Kaland a vonaton és folytatása (1)

Egyik nap a városból vonattal tettem meg a hazafelé tartó út egy hosszabb szakaszát. Ugyan a Nyugati pályaudvaron várakozni kellett, mert még nem jött be az Esztergomból a vonat, ami vitt volna minket időben. Előre jelezték is a késést, így mindenki türelmesen várakozott, én is. S ha már ott voltam, nézelődtem és azzal „játszottam”, megpróbáltam kitalálni arról, akire ránéztem, hogy ki, mi lehet, mivel foglalkozhat stb.
Közben a sokaságból fel-, kitűnt két ember. Az egyik már kezdetben is halványan ismerősnek tűnt, de nem teljesen voltam biztos benne, hogy ismerem. Sok ismerős vonása volt, de voltak ismeretlenek is bőven. Jó időbe telt, mire rájöttem, hogy egy volt iskolatársnőm öccsére hasonlít, de jóval fiatalabb kiadásban. Úgy harminc éves lehetett a srác. Fekete, sportnadrágban volt és egyszerű fehér pólóban, valamint márkás sportcipő volt a lábán. Napszemüveg takarta a szemét jó ideig. Rövid, fekete színű haja volt, egyszerű frizurával. Szép csillogó, zöld szeme volt. Egy idő után észrevettem, hogy rájött, hogy figyelem őt, így ő is stírölni kezdett engem.
Ezért egy másik fiúra néztem, azt pécéztem ki magamnak, aki viszont „kilógott” a tömegből, mert vékony, de nagyon magas volt, legalább egy fejjel nyúlt az átlag fölé. Ő is fekete színű, de hosszúnadrágban volt, olyan „cső”nadrágban, ami feszült a vékony lábain. Ő is fehér pólóban volt, de valami márkásabban és a cipője is márkás egy darab volt. (Érdekes, egyik srácon sem volt zokni a cipőben.)
Ő nem vette észre, hogy figyelem, vizsgálom, így sokáig tehettem feltűnés nélkül. Ő még a másiknál is fiatalabb volt, olyan kölyökképű, talán éppen betöltötte a húszas évei elejét. Őt egyetemistának néztem, képzeltem és később kiderült, hogy helyesen tippeltem. Rövidre nyírt, barna haja volt és kék szeme.
A tömeg egyre nőtt, a vonat meg csak késett. Végre begördült, a rajta lévők gyorsan, sietve leszálltak és kisiettek a városba, a tömeg meg beözönlött helyettük a kocsikba. Mi az utolsó kocsi legutolsó ajtaján szálltunk fel és a mozdonyvezetői fülke közvetlen előtti magasított négyes ülésbe kerültünk, mind a hárman. A másik oldali négyesbe egy idősebb pár és egy idősebb hölgy foglalt helyett, de mind a hárman hamarosan elbóbiskoltak, még állt a vonat.
A vonat végre, majd tíz perc késéssel, de elindult. Viszont kezdetben nem valami nagy sebességgel száguldott, inkább csak cammogott egészen addig, míg a Rákosrendező pályaudvar után már elváltunk a Váci vonaltól, mert akkor nekilendült és már szinte „száguldott” egészen Újpest állomásig.
Nem bántuk, mert mi mindeközben azzal „szórakoztunk”, hogy egymáshoz érintsük a térdeinket, először csak a szomszéd sráccal, majd már a szemközt üllő magas sráccal is. Mikor végre mindhármunknak egyszerre sikerült, felnevettünk, szinte egyszerre és cinkosan. Teljes természetességgel csapkodtuk meg a másik kettő térdét, majd már feljebb a combjait és kicsivel később már a csapkodás átváltott a „tizenkét fogás” nevű játékra.
(Először a térdeknél kell kezdeni, majd fokozatosan haladni feljebb a combokon és közelítve a másik öléhez és közben váltakozó erősséggel szorítani össze az ujjainkat, és próbálni a másikon „fogást” találni, míg csak el nem neveti magát.)
Mivel két kezünk volt és két szomszédunk, azoknak meg egy-egy szabad felülete a térdei és ölei között, így mind a hárman egyszerre is tudtuk ezt játszani, kölcsönösen a másik kettőn. Élveztük, bár a magas langaléta srác kicsit elsiette a dolgot, mert mind a kettőnk nadrágja helyett a nadrágjában kötöttek ki a kezei, és ha már „betévedt” oda, meg is markolta, amit ott bent talált. (Könnyű volt neki, mert ő ült szemben velünk.)
S ha már megmarkolta, nem is engedte el, hanem szorította azokat váltakozó intenzitással.
Mi sem maradtunk restek, így szinte egyszerre fogtunk oda a nadrágján át az öléhez és ragadtuk mi is meg azt, amit „ott” találtunk. S találtunk. Nem kicsit, de nagyot és merevet.
Sajnos a vonatunk már a Duna fölött kattogott, így hamarosan a töltésen szaladva beért Aquincum állomásra. Ott mind a hárman leszálltunk, szerencsénkre. A vonat elment, a peron kiürült, mire egyszerre nevetni kezdtünk, mert csak mi voltunk hárman mind a két peronon.
- Itt folytassuk, vagy? – tette fel a kérdést a langaléta.
- Szerintem ne. Itt lakom a közelben, gyertek inkább fel hozzám, ott zavartalanabbul folytathatjuk, ha van időtök és kedvetek erre! – így a másik srác.
- De mennyire, hogy van! – kiáltottuk szinte egyszerre és már mentünk is utána, ahova vezetett minket.
Nem kellett messzire mennünk. Az egyik közeli ház harmadik emeletén volt a srác lakása, egy kétszobás lakás. Az egyik szobába tuszkolt be minket – miután megjártuk a mellékhelyiséget – és végre ő is megjött az üdítőkkel a kezében.
De szinte nem is volt ideje azokat átadni, mert senkit sem az üdítő érdekelt, hanem a másik kettő. Így hamarosan már egyikünkön sem volt semmi fölösleges textil, hanem csak úgy egy szál faszban álltunk, dehogyis álltunk, hanem rámásztunk a másik kettőre. Legrosszabbul a langaléta srác járt, mert mind a ketten őt céloztuk meg, így az ő ékszere került a kezeink közé. Ugyan nem volt szőrcsomag a közelében, de eléggé vastag, hosszú és merev volt, hogy ketten is átfoghassuk egyszerre. Nem is volt ebben hiba. Tettük, ő meg nyöszörgött a kezeink között. Sajna nem is kellett sokat dolgoznunk, húzkodnunk, mert hamarosan eldurrant, nem kevés magokat szórva maga körül.
- Huhh, ez jó volt! – nyögte ki a srác.
- Ne reménykedj, még nem szabadulsz ki a kezeink közül! – fenyegette meg a másik srác, mire a langaléta ránézett s huncutul megkérdezte:
- Csak nem lesz „máshoz” is szerencsém tőletek? – incselkedett.
- De bizony lesz! – válaszolta az s már nyomta is le térdelésbe, és nyomta be a szájába a farkát, hogy szopja csak meg még merevebbre, majd maga elé rántotta, így az hassal a földre került és megkerülve már rajta, pontosabban benne is volt.
Nem foglalkozott azzal, hogy megujjazza, mert szopatása közben látta, hogy azt helyette én már megtettem.
A langaléta pedig élvezettel fogadta magába a srác nem kis farkát, s bár nyöszörgött, de láthatóan élvezte is a dolgot. S hogy még jobban élvezze, most én térdeltem le és nyomtam a szabad szájába a magamét szopására. Így két oldalról is foglakoztatva lett.
Mikor láttam és éreztem, hogy a másik srác összerándul benne, akkor helyet cseréltünk és már én dugattyúztam benne hátulról, az meg letakaríttatta a saját farkát vele, a szájával.
Mikor én is eldurrantam már, akkor egyszerre fogtuk meg s fordítottuk a hátára a langalétát és a másik srác már foglalkozott is a farkával. Megkötözte a cipőfűzőjével jó szorosan, el- és szétkötözte a farka tövét s a tökeit egymástól. Nem sajnálta, jól meghúzta azokat és mikor már nagyon feszült a bőr a tökén még a körmeit is megjártatta azon. A langaléta csak fetrengett, próbált forgolódva szabadulni, de nem sok sikerrel.
Én pedig mivel észrevettem, hogy csiklandós, így belemélyedtem az oldalába az ujjaimmal, és kapargattam a talpát a körmeimmel. A fetrengése csak fokozódott, de a nyögse, sziszegse is.
Szóval mind a hárman élveztük a dolgot s a helyzetet.
Ha már úgy is hátán feküdt, akkor a mellbimbóival is foglalkoztunk. Jól megszorongattuk, csavargattuk, húzkodtuk, de nagyokat csaptunk is azokra,sőt meg is rágtuk azokat. A másik srác még rátérdelt a fejére s rácsapott két kezével a mellkasára, de a hasára s a combjaira is, miközben visszahúzva a kezeit, a farkát és a megkötözött tökeit is negmarkolva meghúzkodta, nem is egyszer és jó alaposan. Az meg csak vinnyogott, tekergetőzött alatta.
(folyt. köv.)