Várakozás

Várakozás

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. Figyelmeztetés: deresen történő botozás, homoszexualitás.)


Kétszárnyú, barnára pácolt ajtó előtt várakozunk. Négyen várjuk sorsunkat, mely elkerülhetetlenül közeleg. Igen, aki ide kényszerül, az hamarosan megkapja a büntetését. Hogy igazságtalanul-e vagy jogosan, az más kérdés. Akik itt végzik munkájukat, hidegen, rutinosan, nem hivatottak ezt eldönteni, előttük már megtették mások, akiknek ez a feladatuk.

Három férfi várja rajtam kívül sorsának beteljesedését. Egy ősz hajú, borostás, megtermett férfi, aki magában motyog, miközben az ablakpárkánynak támasztva behajlított karját kifelé néz a sivár betonudvarra, és karjára hajtja fejét. Nem értjük szavát, de hangsúlyából kiviláglik, hogy nincs ínyére a büntetés, talán méltatlannak tartja, talán szégyenletesnek.

A következő férfi fiatal, talán még a harmincadik évét sem érte el. Gunyoros pillantással, szétvetett térdekkel ül a padon, csontos öklein látszik, hogy feszült ő is. Itt senki sem nyugodt, legalábbis addig, amíg meg nem kapta a verést.

A harmadik férfi jó negyvenes, korombéli. Simára borotvált az álla, feje kopasz, válla kigyúrt. Szuszogva lélegzik.

Valamennyien a rabok felmosórongy-szürke ruháját viseljük, gumitalpú vászonlábbelivel, zokni nélkül. A gombos zubbony alatt egyen-fehér pólóing, galléros, két gombbal.

Az öreg felhagy az ablaknál a motyogással, a változatosság kedvéért borostáig sercegteti.

Ekkor a folyosóra nyíló kétszárnyú ajtó kitárul, ketten tárják ki felénk, hogy kilépjen rajta a fehér köpenyes doktor, akinek felelőssége megfelelő egészségi állapotban a dereshez kísérni a delikvenseket. Kezében felírótáblát tart, melyen neveink sötétlenek. Körülpillant, majd az öreg felé bök tekintetével, miközben kimondja nevét.

Az ősz hajú férfi ellöki magát az ablaktól, erőt vesz magán, és követi a doktort. A kétszárnyú ajtó halk nyikordulással zárul be utánuk.

Hangok nem hallatszanak ki. Jártam már benn, így pontosan tudom, hogy az orvosi szoba balra a második, utána a büntetőszobák következnek. Ezek egyformák, mindegyik közepén áll az eszköz, mellyel javulásunkat kívánják elérni. Jártam már néhányban, de talán a deresszobát ismerem a legjobban.

Amikor rájöttek, hogy két meleg férfi került egy cellába - hiszen mi másra való a kukucsnyílás a zárkákon, mint titkokat kifürkészni? – nyomban beindult a gépezet. A maszturbálás felett szemet hunynak, de a homoszexualitás az más. A börtönőrök egymásnak adják le a drótot, hogy melyik számú zárkákban várható „mozi”, ilyenkor belefeledkezve egymás testébe igyekszünk kizárni a kíváncsi tekinteteket, melyek a kukucsnyíláson keresztül ránk szegeződnek, hol egy barna, hol egy fekete, hol egy kék szempár villan ránk, nyálcsorgató őrök, akik temperamentumuktól, felfogásuktól függően reagálnak a szemük elé táruló látványvilágra, a két férfi szerelmeskedésének hangjaira.

Igen, Hank és én már az első héten egymás karjában aludtunk el, miután egy zárkába tettek bennünket. Zárkatársam néhány évvel fiatalabb nálam, de a testi vonzalom fellángolt, és hamarosan naponta juttattuk el egymást a jóba.

Ennek köszönhettem első büntetésemet, alig három héttel bebörtönzésem után. Mivel a kukucsnyíláson keresztül láthatták, hogy én vagyok az, akit Hank az ájulatig tartó élvezetig hág, hát kieszelték, hogyan tegyék fenéknyílásomat jobban befogadóvá, bár utóbb az a véleményünk Hank-kel, hogy kellett az az ellenállás, melyet a szoros húsgyűrű kifejtett, mielőtt rabtársam belém hatolt. A büntetés módja az inkvizíció leleményében gyökeredzett, melynek során valami síkos anyaggal bekent karóba ültettek, melyet a tortúra során egymást váltó kínzómesterek toltak el egyre mélyebben fenekembe. Nem használt sem a kérés, sem a könyörgés, sem a kínjajgatás, a doktor által kijelölt rovátkáig húztak a karóba, miközben szidták, gúnyolták a buzit. A síkos anyagnak hála nem tört fel és nem okozott sebeket a kínzóeszköz, noha kegyetlenül feszített. A doktor felügyelte az eltávolítást is fél óra múlva, majd leápolta a megkínzott nyílást, melynek következtében enyhült a fájdalom, és reményeinknek megfelelően össze is húzódott, noha sosem lettem olyan szűk, mint előtte. Hank három nap múlva újra használatba tudta venni, és mindkettőnk megelégedésére folytatódtak öleléseink.

Rabtársaimtól hallottam, hogy más jellegű kínzószobák is sorakoztak a kínok folyosóján, ahogy neveztük egymást között, mindegyik szakképzett személyzettel, akik a kiszabott büntetést végrehajtották a foglyon. Módfelett népszerű volt az ítéletek meghozóinak a vesszőzés, pálcázás, ezek különböző testhelyzetben történő fogadására létesültek külön szobák. Állva, bakra kötözve, állványon áthajolva bokafogással is lehetősége volt a személyzetnek elverni a büntetendő férfiak fenekét, egyes szobákban szíjat is használtak erre, de mint említettem, engem általában a deresszobába vittek.

Lassan félóra telhetett el, ahogy az ablakon át a nap járását figyeltem, amikor ismét megnyikordult a kétszárnyú ajtó, és a fehér köpenyes doktor fásultan kimondta a következő nevet, nem az enyémet. A fiatal legény hetykén kiköpött, majd nyegle járással követte a doktort. A nyikordulás jelezte, hogy bezárult mögöttük az ajtó, ezt nem láttuk, mert egymásra néztünk éppen a másik várakozó rabtárssal, tekintetünk egyetértést tükrözött, szavak nélkül megegyeztünk abban, hogy hamarosan alább adja nyegleségét.

A deres. Voltaképpen nem itt kaptam először verést, de az igaz, hogy itt mérték rám az első szakszerűen kimért botozást. Előtte is előfordult hébe-hóba, hogy deresre hasaltam, de akkor meg se kottyant a huszonöt, melyet a valamennyi gyakorlattal rendelkező dom mért rám. Itt azonban felül kellett írnom tapasztalataimat, mert olyan verést kaptam, hogy nem napokig, de hetekig éreztem a nyomát. A deres kialakítása is más volt, legmagasabb része kidomborította csupasz fenekemet, és a szíjak segítségével szinte mozdulatlanságra voltam kárhoztatva.

Mindamellett nem volt panaszra okom, szinte tisztelettel bántak velem, a doktor vérnyomást, hőmérsékletet mért, kikérdezett egészségi állapotomra vonatkozóan, feljegyezte, hogy mikor kaptam utoljára büntetést és milyen jellegűt – ezt ellenőrizte monitorán is - , majd rutinból ellenőrizte fenéklyukamat, mert akit karóztak már annak minden további alkalomnál megnézte, változott-e a helyzet, szükség van-e beavatkozásra, ilyen kontrollnál megesett, hogy kis tubus kenőcsöt kaptam tőle, melyet Hank fel is kent nekem.

Ezután kötelező jelleggel wc-re kellett ülni, majd meztelenre vetkőzve zuhanyozni, és szárazra törölközve léphettünk be hívásra a deresszoba oldalsó, nem folyosóról nyíló ajtaján.

Harmadszorra is nyílt az ajtó, és elhangzott a nevem.

Ezúttal nem néztem vissza rabtársamra, aki egyedül maradt a folyosón, az én várakozásom véget ért, beindult a gépezet. A kezelőben túlestem az orvosi vizsgálatokon, majd elővigyázatosságból a doktor asszisztense segítségével beöntést is adott. Nem minden alkalommal került sor béltisztításra, amikor több rab várakozott, akkor általában mellőzték, de a doktor most igen alapos volt, háromszor is feltöltött langyos vízzel elégedetten tapogatva feszülő hasamat, mielőtt lezuhanyozhattam volna a büntetéshez.

Hasamból elmúlt a kellemetlen feszülés, így magam is beláttam, hogy nem felesleges ez az óvintézkedés, különösen mióta az asszisztens egy alkalommal elárulta, hogy még kemény férfiaknál is előfordul, hogy a vesszőzés, pálcázás, szíjazás vagy botozás közben nem tudnak uralkodni béltartalmukon. Velem még nem fordult ilyen elő, de megnyugtatott a tudat, hogy a beöntés ezt a vészt elhárítja.

Aztán hallottam nevemet, és félszegen beléptem a deresszobába az orvosi szobából.

A deres látványa megriasztott, mint eddig minden alkalommal. Hiába, magamfajta puhány férfi nem és nem fogja soha megkedvelni ezt a büntetőeszközt, még akkor sem, ha jogosnak találja a segítségével kapott büntetést.

Ellenőrizték nevemet, majd a három, fekete ruhás ítéletvégrehajtó munkához látott. Gyakorlottan nyomtak a deresre, emelték fel lábaimat, igazítottak úgy, hogy fenekem kellőképpen kidomborodjon. Míg egyikük a kezeimet szíjazta a deres lábaihoz, addig másikuk a lábaimat szíjazta le olyképpen, hogy maradjon bokáim között arasznyi távolság, a harmadik pedig áthúzta derekamon a harmadik szíjat. Meztelen testem így felkészítve a botozásra várt, míg pár mondatban újra felolvasták a már egyszer, az ítélet elhangzásakor hallott porciót, miszerint huszonöt botütést kell a csupasz fenekemre mérni büntetésül, ezért és ezért a bűnökért, et cetera.

Előre néztem, miközben hallgattam a szavakat, és ekkor az egyikük szétfeszítette fenekemet, melyet eddig összezárva igyekeztem tartani. A póznak köszönhetően már nem tudtam újra összeszorítani, főleg, hogy az őr még ujját is végighúzta vágatom mélyén, ezzel is megakadályozva az újbóli összecsukódást.

A várakozás csaknem két órán át tartott, míg meghasaltattak, így többé-kevésbé rá tudtam hangolódni a botra. Mégis meglepett, amikor elkezdődött a büntetés. Kelletlenül nyögtem, kendőzetlenül tudtára adtam mindhármuknak, hogy mennyire meggyötör a bot, mely újra és újra könyörtelenül lesújt védtelen fenekemre. Bár hallottam olyan mendemondákat, miszerint némely rab némán, kimért sóhajokkal fogadja a botbüntetést, meglehetősen távol voltam ettől, önuralmam gyorsan tovatűnt, és panaszosan jajdultam minden ütéstől. Mégsem tudtam befolyásolni sem az ütések erősségét, sem a helyét, de azt éreztem, hogy fenekem alsó része többet kap. Egyedüli vigaszom az volt, hogy mivel leszíjazva nem sokat mozoghattam, szinte csak izmaim feszítgetésében merült ki ellenállásom, így a lángoló hurkák szépen egymás alatt sorakoznak majd, Hank pedig szereti, ha szépen van megbotozva egy fenék, ő mondta, nem is egyszer, amikor belém hatolt. Most, ahogy szégyenletesen nyögdécseltem, felemlékeztem azt is, hogy nem egy alkalommal visszautasított olyan férfit, akinek a vessző vagy a pálca összevissza csíkokat rajzolt fenekére, de azt is elárulta, hogy a széles szíjjal egyenletesen lilásvörösre vert fenék hasonlómód izgatja.

Megizzasztott az alapos botozás, arcomon veríték csordult összekeveredve kiserkedő könnyeimmel, de nem tudtam letörölni a deres lábához szíjazott kezeim miatt. Már régen eltévesztettem a számolást, de valahol éreztem, hogy az utolsó ütéseket kapom. Előre nyüszítettem mindtől, és amikor megéreztem a fenekemen, elnyújtottan nyögdécseltem. Tisztában voltam azzal, hogy alapos botozásban részesültem, amikor a bot végre megpihent, és a három férfi feloldozta szíjaimat.

Most sem fukarkodtak a megjegyzésekkel, de ezek nem voltak bántóak, legalábbis nem éreztem annak. Dicsérték, hogy ezúttal jobban bírtam a botot, mint legutóbb, mert igaz, hogy végig nyögtem és jajgattam, de elmaradt a könyörgés, kérlelés, fogadkozás. Remegő testtel, de büszkén kászálódtam le a deresről, majd a felém nyújtott törölközővel megdörzsöltem arcomat.

Biztosítottak afelől, hogy nagyon jól néz ki a fenekem, szépen sorakoznak rajta a vöröslő hurkák, és reményüket fejezték ki, hogy elérte célját a büntetés.

Zavartan, de mégis büszkén mosolyogtam, ha tükör lett volna a közelben, láthattam volna nekivörösödött arcomat is. Valóban büszke voltam arra, hogy ezúttal nem viselkedtem nyámnyila férfiként, hanem megelégedésükre nyögdeltem végig a botozást.

Nekihevült, megkínzott testemre felhúztam a rabok ruháját, és már csak az őrre kellett várnom, aki visszakísér a zárkába. Bár volt pad ebben a várakozó helyiségben is, azt hiszem, kevesen vették igénybe. Meg se fordult a fejemben, hogy ráüljek frissen megbotozott fenekemre, így fegyelmezetten várakoztam. Elégedett voltam a dolgok ilyetén alakulásával.

Vége