I. Befogtam a száját - és végre csöndben maradt

Végtelenül tiszta és odaadó tekintete most a távolba meredt.
Éreztem, hogy feszült. Nem akartam megkérdezni miért. Mindig amikor koncentrál és magában elmélkedik összeszorítja az ajkait. Mintha ezzel is jelezné, hogy nem kívánja kinyitni. A szinte vonallá feszült pirosság teljesen elütött az arcbőrétől. Meggypiros - bármely nő megirigyelné. Kívánatos, igazán csókolni való. A bőre olyan hamvas, hogy az ártatlanság átviláglik - lelke mélyéről sugárzik át rajta.
Őt nézve én viszont azon töprengtem milyen lenne, ha teljesen kifeszítve, mozdulatlanságba zárva feküdne előttem. Mégis mikor minden izma megfeszül a gyönyörtől ez a mozdulatlanság csak illúzió. Épp csak annyit mozdulhatna amennyit kötelékei engednek. A tökéletes karizmai pedig az én gyönyörködtetésemre húzódna össze és lazulna el újra. Nem mocorogna sokat, mert egyrészt hiábavaló, másrészt nem is akar szabadulni. Érezni akarja azt a visszatartó erőt ami meggátolja abban, hogy elszökjön a vágyai elől - valódi önmaga elől.
Mögé kuporodtam. Ráhajtottam a fejem a hátára. Majd szép lassan és hangosan lélegezni kezdtem. Azt akartam, hogy érezze az ő lélegzetvételein kívül más is van. Nem marad ebben egyedül. Meg kell tanulnia fegyelmezni az érzéseit. Nem engedheti, hogy úrrá legyenek rajta. Ahogy szép lassan vettem a levegőt, észre vettem hogy egyszerre tesszük mindezt. Majd egyszerre fújjuk ki. Együtt léteztünk. És ebben a percben nem számított semmi más. Csak a nyugalmunk. Egymás mellé kellett érkeznünk, hogy együtt tudjunk elindulni.
Mikor kezdett kicsit fölegyenesedni, észre vettem hogy a lelki nyugalom mellé megérkezett a testi izgatottság is. Arca felém fordult, de teste még az előző pózban maradt. Az övét az enyémhez nyomta és éreztem hogy lángol.
- Olyan gyengéd voltál. - szinte súgta, pedig csak a hangja bicsaklott meg.
Éreztem, hogy kell neki a lassulás. De mégis megragadta a kezem és a mellkasára szorította, majd szép lassan tolta egyre lejjebb. Míg végül már a kezemben tartottam az egyetlent ami épp nem volt nyugodt és csendes. Éreztem minden egyes lüktetést.
Tudta, hogy nem tehet ilyen lépéseket az engedélyem nélkül. De ezt most nem is azért csinálta, mert fel volt ajzva. Lesütötte a szemét és várt. Nem kért. Nem követelt. Nem csinált semmit. Kezemben tartottam valamit, ami ajtó volt egy férfi vágyaihoz, de mintha sokkal inkább a szívéhez adott volna most kulcsot.
Kihúztam a fiókot. Kedvenc játékszerünket pedig felcsatoltam a helyére. Végre megint leláncolhattam. Végre megint átélhette milyen, ha nem dönthet a saját testéről. Átadta nekem a döntés jogát - nálam jobb kezekben van. Kedvesen rámosolyogtam és intettem, hogy feküdjön végig az ágyon, majd a két csuklóját lassan, aprólékos pontossággal kikötöztem. A lábait szabadon hagytam. Éreztem, hogy kicsit feszült. Még sosem volt így kikötve. Nézegette a csuklóit, barátkozott a látvánnyal. A farkát körbefogó fém szerkezet látszólag meg sem viselte. Néhány perc múlva azonban érezte a hatását. Főleg akkor mikor fölé álltam és a fejére nyomtam magam. Pont úgy lógott le az ágyról, hogy a megfelelő szögben érjem el. Nem mozdult, de nem is volt szükség rá.
Minden nyelvcsapással egyre közelebb voltunk a teljességhez. Ő az alázat és a szolgálat teljességében, én pedig az irányításban megélt felelősségben és gondoskodásban. Amikor éreztem, hogy eléri célját beletúrtam a hajába és még inkább magamba szorítottam őt.
Végre csöndben maradt a lelke.

Vége-