Egy mazochista jobbágy kéjes mindennapjai. 12. rész

A rácsos lovasszekér beállt a börtön udvarára. Két őr szállt le róla, bilincseket, köteleket hoztak és még két dolgot. Le kellett húznom a nadrágomat, a fenekembe feldugták a vastag, kis tüskés fa dildót és a farkamra felhúzták a rózsatövises bőrzacskót, majd szíjakkal rögzítették. Mindkettő nagy fájdalmat okozott. Közben megjelent Zsuzsanna Úrnő és azt mondta, hogy három nap szekerezés után fogok Pusztaveremre érni, meg hogy ő is ott akar lenni, amikor elfenekelnek. Ezután szorosan gúzsba kötöttek, a számat betömték a mocskos zoknijukkal és bedobtak a ketrecbe. Ekkor láttam, hogy a ketrec alja tele van nagy tüskékkel, amire rádobtak az őrök. Még hat paraszt feküdt a tüskés földön hasonló módon gúzsba kötve. Megcsapott a pisi szaguk, ami természetes volt, mert a ketrecben gúzsba kötve csak összepisilhettük magunkat, ilyesmiért nem álltak meg az őrök. Aztán elindult a szekér, mi meg rázkódtunk a tüskés ketrecben, a fenekemben a dildó is feszített, a farkam pedig a tövises bőrzacskóban szenvedett rendesen. Tudtam, hogy három napig fogok ebben a ketrecben, ilyen szenvedések közt utazni. Ahogy rázkódott a szekér a hasamat, combomat nagyon szúrták a tüskék, de legfőképpen a tüskés bőrzacskót és rajta keresztül a farkamat. Igyekeztem úgy mozogni, hogy a padló tüskéi ne telibe találják a farkamat, de olyan pozíció nem létezett, hogy legalább az egyik golyómnál ne szúrt volna állandóan egy tüske. Órákig ment a szekér, mire megálltunk. Az egyik őrnek pisilni kellett. Ekkor még nem tudtam, hogy ez milyen jó hír, ugyanis ilyenkor leszedtek pár foglyot, kiszedték a zoknit a szájukból és belepisiltek. Ezúttal én is sorra kerültem. A szám ki volt száradva a büdös zoknitól és szomjas is voltam, szóval jól esett amint az egyik őr vizeletét ihattam. Még két fogoly kapott így pisit. Mivel nem volt zokni a számban, megkérdeztem, hogy enni is kapunk? A másik őr válaszolt:

-a részetekre sem vizet, sem ételt nem adtak. Ha éhesek vagytok kérnetek kell útközben a parasztoktól, de csak moslékot szabad kérnetek, egyéb nem megengedett.

-de hát betömött szájjal nem kérhetünk.-válaszoltam. Jó, akkor kérünk mi nektek-jött a válasz.

Ezután visszakerültünk a ketrecbe és mentünk tovább. A következő faluban még két parasztot dobtak mellénk. Az őrök az éjszakát sátorban töltötték, mi maradtunk a ketrecben. Reggel megint kaptunk pisit és mentünk tovább. Egy tanyánál, ahol disznók is voltak megálltak az őrök és megkérdezték az ottani gazdát, hogy adnának-e nekünk moslékot? A gazda visszakérdezett:

-ezek bűnözők?

-igen, mocskos bűnöző parasztok.

-és hova viszik őket?

Pusztaveremre, hogy jól megverjék őket.

-hát miért, otthon nem tudták volna megverni ezeket?

-Pusztaveremen erre szakosodott verőeszközök vannak és úgy elverik azokkal őket, hogy elmenjen a kedvük a bűnözéstől.

Nos uraim, én adok moslékot ezeknek a vétkeseknek, mert jó keresztény vagyok, de pontosan azért, mert jó ember vagyok, nekem erkölcsi kötelességem elutasítani a bűnt, ezért csak akkor adok moslékot, ha közben rendre tanítom őket az ostorommal. Ha nem ostoroznám meg őket, bántana, hogy segítem a bűnösöket, anélkül, hogy bűnhődnének.

-renben van gazduram!

Azzal leszedtek minket az őrök, egymás mellé dobtak a disznókarámba, ahol a földet nedvesen tartotta a sok disznó rettenetesen büdös vizelete. Ezután kioldották az őrök a kezünket a lábainkkal szorosan összekötő kötelet, így végre ki tudtunk nyújtózni. Mindezt persze csak azért, hogy a gazda elérhesse a hátunkat, fenekünket, combunkat. A gazda meg egy fonott ostorral ütött bennünket ahol ért. Én beletúrtam az arcom a sáros földbe, hogy az ostor vége nehogy kicsapja a szememet, ugyanis a gazda nem tudott jól célozni, mindenfele csapkodott. Szerintem alig kaptunk fejenként vagy harminc ostorcsapást, mire leállt a gazda. Ekkor kivették a zoknikat a szánkból, hátrabilincselték a kezeinket és elénk öntötték a moslékot. Az ázott kenyér, a kesernyés uborka és a rothadt káposzta volt a legfinomabb. Bár elvert minket a gazda, mégis nagyon elégedettek voltunk, hogy ehettünk a disznóknak szánt moslékból. A zoknik visszakerültek a szánkba, ismét gúzsba kötöttek az őrök és feldobtak a szekér ketrecébe. Estére egy kisvárosba értünk, ahol még három foglyot felvett a szekér. Az esti pisi is finom volt, édesebb volt a második őr vizelete. Tizenkét fogoly volt már a ketrecbe, ezzel betelt a ketrec, alig volt egymástól helyünk.

Másnap reggel elértünk még egy falut, itt is megálltunk a börtön udvarán. Az járt a fejembe, hogy ezeket az új foglyokat hová teszik? Aztán megtudtam. Egyszerűen ránk dobigálták őket! Próbáltunk nyögni, hogy ezzel tiltakozzunk, hiszen a többletsúly miatt a tüskék mélyen belénk fúródtak, de ez senkit sem érdekelt. Így tehát egy fogoly volt rajtam az út hátralevő részében. Egyszercsak azt éreztem, hogy egy meleg lé ömlik a hátamra. A rám dobott fogoly egyszerűen lepisilt! Estére értünk Pusztaveremre. Engem egy kis egyszemélyes ketrecbe dobtak. Ez sokkal kényelmesebb volt, mint a rázkódó tüskés ketrec a szekéren, hátamon egy fogollyal. Három napja először tudtam eleget aludni, pedig feszítette a fenekemet a tüskés dildó és a farkam sem örült a tüskés zacskónak.

Másnap reggel mondta az őr, hogy én vagyok a huszonharmadik fogoly a fenekelési listán, ezért öt nap múlva kerülök sorra, ám a falum bizottsága a legsúlyosabb büntetést kérte, így hát három napon keresztül mindennap fogok verést kapni és az utolsó nap a segglyukam is meg lesz pálcázva! Azt is mondta, hogy ők csak hetente mennek a falum felé, ezért csak két hét múlva fognak hazavinni, addig itt kell maradnom a ketrecbe és a verembe összekötözve, vagy megbilincselve. Ugyanis egy foglyot csak egy napig tartanak tűző napon a ketrecbe, másnap a sáros, teljesen sötét verembe kell helyezzék, majd ismét a ketrecbe és így tovább. Én ledöbbentem azon amit hallottam, hogy két hétig gúzsba leszek kötve, dildóval a seggembe, ebben a tüskés bőrzacskóban, étel nélkül, azaz csak sáros lével és két nap után cigányok ondójával, meg a hordóban pisivel táplálkozhatok. A ketrecek is, a vermek is és a pisis hordók is az ítéletvégrehajtási területen voltak. Ezért láttam, hogy kezd gyűlekezni a nép.

A tér közepén egy emelvényen volt a masszív, vastag gerendákból elkészített fenekelőpad, előtte egy kis asztal volt egy székkel, hogy a művész le tudja rajzolni a szenvedő foglyot, a fenekelő pad mellett pedig egy nagyobb asztal állt. Aztán jöttek valami őrök és az asztalra helyeztek számos verőeszközt. A rinocérosz bőrkorbácsot hamar felismertem, annyira más volt, mint az eddigi korbácsok. Sokkal vastagabb volt, ugyanakkor hajlékony. Még a látványától is elborzadtam! Tudtam ezzel fognak engem is megverni! Aztán megláttam a hatalmas, hosszú bikacsököt is. Ahogy hozták, kilógott a többi verőeszköz közül és enyhén ruganyosan táncolt a levegőben. Láttam, hogy ez aztán tényleg össze fogja zúzni a fenekemet. A rezgő pálcát és a japán botot nem ismertem fel, annyi pálca és verőeszköz közül, de az afrikai sjambokot igen, az is irtózatosan nézett ki. Aztán láttam egy három, egy tíz és egy húsz ágú bőrkorbácsot, mogyorófa botot, szépen font nemesi lovaglópálcákat, ostorokat, vastag verőszíjakat, bogzott kötélből font korbácsot, számos egy ágú bőrostort, szóval volt választék bőven. Azt éreztem, hogy bizseregni kezd a seggem, máris megkívánta ezeket a szép választékos verőeszközöket és a farkam is meredne, ha az a nyomorult tüskés bőrzacskó engedné. Egy kissé örültem annak, hogy itt vagyok, bár nem tudtam, hogy melyik érzés erősebb bennem, a félelem, vagy a kéjes vágy a rettenetes verés iránt.

Mindenesetre abban biztos voltam, hogy öt nap múlva életreszóló verésben lesz részem és abban is biztos voltam, hogy a három nap alatt szinte mindegyik verőeszközt meg fogom kóstolni. Mivel nagyon szeretem a fenekelést, ezért a gondolattól elmosolyodtam, már amennyire ez a betömött számmal lehetséges volt. Aztán két őr odament az egyik hordóhoz, leemelték a fedelét és egy megkötözött parasztlegényt szedtek ki belőle. A parasztlegény teljesen át volt ázva és még engem is megcsapott az állott, kesernyés pisiszag, annyira büdös volt. Na gondoltam ebben ülni egy napig nem lehet kellemes! A két őr kezdte felvinni az emelvény lépcsőjén a foglyot, aki hirtelen el kezdett vergődni, és ha nem fogják le, talán el is szalad, közben pedig ordított, hogy ártatlan, nem ő lopta el az Úrnője aranynyakláncát. A kezén lábán levő vasbilincseket a fenekelő padhoz rögzítették. Úgy ahogy láttam, fiatalabb volt mint én. A két őr ezután még szíjakkal is a padhoz erősítette a parasztot, aki így készen állt a verésre. Ekkor jelent meg az Úrnő bőrnadrágban, csizmában, bőrkesztyűvel és fehér ingben, a kezében egy hosszú, lapos végű korbáccsal. Magas, fekete hajú, csillogó szemű Úrnő volt, a járása ruganyos, erős volt. Amint megérkezett kissé átigazgatta az asztalon a verőeszközeit, majd elkezdte korbácsolni a kikötözött paraszt, pisis harisnyás seggét.

Folytatása következik