Kihallgatott beszélgetés

Kihallgatott beszélgetés
(A történet fiktív, a szereplők kitaláltak. Figyelmeztetés: deresen történő botozás.)



Az a nap a tömlöcben virradt számomra, amikor kihallgattam egy beszélgetést. Korábban sohasem volt ilyenre példa, noha néhány alkalommal már ébredtem tömlöc szalmáján. Úgy gondoltam, hogy ez a nap is csak úgy fog folytatódni, mint az előző, hasonló alkalmakkor, amikor az ispán botbüntetésre ítélt.

Nem volt kedvem ellenére a botozás, noha alaposan megizzasztott, és néhány napig nehezebben ültem elvert fenekemre, de végeredményben igazságos büntetésnek tartottam és tartom ma is. Magamfajta nyakas szolgalegényeket ily módon lehet visszatéríteni a helyes útra, és ha gyakorta megismétlődik a büntetés, akkor ez letéríti a bűn útjáról az eltévelyedetteket.

Voltaképpen a gyóntató atya hívta fel a figyelmét az ispánnak, hogy rászolgáltam egy alapos huszonötre, és egyetértettek abban, hogy hasznomra fog válni. Így az ispán értem küldte a poroszlóit, akik megparancsolták, ha behordtam a kandallók holnapi felfűtésére, jelentkezzek a tömlöcsoron, ahol egy bűnbánó éjszaka után ismét megcsapják a fenekemet.

Az éjszaka folyamán többször is felébredtem, és ilyenkor felidéztem az előző ilyetén alkalmakat. Első alkalommal urunk csapatott meg, épp hogy csak túlhaladtam a huszadik évemen. Előtte is kaptam vesszőt, farba rúgást, de egy sem ért fel az első alkalommal, amikor a poroszlók bemutattak a botnak. A bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy utána két hétig nyögtem az utóhatásaitól, sántikáltam, nehezen vettem fel a munkát, a főszakács többször is megrótt érte. Erős ifjúként már sokkal hamarabb túl kellett volna lennem rajta, mondogatta, de azzal tudott meggyőzni, hogy nem akartam puhánynak látszani, márpedig ez forgott kockán.

Másodszorra már régi ismerősként üdvözölhettem a derest és a botot, jobban oda tudtam figyelni, és csak az zavart, hogy az udvari bámész nép szeme láttára kellett hasalnom, meztelen fenekemet ismét alaposan megcsapták.

Ezután néhány havonta újra és újra arra kényszerültem, hogy meghasaljam a derest. Borús vagy zimankós időben a tömlöcsori kínzóteremben tessékeltek fel rá, míg ha az idő engedte, akkor az udvari eperfa alatt felállított deresen látták el a bajomat.

Huszonöt éves koromra így már túl voltam tucatnyi botozáson, fenekem jól ismerte a jellegzetes fájdalmat, ahogy megsuhintották, és már különbséget is tudtam tenni bot és bot között. Meglepve tapasztaltam, hogy valamelyikkel határozottan jobban esik, ha fenékbe kínálnak, más botok azonban jobban megnyögdeltettek.

Nem ritka, ha egy férfi nyögdécseléssel válaszolgat a csupasz fenekét ért botütésekre, de a hangos jajgatás, jajveszékelés, könyörgés, fogadkozás mindig kivívta a jelenlévők gúnyos nevetését, és megjegyzéseit, melyek olykor jobban fájtak, mint a kapott botütések. Ráadásul hetekig, akár hónapokig is emlegették, ha egy férfi rosszul bírta a botot.

Akkoriban azt reméltem, hogy az idő múlásával hozzáedződöm, de már egyre inkább beláttam, hogy nem lehet. Minden botozás új és más, hangulattól is függ, hogyan bírom, meg persze attól is, hogy kívánom-e a botot, ami néhány alkalommal meglepetésemre előfordult. Sok feszültségtől, nyugtalanságtól megszabadultam a deresen, a bot kinyögdeltette belőlem, és elégedett voltam a kapott ütleggel.

Ezen a reggelen, miután megkaptam a híg zabkását, és felkészültem a botozásra, érdekes beszélgetés szűrődött a fülembe. A két poroszló közelebb érve sem hagyta abba, így amikor kinyitották tömlöcöm ajtaját, és a deres felé intettek, tovább folytatták beszélgetésüket. Jól tudták, hogy ismerem a szokást, és kis tétovázás után segítség és kényszer nélkül felhasalok, hogy deresre húzhassanak.

Az idősebb poroszló a fiatalabbat oktatta, utóbbi azt a feladatot kapta, hogy egy nemes lovag hátsó felére mérjen huszonötöt, méghozzá a kora délutáni órákban. A lovag régebben apródént szolgált a várban, és lovagként tért vissza a keresztes hadjáratból. Azóta, ahogy a beszélgetésből megtudtam, igyekezett a lovagi erényeket betartani, és ha megkísértette az ördög, hát a bot segítségét hívta, hogy távoltartsa.

A mai napon, a kora délutáni órákban is emiatt kívánta felkeresni a kastély csendesebb részén lévő hangszigetelt szobát, ahol a nemeseknek fenntartott deres várakozott, hallomásból azt is tudtam, hogy változatos és sokféle eszközzel büntették a fekpadra szíjazott meztelen férfiakat, akiket szolgák vártak, hogy borral itassák és köpenyt terítsenek vállukra, miután kiporoltatott a fenekük.

A lovag, aki bizonyára már a kastély kápolnájában imádkozott, hogy elérje célját a büntetése, már negyedik vagy ötödik alkalommal érezte szükségét, hogy alaposan megkapja a magáét. Negyvenes évei elején járt, kissé hízásnak indult, de a két poroszló beszélgetéséből az is kiderült, hogy nehezen bírja a botot.

Az idősebb tanácsokat próbált adni a fiatalabb poroszlónak a büntetés kiszabását illetően, de látszott a nyugtalanság a fiatalabbon, és hangot is adott aggodalmának, hogyha nem végzi jól a feladatát, ő is a deresen fogja találni magát. Kérte az idősebbik poroszlót, aki ötvenes éveiben járt, és már néhány alkalommal elverte a fenekemet, hogy ha erre kerülne sor, ő botozza meg.

Ezután figyelmesen hallgatta tovább az idősebb, tapasztaltabb poroszló szavait, aki kiválasztotta a botot, amivel engem kell elvernie. Máskor is megvárattak már a deresen, de nem gyakran, és most érdekes beszélgetést is hallhattam.

Kiderült az idősebb poroszló szavaiból, hogy a nemes lovag meglehetősen ódzkodik a bottól, noha gyakorta kínálták vele az évek során, nem és nem tud ráhangolódni, pedig minden alkalommal ígéretet tesz erre, miközben deresre húzzák. Féltett fenekét folyton megfeszíti, és panaszos aúúzással adja tudtára az őt botozó poroszlónak, hogy mennyire gyötri a bot. Figyelmeztetni kell, hogy lazítsa el, és bátorítani, dicsérni, ha egy kiadós nyögéssel nyugtázza az ütést. El kell érni, hogy büszke legyen arra, hogy bátorságát bizonyítandó, újra megcsapatta fenekét, és felhívni a figyelmét arra, hogy milyen szép nyomokat hagy a bot, ha nem rázza nagyon a hátsóját, szépen kirajzolódnak a vörös hurkák sorban egymás alatt. Minden öt ütés után meg kell kérdezni tőle, hogy milyennek találja a botot, megdicsérni a kitartását és méltatni bátorságát. Büszkeséget kelt benne, ha elismerően tapogatják a vöröslő hurkákat a fenekén, ilyenkor hálásan a kéz alá simul a feneke.

A fiatalabb poroszló igyekezett mindent megjegyezni, majd kisvártatva rám terelődött a figyelmük. Megfelelőnek találták a deresen felvett pózomat, gúnyosan biggyesztettem számat. Hiszen volt alkalmam kitanulni, hogyan lehet legkényelmesebben meghasalni a derest, és még a lószőrrel kitömött párnát is az ölem alá simítottam. Ez segítette, hogy egy-egy botozás alkalmával ki legyen domborítva a fenekem, de az is fontos szempont volt, hogy titkon felfelé irányítottam a farkam, mielőtt ráfeküdtem, és botozás közben löktem párat magamon, és nem egy alkalommal kevés hiányzott, hogy elélvezzek. Már ettől a kiszolgáltatott póztól és a rám váró megpróbáltatások gondolatától is félig felkeményedtem.

Nem voltam meztelen, mert a tömlöc kínzószobájában elég hűvös volt a levegő, ezért sem vetkőztem le teljesen, de a fenekemet lecsupaszítottam, mielőtt a deresre hasaltam volna. Megkérdezték, hogy tudom-e, miért kapom, és figyelmeztettek, hogy erre gondoljak a botozás közben, hogy biztosan használjon a büntetés.

Ezután megmutatták a botot, egészen arcomhoz közel tartva, és nyeltem egy nagyot. Bizony megriadtam a férfi hüvelykujj vastagságú eszköztől, mert korábbi tapasztalataimból tudtam, hogy ezzel alaposan el lehet verni valakit, adott esetben most engem.

Az idősebb poroszló vállalta, hogy kiméri rám a huszonötöt, és neki is veselkedett. Az első ütések még csak mély szusszantásokat váltottak ki belőlem, ismerkedtem a bottal. Megállapítottam a suhogása hangjából, és a ruganyosságából, ahogy lecsapott rám, hogy nemrég vágták le az erdőn.

Visszafogottan, szégyenkezve nyögdécseltem, ahogy újra és újra fenékbe kínált a bottal, és szorosan markoltam a deres lábait. Megfogadtam, hogy minden igyekezetemmel azon leszek, hogy betartsam a tízparancsolat utasításait, hogy a jövőben megmenekedjek ettől a büntetéstől. Hiába igyekeztem férfiasan, halk nyögésekkel reagálni, elnyújtottan, panaszosan nyögtem minden ütéstől, testem hamarosan verítékben fürdött, alaposan megizzasztott a bot.

Mégis, el kellett ismernem, hogy egy magamfajta szolgalegény csak ebből ért, és mire eddig eljutottam, a poroszló kimérte a huszonötödiket is, amitől ismét panaszosan felnyögtem. Most azonban várnom kellett, így nem siettem lemászni a deresről. Kissé rá is játszottam, de meg kellett várnom, minden olyan dologra gondolva, ami nem izgató, sőt taszító lehet számomra, ami segít visszanyerni állapotomat. Közben megfordult a fejemben, hogy minden férfi átéli ezt, hogy a botozástól felkeményedik, vagy egyedül velem fordul elő? Nem kaptam rá választ ezúttal sem, persze nem is fennhangon tettem fel a kérdést.

Néhány szóval megköszöntem a kapott büntetést, ahogy illik, és kifejeztem reményemet, hogy valóban épülésemre fog válni. Mivel pénzem nem volt, mégis ki akartam fejezni hálámat és megnyerni jóindulatukat, ígéretet tettem arra, hogy a konyháról, ahol gyakran dolgoztam a főszakács keze alatt, kicsempészek számukra jó falatokat, hiszen tisztában vagyok egyhangú, ételeikkel, melyeket a konyháról kapnak ugyan, de jó, ha néhány mócsing úszkál a levesben.

Nem volt oka, hogy tovább időzzem a kínzókamrában, melyben, sőt az egész tömlöcsoron ma én voltam az egyetlen fogoly. Sőt már nem is voltam az, hiszen a büntetés után mindig elmehettem, így most is. A délelőtt fele így is elmúlt. Ma nem kellett dolgoznom. Akit a szolganép közül megbotoztak, egy nap pihenést kaphatott, így a szolgaszállás felé tartottam, kis kitérőt téve a konyha felé, mert a zabkása óta már újra korgott a gyomrom.

Meglehetősen kimérten lépkedtem, ahogy mindig is szoktam botozás után. Ezzel nem voltam egyedül, megfigyelhető volt a férfiakon, hogy botozás után igen megfontoltan tették a lábukat egymás elé járás közben. Ebből tudhatta az udvarnép, hogy a közelmúltban botot kaptak.

Büszkén húztam ki magam, hiszen elmúlt rólam a feszültség, a nyugtalanság, és valódi büszkeséggel töltött el, hogy ismét kibírtam a botozást, sőt mintha jobban bírnám a botot, mint az utóbbi alkalmakkor.

Vénektől hallottam, bizalmas beszélgetések során, hogy fiatalon szoktatták őket a bothoz, és idővel szinte hiányzott neki, hogy hasaljanak egyet. Ezért gyakorta követtek el kisebb bűnöket koruk előrehaladtával, hogy megkapják a magukét. Ez soha nem is maradt el, minden alkalommal lekapták őket a húsz körmükről. Utóbb már arra is ajánlkoztak, hogy a megfogyatkozott készlet feltöltésében segítenek azzal, hogy az erdőn levágják a botozásra alkalmasnak látszó, egyenes ágakat. Ez persze azzal is járt, hogy rajtuk próbálták ki először, véleményüket kérve. Nem ritkán láttunk az udvari eperfa alatt deresre húzott ötven-hatvan éves, vagy még idősebb, letolt nadrágú szolgákat, béreseket, akik komolyan, megfontolt arccal hasaltak, míg sorra kipróbálták rajtuk az általuk gyűjtött botokat.

Az ilyen alkalmakkor huszonöt-negyven ütést kaptak a csupasz fenekükre, mielőtt felkászálódhattak volna a fekpadról. A poroszlók apróra kikérdezték őket, és így rangsorolták a botokat a tartón, miután összevetettek a fenéken hagyott nyomokat az elmondottakkal.

Emiatt a botokat erdőn begyűjtő idősebb férfiakat külön tisztelet övezte, hiszen saját bőrükön tapasztalták meg, hogy megfelelő eszközöket választottak. Mint a velük való beszélgetés során többen is bólogattak arra a kérdésre, hogy időnként a testük jelzi, hogy ideje lenne egy kiadós huszonötnek. Szinte kívánják a botot, és ebben a soros gyóntatóatya mindig segít. Amikor megkérdezi a gyónás után, hogy milyen penitenciát kívánnak, pironkodva vallják be, hogy egy jó huszonöttel elégedettek lennének. Így a gyóntató lediktálja a neveket az ispánnak, miután meggyóntatta az udvarház népét, és néhány napon belül sor kerül a penitenciára.

Ahogy a fiatalokkal, úgy az idősebb férfiakkal sem teketóriáznak. Mialatt deresre húzzák őket, elmondatják a vétket, amiért hasalniuk kell, és felhívják a figyelmüket, hogy erre kell gondolniuk, miközben kapják a verést. Ezután a poroszlók fogadásokat kötnek egymás közt arra, hogy halkan fogja állni a botot, vagy csak pironkodva nyögdécselni fog, esetleg hangosan jajdul az ütésektől. Aztán nem váratják tovább, gyakorta azzal a bottal látják el a baját, amit ő vágott az erdőn, így már közelebbi ismeretséget is kötött vele.

Idáig jutottam a gondolataimban, amikor megpillantottam a nemes lovagot, akiről a szó folyt a botozásom alatt. Gondterhelten haladt át az udvaron két másik lovag kíséretében, akik igyekeztek jó tanácsokkal ellátni a hamarosan bekövetkező büntetése kapcsán. Talán saját tapasztalataikra támaszkodtak, talán nem. Egy magamfajta szolgalegény nem ismeri ki magát a nemes urak között.

Megmosakodtam az udvari kútnál, és a szolgaszálláson megettem a konyhán kunyerált ételt, majd mély sóhajjal álomtalan mély alvásba zuhantam.

Vége