EGY MÁSIK ÉLET KEZDETE 5. RÉSZ (FIKCIÓ, SCI-FI)

(Figyelmeztetés!!!!! Idegen humanoidok említése, ha nem vagy sci-fi rajongó, ne olvass tovább!!!!)

Ma van a nagy nap. Ülök a buszon. Most újra van időm gondolkodni, hiszen több, mint fél óra, mire a kijelölt városba érek, a megbeszélt helyre. Valójában arra kellene gondolnom, hogy milyen lesz a találkozó, a szeánsz. Helyette érdekes módon, az álmomra gondolok. Mert úgy érzem, nem egy egyszerű, sima álom. Több annál. Mert már nagyon sokszor álmodtam ugyanazt. Mintha egy másik világban lennék. Mintha mindig is oda szerettem volna eljutni. Az a nagy terem, nagyon ismerős. És az ágyamat is mindig pontosan tudom, melyik az enyém. És bár ott nincs rajtam szemüveg, ha közel ér hozzám az idegen lény, picit mindig lesni szoktam. Összeszorítom a szemem, és úgy igyekszem fókuszálni, hogy jobban meg tudjam nézni. Emberi szemmel nézve nagyon ronda. De ahogyan közöttünk mozog, valahogy mindenki vonzódik hozzá, még én is. Ez szinte félelmetes. Pedig a valós életben nem igazán szeretem a bogarakat. De ott, ott jó lenni, várakozni. Még emlékszem, amikor először jártam ott. Amikor először álmodtam arról a helyről. Akkor még. Minden furcsa, idegen volt. Nagyon féltem. Próbáltam megszólalni, de csak tátogtam, hang nem jött ki a számon. Akkor még ijesztő volt. És amikor először láttam az idegen Bogarat, nagyon féltem tőle. Nagyon nem értettem, a többi nő miért van oda érte. A velem szemben lévő ágy mellett térdelő társam váratlan dolgot tett. Amikor az idegen lény visszafelé sétált, felállt, eléállt, felnézett rá, és nyújtotta a kezét. Én meg csak értetlenül lestem, hunyorítva, most mi fog történni? A lány nagyon elszántnak tűnt. De a Bogárnak erről teljesen más volt a véleménye, amit nyomatékosított is. Az egyik alsó kezével visszakézből akkora pofont adott a szerencsétlennek, hogy a padlóra esett. Még az arca is megsérült. Egy vékony vonal a szája sarkától, az arca közepéig, ahonnan szivárgott a vére. És könnyes szemmel kellett végignéznie, hogy a mellette térdelő társa lett a kiválasztott, aki vele mehetett. Szegény csaj, jó pár percbe is eltartott, mire összeszedte magát. A ruhája szélével törölte meg az arcát. Azóta is, ahányszor csak ott kötök ki, a szemben lévő ágyon azt a szegény csajszit látom, akinek sebes az arca. A türelmetlensége büntetésének a nyoma. Emlékeztető neki, és a többieknek, miheztartás végett. A szabályokat be kell tartanunk, különben büntetés jár.
Már nagyon sokszor álmodtam arról a helyről. A félelmem, szépen lassan elmúlt. Egy idő után már örültem, hogy ott lehetek. Csak a csend, hogy nincs beszéd, beszélgetés, még mindig zavar, idegesít. Ezt még nem tudtam megszokni.
Amíg a buszon ülök, végig ezek a gondolatok az aktívak. Közben figyelem a tájat, merre járunk. Végre, megérkeztem, le kell szállnom. Meg kell várnom, amíg a busz továbbhajt. Ott kell maradnom a megállóban. Egyedül maradtam. Mert mindenki sietett a dolgára. Nézem, mennyi az idő. Lassan telnek a percek. Bár izgulok, kezd zavarni, hogy várakozni kell. De vajon meddig? Írni nem merek, hogy már itt vagyok, mert akkor úgy tűnne, türelmetlenkedek. Hát akkor, várjunk még picit. Azon agyalok, hogy ha eltelik fél óra, és addig sem történik semmi, akkor viszont a GAZDÁMNAK fogok írni, jelezni neki, hogy mi van velem. Hogy tudjon róla. Pedig még csak 10 perc telt el. Ebben a helyzetben, kész örökkévalóság. Oksa, akkor még várjunk kétszer ennyit... De épphogy a végére értem ennek a gondolat menetnek, máris hangot hallok a hátam mögött.
-FORDULJ MEG.
Erőteljes, férfias hang. Nem hangos, nem haragos, de mégis árad belőle a visszafogott erő. Hirtelen teljesen libabőrös lett a hátam. Persze, amint meghallottam a parancsot, szó nélkül engedelmeskedek. Nem kapkodok, szépen, lassan fordulok. Felnézni, úgy érzem, nem lenne helyénvaló, ezért lefelé nézek.
-NÉZZ RÁM.
Bármennyire is félek, engedelmeskedek. Lassan felemelem a fejem, és keresem a szem kontaktust. Finoman megérinti az államat, úgy tartja a fejem, és hosszan a szemembe néz. Mintha csak a lelkem mélyére akarna nézni.....
folyt.köv.