenben más, meghökkentő pontokat igen.

Mindjárt a titoktartással kezdődött. Vállalom, hogy nem szivárogtatok ki sem hálószobatitkokat, sem más jellegű titkokat közös életünk során. Vállalom, hogy más is ülhet a tejszínembe, tehát nem kizárólagosan velem fog szexelni. Vállalom, hogy orvosi játékokat játsszon velem az általa megbízott férfi. Vállalom, hogy… és itt már igencsak megrökönyödtem, vállalom, hogy amennyiben úgy látja jónak, verésben részesítsen, szintén az általa megbízott… bla…bla…bla

Tessék? Visszalöktem elé az iratot, és mutatóujjammal az általam meghökkentőnek ítélt pontokra böktem.

- Mégis, mit jelentsen ez, Mr. Rogers?

- Maradjunk az „Uram”-nál – hűtött le. – Melyik pont ellen van kifogásod, Theo?

- Miért kéne engem megverni, és erre is vonatkozik a titoktartás?

- Igen. Nem futhatsz a rendőrségre. Egyébként nem kell aggódnod, ezek a játékok szigorúan ellenőrzött, titkos körülmények között fognak történni. Csak ketten leszünk, meg...

- ...meg aki harmadikként jelen lesz, hogy elverjen, már amennyiben beleegyezem – vágtam udvariatlanul a szavába.

- Valóban. De a titoktartás rá, és az esetenként többi nézőre, résztvevőre is vonatkozik. Nem lesz kiplakátolva a városban és az interneten se szellőzteti meg senki, hogy miféle játékokban veszel részt, egyébként teljesen önkéntesen, amit aláírásoddal is megerősítesz.

- Engem nem szoktak elverni – kötöttem az ebet a karóhoz. – Soha nem ütöttek meg. Jó, még elemista koromban egyszer a tanár sarokba állított, de ez volt az első és utolsó büntetés, amiben részesültem, és ennek is már jó két évtizede.

- Ez merőben más jellegű lesz, de nem kell aggódnod a testi-lelki egészséged miatt – bátorított a férfi, kerek arcán átsuhant egy gúnyos kifejezés. – Ennél bátrabbnak hittelek!

- Bátor is vagyok! Én aztán nem félek semmitől!

- Helyes! Akkor itt írd alá! – tolta vissza elém az iratot.

Csak pár perc gondolkodási időt kértem, miközben ő az ablakhoz fordította székét íróasztala mögött, és türelmesen várakozott a kilátást szemlélve.

Nem olvastam el a további pontokat, elvégre nem a könyvtárban vagyunk. Később ezt a mulasztásomat meg is bántam. Odakanyarítottam mindhárom példányra, hogy Theo Con Smith, és készen is voltunk.

Szép szobába vezetett az inas, és mivel épp egy barátomnál húztam meg magam néhány napja, így pont kapóra jött, hogy elküldhettem a bőröndömért. Hiszen találtam szállást, ellátást, és megint sínre került az életem. Ha akkor tudtam volna, hogy mi vár rám, talán visszakoztam volna, de utóbb belegondolva, mire észbe kaptam, már késő volt.

Első este vacsorához csengettek az úri lakban, és a szekrényben talált holmikból válogattam magamnak öltözéket. A vacsoránál meglepetésemre nemcsak ketten voltunk. Az ételre nem lehetett panaszom, lazactól grillcsirkéig ott kellette magát az íncsiklandó ételsor az asztalon. A vendégek azonban megleptek, hiszen nem számítottam társaságra.

Uram bemutatott a jelenlévőknek, akik hárman voltak, és közelebb álltak hozzá korban, mint hozzám. Érdeklődve vette szemügyre, mint Mr. Rogers új szerzeményét. Mint kiderült, az egyikük a doktor volt, akiről megtudtam, hogy később felkeres a szobámban, és kapok valamit, amitől „jobban alszom”. A szolgálatom csak holnap fog kezdődni, ez afféle előzékenység, figyelmesség Mr. Rogers részéről.

Vacsora után a szobából nyíló, minden kényelemmel felszerelt fürdőszobában beleereszkedtem a habos vízbe, és míg a halk léptű szobalány megágyazott a franciaágyon, kényelmesen megfürödtem. Vagy húsz perccel később kerültem ágyba, és a kopogást hallva eszembe jutott, hogy a doktor ma még meglátogat. Valóban ő volt, Mr. Rogers kísérte hozzám. Le kellett vetnem a könnyű hálóköntöst, hogy a doktor minden irányból szemügyre vegyen, majd kipattintva táskáját, jelezve, hogy a tettek mezejére lép. Amikor előhúzta az injekciós fecskendőt és az ampullát, nagyot nyeltem. Mit akarnak? Nem vagyok szerhasználó és nem is leszek!

Megnyugtattak, hogy nem kábítószer, amit kapni fogok, csak egy kis injekció, észre sem fogom venni, káros mellékhatása nincs, de a szép álmok garantáltak. Amikor a doktor felszólított, hogy hasaljak az ágyra és feszítsem szét a fenekemet, akkor tudatosult bennem, hogy a fenéklyukamba fog szúrni. Bár az injekcióktól berzenkedtem, még egy egyszerű vérvételtől is irtóztam, rectális injekciót még soha nem kaptam, noha már hallottam róla. Mr. Rogers sürgető pillantásától kísérve lehasaltam az ágyra és kényszeredetten szétfeszítettem a fenekemet. A doktor igen elégedettnek látszott. Meghiszem azt, gondoltam magamban, hiszen fenéklyukamat mindig is óvtam, és bár több szeretőm is volt, mint amennyi ujj a két kezemen, mégsem voltam kitágulva, kiválóan szorítottak a záróizmaim.

Kíváncsian vártam, hogy milyen érzés lesz. Eszembe jutottak a tíz éves korom előtt lázcsillapításként kapott végbélkúpok, és vagy az idő szépítette meg a kellemetlen emléket, vagy felnőttem azóta, de úgy véltem, hogy hasonló érzés lehet, vagyis inkább izgató, mint kellemetlen.

A doktor azonban nem akarta, hogy kellemes emlékem maradjon az első rectális injekciómról. Átvette a fenekem szétfeszítését, és utasított, hogy könyököljek fel, és lazítsam el a fenéklyukamat. Amikor megfelelőnek látta a pillanatot, hirtelen döfte be a fecskendőt, amitől panaszosan felnyögtem.

Mr. Rogers ciccegett, és megjegyezte, hogy ez nem fájhat, nem látja okát, hogy nyögnöm kéne tőle. Zavaromban a párnába fúrtam a fejem. Ő nem érzi, ami én, hogy nyom és feszít a doktor határozott, bár óvatos mozdulata, amivel hirtelen belém szúrt. A doktor valami olyat mondott, hogy az első alkalom ilyen szokott lenni, és ha Mr. Rogers visszaemlékszik az első rectális injekciójára, akkor megértheti, hogy egy férfit meg tud lepni, ha hirtelen a fenéklyukába szalad a tű.

Mr. Rogers azt felelte, hogy akkor ő még fiatal volt, alig túl a huszadik évén, én azonban már a harmincat is betöltöttem, és nem ő tehet arról, hogy nem injekcióztattam még fenéklyukon magam. Ebben igazat adtam neki, noha csak magamban, hiszen nem várta el tőlem senki, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetemben véleményt nyilvánítok.

A doktor megvárta, míg néhány mély sóhajjal beletörődöm az érzésbe, és lassan befecskendezte a folyadékot ami csípett és hidegnek is éreztem. De megállapítottam, hogy kellő önuralommal el lehet viselni. Megitatott vele az utolsó cseppig. Aztán kihúzta a tűt, és összenyomta a fenekemet, alkalmasint azért, nehogy megpróbáljak megszabadulni a belém fecskendezett szertől.

Mr. Rogers felszólított arra, hogy köszönjem meg, hiszen ajándékot kaptam, és a jövőben ne kelljen figyelmeztetni arra, hogy illik megköszönni, ha kapok valamit a házában. Így zavartan mondtam néhány köszönő szót, miközben úgy éreztem, hogy a fecskendőt még mindig a fenéklyukamban van. Ez az érzés kitartott akkor is, amikor mindketten jó éjszakát, szép álmokat kívántak, és elhagyták a szobámat.

Feljebb hasaltam az ágyon és betakaróztam, pedig nem fáztam. Védtelennek éreztem magam. Mr. Rogers azzal csukta rám az ajtót, hogy frissen meginjekciózott fenéklyukat nem szokott meghágni, leghamarabb holnap leszek alkalmas szexre. Vajon miért? Ennek értelmén nem sokat gondolkodtam, mert mire feleszméltem volna, már elnyomott az álom, még a szokásos masztizás is elmaradt.

Valóban gyönyörű álmaim voltak, végigaludtam az egész éjszakát, és kiegyensúlyozottan, szinte boldogan ébredtem. Még ebben a boldogságfelhőben lebegtem, amikor egy szolga nyitott be a szobámba, lehúzta rólam a takarót, és megkért, hogy forduljak hasra. Álomittasan engedelmeskedtem, mire ő a nála lévő pálcával, amit eddig észre sem vettem, hiszen még nem nyílt ki teljesen a szemem, és tíz ütést mért a fenekemre azzal, hogy Mr. Rogers küldi.

Ha nem írtam volna alá azt az átkozott szerződést, talán tiltakoztam volna, de így csak szabadkozva nyögdeltem, és teljesen felébredtem a csapásoktól. Hát ilyen, ha pálcát kap az ember! A szolgának nem volt könnyű dolga velem, mert vonaglott a testem, és igyekeztem elfordulni a sajgó ütések elől, de mindig vissza kellett igazodnom, hogy megkaphassam a következőt. A szolga azzal biztatott, hogy meg fogom szokni a pálcás ébresztőt, és hogy legközelebb talán már együtt fogjuk számolni, csak elsőre ilyen. Mekkorát tévedett! A pálcát hetekkel később is hasonló viselkedéssel fogadtam, és hiába igyekeztem mozdulatlan maradni, úgy ráztam a hátsóm közben, mint valami kényes kisasszony.

A reggelinél Mr. Rogers megkérdezte, hogy milyennek találtam az eddigieket, és ügyelve arra, hogy magázzam, és uramnak szólítsam, pár szóban dicsértem az injekciót, hogy valóban jót aludtam tőle. A pálcázásra azonban bevallottam, hogy nem ízlett, és szívesen kihagynám.

Mr. Rogers megtörölte a száját a hófehér szalvétával, majd kávéjáért nyúlt, elgondolkodva kavargatta. Elkezdte kifejteni, hogy miért ragaszkodik, hogy pálcával ébresszenek, és amikor odáig ért, hogy ha megízlelem a botot, akkor vissza fogom sírni a pálcát, elnémultam, elfogytak az érveim. Ekkor újabb ifjú érkezett a reggelizőasztalhoz. Uram bemutatott bennünket egymásnak, majd a Johnny nevű férfihoz fordult, és kikérte az ő véleményét is az injekcióról és a pálcáról.

Johnny feszengett, és kijelentette, hogy bármilyen jót tud aludni, mégis eltekintene az injekciótól, ha lehetne. Minden alkalommal, amikor a doktor megszúrja, úgy érzi, mintha ellenállhatatlan székelési inger kerítené hatalmába. A pálcáról lefitymálóan beszélt, őt fogmosás közben látogatta meg a szolga, és ezen tevékenységét félbehagyva hajolt előre, hogy megkapja az ébresztő pálcázást, noha közben bizonygatta, hogy már teljesen ébren van. Még nem sikerült addig eljutnia az itt töltött alig egy hónap alatt, hogy magának számolja az ütéseket, de megígérte, hogy dolgozni fog ezen.

Mr. Rogers közben végzett a kávéjával, és megkérte Johnny-t, hogy számoljon be a tapasztalatairól, amit botozás közben élt át. A fiatal férfi elsápadt, majd öntött egy kis tejet a teájába, időbe telt, míg összeszedte gondolatait. Megtudtam, hogy a deres, amire rászíjazzák, hogy ne nyugtalankodjék botozás közben, a pince egyik hangszigetelt helyiségében található. A botozásban a váratlansága a legijesztőbb számára, hogy bármely nap bármely órájának bármely percében utasíthatja Mr. Rogers a szolgákat, hogy kísérjék le őt, és vágjanak a meztelen fenekére huszonötöt.

Voltaképpen már voltak korábbi tapasztalatai a deressel és jól ismerte a botot a feneke, hiszen már más, hasonló ízlésű urának is voltak ilyen igényei, ezért nem is berzenkedett, amikor sor került arra, hogy megcsapják. Büszke volt arra, hogy szabályosan meg tudta hasalni a derest, noha a helyiségben képek segítik a kezdőt, hogy az előírt pózban el tudjon helyezkedjen el a fekpadon. Ittléte csaknem egy hónapja alatt már kétszer tessékelték fel a deresre, és mindkét alkalommal olyan huszonötöt kapott, hogy erős, fiatal legény létére szégyenkezett is, hogy alig bír utána felkecmeregni, és remeg a kiállott veréstől.

Mr. Rogers ismét azt a jellegzetes göcögő nevetését hallatta, és gúnyosan vetette oda, hogy milyen férfi az, aki megijed egy kis bottól? Johnny bizonygatta, hogy bármennyi tapasztalata is van, mégis mindkét alkalommal kényeskedett, pedig ő sem úri kisasszony. Az őt botozó pribék is megjegyezte, hogy ennyi idős korára ennyi tapasztalattal már meg se kéne kottyannia egy jó huszonötnek, ő mégis rázta a fenekét, és panaszosan nyüszített fel kínjában, miközben kimérték rá a büntetést.

Urunk erre annyit felelt, hogy ő már sokféle hangot hallott, amit a bot csalt ki a férfiakból a deresen, de ez a nyüszítés valóban szégyenletes. Miközben ezt hallgattam, az jutott eszembe, hogy ha én is odakerülök, és miért is kerülném el, belőlem milyen hangokat fog kicsalni a bot? Biztos voltam abban, hogy halk, visszafogott nyögésekkel felelgetek a botütésekre, és nem fogom rázni a fenekem utána sem, panaszolva, hogy mennyire megcsaptak.

Mr. Rogers ezután kíváncsi volt, hogy Johnny a két napja kapott botozást hogyan heverte ki, és utasította, hogy fedje fel a fenekét. Közben a halk léptű szolgálók leszedték az asztalt, így nem volt akadálya, hogy Johnny hasmánt az asztalra dőljön, és Urunk tüzetesen szemügyre vegye.

Még tíz óra sem volt, amikor Mr. Rogers utasította két szolgáját, hogy kísérjenek le a pincébe, és miközben a várakozó Johnny fenekét kenegette az odakészített síkosítóval, kényszeredetten felkeltem, megköszöntem a reggelit, majd mire az ajtóhoz értem, még hallottam Johnny keserves nyögését, körmei csikordulását az asztalon, miközben Mr. Roberts heves lökéssel felnyársalta.

Ennyire szűk volna? Vagy első alkalom egy hónap alatt, hogy urunk kedvét tölti vele? Utóbb megtudtam, hogy hetero férfiként valóban első alkalommal kefélték meg az ebédlőben, és ez akkor is kínos volt számára, ha aláírta a szerződésben, hogy bármikor sor kerülhet erre. Urunk, ha új férfit fogadott szolgálatába, nem vette figyelembe, hogy hetero vagy meleg, aláíratta mindegyikkel, hogy alkalmasint dugható a feneke.

A pincébe érkezve attól tartottam, hogy az egészségem meg fog rendülni, hiszen hűvös fogadott. A deresszoba közepén várt a deres, a várakozó pribéknek a két szolga továbbította urunk parancsát. A negyvenes, izmos férfi kiköpött, majd lenézően pillantott rám. Éreztem megvetését, és nem értettem okát, hiszen ő is urunk szolgálatában állt, ahogy én is aláírtam a szerződés feltételeiben az engedelmességet.

Kérdésére, hogy kaptam-e már botot, megráztam a fejem, és hozzátettem, hogy alig egy órája pálcáztak. Legyintett, hogy az semmi ahhoz képest, amit most fogok kapni. Utasított, hogy vetkőzzek le teljesen, és a falon lévő képeket megnézve rögzítsem azzal a kevés eszemmel, hogyan kell deresre hasalni.

Ekkor már jobban féltem, mint amikor urunk, aki fenn kefélgette az ebédlőben Johnny-t ezekben a percekben, kimondta a parancsot, miszerint megcsapat. Még halványan sajgott a reggeli pálca nyoma, de szinte jólesett a pincehelyiség hűvössége. Lassan, vonakodva vetkőztem le, majd fenekemet dörzsölgetve a dereshez léptem, és megfontolt lassúsággal hasaltam fel rá. Eszembe idéztem, hogy csak halk, fegyelmezett nyögéseket adhatok ki, hiszen úgy szerzek majd elismerő pillantásokat.

A két szolga rég összeszokott mozdulatokkal szíjazott le a fekpadra, majd hátraléptek. Figyelmeztettek, hogy kapaszkodjak a deres lábaiba, és a visszatérő pribéknek adták át a terepet.

Hogy milyen volt az első botozás az új helyemen? A pribék igyekezett kitenni magáért. Ütései nyomán panaszosan nyivákoltam, nyögtem, jajdultam, ő pedig gúnyolta a kis buzit, aki egy kis bottól ennyire hisztizik. Szabadkoztam, hogy még sosem botozták a fenekemet, ezért nézze el nekem, hogy nem valami jól bírom. Valami olyasmit felelt, hogy ideje is volt, hogy a keze alá kerüljek, és hogy ezután nagy valószínűséggel gyakorta bemutat a botnak, hálás is leszek neki, ha férfiasabbá válok. A két szolga néhány fényképet készített, és talán filmre is vették kínlódásomat, de ezt csak akkor vettem észre, amikor lihegve, könnyeimet maszatolva elnyúltam a deresen, és hálát adtam az égieknek, hogy túl vagyok rajta. Bíztam abban, hogy a szerződés általam nem olvasott pontjaiban szerepel a Mr. Rogers által annyira fontosnak tartott diszkréció.

Lefotózták meggyötört fenekemet, és megmutatták nekem is, bizonygatva, hogy urunknak tetszeni fog a látvány. A magam részéről örültem, hogy titkon letörölhettem karommal könnyeimet, és bár remegő lábakkal, de saját erőmből keltem fel a deresről. A pribék kérdésére, hogy ugye, jólesett ez a kis bot, valami olyat feleltem, hogy úgy érzem, alaposan ellátta a bajomat.

Néhány héttel később már tisztában voltam azzal, hogy ezt mindenkitől megkérdezi, akit megbotozott. Egy alkalommal elárulta, hogy az igazi férfiak úgy kelnek fel a deresről, hogy meg se várják a kérdését, hanem hálásan sóhajtanak, hogy „ez aztán jólesett!”. Pedig némelyiket hetente újra és újra meg kell csapni, és mégis folyton deresre kerül valami okból. Ekkor megjött a hangom, és megkérdeztem, hogy kiket szokott botozni? A pribék azt felelte, hogy általában a szolgákat és az uraság szeretőit kell móresre tanítani, és ő ebben jeleskedik. Ritkábban az uraság barátait is kiporolja, erre elveszített fogadás vagy más ok miatt szokott sor kerülni, például az uraság megsértődik, és a barátja úgy tudja kiengesztelni, hogy felajánlja, hogy megcsapatja a fenekét.

Úgy vettem észre, hogy kezdeti megvetése már lanyhult, barátságosabban szólt hozzám. Az volt a véleménye, hogy egy férfinek meg se kottyan, ha havonta egyszer meghasalja a derest. Régebben egy ilyesfajta szolgáltatóházban dolgozott, ahol visszajáró vendégei egymástól függetlenül egyetértettek abban, hogy egy férfi havonta csapassa meg magát. Akadt olyan fizetővendég, aki ezt kapta figyelmes barátaitól ötvenötödik születésnapjára, és miután elmélyítette ismeretét a bottal, elfújhatta a tortáján a gyertyákat. A botozást a figyelmes barátok is végignézték, és mint kiderült, a megilletődött férfi annyira kívánta a botot, hogy az ajándékba kapott huszonöt után még megrepetáztatta a fenekét tizenöttel. Ritkán látott olyat, hogy valaki ennyire elégedetten keljen fel a deresről, fújja el a gyertyákat a tortáján, és koccintson barátaival. Később ez az úr elárulta, hogy élete egy szakaszában rendszeresen kellett botoztatnia a fenekét, de amikor ez elmaradt, egyre jobban hiányolta életéből. A barátai jöttek rá, hogy mi okozza mélabúját, és valóban, néhány hasalás után mintha elfújták volna szomorúságát.

Míg ezt végighallgattam, és óvatosan tapogatva sajgó fenekemet, felöltöztem, a szolgák is visszatértek értem. A szobámba kísértek, ahol ismét meztelenre vetkőztem, és lepihentem.
A kisvártatva megérkező doktor megnézte a fenekemet, megdicsérte a nyomokat, majd mielőtt feleszmélhettem volna, megjutalmazott egy hideg kúppal. Olyan váratlanul szaladt belém ujja, hogy felnyikkantam, és meglepetten kaptam fel a fejemet.

Szinte vidáman kérdezte, hogy ugye, milyen finom? Még nyomta, amikor felemlékeztem, hogy hajdan igen gyakran leptek meg ilyen hideg falattal, és akkoriban bizony toporzékoltam tőle. A második kúpot már nyugodtabban fogadtam, mire egy harmadikat is javasolt, és nem ellenkeztem. Amikor a harmadik után kihúzta az ujját, akkor aggodalmaskodni kezdett, hogy a bélmozgások esetleg kitolhatják, ezért egy plugot vékonyan bekrémezett, és lassan, de határozottan egészen a rugalmas, kerek talpig felhelyezte. Helyeseltem is, miközben befogadtam, hogy ez biztosan benntartja a kúpjaimat, és elárultam, hogy teljesen váratlanul ért, nem hittem volna, hogy életem során még egyszer sor kerül arra, hogy kúpot kell kapjak.

Azt felelte, hogy itt bizony gyakran meg fog esni, és ha kívánom, akár naponta felhelyez egy ilyen jutalomfalatot, ha jól viselkedem. Ehhez fel se kell jönnünk a szobámba, mert egy kúp akár a kastély folyosóján, vagy bármelyik szobájában, az előcsarnokban és az ebédlőben is pillanatok alatt felhelyezhető. Elég lehajolni, és szabaddá tenni a feneket, a többi az ő dolga.

Nem ritka az olyan férfi, aki kifejezetten kedveli, van, aki eleinte berzenkedik ellene, de a szolgák többsége már kapott tőle, akár lelkesedtek érte, akár csak elviselték. Felemlékezett egy idősebb szolgát, aki nem és nem akarta a fenekébe fogadni a kúpot, le kellett fogni, hogy megkúpolhassa. Két markos szolgára volt szükség minden egyes alkalommal, és így is vergődött, míg ő felnyomta a szűk lyukba a kúpot. Az ilyeneknél számítani lehet arra, hogy pillanatokon belül kinyomják magukból, ezért ő résen volt, és még két-három alkalommal rányomott, míg az öreg fegyelmezte magát, és befogadta a testébe a számára oly megalázó, hideg kúpot. Amikor eleresztették, és felkelt utána, akkor is ugrott néhányat tőle, és azt ismételgette, hogy ezt az érzést nem és nem tudja megszokni.

Urunk kénytelen volt néhány alkalommal megcsapatni érte, amikor fülébe jutott, hogy milyen nehezen fogadja be a kúpot. A lecke használt, az öreg berzenkedett a bot ellen, egy fiatalabb kori emlékére hivatkozott, amikor egy pribéknek sikerült úgy alávágni, hogy nem tudott uralkodni a béltartalmán. A szégyen elkísérte, hiszen sokat gúnyolták érte.

A mi pribékünk értette a dolgát. Meghallgatta a szégyenteljes történetet, aztán az első négy alkalommal, mielőtt botozásra került sor, beöntést kapott. Így felszabadultan hasalhatta meg a derest, és könnyedén meg lehetett botozni.

Az ötödik alkalommal épp nem voltam itt, márpedig az uraság azonnali botozást rendelt számára. Szipogott, sziszegett, egyik lábáról a másikra állt, bizonygatta, hogy most nem kívánja a botozást, de urunk rápirított, hogy meglett férfiként nem kéne elgyávulnia. Majd a két szolga lekísérte, és biztatták, hogy nem lesz baj.

Nem is lett, pedig olyan huszonötöt kapott, hogy rekedtre aú-zta magát. Amikor a doktor lement érte a pincébe bekenni a fenekét, megint meglepte egy kúppal. Meg-megszorította a betolakodó ujjat, majd felsóhajtott, hogy köszöni szépen! Ezzel megtört a jég, az öreg szolga nem tiltakozott többé, ha meglátta a kúpot, megadóan könyökölt a folyosón egy mély ablakpárkányra, és felfedte a fenekét. Megtanulta, hogy a lyukát el kell lazítani, és akkor akadálytalanul lehet kúpolni. Mostanában is még kap egyet-egyet, és ha nem jól végzi a munkáját, két szolga a pincébe kíséri, hogy a bot segítsen neki szorgalmasabb lenni.

Miközben ezeket elmondta, hűsítő krémmel kenegette a fenekemet, amiért igen hálás voltam. Felajánlottam egy szopást, mire azt felelte, hogy csak akkor fogadhatja el, ha Mr. Rogersnek nem lesz ellene kifogása. Még megjegyezte, hogy a plugot akkor is benn hagyhatom a fenekemben, ha megszólal az ebédre hívó harang, és lemegyek az ebédlőbe, csak szorítsam a záróizmaimmal. Ha kissé kicsúszna, nyomjam vissza, és ha ez többször megismétlődne, akkor a legközelebbi alkalommal nagyobb méretűt fog felhelyezni.

Megköszöntem figyelmességét. Megpaskolta fenekemet, majd távozott. Végre kedvemre maszturbálhattam. Már nagyon hiányzott. Azután boldogan és kimerülten aludtam fél háromig, amíg az ebédre szóló harang fel nem ébresztett.

Vége