Elektromos rolleres srác „végzetes” balesete (1)

A napokban már az őszi ásásokat végeztem a kertben s ehhez összegyűjtöttem a ház előtti utcaszakaszról és járdáról a lehullott faleveleket, hogy azokat közben beássam. Sietnem kellett, mert igencsak lógott az eső lába. A faleveleket a nagy, fekete kukába lapátoltam az összekupacolásuk után s azzal vonszoltam be a kertbe s öntöttem a kívánt, tervezett helyre.
Már három kukával bevittem, az utolsó, negyedik kuka is flig tele volt s már csak párlapátnyi falevél volt hátra, mikor először csak csepegett, majd hirtelen igen erősen rákezdett az eső, csak úgy szakadt pár percig.
Gyorsan beszaladtam a ház fedezékbe s onnan néztem a nagy zuhét, mikor egyszer csak elsuhant egy fekete szabadidőruhába öltözött igen magasság srác egy elektromos rolleren a kertkapun át látva, iszonyatos sebességgel.
Éppen arra gondoltam, hogy hova siethet ennyire ezen a csúszóssá váló úttesten, s ez milyen balesetveszélyes lehet, ha hirtelen meg kellene állnia, mikor egy furcsa, csikorgó hangot hallottam, majd szinte utána hatalmas, fájdalmas ordítástól is zengett az utca.
Kiszaladtam a ház alól, a kertkapuhoz s kinézve az utcára, tőlem kb. 6-8 méterre, az utca közepén feküdt egy felborult roller az oldalán, és úgy szintén a bal oldalán pár centiméterre tőle a srác is, aki még mindig fájdalmasan ordított.
Gyorsan végignéztem az utcán, mind a két irányba, de szerencsénkre semerről sem jött semmi autó. Ezért is, de azért is, hogy segítsek, gyorsan odaszaladtam a sráchoz és próbáltam megnyugtatni s megkérdeztem tőle:
- Nem tört össze semmid? Érzed kezeidet, lábaidat? - firtattam.
- Azokat igen, de a bal oldalamat is. – válaszolta fájdalmas grimasszal a srác.
- Fel tudsz állni? Menni fog? Segítek. - mondtam neki és mellé lépve óvatosan négykézlábra állítottam, majd a jobb oldalról fogva a kezét segítettem felállnia az úttestről, miközben újra szétnéztem, de szerencsénkre még mindig nem jött arra semmi.
Kicsit nehezen, sok sziszegéssel és jajgatással ment a felállás, de végre sikerült. Az úttesttől a kapu irányába cammogtunk, majd a kapuban megállítottam, odatámaszkodott annak, én pedig visszaszaladtam a rolleréért.
- Most menjünk be a házba, ott megnézem az oldaladat és a bal lábadat. Bent lekezellek s meglátjuk. - nyugtattam meg.
Lassan bedöcögtünk a házig, az öt lépcsőn való feljutás sok sziszegéssel, jajgatással járt, de ment, majd szerencsére hamarosan beléptünk már a házba. Az előszobán túl az első szobáig sántikáltunk. Ott szintén megállítottam az ajtófélfához támaszkodva, míg én előhoztam egy nagy viaszos vásznat, amivel leterítettem az ágyat, majd arra leereszkedett és szinte azonnal el is dőlt, végig azon.
Szerencsémre éppen a szoba közepe fele volt a sebesült bal oldala, amit csak most tudtam jobban megnézni. Eléggé csúnyán festett. A felkarján, a könyökétől egészen fel majdnem a válláig húzódott egy hatalmas szakadás, ami alól zúzott bőrdarabok látszódtak ki, véresen s főleg piszokkal telin. Lejjebb, a szabadidőnadrágja oldalán is volt egy hatalmas szakadás a térdétől egészen a csípőcsontjáig, ami szabadon volt, véresen és piszkosan. Most láttam csak, hogy nem csak piszok van a sebben, de sok, apró kis kavicsocska is, ami egyébként az úttesten található, az aszfaltban, annak felületét érdesíti.
Hát most nem ott voltak, hanem a vérző sebben, a bőrén.
Először is hoztam egy csőrös pohárban tiszta vizet, amibe még a konyhába feloldottam két fájdalomcsillapító tablettát s azt megitattam vele. Míg ivott, feltámasztottam a hátát, hogy könnyebben tudjon inni, de azért is, hogy ha nem oldódtak volna fel teljesen a tabletták a vízben, akkor is le tudja nyelni. Majd visszafektettem az ágyra és hoztam egy kisebb lavórban langyos vizet, új szivacsokat. Először a felső karjával kezdtem a munkát.
Óvatosan a seb közepe felől, kifele mozgatva a szivacsot, próbáltam kiseperni a kis kavicsocskákat a sebből s közben törölgetni a vért is.
Apródonként kellett haladni és óvatosan mozgatni a szivacsot, de határozottan, hogy kiseperjem, amit csak lehetett a sebből. Közben persze többször is cserélgettem a lavórban a koszos vizet tiszta vízre, no meg a szivacsokat is újakra.
Elmentem, hoztam gézlapokat és azokat a pitralonos arcszeszembe mártogattam, majd figyelmeztetés nélkül, a sebére nyomtam. Amint számítottam, majdnem felugrott az ágyról s sziszegett, jajgatott, ordított, de én csak nyomtam továbbra is a gézlapot a felkarjára. Végre halkult az ordítása, majd meg is szűnt. Lihegett, míg mondta:
- Jó, hogy nem figyelmeztettél előre, de most már jobb. Nem csak csípett, de hűsített is az a valami.
- Igen, Pitralon, ez az arcszeszem, s ismerem a hatását. – mondtam nevetve neki.
Még egy ideig rajta hagytam a gézlapot, hogy teljesen megszűnjön a vérzés. Közben érdeklődtem tőle:
- Hova siettél ennyire? Nem kellene értesíteni azt, aki talán még mindig vár valahol.
- Nem, az már biztosan nem vár, elkönyvelt egy linkóci alaknak, amire nem lehet számítani. – válaszolta rezignáltan, szomorúsággal a hangjában.
- Legalább próbáljuk meg, hátha mégis vár, reménykedik, hogy még odaérsz. – kezdtem, de nem folytattam, mert reménytelenül legyintett a jobb kezével.
- OK, ha Őt nem, mást sem kellene értesíteni, hogy balesetet szenvedtél? Barátnő, feleség? – firtattam.
- Nem. Egyedül élek, szingli vagyok, nincs se kutyám, se macskám, de szó szerint. Senki sem fog hiányolni, keresni. – hallottam megint a szomorú, rezignált hangját.
Nem firtattam tovább a dolgait, ellenőriztem a felkarját a gézlapokat levéve. Megállapítottam, hogy már nem vérzik a felkarja és alapos munkát végezve, kitisztogattam a sebeit alaposan.
Akkor most nézzük a ballábát, a combját s a csípőjét. – gondoltam.
Mondtam neki, hogy most az következik, de ahhoz előbb le kell vágnom róla a szabadidőnadrágját, hogy a sebeihez férjek. Bólintott s összeszorította a száját, előre készülve a fájdalmakra, amik meg is érkeztek.
Bármilyen óvatosan is akartam hozzáférni és ezeket megtenni, az eltelt időben kissé beleragadtak a ruhadarabjai a sebbe, így ki kellett onnan szedni azokat.
Azt is láttam, s neki is mondtam, hogy bár próbálom a varrás mentén szétfejteni a szabadidőnadrágot, de ez nem lesz tökéletes, mert bele is kell vágnom.
- Tedd csak, az már úgy is kuka! – nyugtázta s szorította a száját össze.
- Sajnos, igen, de …- kezdtem, de nem folytattam, mert volt elég baja éppen, nem hogy azzal terheljem, hogy ha levágom róla a szabadidőnadrágját, szétvagdosva, miben megy majd haza.
S ahogyan haladtam előre a nadrág szétvágásával és darabjai sebből törtnő eltávolításával, azzal szembesültem, hogy a nadrágja alatt csak a sebesült bőre van, mert szerencsétlenségére még boxert sem viselt alatta, slipet sem, csak egy aprócska férfi tangát, aminek a derékgumija éppen ott húzódott a csípőjénél, a sebében. Így azt is le kellett vágni és óvatosan kiszedni a sebéből, darabokban.
Ekkor láttam meg, hogy elkezdtem az ottani sebét is tisztogatni a szivaccsal, hogy már semmi sem takarja a farkát, ami pedig állt, mint egy cövek, vagy inkább dorong. Szép, gömbölyű, gesztenye szőke színű volt a fanszőrzete és abból emelkedett ki az eléggé nagy, vaskos dorongja, aminek a végén már az előnedv is ott csillogott.
(folyt. köv.)