zigeti történet több csavarral és némi fantázia elemekkel (3)

Hamarosan megjelent négy srác az előbbi pincérsrácunk vezényletével az ahhoz hasonló „öltözetben”. Felállítottak nekünk egy asztalt, amelyet szépen megterítettek, s ami mellett enni fogunk s egy távolabbit is, amire felhordták az esti menü hideg- és meleg ételeit, de visszahozták/tolták az italos kocsit is.
Közben a pincérsrácunk megkérdezte milyen aperitívvel szolgálhat vacsora előtt? A srácom nem kért, én maradtam a Vilmoskörténél tonikkal. Az közben elsorolta a menüt, ami rendelkezésünkre áll: előételként hideg sültek, töltött tojás s hideg görögdinnye szeletek, valamint pástétomok szolgáltak pirított kenyerekkel. Két fajta leves közül választhattunk: hideg gyümölcsleves, vagy kapros báránybecsinált. A fő ételek változatosak voltak: bakonyi sertés-, vagy borjúszelet galuskával, többfajta grillezett húsok vegyes körettel, még zöldségkörettel is, és tengeri sült hal körettel.
A szépen megterített asztalhoz ültünk, amin gyertyák égtek és a pincérsrácok felszolgálták, amit kértünk, választottunk, óhajtottunk. (Azt is szerették volna, ha közben már jelezzük, hogy melyikünk melyiküket szúrta ki magának „desszert”-ként. Erre azonban még várniuk kellett, bár meg kell mondani változatos módszerekkel próbálták magukra felhívni a figyelmünket felszolgálás közben is.)
Lassan ettünk, s közben sok mindenről beszélgettünk. A srácom még halkan azt is megjegyezte, hogy bár tudna választani közülük, de nem teszi most mégsem. Halkan megkérdeztem miért nem? Azt válaszolta, hogy nagyon zavarja őt, ahogyan nyomulnak, s legszívesebben elkapná, akit gondol és a térdére fektetve alaposan kiporolná a seggét a tenyerével. Elmosolyodtam és megkérdeztem miért nem teszi meg?
Elhúzta a száját s visszasúgta: - Azért, mert: 1. itt van Uram. 2. legalább kettőt fenekelnék el legszívesebben. 3. olyan alaposan, hogy ne csak sziszegjenek, de ordítsanak is a fájdalomtól. 4. mert félek, ha ezt megtenném itt, a többiek előtt, akkor nagyon agresszívvá válnék, s nem tudnám esetleg leállítani magamat a második koncertig, pedig azt nagyon szeretném látni, hallani és átérezni.
Komolyan ránéztem és annyit súgtam vissza, próbálom a vágyait kielégíteni még ma éjjel.
(Hitte is, meg nem is, de folytattuk a vacsorát, amit élveztünk mind a ketten a gyertyafényben, de a holdvilágnál is, már amennyire ebben a fényözönben lehetett a Holdat látni.)
Ő inkább sörözött továbbra is, én meg kértem egy koktélt a pincérsrácomtól. Az mélyen rám nézett, bólintott s elmenve jó sokára hozta a koktélt egy nagy, öblös pohárban érdekes díszítésekkel a poháron és színes gyümölcsökkel a pohárban.
A tálcáról leemelve elém tette, de közben úgy fordult, állt meg előttem, hogy a srácom ne lássa az ölét, mert abból, a gatyájából, vette elő egy kisebb pohárban az érdekes alakú jégkockákat, tette át kézzel a poharamba, miközben lehajolva szájon csókolt és közben a szájából a számba csúsztatott át valamit.
Egy darabig ízlelgettem, forgattam a számban a kapott valamit, de nem jöttem rá mi az. Jeges, érdekes alakú azt kitapogattam a nyelvemmel, de a valódi mibenlétére nem jöttem rá. Végül is a tenyerembe ejtettem és megnéztem. Elcsodálkoztam attól, amit láttam.
Egy vöröses színben játszó, megfagyott, pénisz formájú jégdarab volt, de rajta voltak a golyók is. Kettő és nem kicsik! Jót nevettem a pincérsrácra, aki közelebb jött az intésemre és én meg rácsaptam a dudorodó, kívánatos fenekére egyet, de alaposan.
Mindezt olyan ügyesen tette, hogy a srácom nem vett észre abból semmit, mert éppen akkor nyüzsgött két másik pincérsrác körülötte. Az egyik újabb sört töltött a poharába, míg a másik pedig citromkarikát dobott bele, de tűzött is a peremére. Közben persze nyomultak, ha már ilyen közel voltak hozzá, de sikertelenül. Arra figyeltem fel, hogy valami nagyot csattant, egy pincérsrác meg feljajdult. Odanézve láttam, hogy a srácom arca vérvörös, feldúlt s az egyik pincérsrác, aki „csupasz csiga” volt, pedig elkotródik tőle, de le a teraszról is. Ránéztem kérdőn, de intett, később.
Mikor mindegyik pincérsrác elvonult, ott hagyva minket, elmondta, hogy az a srác nagyon nyomult, nem elég, hogy feltűnően mutogatta magát ingerlően, még a merev farkát is a vállához nyomta végül. Erre kapta, amit kapott. – El is kotródott azonnal. – nyugtázta végül.
Én meg azt válaszoltam: - Már mondtam neked, hogy az a dolguk, hogy teljesen kiszolgáljanak minket. Ezért Te is kapsz, hogy megjegyezd ezt! Ide hozzám, le a gatyáddal a bokádig, hasalj a térdeimre és azonnal meg is kapod!
A srácom azonnal felállt, bokájáig rántotta a fekete gatyáját és már hasalt is a térdeimre, én pedig kimértem a szép, fehéren virító, kívánatosan domborodó fenekére tízet a tenyeremmel.
Nem túl hangosan, de azért erősen ütöttem. Ekkor vettem észre, hogy a pincérfiúm ott áll a lépcsőnél, éppen csak látszik a feje, és bámulja a történteket. Odaintettem, így feljött, kezében két törülközővel: az egyik nedves, a másik száraz volt.
Ekkor már a srácom is észrevette, így rászólt: - Az egyik nedves? Azt terítsd a megvert fenekemre és mögém állva hasalj is rá, azaz rám! Uram pedig kérem, üssön még húszat ránk!
Megtörtént. Vörös képpel állt fel mind a két srác. A pincérsrácom ilyen vörös képpel levonult a teraszról s addig az én srácom csak állt ott előttem pőrén, nem zavartatva magát. Végre megkérdeztem tőle: - Szó se róla, tetszel, most is, így pőrén is, talán még jobban is, mint a fekete gatyádban, de nem tennéd rendbe Magadat s ülnél vissza az asztalhoz?
Mikor megtette, leszóltam a pincérfiúknak: - Gyertek fel!
Végigettük a vacsorát, a srácok szorgoskodtak körülöttünk, lesték minden kívánságunkat, sőt próbálták is előre kitalálni vágyainkat, kéréseinket. Igen dögösek voltak, szívesen megfogdostam volna őket s gondolom ők is ezt várták volna el tőlünk.
De a srácom nem izgatta magát. Tömte magába a finom falatokat, szépen evett-ívott, de semmi érdeklődést nem mutatott a srácok irányában. Így én sem.
A vacsora végeztével, még kaptunk valami diós töltetű palacsintát, karamell öntettel, két vanília fagylalttal és kávét is, mert én kértem. A kávém sok tejszínhabbal érkezett, de a kiszolgáló pincérsrácom odahajolva a fülembe súgta: házi, testmeleg „tejjel” is szolgálhat. Megint a fenekére csaptam és inkább kis fahéjat kértem rá s pár szem mogyorót hozzá, mellé. (Ezt is próbálta félreérteni, de már előre megfenyegettem az ujjammal, meg ne merje tenni.)
A vacsora végeztével a pincérsrácok felsorakoztak az asztalunk előtt, majd meghajoltak s visszaegyenesedve tettek egy negyed fordulatot előttünk. Így oldalt álltak nekünk. Így sokkal jobban látszott, ami már előbb is nyilvánvaló volt számomra, hogy mind mereven előre álló fasszal bírnak már. Majd kidudorodott/kiszakadt a kis gatyájuk eleje a farkuk nyomásától, sőt az egyik „csupasz csiga” srác farka ki is bukkant/buggyant a gatyájából és kilógott. Nem kicsit, nagyon, de ő nem zavartatta magát, nem igazította a helyére. Rászóltam ezért.
Ő is, meg a többiek is meglepődtek ezen. Nagyon zavarba jött, azonnal visszatuszkolta a kis gatyájába a farkát és vérvörös arccal el is fordult még jobban. Így láthatóvá váltak a szép kívánatosan gömbölyű zsemléi, ezért előre hajoltam s egy nagyot húztam rá a kezemmel mind a kettőre. A srác megugrott előre a meglepetéstől és halkan fel is szisszent, de nem csak ő.
A srácom is, aki rám villantotta a szemét. Látszott az arcán a helytelenítés, ezért a cselekedetemért.
Én meg összehúztam a szememet, nem voltam ilyenhez szokva. Türtőztettem magamat, ha nehezen is, a pincérsrácok előtt. Végre újra a pincérsrácok levonultak, ott hagyva az italos kocsit s minket, kettesben, a teraszon.
A srácom felugrott, vöröslő arccal elém térdelt és hadarva bocsánatot kért tőlem az előbbiért.
Én meg megkérdeztem Tőle, min akadt ki igazán?
(folyt. köv.)