Az új szolga

Az új szolga


(A történet, a szereplők és a helyszínek mind kitaláltak. Figyelmeztetés: pálcázás, deresen történő botozás.)

Az 1724. esztendő változást hozott az életemben. Nemcsak életkorom változott harminchétről harmincnyolcra, de új gazdám is lett áprilisban, mivel a régi gazdám elkártyázott engem. Eddig négyszer cseréltem gazdát, és elmondhatom, hogy általában szerencsém volt. Úgy bántak velem, ahogy egy szolgával szokás, ügyelve arra, hogy sohase felejtsem el, hogy hol a helyem.

Ezúttal nem kaptam meg a szokásos huszonöt botot, ami hallgatólagosan kijárt az új szolgáknak, ezt titkon nehezményeztem is. Magamfajta férfi kényes arra, hogy megkapja, ami dukál, és ha gazdát vált egy férfi szolga, akkor a tradíció szerint az új gazda üdvözlésképpen deresre húzatja, elejét véve a későbbi lázadó gondolatoknak. Itt ez elmaradt, noha meglehetősen kívántam a botot.

Új gazdám a konyhára utasított, ahol a szakács utasítására vizet és fát hordtam, ételt is rendesen kaptam, a szolgaszálláson pedig kényelmes szalmazsák várta, hogy esténként nyugovóra térjek. Új gazdám csak a negyedik napon rendelt színe elé, amikor már kezdtem azt hinni, hogy megfeledkezett rólam.

Nem érdekelte a nevem, mivel kártyán nyert, így jogot formált arra is, hogy átnevezzen egy szerencsejátékban használt kifejezésre. Kora délután volt, már éppen leszedtük az asztalt a lakoma után, és végeztem a napi munkámmal, amikor egy inas hozta az üzenetet, hogy jelenjek meg a gazda színe előtt.

Új gazdám a Mr. Solomon névre hallgatott. Ötvenes évei elején járhatott, markáns arcú, sötét szemű férfi volt, haja már őszült, de még mindig katonás tartású volt. Valamennyi súlyfelesleg akadt azért rajta, de falánkságát időnként orvosa tanácsára pálcával büntette. A többi szolga suttogásából kiderült ez számomra, valamint az is, hogy ilyen alkalmakra a pribéket a szobájába kéreti, és ott kapja meg a pálcát a feneke. Nem túlságosan fegyelmezett, mialatt a pribék dolgozik, kihallatszik méltatlankodó morgása, kellemetlen jajdulásai, de miután elverték, néhány hétig nem rakja tele háromszor is tányérját.

Előtte álltam tehát, és illedelmesen meghajtottam magam, lesütöttem a szemem. Illetlenség a gazda szemébe nézni, ezt már rég megtanultam.

- Mi a neved, szolga? – szegezte nekem a kérdést, miután szemügyre vett.

- Maurice, uram – feleltem tisztelettudóan.

- Csak volt. Mától kezdve Talon lesz a neved. Értetted?

- Igenis, uram! – biccentettem. Rosszabb is lehetett volna.

- Vetkőzz le! Teljesen! – hangzott a következő parancs.

Ez sem volt ismeretlen. Mr. Solomon látni szerette volna a tulajdonát. Mégis kissé vonakodva váltam meg ruháimtól, hiszen nem tudtam, mi következik.

- Fordulj körbe! – parancsolta, amikor végeztem.

Ekkor váratlan dolog történt. A dolgozószobájában került sor a vizitre, és most határozott kopogás után nyílt az ajtó, és egy számomra ismeretlen uraság lépett be. A szolgák már elvették felső kabátját, sétapálcáját és cilinderét az előcsarnokban, és szemmel láthatóan nem jött zavarba, amikor meglátta kettősünket: Mr. Solomont, aki kényelmes karosszékéből szemlél engem, és a csupasz szolgát, aki szánandón kapja öle elé a kezeit.

- Áh, Leonard, a legjobbkor! – ment eléje gazdám, és szívélyesen a kezét nyújtotta a vendégnek. – Gyere, ez az új szolgám, Talon. Mi a véleményed róla?

- Hmmm – a vendég letelepedett egy fotelba a kandalló elé, gazdám követte példáját, helyet foglalt a másik fotelban. Mindketten engem néztek.

- Fordulj körbe még egyszer! – parancsolta gazdám, és én lassan, kissé vonakodva megtettem.

- Hány éves vagy? – kérdezte a vendég.

- Harminchét, uram… vagyis harmincnyolc – helyesbítettem, hiszen pár nap múlva elérkezik a születésnapom.

- Ahhoz képest kissé gyengének látszik, kipróbáltad már, hogy bírja a botot? – kérdezte a vendég a gazdámat.

- Nem, eddig még nem volt időm foglalkozni ezzel. De most, hogy mondod, haladéktalanul deresre húzatom.

Bár libabőr futotta el bőrömet, mégis megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Jobb azon túlesni, utána már jobb lesz. Uram csengetett, és nem telt bele sok idő, a szolgák a tágas dolgozószoba közepére helyezték számomra a derest. Amíg a pribékre vártunk, gazdám néhány szót váltott vendégével, majd visszafordultak hozzám.

- Mégis mire vársz? Talán csak nem ijedtél meg egy kis bottól? – gúnyolódott gazdám, mire a vendége göcögve nevetett, és megtömte pipáját. – Nosza, hasalj fel, huszonöt botot kapsz!

- Parancsára, uram! – leheltem, hangom megbicsaklott. Igaza volt, valóban tartottam a botozástól. Új helyen voltam, még nem ismertem az itteni pribékeket és itt első ízben fogok botot kapni.

- Ez az, így kell ezt! – dicsért gazdám, majd hozzátette. – Látszik, hogy nem ismeretlen számodra a deres. Gyakorta hasaltál a múltban is?

Felkönyököltem a fekpadon, melyen igazán kényelmes fekvés esett, nem voltam hozzászokva, hogy bőr borítású, párnázott deresen páholjanak el.

- Általában évente négy-öt alkalommal méltóztatták kiporoltatni a hátsómat, tehát három-négy havonta hasaltam – feleltem.

- Van kifogásod a hasalva botozás ellen? – erre a vendég volt kíváncsi.

Furcsálltam a kérdést, hiszen mi kifogása lehetne egy szolgának bármi ellen? Mégis, őszintén válaszoltam.

- A deres megfelelő alkalmatosság arra, hogy egy férfinak alaposan elverjék a fenekét. Magam úgy tapasztaltam, hogy a szíjak kellőképpen maradásra bírnak ahhoz, hogy jól botozható legyek.

- Jól bírod? – ezt megint a gazdám kérdezte.

- Ez mindig az adott helyzettől függ, és attól is, hogy rá tudok-e hangolódni – tértem ki a válasz elől.

- Hangosan vagy halkan viseled? – erősködött gazdám.

- Elnézését kérem, uram, de szinte minden alkalommal hangosan nyögök a bottól – vallottam be pironkodva.

- Ez érdekes. A te korodban egy férfi már halk, tiszteletteljes nyögésekkel kell fogadja az ütéseket – vélte gazdám.

- Mindent megteszek, uram, hogy így legyen! – bizonykodtam, noha tisztában voltam azzal, hogy nem tudom megtartani fogadalmamat. Kár szépíteni, mindig hangosan nyögtem a botot, mint húsz évesen, amikor először kóstolta a fenekem.

Ekkor ismét kopogás hallatszott, megérkezett a pribék. Felnéztem rá, hiszen ő fog elverni. Kezében egy hüvelykujj vastagságú botot tartott, aminek láttán nyeltem egy nagyot. Tisztában voltam azzal eddigi tapasztalataim alapján, hogy a nem hivalkodó eszköz alkalmas lesz arra, hogy alaposan kiporolják vele fenekemet.

- Végre! Mi tartott eddig? Húzd deresre a szolgát, és számolj ki a fenekére jó huszonötöt! – parancsolta gazdám.

A pribék munkához látott. Leszíjazott, és nem telt bele sok idő, nyögdeltetni kezdett a bottal. Minden egyes ütéstől panaszosan nyögtem, fel-felcsuklott a hangom, féltett fenekem védtelen volt vele szemben. Újra és újra keményen alám vágott, kicsalva panaszos jajdulásaimat. Amikor végre kimérte az utolsót, elkínzottan ernyedtek el izmaim, és kelletlenül suttogtam:

- Ezt jól megkaptam!

- Hangosabban! – biztatott gazdám, és közelebb hajoltak a fotelban ülve mindketten. – Mindig érdekes, mit mond egy frissen megcsapott szolga.

- Csak… annyit, hogy jól megkaptam a magamét – suttogtam megsemmisülten, még mindig nem találtam a hangomra.

- Ez volt a cél. Remek látvány volt, az már biztos! – helyeselt a vendég uraság.

A pribék kioldozta szíjaimat, és elkínzottan kecmeregtem le a deresről. A ruháim felé néztem, de még nem kaptam engedélyt, hogy felvegyem őket.

- Nem felejtettél el valamit? – dörrent rám gazdám.

- Hálásan… köszönöm!

- Már azt hittem, hogy az illemet is kiverte belőled – nevetett gazdám, és intett a pribéknek, hogy várjon.

- Gyere közelebb, és hajolj le, hadd lássuk!

Nehézkesen lépkedtem eléjük, és térdeimre támaszkodva feléjük mutattam hátsómat. Szakértő szemmel nézegették, és megjegyzéseket tettek rá. Majd visszatértek saját tapasztalataikra.

- Az a véleményem, hogy a szolgákat még mindig legjobb deresen megcsapatni – szólt gazdám.

- Nemcsak a szolgákat lehet ily módon megrendszabályozni – vélte a vendég. – Magam is a deresre hasalok, ha a gyóntatóm úgy ítéli meg, hogy penitenciául csak a bot segít. Kényelmesen hasalva jobb szeretem kiporoltatni a fenekemet, mint hajolva.

- Márpedig a hajolás jobban elősegíti a pálca munkáját – mondott ellen gazdám. – Minden alkalommal, amikor pálcát kell kapjak, lehajolok neki. Ezzel is mutatom a tiszteletet, ami a pálcának kijár. Bokafogás, én mondom neked!

- Azt akarod mondani, hogy túl kényelmes vagyok? – a vendég már a második vagy a harmadik pohárkával töltött a sherryből, elkortyolták az újabb adag italt.

- Nem tehetek róla, így szoktam meg. Ha a házitanítóm kézbe vette a pálcát, le kellett hajolnom, hogy kimérhesse az ütést a hátsómra – felelte gazdám.

- Engem nem vert a házitanítóm, első alkalommal a bentlakásos iskolában kaptam verést, ahol összebarátkoztunk. Emlékszel, milyen nehezen duráltam neki magam, hogy a deresre hasaljak?

- Hogyne – felelte félmosollyal gazdám. – Aztán a harmadik-negyedik alkalommal már csak odavetetted, amikor elhagytuk a tanulószobát, hogy le kell menned, mert megint vár a deres. Gyorsan hozzászoktál a bothoz.

- Azért annyira gyorsan nem – vallotta be a vendég. – De mára már elég jól fogadom, ezt leszögezem.

- Hiszem, ha látom! – kapott a szón gazdám. – Be tudod bizonyítani?

Ekkor rám pillantottak, mintha most vennék észre, hogy ott hajolok, noha már kezdett a fejembe szállni a vér a testhelyzettől.

- Rendben, úgy látom, jó verést kaptál! – ismerte el gazdám. – Öltözz fel, és maradj itt, töltögesd a sherry-t, amíg a barátom bebizonyíthatja, hogy nem a levegőbe beszél.

- Igenis, uram! – megkönnyebbülten vettem vissza ruháimat, miközben a vendég egyenként megvált saját ruhadarabjaitól.

- Jobb szeretek én is meztelenül ráhasalni a deresre – vallotta be kissé zavartan. – Nem tudom, más hogy van ezzel, de engem megizzaszt, ha botot kapok.

- Bölcs előrelátás – felelte gazdám.

Mellette állva figyeltem, ahogy a vendég uraság utolsó ruhadarabjától is megválik, majd int a pribéknek, és szuszogva felhasal a deresre. A pribék segített elhelyezkedni neki, majd megnyomkodta a fenekét, közben megjegyezte, hogy ez a fenék talán fél éve sem kóstolt botot. A vendég uraság hátrapillantott rá, majd beismerte, hogy valóban, utoljára még az őszön csapatta meg magát, ezért sem tiltakozik, hogy újfent bemutassák a botnak.

- Épp ideje, hogy újra megcsapassam a fenekemet, régebben azért évente négy alkalommal aláhasaltam a botnak, de úgy látszik, kezdek elpuhulni, és azt gondolom, évi két alkalom éppen elég.

- Még jó, hogy a gyóntatód nem felejti el, és időnként a deresre küld – felelte gazdám, miközben figyelte, hogy barátját deresre húzzák.

A fehér, kissé kövérkés test megadóan hasalt a deresen, nem is tehetett mást, hiszen a szíjak tartották, ne mozogjon túlságosan. Két kézzel kapaszkodott a deres lábaiba, és felemelte a fejét.

- Huszonötöt a jobbikból! – utasította a pribéket, aki a tenyerébe köpött, és nekilátott.

Az uraság puha, terebélyes feneke meg-megvonaglott a botütésektől, zihálva lélegzett, szabadkozva nyögdelt, többször is elnézést kérve ezért. Mégsem bírta csendesebben, sőt egyre jobban nyögte a botot, hiába igyekezett csendesebb lenni.

- Nocsak, ennyire meggyötör? – mosolygott rá gúnyosan gazdám.

- Lehet, csak azért, mert… - keservesen felnyögött, majd folytatta a megkezdett mondatot. - …mert rég csapattam magam.

- Vissza kellene térned az évi négy hasaláshoz, ahogy a kemény férfiak teszik – biztatta gazdám.

- Ha olyan kemény férfi volnék, amilyen nem vagyok – lihegte a vendég úr. - …akkor kéthavonta csapatnám a faromat, ahogy a vívástanárunk, emlékszel?

- Hogyne! Még hatvanévesen is igényelte, hogy az év minden páratlan hónapjában lehasaljon a botnak. Üdítően lenyugodott tőle, és talán jobb oktató is vált belőle, hiszen folyton a fogadalmait ismételte, miközben csapatta magát. Mindenesetre türelmesebb volt hozzánk egy-egy jó verés után.

- Auhhh – lihegte a hasaló uraság. – Mennyi van még hátra?

- Engedelmével, két ütés, és kész! – felelte a pribék, aki nem tévesztette el a számolást.

- Még kettő! – ismételte az uraság, és nagy levegőt vett. – Jöjjék!

A pribék gondosan kinézte a helyet, ahová könnyedén kimérte az ütést, elégedetten hallgatva az uraság fájdalmas jajdulását, majd megtapogatta a hájas feneket, és kis szünettel keményen megkínálta az urat a huszonötödik ütéssel.

- Auhhh – sóhajtotta elkínzottan az uraság, majd felderült az arca. – Jól megkaptam a magamét! Ugye, jól bírtam?

- Hintón jöttél? Mert ha lovon, akkor itt kell maradnod néhány napig, mert nem tudsz lóra ülni.

- Hintón – kecmergett le az uraság a deresről, mert időközben a pribék kioldotta szíjait. – Ez volt ám a botozás! Ahogy visszagondolok régebbi alkalmakra, ritkán poroltak ki ennyire.

- Igazi, férfinak való botozást kaptál – ismerte el gazdám. – Nem jajgattál feleslegesen, de az ütéseket alaposan kinyögdelted. Büszke lehetsz rá, hogy így kibírtad. Hogy ízlett?

- Bevallom, meglehetősen jólesett, lehet, hogy azért, mert tudat alatt kívántam is.

- Hasonlóan tapasztaltam én is – mélázott uram, miután egy intéssel elbocsátotta a pribéket. – Ha kívánom a pálcát, akkor kevesebbet tétovázok, hogy lehajoljak, ha alám akarnak vágni. A pribék is megjegyezte nem egyszer, hogy most könnyebb volt elvernie, mert ahányszor jelezte, hogy ütés jön, nem kellett sokat várnia, hogy előrehajoljak, így megkönnyítsem a dolgát. Hányszor megugrasztott, mert amikor megéreztem a pálcát, ugrottam egyet, vagy leguggolva dörzsöltem a kapott ütés helyét. Mégis, amikor úgy látta, hogy jöhet a következő, ismét lehajoltam, hogy kényelmesen megcsaphasson a pálcával. Így talán hosszadalmasabb elverni egy férfit, de idegenkedem attól, hogy deresre szíjazzanak.

- Mennyi időnként látod szükségét a pálcázásnak? – kíváncsiskodott a vendég, miközben lassan felöltözött, nem kért segítséget hozzá.

- Talán háromhavonta kell felrendelnem a pribéket egy suhogós pálcával. A szobámban fogadom, lefekvés előtt a legideálisabb megkapnom a verést. Csak a hálóingemet kell levetnem, és magam is meztelenül csapatom meg a fenekemet. Jajj, de alám tud vágni az a kíméletlen pálca. Sziszegek és jajgatok tőle, de a pribék nem hagyja el a szobámat, amíg az előre meghatározott számú ütést ki nem méri. Sokszor kell előrehajolnom, hogy alaposan megpálcázzon, de elmondhatom, hogy egy lefekvés előtti pálcázástól jobbat alszom. Ezért is kérem mindig, hogy este, a szobámban verjen el. Megesett, hogy elszunnyadtam az ágyamban, amíg vártam, és arra riadtam, hogy felhajtja a hálóingemet, hogy felébresszen egy könnyű pálcaütéssel.

- Alkalmanként hányat kapsz? – kérdezte a vendég, miután lehajtott egy újabb pohárka sherryt.

- Többet kell kapnom, mint amennyi jólesik, mert bevallom, az első néhányat még annyira jól fogadom, hogy kénytelen jobban elverni. Addig kell alám suhintania azzal az átkozott pálcával, amíg már nem látja rajtam, hogy élvezem.

- Igen, végül is, a büntetés akkor éri el célját, ha meglehetősen sajog utána a fenék. Ma én is jobbat fogok aludni, hiszen férfiasan kiálltam a botozást – húzta ki magát a vendég uraság.

- Azt hiszem, rászolgáltam én is, hogy pálcát rendeljek estére, elvégre már napok óta esedékes – sóhajtott fel gazdám.

Aznap este a szolgaszálláson, mely egy emelettel volt lejjebb gazdánk lakosztályától, jól hallottuk a pálcaütések jellegzetes süvítésté, a becsapódás hangját, és gazdánk reakcióját. Valóban, az első néhány ütést még jól bírta, méltatta a pálcát, összehasonlította más pálcával, amelyikkel régebben kapott ki, de aztán egyre jobban megugráltatta a pálca, és a pribéknek gyakrabban kellett figyelmeztetnie, hogy tartsa a kitolt fenekű pózt, míg megcsapja, hiszen ha korábban elrántja, akkor az ütés félremegy, alkalmasint meg kell ismételni. Vagy fél órán át hallottuk a pribék hangját, ahogy lehajolásra utasította, és gazdánk panaszos reakcióit, amit az ütés váltott ki belőle. Egyre gyakrabban kérdezgette, hogy mennyi van még hátra, többször is megszemlélte a tükörben az eredményt, és csak a pribék noszogatására hajolt le újra, hogy megint megugrasszák egy gondosan kimért ütéssel. Pálcázás közben többször is körbeszaladta a szobát, sőt néhány ütést szék támláján áthajolva vagy asztalra könyökölve kapott meg. Esküdözött, hogy ebben a pózban jobban tud uralkodni magán, és valóban, megesett, hogy két-három pálcaütést is kibírt, míg újra megugrándoztatta a könyörtelen pálca. Végül a pribéknek megesett rajta a szíve, az ágyba parancsolta, ahol még néhány ütéssel megédesítette az álmát. Ezeket a végső pálcaütésekre térd-könyök pózban, majd térdelve, előrehajolva, kezére szorított arccal, majd végül hasalva fogadta, mindegyik pózra a pribék utasította. Ötvenig számoltuk az ütéseket, a végén a pribék betakargatta, és szép álmokat kívánt.

Mi is aludni tértünk. Aznap hárman kaptunk botot a szolgák, és büszke voltam, hogy én is közéjük tartozom. Most már elfogadtak szolgatársaim.

Vége