Egy darabot belőlem...

Csatos cipőm kopogott a kövön. Ahogy haladtam felé, egyre jobban hallhatta a közeledésemet. Méregzöld ruhámat fújta a szél, könnyedén lebegett a koraőszi szélben. A gyenge napfény még finoman melegítette a fedetlen részeket. Ahogy odaértem testközelbe, egy pillanatra láttam a meglepődöttséget a szeme sarkában. Az ajkai enyhén résnyire nyíltak, ádámcsutkája pedig a következő pillanatban megmozdult. Szemlátomást pozitív hatást keltettem benne egyszerű megjelenésemmel és visszafogott mosolyommal.
- Gyönyörű vagy... - harapta el a mondat végét.
Kissé zavarba hozott a kendőzetlen őszintesége.

A vizet néztem. Hátulról átölelt. A nyakamba csókolt. Éreztem az erejét, a markolását halk lüktetés kísérte bennem. Az őszvégi sugarak mellé elfért a cirógatása. Megadtam magam. Hagytam hogy magával sodorjon - a dinamikája, az egyszerű mégis lehengerlő stílusa. Pont erre volt szükségem. A finom irányításra amivel elérte, hogy kiscicaként simuljak a tenyerébe. Ujjaival cirógatta a hátam, néha rácsúsztatta a fenekemre. Élvezte, hogy semmiféle ellenállásba nem ütközött.
Finoman az arcomra simította a tenyerét, teljesen belesimultam. Durva volt, és pont ez az érdesség hiányzott. Gyengéden az ajkaim közé vettem a hüvelykujját, majd kissé megharaptam. Ő mégis tovább simogatott. Türelmes volt. Állta a vadságot is.
- Most nem látja senki ... - súgtam a fülébe mikor gyengéden megpihentette kezét a fenekemen. A hajamba fúrta az arcát, én pedig mindkét karommal átkaroltam a nyakát lazán - és vártam. Simogatni kezdte, majd finoman rácsapott. Imádtam hogy teremtettünk egy saját világot, magunk körül a valódival. Még néhányszor megismételte, majd lazult az ölelésem és végül a szemébe néztem, aztán megcsókoltam. Egyáltalán nem zavart, hogy az utcán vagyunk - tudtam hogy ez csak a miénk. Bárki is látta, nem érthette. Ez már mindig a miénk marad.

Elvitt magához. Finom zenét töltött és fehérbort. Lágyan ringatott az érzéseinkre. Óvatosan ért hozzám. De már ekkor tudtam, hogy ennek hamarosan az ellenkezője fog történni. Megkért, hogy várjak rá egy kicsit. Én addig az ablakhoz mentem és figyeltem a házkörüli zajokat. Néztem a kinti madarakat repkedni, a lemenő nap fényét csodáltam. Hamarosan ő is visszajött hozzám. Nem szólt egy szót sem, csak mögém lépett és megcsókolta a tarkóm. Félrehúzta a hajam, majd megszorította kissé a nyakam. Halk nyögés volt a válasz.
- Bízol bennem? - kérdezte érdes hangján. Hevesen kezdett verni a szívem a kérdéstől. Nem feleltem, csak hátra pillantottam és bólintottam. Ő pedig nem is várt több reakciót. A két csuklómat szépen akkurátusan összekötözte a már kezében megbújó bőrszíjjal. A bugyimat lehúzva nem is várt tovább. Nem vetkőztetett, csak előre döntött kissé és már bennem is volt a nyelve. Nem tudtam megtámaszkodni, csak az ő erejében bízhattam. Ő tartott, én pedig megkötözve viseltem, álltam és élveztem ahogy bánt velem. Mikor érezte hogy a remegésem csillapodik, újra elém állt. Majd óvatosan letérdeltetett maga elé. A csuklóm továbbra is összekötve, mögöttem. Lehúzta a cipzárját és a merev farkát a számba nyomta. Annyira kemény és merev volt, hogy csak néhány percbe telt hogy a számba élvezzen. Majd mikor végzett felsegített, megfordított és eloldozott. Finoman elkezdte cirógatni az arcom, édesen simogatott. Érezte, hogy vettem egy mély levegőt. Mikor teljesen kifújtam, a szemem csukva - elcsattant. Teljesen felforrtam tőle. A kanapéra lökött, én pedig felnevettem.
- Ülj az ölembe! - szólított fel ahogy mellém ült. A farka merev volt, így nagyon könnyű dolgom volt - teljesen belecsúsztam. Végig simított a fenekemen, majd csattant a tenyere. Kívántam, amennyire csak lehetett. Hevesen mozogtam az ölében fel-le és közben csókoltam. Néha az ajkába is haraptam. Ilyenkor mindig nagyot vágott a seggemre. Minden mozdulatát élveztem, amit bennem töltött. Minden érintést, amit nekem ajándékozott. Minden csókot, amivel beégette magát a lelkembe.
Minden emléket köszönök.