Amikor még

Amikor még
(Fiktív középkori történet, kitalált helyszínekkel és szereplőkkel. Figyelmeztetés: homoszexualitás, deresen történő botozás.)


Az uradalmi kastély tömlöcsorán elkezdődött egy újabb nap. A pandúrok kivárták, míg a rabok megkapták a zabkásából és vízből álló silány reggelit, miközben ők bőségesen megreggeliztek, hiszen újabb munkanap állt előttük. A tucatnyi fogoly vallomását kellett kicsikarniuk, és előző nap gyengén teljesítettek. Mindössze egyetlen delikvensnek eredt meg a nyelve, miközben a nyújtópadon ropogtatták. Emiatt az uraság ide vonatkozó utasítása szerint sorsot húztak maguk közül, és a vesztes duzzogva hasalt a deresre, hogy kiporolják az ülepét. A rabok a rácsok mögül kárörvendve figyelték a kínlódását, ahogy két társa megpálcázta, és nevettek rajta, amikor sopánkodva felkelt a fekpadról.

A látvány az én arcomra is kárörvendő kifejezést ragasztott, majd az ingyencirkusz végeztével felemlékeztem, mikor kóstoltam először botot. Idestova negyvenkét esztendeje történt, amikor alig húsz éves sihederként a nyájat őriztem, és a számadó juhász meggyónta, hogy szodómia bűnébe estem. Ez voltaképpen igaz is volt, de azt elmulasztotta meggyónni, hogy vele követtem el a fajtalanságot. Így aznap délutáni pihenésemből pandúrok zavartak fel, és elhurcoltak az uradalom udvarán felállított dereshez, ahol már néhány paraszt várta, hogy megkapja a számára kirótt botbüntetést. Ennyit a gyónási titokról, fortyogtam magamban, és beálltam a sorba.

A hátsóm korábban is szórványosan ki volt téve verésnek, ezért nagyjából sejtettem, hogy mire számítsak, de utóbb be kellett vallanom magamnak, hogy semmi volt a vesszőhöz, pálcához és farba rugdalásokhoz képest, amiben korábban részeltettek. Bár azokat sem lehet megszokni, mégis azzal a tudattal hajoltam le, hogy néhány ütést, rúgást kell kiállnom, és mehetek a dolgomra. Azon a napon megtanultam, hogy miért van szükség arra, hogy deresre húzva kóstoljak botot.

Éppen egy idősebb parasztembert csaptak, aki leszegett fejjel, meg-megránduló vállal, némán tűrte a huszonötöt, és hegyeset köpött, amikor felkászálódott a fekpadról. Felrántotta a nadrágját, és óvatos léptekkel indult el, gatyamadzagját kötözgetve. A helyére egy morgolódó kovácslegény hasalt, aki öles termetével lelógott a deresről, bokái már a levegőben kalimpáltak. A pandúrok parancsára feljebb hasalta meg a derest, így a fejét nem tudta letenni a durva, gyalulatlan deszkára, de így legalább deresre tudták húzni. Lemeztelenített fenekén hamarosan megérezhette a botot, amitől horkantgatva kapkodta fejét.

Még ketten voltak előttem. Egy udvari kukta, aki tán ügyetlenkedésével érdemelte ki a huszonötöt, alig lehetett idősebb nálam, de már rendelkezett ilyen tapasztalatokkal. Fogadkozott, hogy többé nem fordul elő, és kérte a pandúrokat, hogy ezúttal ne botozzák meg annyira, mint legutóbb, mert akkor egy hétig nem tudott ülni, hiába kenegette hűvös tejfellel meggyötört fenekét. Mindenesetre elég jól bírta a botot, amit a pandúrok meg is jegyeztek, amikor felkelt a deresről. A legény savanyú képpel, ám mégis büszkén húzta ki magát.

Egy lótolvaj következett, aki esküdözött, hogy nem lopta a lovat, az az övé volt, és az uraság vette el tőle. Kár volt lamentálnia, mert bár igazságtalannak érezte a botot, mégis felfedte fenekét és lehasalt, bár még ott is berzenkedett, és még akkor is megjegyezte, mennyire fáj a hátsója, amikor nehézkesen lekászálódott a deresről. A pandúrok nevetve fenékbe rugdalták, mielőtt elzavarták, és csak akkor tudta felcibálni nadrágját, amikor rám terelődött a figyelem.

Cserfes legény voltam akkoriban, meg is jegyeztem, miközben gatyamadzagomat meglazítva elhelyezkedtem a deresen, hogy még sosem húztak deresre. Miközben deresre húztak és lerántották fenekemről a bő gatyát, nevettek rajtam, és biztattak, hogy sosem fogom elfelejteni, amit most kapok. Próféta szólt belőlük, mert most, a hatvanon túl is jól emlékezem az első huszonötre. Tapasztalatlan legényként addig még nem kóstoltam botot, és gyorsan rá kellett jönnöm, hogy másként gyötör, mint a vessző vagy a pálca. Vinnyogva nyögdécseltem, ráztam a fenekem, mintha azzal lerázhatnám az ütések kínját. Sokan megpróbálhatták már előttem, de mint nekik, ez nekem sem sikerült. Alaposan elvertek, és bár megfogadtam, hogy csendesen fogom bírni, ez nem sikerült. Alig tudtam magam összeszedni utána, hogy felkeljek, és reszkető inakkal felrántsam nadrágomat, elrejtve dagadtra vert ülepemet.

Azóta több tucatnyi alkalommal kínáltak bottal a deresen, de az első botozás emléke a mai napig elkísér, a megszégyenülés, a fájdalom, a könnyek.

Ezen a napon az utolsó előtti voltam, akit kiparancsoltak a tömlöcből. Este hoztak be, és akkor már nem vették a fáradságot, hogy megcsapjanak, de biztosítottak arról, hogy nem fogom megúszni. Kissé ugrálva jártam, mert egy ló a múltban letaposta a lábamat, és szökdécselésemet látva a pandúrok meg is jegyezték, hogy tán örömömben ugrálok, hogy hasalhatok egy jót.

Már más alkalmakkor más pandúrok is gúnyolódtak így velem, mielőtt megcsaptak, így alázatosan feleltem, hogy megtiszteltetés számomra a bot alá feküdni, kisvártatva, miközben elhelyezkedtem, még pironkodva kifejeztem abbéli reményemet, hogy alaposan móresre tanítanak.

Az én korombéli férfiaktól már szinte elvárják a pribékek, hogy jól bírják a botot, bár mindig akadnak kivételek, akik az évek múltával is sivalkodnak egy kis bottól. Sohasem tudhattam előre, hogy fogom bírni a botozást. Megesett, hogy elégedetten nyögtem tőle, és egyetértettem velük, hogy még egy kis repeta nem fog ártani, így huszonöt helyett harminc botütés után keltem fel a deresről, de olyan is, hogy kelletlenül feküdtem meg a derest, és lamentálva fogadtam az ütéseket, vagy hosszasan nyögdeltem tőlük, szabadkozva rázogatva meggyötört fenekemet.

A mai napon se tudhattam előre, hogy fog ízleni a bot, bár elismertem, hogy meglehetősen kívánom, ahogy már máskor is előfordult, ha hosszabb ideig nem kínáltak bottal. Aki már hasalt deresen, jól ismeri az érzést, hogy féli is és kívánja is, hogy megcsapják. Most így éreztem, és megmarkoltam a deres lábait, ahogy szoktam, miközben botoznak.

Már az első ütéseknél megállapíthattam, hogy gyakorlott pandúr keze alá kerültem. Tisztában voltam azzal, hogy nem könnyű feladat alaposan elverni egy férfit, és a pandúrnak rá kell éreznie, hogyan mérje ki az ütéseket a felkínált fenékre. Nagyokat nyögve csapattam magam, meg-megfeszítve fenekemet. Meglehetősen ízlett a bot, noha fújtattam és nyögtem tőle, amiért szégyenkeztem is. Már a felén túl jártunk, fejemet lehajtva, fel-felkapva nyögtem a bottól, és a pandúr kérdésére azt feleltem, hogy ez a bot alkalmas arra, hogy alaposan kiporoljanak vele engem. Nevetett, és ügyesen ismét lecsapott, amitől feljajdultam, és hosszan nyöszörögtem. Kivárta, majd amikor kifogyott a szusz belőlem, és ismét nagy levegőt vettem, folytatta a büntetésemet.

Ismét felemeltem a fejem, és önuralmamat összeszedve tovább nyögdécseltem, időnként lihegve jajgattam is. Kis szünet következett, majd mire elernyedt a fenekem, váratlanul újabb ütést kaptam. Méltatlankodva aúztam tőle, mire a pribék közölte, hogy ez volt a huszonötödik. Felsóhajtottam, és miközben kioldoztak, megjegyeztem, hogy ilyen alaposan régen csaptak meg, de erre már szükségem is volt. Nyögve kászálódtam fel, és elégedetten sóhajtva másztam le a deresről. A pribék még megnézte a fenekemet, mielőtt engedélyt adott volna, hogy felhúzzam a bő gatyát, és miközben szemlélte munkáját, megkérdezte, hogy jólesett-e. Mit is felelhettem volna? Hiszen elvárják az elismerést, és voltaképpen ez volt a cél, egy alaposan elvert fenék. Elismerően bólintottam, hogy igen, jólesett, ennek a botnak máskor is felhasalok, ha a szükség úgy hozza.

Megköszöntem, hogy ilyen alaposan kiporolt, és visszaindultam a tömlöc felé, de a pribék megállított. Nem kell bennmaradnom, hiszen csak egy jó huszonötről szólt a büntetésem, és utána mehetek. Boldogan indultam a kijárat felé, a szabadság vonzott, a tiszta levegő, és alig remegett a lábam, mialatt a rácsos ajtóhoz értem. Az őrt álló pandúr kitárta előttem, majd intett, hogy hajoljak előre. Szidtam magam feledékenységemért, ami talán már a korral járhat, és szuszogva előrehajoltam. Elvégre a munkájához tartozik, hogy egy farbarúgással búcsúztassa a delikvenseket. Csípőmre téve kezét lejjebb nyomott, majd pár lépést hátrált, onnan futott neki. Csizmájának orrával rúgott fel, miközben térdeim enyhén behajlítva, mélyen előrehajolva várakoztam. A bő gatya nem sokat fogott fel a rúgásból, éreztem, hogy eltalálja fenéklyukamat, és a lendülettől hasra estem az udvaron. Két kézzel kaptam a fenekemhez, és aúztam néhányat, miközben gúnyosan nézett rám. Aztán felkeltem a porból, és hálásan köszöntem meg figyelmességét, hogy nem a fenekem két felét rúgta meg, hanem közé rúgott, a vágatba. Biztosítottam, hogy napokig érezni fogom a csizmaorrát, olyan jól betalált. Szerénykedett, hogy hosszú évek gyakorlata miatt nem szokott téveszteni, majd kifejezte abbéli reményét, hogy hasznomra vált a kapott büntetés, és bezárta az ajtót.

Kellemes őszi idő volt, a botozás megizzasztott, és mielőtt továbbmentem volna, megfürödtem a hűs vizű patakban, ami enyhítette hátsóm fájdalmát is. Azután folytattam utam a csapszékbe, ahol a csapos ingyen kupa borral vendégelte meg azokat, akik a tömlöcből szabadultak.

Kérdésére, hogy milyen kínzásra ítéltek, néhány szóval beszámoltam arról, hogy deresre húztak, hogy huszonöt jó bottal javítsanak rajtam, ráadásul úgy fenékbe rúgtak, hogy még mindig ott érzem a vágatomban a durva csizmaorrot. A második icce bort is kitöltötte nekem, mire a kocsmapultnak támaszkodva számoltam be a botozásról, mely miatt inkább nem ülnék le. Megértően veregette meg vállamat, és felemlékezte, hogy a minap ő is pandúrkézre került, mert valaki feljelentette, hogy vizezi a bort. Valóban hígította kissé, de a bot segített neki, hogy azóta ne tegyen ilyet. Így én már a tiszta aszúból kaptam.

A csapos középkorú, izmos férfi volt, félmosollyal folytatta, hogy meg se kottyant neki a jókor kapott huszonöt. Kapott ő már máskor is, és bizony akkor is rászolgált, más miatt. Általában fél évente kapják le a húsz körméről, és így javítanak rajta. Mert botozás közben arra gondol, mit kell másképp tennie, és a bot segít neki, hogy utána huzamosabb ideig ne térjen le a jó útról. Elgondolkodva jegyezte meg, hogy magafajta csak ebből ért, és ha nem tartana a bottól, bűnösebb életet élne. Ártatlanul sosem hasalta meg a derest, mert ha olyanért csapták meg, amit nem is követett el, akkor arra gondolt, hogy azért kapja, mert nem gyónta meg, hogy időről időre fajtalanság bűnébe esik. Emiatt meg akkor is kijár neki a bot, ha egyébként nem kapna. Mégis, hiába csapatta a fenekét erre gondolva, egyszerűen nem és nem használ.

Azt feleltem, hogy igen, ezzel én is tisztában vagyok. Szúrósan rám nézett, mire biccentettem. Erre szusszantott egyet, és felfelé bökött ujjával, majd a négyes számot mutatta.

Az emeleten balra fordulva megtaláltam a négyes szobát, és felmentem. Még délelőtt volt, amikor utánam jött, és a szalmazsákra döntött.

Délben jó ebédet kaptam, és még napokig pihenhettem a csárdában, jó bort és ételeket szolgált fel nekem. Néhány nappal később két pandúr jött érte, és elkísérték a főtéren felállított dereshez. Zavarában a konyharuhát gyűrögette, még akkor is, amikor meglátta a fekpadot. Keservesen felsóhajtott, hogy megint huszonöt? Mire a pandúrok nevetve bólogattak, és ő kelletlenül térdelt a deresre, hogy felkínálja fenekét a botnak. Kisebb tömeg gyűlt köré, akik látni és hallani akarták megszégyenülését.

Kissé kárörvendően figyeltem, hogy erős, izmos férfi létére csaknem elpityeredik, miközben deresre húzzák, és amikor felfedték fenekét, lehajtotta a fejét szégyenében. A pribék megkérdezte, hogy szerinte miért kell botot kapnia, mire felemelte a fejét, körülnézett, meglátott engem a tömegben. Nyelt egyet, és valami olyasmit felelt, hogy talán elfelejtett visszaadni néhány garast egy vendégnek. Amikor megkérdezte a pribék, hogy szerinte mennyit érdemel ezért, elvörösödve válaszolta, hogy egy jó huszonöt emlékeztetni fogja arra, hogy még egyszer ne kövesse el ezt a bűnt.

A pribék helyeselt, majd megmutatta neki a botot. Az arca elé tartott büntetőeszközre pillantva a csaposnak elkomorult a tekintete, látszott, hogy jól ismeri, a múltban már nem egyszer hasalt le, hogy ezzel a bottal tereljék jó útra. Bólintott, hogy megérdemli, és megmarkolta a deres lábait, ahogy megtanulta a szabályos hasalást a deresen. A pribék nekiállt a feladatnak, és míg arra koncentrált, hogy keményen móresre tanítsa a férfit, elégedetten hallgatta annak keserves nyögéseit, suttogását, lihegését. Látszott, hogy összeszokott a párosuk, többször kínálta a fenekét bottal a múltban is ez a pribék, és mindketten arra törekednek, hogy elérjék az eredményt, ami egy alaposan megbotozott hátsó. A csapos nem könyörgött, nem kérlelt, amikor megkapta az utolsó ütést, kimerülten, de büszkén emelte fel a fejét, és csak annyit sóhajtott: Ezt bizony megérdemeltem!

A pribék kioldozta, és megdicsérte a fenekét, hogy büszke lehet rá, mivel elég jól állta, szépen látszanak az ütések nyomai. A csapos pironkodva kelt fel, és azt felelte, hogy járjon így mindenki, ahogy ő, aki megkárosítja a másik embert. Ő most igencsak megtanulta a leckét.

Még egyszer találkozott a tekintetünk, miközben nadrágját igazgatta, majd elfordultam, és elindultam a poros országúton.

Vége