Szigeti történet több csavarral és némi fantázia elemekkel (1)

Minden évben pontosan megérkezik a Sziget s vele rengeteg embertömeg a világ szinte minden tájáról. Mégis a mostanában történtek olyan emberekkel esett meg velem, akik „szinte”a közelemben élnek az év nagy részében, talán találkoztunk is már többször, csak nem figyeltünk fel egymásra. Több srácra is felfigyeltem a nagy forgatagban, a villamoson, HÉV-en, buszon, de még az Auchan áruházban is, de egyik sem fogott meg. Eddig.
Most szombaton azonban az 1-s villamossal jöttem hazafelé. Zugló vasútállomásnál szálltam fel és Ő már a villamoson ült. Az ajtó mellett közvetlenül a menetirány szerinti ülésen, hanyagul. Mindene fekete volt rajta, csak a szeme nem! Az vakítóan kék volt és tüzes. Az fogott meg elsőre is, így vele átellenben szemben a négyes ülés sarkába, az ablak mellé telepedtem le. Onnan néztem, mit néztem, stíröltem végig a feje búbjától a talpáig, mert a lábai egymáson voltak áttéve, így az is látszott. Olyan jó negyvenesnek nézett ki. Látszott rajta az önbizalom, de nem tűnt önteltnek még.
Másodszorra az tűnt fel rajta, hogy a cipője talpán a recék teljesen látszódtak, így alig használt volt a cipő rajta. Ekkor vettem jobban szemügyre az öltözékét is: fekete gatya, jobb szárán kis hímzéssel, majd a pólóját is, azon a szíve felett kb. háromszor nagyobb volt a hímzés. Fekete zoknikban volt és a tornacipője is fekete s azon is volt kis hímzés. Ekkor már jobban megnéztem újra a viseletét s feltűnt a feje búbjára, a fekete hajába „tűzött” napszemüvege is, aminek a jobb lencséjén szintén észrevettem a jelet, ráragasztva.
- Ejha, ez egy „jelzett” személy! – gondoltam magamban és elmosolyodtam, mert a kezében tartott sörös dobozon – kedvenc sörömön nem volt jelzés! – Nahát, micsoda trehányság!- állapítottam meg.
Ő éppen akkor nézett rám és láttam a szemén, hogy kicsit elfelhősödött valamitől. S hogy erősen gondolkozik valamin. Ekkor figyeltem fel arra is, hogy a jobb csuklóján viseli a szigeti belépőszalagot, a heteset.
Végignéztem magamon: sötétkék spotnadrág, tengerkék átlósan csíkos póló, világoskék zoknik (sajna) szandállal és oldalamon kis Adidas mintás kék táska vállra vetve.
Ja, rajtam is volt szigeti szalag a bal csuklómon, de nem a szokásos heti, vagy napi. Eltért azoktól. Most már láttam ezt nézte a srác merőn és gondolkozott, próbálta megfejteni, milyen az, mi célt szolgál.
Már a hídon járt a villamos, mikor újra rám nézett, talán kacsintott is, de ezt nem láttam biztosan, majd újra beleívott a sörébe. Csak pár kortyot, mint mindig.
A Szentlélek téri megállónál sokan szálltak le, én eléggé utolsónak maradva pattantam fel és léptem le a villamosról. Azt csak éreztem, hogy ő is felállt, majd elsuhant mellettem, szinte leugrott a villamosról a peronra, majd hátra sem nézett rám, ment lefele a lépcsőn. Én lassan ballagtam utána.
De ő nem a HÉV megálló felé tartott, hanem a peronon lévő vendéglátó egység tetőteraszára ment fel és az utolsó pihenőről nézett le, vissza s eltűnt a szemem elől.
Lassan én is arra tartottam, lassan mentem fel, a felső pihenőről én is lenéztem, körbe, az alattam lévő térre, emberekre, majd beléptem a teraszra. Körbenézve észrevettem, hogy ő a legtávolabbi sarokban lévő asztalhoz ült le, ami mellett még volt két üres asztal. De én nem oda tartottam, mert a pult mögül kiugrott egy fiatal pincérsrác és mutatta, hogy az első asztalhoz üljek, amin egy „Foglalt” tábla volt. Odaugrott, azt felvette, majd megvárta, míg leülök és odahajolt a rendelésemet felvenni. A végén bólintott, visszafordult, de nem a pulthoz, a pultba ment be, hanem a lépcsőn le az alsó helyiségbe. Hamarosan újra feltűnt, kezében egy tálcán egyensúlyozva egy üveg Hennessy konyakot hozott fel, majd a pult mögött ténykedett egy ideig és más jött, hozta is a tálcáján a pohár konyakot, egy üveg tonikkal, a pohárban két jégkockával, a peremén citromkarikával és újabb körrel a kávét, a kis, külön tányéron aprósüteményt és egy szelet ét csokit, külön pohár vizet és szalvétát.
Észrevettem, hogy a teraszon mindenki végignézte ezt a szertartást. Volt, aki irigykedve, volt, aki flegmán, mint a srácom. Ő még nem rendelt.(A teraszon egyébként önkiszolgálás volt.)
A srácom most elővette a mobilját és telefonon beszélt hosszan, de halkan. Láttam várja, hogy a pincérsrác odamenjen hozzá is, de ez nem történt meg. Így a szememmel intettem a srácnak, aki előbb hozzám jött, majd tőlem át a másik sráchoz, a sarokba. Megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, ha neki is azokat viszi, amiket nekem.
A srác meghallva az üzenetet, rám nézett, letette a mobilját, kicsit gondolkozott, majd igent válaszolt a srácnak és felém biccentett, köszönet képpen. A pincérsrác a pult mögül rám nézett, én meg intettem neki, hogy ide hozza az újabbakat, nekem egy tonikot is.
Felálltam, odasétáltam az utolsó asztalnál üllő sráchoz, bemutatkoztam és meginvitáltam az asztalomhoz. Elfogadta, maga is felállt közben, bemutatkozott, kezet is fogtunk, majd jött velem. Halkan beszélgettünk semleges témákról, majd már a Szigetről. Csak bökte az oldalát az n csuklómon lévő karszalag, bár többször is odanézett, de nem kérdezett rá. (Jó pont.)
Mikor mindennel végeztünk megkérdeztem tőle, vár-e valakit, vagy jön a Szigetre? Kicsit hezitált a válaszával (elismerje, hogy egyedül megy a Szigetre, vagy mondjon valami kibúvót) és végül megválaszolta, hogy ma csak két koncert miatt jött ki s utána megy haza.
Felajánlottam, hogy így jöjjön velem ki a Szigetre és éppen ekkor állt meg alattunk, lent a buszok mellett, egy taxi. Lementünk, majd a sofőr előbb nekem nyitotta ki a jobb hátsó ajtót, megvárta, míg beszállok, becsukta, majd átment a túlsó oldalra, ott a srácnak is kinyitotta, azt is megvárta, míg beszáll, majd becsukta s maga is beült a vezetőülésbe s elhajtottunk.
Nagy kerülőt tett, mert vissza kellett mennie a Margit hídhoz, hogy az alsó rakpartra jusson, és azon végighajtva a hajógyári hídon mentünk át, majd a gyártelepen átmenve a Szigeti VIP bejárathoz értünk a sziget közepén. Ott ellenőrizték a karszalagomat és behajthattunk.
Már bent jártunk a sátrak között a Szigeten, mikor mondtam a sofőrünknek, hogy hova, merre vigyen. Odaérve ott mi kiszálltunk és a konténerekből kialakított „épületben” felmentünk a tetőre, ahonnan jól láthattuk a Nagyszínpadot, de a többit is. A teraszon körbe kivetítők voltak, azon a különböző színpadok műsorai látszódtak s a fülhallgatókon hangzottak is.
A srác csodálkozott körbenézve, de még mindig nem kérdezett semmit.
Megkérdeztem tőle, hogy innen akarja-e nézi, hallgatni a kiválasztott koncertjét, vagy le akar menni a tömegbe?
Elnevette magát jókedvűen s felszabadultan s azt válaszolta:
- Már megbocsáss, de ki az az ökör, aki innen, lemegy oda?
- Rendben, én is így gondoltam. Hallgassuk meg az első koncertet, annak tízkor vége van s lesz egy óránk, hogy megvacsorázzunk s utána 23 órától jöhet a másik is innen. Jó így?
- Természetesen igen. És köszönöm.
Egy sort hallgattunk, majd megszólaltam:
- Úriember vagy, így nem kérdezel, bár a kérdések csak úgy rajzanak benned. Ki velük! – szólítottam fel kérdezésre.
- Nem, ne haragudj. Ez a Te titkod. Ha akarod, majd elmondod, ha nem, így jártam. Tudatlan maradok. – szólt lemondóan.
- Jó, akkor én mondom, hogy terveim vannak Veled, ma éjszakára. Remélem, nem sietsz haza, nem vár senki, vagy igen?
- Ökör lennék, ha erre azt válaszolnám, hogy sajnos, nem tudok maradni, haza kell mennem. – válaszolta nevetve.
(folyt. köv.)