Lánccsörgés

1. rész. A barkácsáruházban elmélázva tologatta a bevásárlókocsit G, de a figyelme minduntalan elkalandozott az eszközök sokaságának látványa révén. Néha felnézett a hangosbemondóból megszólaló hangokra egy pillanatra, megébredve, hogy vajon mit is keres itt, majd szépen visszasüppedt a monoton áruhalmaz bámulásába és haladt tovább. 
Talán egy óra is eltelt ,ahogy célját vesztve bolyongott az árulabirintusban, amikor egy lánc csörrenése közel a füle mellett, jeges dermedtséget okozva a lelkében, megállította. Ösztönösen összeszorította az ajkait, lehunyta a szemeit és ott állt lehajtott fejjel, azért rimánkodva némán magában, hogy borítsa be azonnal egy, a feje búbjától a talpáig érő jégtömb, ami hermetikusan elszigeteli a külvilág összes efféle ingerétől. De, a fém mozgatásából eredő, idegtépő zene, amely már rég bevésődött a lelkébe és azonnali emlékképekkel támadta meg az elméjét, az csak nem akart abba maradni. Ettől azonban képtelen volt felemelni a fejét és tovább lépni, így minden erejét arra fordította, hogy próbálja meg visszafogni a reflexszerűen előtörő, elfojtott vágyait, amit maga a hang indított el. 
-Hölgyem, jól van? Minden rendben? - rebbentette ki ekkor mozdulatlanságából egy vállát ért érintés és az ismeretlen, aggódó hang gazdája. Utálta a kéretlenül érkezett testkontaktust és azt is, hogy valaki az aurájába tolakodik éppen, annak minden jószándéka ellenére is.
 Lassan felemelte a fejét és kinyitotta a szemét, a vállát finom kis rántással kiszabadította a férfi ujjai közül és hátrébb lépett egyet.
-Nem, semmi sincs rendben!- mondta halkan, szinte csigalassúsággal kipréselve az ajkai közül a szavakat és a férfi tekintetébe olvasztotta a sajátját. Az ismeretlen kissé meghökkenten, de állta a tekintetét, további magyarázatra várva. G zavartan elfordította ekkor a fejét és egyenesen a bevásárlókocsiba helyezett láncra mutatott:
-Erre vágyom!- szaladt ki belőle a megoldás suttogva és nemes egyszerűséggel áttette volna a sajátjába az orsóra gondosan feltekert sok méter láncot, de a súlya miatt kissé meggyűlt vele a baja. A férfi azonban a kocsi fogantyújára helyezte a kezét , azzal megállítva a nőt, hogy tovább haladjon a nagy küzdelmében.
-Ez azonban az enyém!- mondta határozottan és az orsó felé nyúlt, hogy visszahelyezze magához. G rámeredt és szintén a lánc felé kapott, így a külső szemlélődők csak azt tapasztalhatták, hogy biztosan valami szerelmi dráma résztvevői éppen a megvásárolandó árun huzakodnak egymás között.
 -Még nem fizette ki, tehát nem az Öné!- nézett a nő a férfira és rámarkolódtak az ujjai a lánckötegre. A férfi egy pillanatra értetlenül elmosolyodott a helyzet komikumán, s a mögötte lévő állványra mutatott.
 -Vegyen magának másikat!- mondta,  s egy határozott mozdulattal visszatette a láncot a saját bevásárlókocsijába úgy, hogy közel a nő is benne landolt annak végét markolva.
-De nekem ez kell!- felelte az makacsul s a férfira nézett.
-Miért pont ez?- kérdezett vissza, miközben alapos mustra alá vette őt.G kissé elvörösödő fejjel nézett rá vissza:
 -Mert ezzel engedte ki a szellemet a palackból! - felelte dühösen és a következő pillanatban belehajolt a kocsiba és egy nagy lendülettel ismét megszabadította azt a tartalmától. A férfi ekkor az egyik kezével az álla alá nyúlt és maga felé irányította a nő arcélét.
-Na ide figyeljen kedvesem! Rendben, vigye a láncomat, de csak akkor adom, ha elmagyarázza szépen, hogy mi ez a szellemesdi és mire kívánja használni!- majd elengedve őt, kivette a láncot a megdöbbent nő kezéből, ő maga téve be a bevásárlókocsijába. 
-Hallgatom!- nézett rá szúrósan , amitől G kissé elszégyellte magát.
 -Magamra szeretném!- bökte ki végül elhalkuló hangon és elfordította a fejét. Az arcára már nem a düh, hanem  a zavara festett égő lázrózsákat.
-Magára? Ezt mégis hogy gondolja?- nézett rá feszített érdeklődéssel a férfi.
-Igen, magamra! Láncra szeretném verni magam!- 
- Az miért lenne jó Önnek?- firtatta tovább az.
-Hogy soha az életbe ne találjak be újból ebbe az átkozott áruházba és kerüljek hasonló helyzetbe! -válaszolta pikírten.
-Értem, inkább valahol leláncolja magát és ott éli le az egész további életét! Soha többé nem megy sehova, csak a láncok között örömködik, amíg meg nem hal? Így gondolta? Bevallom, egészen szép mesének tűnik! -folytatta kaján, cinikus vigyorral-
 - Tudja mit? Semmi jónak nem vagyok az elrontója! Megveszem Önnek ezt a láncot én! Azzal a feltétellel, hogy megnézem, amint tényleg láncra veri magát vele! Ígérem, nem szabadítom ki! Egyszerűen csak látni akarom, különben nem fogadom el ezt a magyarázatát!- előrenyújtotta a kezét és az ujjaival a kasszasorra mutatott. 
-Indulhatunk!-
-De Önnek most így nincs lánca!- nézett vissza rá sandán a nő.
-De van, hiszen Ön ott sorvad el ennek a végén, így a becses halála után magamhoz vehetem ismét! A pénztárig kérem gondolkozzon, miként is helyezzem nyugovóra, ne legyen további gond a végrendelkezéssel! -mondta a férfi kimérten és elindult a pénztárak felé.
G akaratlanul megrándította a vállát és követte. Ha így kell ennek lennie, akkor legyen így, gondolta magában.
A férfi kifizette az árut és a kijárat felé haladt. A parkolóban megállt és a nőre nézett kérdőn.
- Melyik az Ön autója? -
-Nincs jogosítványom!- mondta az zavartan.
 -Akkor hogy akarta haza vinni a láncot? - Gyalog? Busszal? Amikor fel sem tudja emelni?--Nem volt szándékomban láncot venni!- válaszolt G. de már nem is mert ránézni.A férfi ekkor rámeredt...
-Amikor elkezdett vele csörömpölni, csak akkor jöttem rá, hogy mégis szükségem van rá!- mondta végül megadóan.
-Tehát én tehetek róla, hogy láncot kellett vennie?-nézett rá tovább, egészen velőbemászó tekintettel, majd hangosan felnevetett.
-Különös egy teremtés Ön!- A végén a haláláért is én leszek a felelős, ugye? - s láthatóan továbbra is jól szórakozott az egészen.A nő tétován állt a férfit figyelve. Tulajdonképpen rettentően bosszantotta, hogy kineveti, még ha ez talán a szituációnak is szólt és nem neki.
 -Rendben! -Fordította komolyra a szót  végül a férfi. 
-Akkor elárulja hova vihetem?- 
- Nem szoktam idegen férfiaknak elárulni a lakcímemet!- válaszolt  a nő visszafogottan.
-Én meg nem vagyok gondolatolvasó!- 
-Tehát elmondja szépen a címét, meghív egy kávéra és végig nézem amíg kiláncolja magát! Én utána ott hagyom, s majd pár hét múlva visszamegyek megtalálni és intézem a végrendelkezését, a láncomat meg végre megszerzem! Megfelel így?- nézett rá komolyságot magára erőltetve a férfi.
-Tökéletesen! -hebegte válaszul neki G és a táskájában kezdett el vadul kotorászni.
-Most mit keres?- nézett rá a férfi.
-A lakcímkártyámat!-
-Nem tudja hol lakik?-
-Lassan azt sem tudom, hogy hívnak! Itt is van!-s odanyújtotta a kis kártyát a férfi kezébe.Az megcsóválta a fejét és elolvasta az adatokat.
 -Kövessen!- s öles léptekkel megindult az autók irányába. Megcsipogtatta a riasztót a kulcson, s egy mögött megállt, betette a csomagtartóba  a láncot és kinyitotta a nőnek az anyósülés mögötti ajtót, betessékelve őt. Visszatolta a bevásárlókocsit a tárhelyére és beszállt az autóba, gázt adott, közben a visszapillantó tükörből figyelve különös utasát. 

folyt.köv.