Az apartman 6. - Vadság

Gio meglepődött mosollyal állt a sétányon, én pedig megkönnyebbülten léptem oda hozzá, és hagytam, hogy a karjaiba zárjon. Elmúlt a félelemmel vegyes izgalom, amit az exem váltott ki belőlem, és őszintén örültem Gionak.
- Merre jártál? Hova indultál? - kérdezte Gio kedves kíváncsisággal a hangjában.
- Sétáljunk ki a partra és elmondom. - azonnal tudtam, hogy őszintének kell lennem vele, nem akartam titkolni semmit.Tudnia kell arról, ami bennem zajlik, még akkor is, ha valószínűleg rosszul fog esni neki.

Csendben lépdeltünk a homokon, és egy kíváncsi tekintetek elől óvott, kis öbölben ültünk le. Nehéz volt megszólalnom, nem tudtam, hogy kezdjem el, végül belevágtam a közepébe.
- Gio, valamit el kell mondanom. Azért utaztam el ide, mert felejteni jöttem. Az exem akkora káoszt okozott bennem, hogy egyedül akartam lenni, és messze tőle. De megtalált, és ma délután írt, hogy este vár a hajóján. Hozzá indultam, amikor találkoztunk. - nem láttam Gio szemét, de éreztem a szomorúságát, a bezáródó lelke illatát.
- És csak beszélni akartál vele? - kérdezte teljesen feleslegesen, hiszen tudta a választ, csak talán tőlem akarta hallani.
- Nem. Évekig együtt voltunk, pontosan tudja, hogy mit kell írnia, mit kell tennie ahhoz, hogy elmenjek hozzá, és átadjam neki magam, akkor is, ha nem akarom. De végül összefutottunk, és örülök annak, hogy megállítottál. Sorsszerűnek érzem. Így kellett történnie. - éreztem, hogy nem hisz nekem, és éreztem a fájdalmát is.

- Mennem kell. Ne haragudj, nem tudok most veled lenni. - mondta Gio és felállt. Búcsúzóul egy csókot kaptam a homlokomra, és ez jobban fájt, mintha kiabált vagy megütött volna.

Gio céltalanul sétált az üres, sötét utcákon, és nem tudta mit tegyen. Egyszerre érzett mélységes szeretet, és azt, hogy a lány megbántotta őt, eltávolította magától. Csalódott benne. És önmagában. Ürességet érzett. Hiszen, hogy' lehetne valódi kötelék, ami nem elég erős kettőjük között ahhoz, hogy más ne férjen oda közéjük? Talán nem tudta azt adni a lánynak, amire vágyott. Talán nem volt elég vad és kemény. A szeretkezéseik alatt, szándékosan visszafogta magát, mert nem akarta bántani a lányt. Majd később talán. De lehet, hogy sosem tudna fájdalmat okozni neki, mert amit érzett, több volt vonzalomnál. Védeni akarta, mellette lenni, segíteni neki.Szerette? Lehetséges. Mint szívének kedvest szereti az ember, óvó, meleg szeretettel, és ebbe nem fér bele, hogy olyasmit tegyen, ami lénye sötét mélyéből ered.

De most tombolt belül. Az agresszió, amit eddig elfojtott, kitörni készült. Hazafelé vette az irányt, útközben vett egy üveg bort. Amikor hazaért, már nem volt az üvegben. Felhívta Denisát, egy régi szeretőjét, aki mindig készségesen rendelkezésére állt. Vele bármit megtehetett.

Amikor megjelent az ajtóban, letépte róla a ruhát, ütni és harapni kezdte. Fojtogatta. A hajánál fogva kényszerítette arra, hogy az ágyhoz menjen és ráfeküdjön. A farkát a szájába tolta, egészen mélyen a torkára. Nem érdekelte semmi, nem voltak gátak. Már rég engedte át magát ennyire az állati ösztönöknek. Szabad volt. Erős és kegyetlen volt, élvezte, hogy hatalma van a lány felett. Hasrafordította és kikötözte, úgy tette magáévá. Dühösen, zabolátlanul. Birtokba vette a lány egész testét. Hajánál fogva hátrahúzta a fejét és újra a szájába tömte a farkát. Aztán torkon ragadta, lenyomta a fejét az ágyra, és a fenekébe hatolt. Kíméletlenül, semmivel nem törődve, elengedve minden kontrollt. Szaggatta, tépte a lány testét, mintha teljesen szét akarná szedni. A lány szeme könnyes volt, teste mint egy rongybaba feküdt az ágyon és mindent eltűrt. Végül az arcára élvezett, a lány száján és orrán durva mozdulattal szétkente az ondót.

Lecsillapodott. Ránézett a lányra és látta, hogy az mosolyog, tehát minden rendben van. Használta a lányt, és tudta, hogy ez nem csak a szexről, nem csak a kielégülésről szólt. Bosszú volt. Kettős érzést keltettek benne az elmúlt órák.
Jól esett kitombolnia magát, de tudta, hogy nem azzal tette meg, akivel akarta. Vele nem lett volna képes erre. Nem tudott volna így bánni azzal, akit szeret. Soha nem merte volna ennyire elengedni magát vele, mert féltette. Önmagától. A sötét oldalától. Viszont azt is érezte, hogy ha nem teszi meg, akkor a lánynak lesz kevés, amit ő adni tud. Attól félt, hogy a lánnyal elvesztik a kontrollt teljesen. Nem merte átadni magát annak a vágynak, amit a lány először keltett benne. Visszafogta magát, hogy irányítani tudja. De a lány pont arra vágyott, hogy együtt ragadja el őket a szenvedély, akkor is, ha veszélyes. Vad tombolásra vágytak mindketten, de a fiú úgy érezte, jobb, ha kézben tartja a történéseket, mert nem tudja, mi lakik még benne a mélyben, ami a lány hatására előtörhet.
Visszafogta a vágyat, mert így érezte helyesnek.

Kiment a konyhába, keresett még egy üveg bort, és inni kezdett. Denisa odament hozzá, kivette a kezéből az üveget, és ő is kortyolt belőle párat.
- Jó volt. De mi van veled? Mintha nem velem lettél volna. - régóta ismerte a fiút, érezte, hogy van valami titka Gionak.
- Ne haragudj, igazad van, de nagyon nagy szükségem volt most erre.
- Ki a lány?
- Nem is tudom. Egy szabad ismeretlen. Liberta.
- Túl szabad? Összetörte a szíved?
- Nem. Megnyitotta. Őszinteséggel, természetességgel. Vágyom rá, de eljöttem tőle, mert nem akarom a kiszolgáltatottságot érezni. - elhallgatott, és megitta a bort az üvegből.

Már csak gondolatban tette hozzá: Soha, senki iránt. Jobban el akarom fojtani, mint eddig a vad, mindent széttépni akaró vágyaimat.
A szeretet, a megnyílás, kiszolgáltatottá tesz. Oda is beengedi a másikat, ahol addig zárt ajtók voltak. Pedig nem véletlenül vannak zárva. Mindenkinek jobb így. Nem szerethetek, nem nyílhatok, mert túl sok kockázattal jár.

A szakadék szélén állva, vonz a mélység, de nem ugrom le a szakadékba, mert nem hiszek abban, hogy tudok repülni.

Félelmetes a lélekkel kapcsolódni, mert ismeretlen, irányíthatatlan, határtalan világba érünk át.

Gio elmerült a gondolataiban a konyhában ülve. Denisa pedig elment, mert érezte, hogy nincs már szükség rá.

folyt.köv.