A kedvenc játékszer, 4.

Miután hazavágtattak, az Úrnő lovával együtt az istállóba vezette a meztelen, meggyötört, sáros fiút is, majd kedves hangnemben így szólt hozzá:
- Itt egy halom finom szalma. Heveredj le, gömbölyödj össze és várj.
A fiú meztelen, piszkos, meggyötört, éhes, szúnyogcsípésekkel teli testtel leheveredett a szalmára. Az Úrnő lehajolt hozzá, végigsimogatta arcát, gyengéden megcsavarta orrát, összeborzolta haját, majd csókra nyújtotta csizmás lábát. A fiú tudta, mi a dolga, és szenvedélyesen tette is. A lábcsókkal megelégedve az Úrnő kellemes pihenést kívánt a fiúnak, majd otthagyta az istállóban.
A fiú mélyen befészkelte magát a szalmába, élvezte a puhaságot maga alatt, néha kicsit mozgolódott, hogy a viszketés enyhüljön. Legfőképp az éhség kínozta most, a szökése óta egyébként is igen gyéren táplálkozott, ezen a napon némi éretlen vadkörtét talált, még pár órával az Úrnővel való találkozása előtt. Visszagondolt arra, amikor tisztára nyalta az Úrnő frissen besározott csizmáját, féregként a földhöz lapulva, csak fejét felemelve, épp, hogy elérje nyelvével az Úrnő lábát. Arra gondolt, hogy amikor a sár - mellyel még mindig tele volt a szája - lecsúszott a torkán, az bármennyire is kellemetlen volt, legalább megtöltötte gyomrát és csillapította éhségét. Arra gondolt, milyen jó, hogy találkozott az Úrnővel. Arra gondolt, hogy bárki, aki délután az erdőben vagy este az úton látta vagy kihallgatta volna őket, azt hihette volna, hogy az Úrnő gonoszul kihasználja őt és visszaél kiszolgáltatott, szerencsétlen helyzetével - de ő tudta, hogy nem így van. Ahogy az Úrnő nézett rá és ahogy ő nézett az Úrnőre, abban volt valamilyen kimondatlan egyezség, hogy mindketten ezt akarják. A szolgájául, a játékszeréül szegődött már akkor, amikor először az Úrnő szemébe nézett. Erre gondolt, és éhesen, fáradtan, rengeteg szúnyogcsípésének nem lankadó égő viszketésétől kínozva álomba merült.

*

Nem tudta, mennyi időt alhatott át, amikor az Úrnő csizmája sarkával az arcát böködve felébresztette. Gregor csendben állt az Úrnő mögött, aki fenséges volt, mint mindig. Az Úrnő így szólt:
- Kövess - ezzel hátat fordított és Gregorral együtt elindult. A fiú felpattant és követte őket. A ház egyik bejáratához érve az Úrnő megállt és a fiúhoz fordult. Gregor közben benyitott és már előre tartotta az ajtót az Úrnő számára.
- Most négykézlábra ereszkedsz és úgy követsz - mondta az Úrnő a fiúnak, aki azonnal engedelmesen négykézlábra vetette magát. - Követsz, és végig csakis a csizmámat nézed, le sem veszed róla a szemed.
Az Úrnő ezzel elindult, a fiú pedig engedelmeskedett a parancsnak. Bár szófogadóan Úrnője csizmájára szegezte tekintetét, ahogy haladtak, a kúria visszafogott pompájából azért valamennyit így is felfogott. Azt is észlelte, hogy mindent gyertyafény világít be. Végül az Úrnő megállt. Friss cipóból tépett ki egy jókora darabot, és a fiú elé vetette.
- Egyél, amíg Gregor készíti a fürdővizedet. Csak a szádat használd, négykézláb maradj. Hamarosan kapsz jó meleg teát is, hogy meg ne fázz itt nekem a sok pocsolyában térdeléstől - az utolsó szavakat bájosan elkuncogta.
- Köszönöm, Úrnőm - mondta a fiú, majd lehajtotta fejét és enni kezdett. A szájába száradt sárral együtt hálásan nyelte a kenyeret. Közben az Úrnő kutyatálat tolt elé, amelyből a fiú forró gőzt érzett arcába csapódni. Mikor végzett a cipóval, újabb hálás köszönetmondás után lefetyelni kezdte a forró teát is. Nemigen volt még módja inni efféle italt, ezért azt hitte, a teának magában ilyen furcsa az íze. Az Úrnő elégedetten mosolyogva nézte, ahogy a fiú fellefetyeli a teát.

*

Az Úrnő a meleg, habos vízzel teli kádba segítette a fiút. Most a fiú Úrnője egy új, törődő arcát ismerte meg. Az Úrnő a kezébe vett egy szivacsot, és lelkiismeretesen tisztogatni kezdte a fiú testét. A fiú érezte, hogy bár most őt szolgálják ki, még mindig áthatja a levegőt az Úrnő hatalma. Ehhez elég volt a szemébe néznie. Úgy nézett rá vissza, mintha egy kutyát fürdetne.
A fürdés után az Úrnő megtörölte, majd balzsammal kente be a fiú szúnyogcsípésekkel teli testét. Egy szót sem váltottak végig, de tekintetük gyakran találkozott. Amikor az Úrnő a fiú hímtagjánál járt a törléssel és a kenőccsel, éjesen eljátszadozott vele. Néha nevetve megszorította kicsit a fiú heréit vagy megcsípte hímvesszőjét. A fiú ilyenkor felszisszent, az Úrnő pedig elégedetten elmosolyodott.
Ezután Gregorral együtt felöltöztették a fiút, majd kiadósabb - jóllehet az Úrnőéhez képest meglehetősen szegényes - vacsorát is kapott, még több teával, amiben ezúttal nem volt vizelet. Gregor ugyanezt kapta. Az Úrnő kíváncsian szemlélte az étkező fiú arcát, hogy vajon az észreveszi-e a különbséget a kutyatálból fellefetyelt tea és e között, és mit gondolhat róla. Azon is töprengett, milyen képet vág majd, ha elmondja neki.
Amint végeztek a vacsorával, a két szolga köszönetet mondott az Úrnőnek, melyet egy-egy lábcsókkal toldottak meg. Az Úrnő ekkor már saruban volt, így közvetlenül lábfejét csókolhatták. A fiúnak szinte a könnye is eleredt a gyönyörűségtől, hímtagja megmerevedett.
Ezután Gregor hozzálátott a mosogatáshoz, az Úrnő pedig szobájába kísérte a fiút. A sötétben a fiú nem nagyon látta apró szobája berendezési tárgyait, de az ágy körvonalait ki tudta venni. Az Úrnő odavezette és gyengéden az ágyba lökte.
- Gregor megágyazott neked, hát nem édes? Még gondolkodom, végül ki legyen közületek majd a ranglétra legalján. Most várj. Eméssz. Ha szükséged van rá, a mosdót már tudod, hol találod. Én is lepihenek kicsit. Te is pihend ki magad, mert mire a hajnal hasadni kezd majd, az igazi beavatásod elkezdődik.
Ekkor közelebb hajolt a fiúhoz.
- Itt hagyok neked valamit, hogy biztosan egy pillanatig se gondolj másra, csak rám.
Ezzel éjjeli köntöse alá nyúlt, levetette alsóneműjét, és a fiú szájába tömte. Elégedetten tért pihenni, és tudta, hogy a fiú is elégedett új sorsával. Ha tudná, mi vár rá...