I. Befogtam a száját - A hátsó udvar mögött

Kiszaladtam a kertbe, végig a pázsiton, a kitaposott porosúton. A hátsó kert végében egy düledező vaskerítés nyikorogva kivágódott, vissza se néztem hogy becsukódott-e. Könnyes szemeim miatt nem is láttam volna. Csak szaladtam mezítláb míg egy fa alatt végül le nem omlottam. Végig feküdtem a pokrócon, ami csak rám várt ezen a langyos őszi délutánon. Mezei virágok szegélyezték a kockás mennyországot. Ahogy lefeküdtem összehúzva magam, ő közelebb húzódott.
- Nem akartam, már nem akartam... - haraptam el a mondat végét elcsukló hangon.
Érezte, hogy feldúlt vagyok. Nem is ért hozzám, csak hozzám kucorodott. A szomszédunkban lakott már mióta az eszemet tudtam. Sosem érdekelt pontosan mennyivel, de idősebb voltam nála. Szinte észre sem vettem, de egyszer csak izmai lettek és arcéle. Szőrzete nem. De mégis valahogy férfiasabb lett a maga ártatlanságával. Soha sem éreztem, hogy ne tisztelne, sosem volt illetlen. Most pedig az egyenletes szívverése lett az ütem amire megnyugodtam.
- Tudom. - súgta mikor már érezte, hogy lassul a levegő az ajkaim és a tüdőm között. Végig simított az alkaromon. Majd megpihent rajta. Nem húztam el. Csak közelebb húzódtam hozzá még mindig háttal. Ekkor éreztem először valamit amit még sohasem. Tőle nem. És most először nem is zavart. Ő óvatosan elhúzódott, éreztem hogy szaporábban veszi a levegőt. Én egyre lassabban.
Hátra fordultam félig. Láthatta, hogy mosolyra húzódik a szám széle. Tudom, hogy zavarban volt. - Nem baj. - szóltam gyorsan, hogy megnyugtassam. - De ezt most nem értem. Hogy-hogy...? - de nem fejeztem be a kíváncsiskodó mondatot.
Hallgatott. Szinte hallottam ahogy épp megfontolja a válaszát.
- Olyan gyönyörű vagy. - mondta ki hamarosan a nyilvánvalót, ennél többet nem is tudott mondani.
Én újra közelebb húzódtam hozzá. Azt akartam, hogy tudja egyáltalán nem zavar. Feküdtünk így egy kicsit. Én fészkelődni kezdtem.
- Nem baj? - kérdezte bátortalanul.
Nem is válaszoltam, csak egyértelműen a merev férfiasságához nyomtam a fenekem.
- Csak egy kicsit ... - be sem fejezve amit elkezdett nyomta még közelebb most már fedetlenül. A szoknyám alatt nem volt rajtam fehérnemű. A laza szabású, ártatlan, virágos szoknya semmi útjába nem állt. De ő megtorpant.
- Nem szabad! - mondta határozottan.
- Miért nem? - kérdeztem meglepődve.
- Mert te vagy fölül. - nyögte ki egy kis gondolkozás után bátortalanul.
Furcsán éreztem magam, hiszen ez a ránézésre nagyon szép fiú nem hittem hogy irányításra szorul. De közben olyan természetesen jött a gondolat, hogy felüljek és az ölébe húzódjak most már lovagló pózban, hogy egy percet sem gondolkodtam. Ahogy ott ültem még csak a csípőjén és néztem a szemébe rájöttem, hogy mindig is ezt akarta. És nemcsak ő!
- Istennő vagy. - mondta hirtelen. De én befogtam a száját. Nem akartam, hogy beszéljen. Most nem. Én vagyok fölül. Azt éreztem, hogy tényleg én vagyok ott. Fölül. Fölötte. Nem is vártam tovább, de még egy biztonsági kérdést feltettem: - Megengeded, hogy én legyek fölül?
Nem szólt, csak biccentett mosolyogva. És nekem ez az apró mozdulat elegendő volt ahhoz, hogy megemeljem a csípőm és hagyjam hogy belém csússzon. Nem is gondoltam, hogy ez a mai napon még meg fog történni. De megnyugtatott - a tudat hogy én irányítok. Végre! Az enyém az akarat. Enyém a döntés. Érezni akartam őt magamban és tettem érte. Elvettem, mert kellett.
- Istennőm ... - szólt kurtán miközben bennem volt és meg akart érinteni.
Ismét befogtam a száját és lenyomtam a kinyújtott karját amivel el akart érni. Magam mellett tartottam. Nem engedtem el. Ettől csak még inkább nyögdécselt alattam. A ő élvezetétől pedig én is egyre inkább begerjedtem. Lefogtam a másik karját is a feje fölött. Kicsit előre is hajoltam, hogy így még könnyebben mozoghassak rajta. És akkor valami kikapcsolt - gondolkodás és gátlások. És a tempó olyan hihetetlenül vad lett és már csak arra törekedtem, hogy nekem jó legyen. A felszabadult ösztöneim vezettek tovább ebben a pózban mikor éreztem a kontrollnélküliség előnyeit. Hirtelen szétrobbant bennem az érzés. Az ajkaiban haraptam, vissza sem fogva az intenzitást. Felszisszent.
- Istennőm! - kiáltott fel hirtelen ... olyan szűk ... - szólalt meg töredékesen. Megint be akartam fogni a száját. És ekkor eszembe jutott, hogy van erre alkalmasabb a kezemnél. Feljebb csúsztam a szájához. Meg sem vártam, hogy neki is elérkezzen a beteljesedés. Nagyon meglepődött. De ahogy a nedves punci az arcán volt, már tudta is mit várok tőle. A nyelve úgy járt mint aki az életéért küzdött. Hátra sem néztem, nem akartam azzal foglalkozni, hogy közben őt izgassam. Megtámaszkodtam a fa törzsében és mozogtam a szomszéd srác száján. Ennél biztonságosabbat el se tudtam képzelni a vágyaim megélésére.

Hátra nyúltam, hogy megszorítsam őt. Olyan jól sikerült, hogy néhány másodperc után el is élvezett. Én mégis szorítottam őt tovább, miközben még mindig az arcán ültem pedig már többször is megkaptam amit akartam. De egyszerűen nem tudtam abbahagyni. A száján ülni olyan biztonságot adott, amit még soha semmi. Ő lett az én Mindenem. Nem romantikus értelemben. Használtam - őt.
Még többet akartam. Ahogy behódolt nekem, attól azt éreztem, hogy jogom van hozzá. Nem tudatosan gondoltam rá tulajdonomként, sokkal inkább tartozékként. Csak nem a szerelmesek összetartozás érzését tapasztaltam. Valami más volt ez.
Még rá kellett jönnöm mi ez.

folytatás következik