Ricsi és Zsombi 1.
2023. 07. 31. 11:53 | Megjelent: 782x
- Ricsi, Zsombi, eddig az volt a szabály, hogy ha minden elvárásomnak eleget tesztek és minden feladatot teljesítetek, és így nem kaptok büntetőnapot, akkor minden hónap elsején elélvezhettek. És ez ma meg is történt. Viszont most a megbeszéltek szerint változtatnánk: ezentúl két hetente lenne egy elélvezési lehetőségetek, ami során versenyeznetek kellene az orgazmusért, és a végén csak az egyikőtök élvezhetne el. A szabály további része, hogy ha valamelyikőtöknek büntető nap jár, akkor az nem jelenti azt, hogy a másik a két hét elteltével elélvezhet, hanem az orgazmusért való versengés tolódik, tehát a büntetés gyakorlatilag kollektív. Továbbá, bár gondolkoztam rajta, hogy ezt esetleg belevegyük-e, de nincs olyan, hogy ha valaki iksz egymást követő alkalommal élvezett, akkor két hét múlva automatikusan a másiknak engedek orgazmust, tehát ha valamelyikőtöknek nincs szerencséje, illetve nem elég ügyes, akkor az orgazmustalansága a végtelenségig folytatódhat. Beleegyeztek ezekbe a szabályokba?
- Igen – felelték mindketten.
Két hét múlva:
Na, srácok, eljött ez a szép nap. Meg fogtok lepődni, de olyan túl kreatívat nem találtam ki mára. Először arra gondoltam, hogy egyszerűen csak azt mondom, verjétek magatoknak, és aki előbb elmegy, az nyert, gyorsan túl vagyunk rajta, és így lesz bőven időm Petivel foglalkozni, de azért csavarjunk egyet a dolgon: Miután levettem rólatok az erényövet, egymás farkát fogjátok verni. Aki előbb elélvez, az abbahagyja a másik farkának az izgatását. Tehát, ha túl gyorsan vered ki a másikét, magadat fosztod meg az orgazmus lehetőségétől. Úgyhogy akkor hajrá, fiúk – mondtam, miután levettem róluk az erényövet.
Ricsi lassan elkezdte verni Zsombi farkát, de aztán gyorsított. Zsombi is verte Ricsiét, de egyáltalán nem lassan, sőt teljesen normális sebességgel, inkább gyorsan, olyannyira, hogy két perc sem telt el, Ricsi elélvezett.
- Jó, Ricsi, elélveztél, nekem már nem jár orgazmus, állj meg – szólt rá Zsombi.
- De … miért csináltad? Én akartalak téged… – mondta Ricsi és tovább izgatta Zsombor farkát, míg az el nem élvezett.
- Hát, srácok, nem erre számítottam – mondtam –, hanem arra, hogy egy hosszas, kölcsönös edginget fogunk látni, ahol azon vagytok, hogy a másik ne élvezzen el elsőnek, hanem hogy a másik kielégítsen.
- Sajnálom – mondta Zsombi –, de tudom, hogy Ricsi mennyire szenved, ha hosszabb ideig nem élvezhet, gondoltam feláldozom magam, hogy lehessen orgazmusa, de arra nem számítottam, hogy utána ő nem fog megállni.
- Értem, viszont ezért most büntetés jár, hozz egy bőr paskolót.
- Parancsolj – nyújtotta felém a paskolót Zsombi, miután visszajött vele.
- Ne add nekem, te fogod használni. Végül is az nem volt kötelezővé téve, hogy lassan kell verni a másik farkát, még ha nekem azt izgalmasabb is lett volna nézni. Ha te úgy döntöttél, hogy kielégíted Ricsit és te nem élvezel, az a te dolgod. Az engedetlenséget Ricsi követte el azzal, hogy nem állt meg és kielégített téged is. Úgyhogy most Ricsi szépen előrehajol, megfogja a bokáját, te pedig rácsapsz ötvenet a fenekére.
- De hát én élveztem engedély nélkül, szerintem engem kellene fenekelni – tiltakozott Zsombi.
- De Ricsi hibájából. Szóval neki jár büntetés, és kezd el ütni végre a seggét, mert ha nem, akkor én fogom mindkettőtökét, és akkor százötvenet kaptok.
- Zsombi, nem szeretnék százötvenet, úgyhogy üss légyszi! Ez az ötven is kemény lesz, mert nem szeretem a fenekelést, de ennyit megér, hogy kielégítettelek – mondta Ricsi.
- Zsombi nagyobbakat, mert ez csak simogatás – szóltam rá úgy a harmincadik ütésnél.
- Ötven – mondta Ricsi, aki végig hangosan számolta az ütéseket.
- Azért jó pár ütés volt, ami nem volt elég erős, úgyhogy még tízet! – Mindketten nagyot sóhajtottak, de aztán Zsombi szó nélkül rácsapott még tízet Ricsi fenekére.
- És egy kollektív büntetés: a következő orgazmusért való versengés nem kettő, hanem négy hét múlva lesz csak.
Négy hét múlva:
Fiúk, ma végre újra orgazmusa lehetne valamelyikőtöknek, de az elmúlt négy hétben Ricsi kétszer is nemtetszését fejezte ki, amikor valamilyen feladatot adtam neki. Mindkét esetben jeleztem, hogy ezekért a megszólalásokért büntető nap jár, úgyhogy az orgazmusért való versengés holnaputánra tolódik.
- Igen, teljesen jogosan kaptam büntető napokat, még egyszer elnézést a viselkedésemért, és Zsombi sajnálom, hogy emiatt tolódik az élvezési lehetőség.
- Semmi gond, két nap már nem oszt, nem szoroz.
Két nap múlva:
Na, fiúk, tanulva a múltkoriból, ma olyan feladatok lesznek, hogy biztos csak az egyikőtök élvezhessen a végén. Különböző kínzásokat kell elviselni, illetve fájdalmas feladatokat kell teljesíteni. Aki többet bír ki, az a játék végén kiverheti magának.
- Első feladat, nagy kedvencetek: fenékpálcázás. Ricsi, gyere, hajolj át azon a bakon. Zsombi, tessék, itt a pálca, te ütöd.
- Ne, nagyon fáj, nem bírok többet – mondta Ricsi két ütés után.
- Akkor csere srácok.
- Ezt nekem se bírja a fenekem, inkább ne is üss többet – mondta Zsombi Ricsinek az első ütés után.
Akkor eddig Ricsi vezet, de akkor jöjjön a második feladat. A kezeteket hátra fogom kötni, a herétekre rákötök egy vödröt és így kell csinálnotok tíz guggolást. A vödörbe minden tíz guggolás után plusz egy deci víz kerül. Meglátjuk, melyikőtök bírja tovább.
Egy pár guggolás után ezt a feladatot is mindketten feladták.
- Jó, srácok, ennek így semmi értelme. Mondanám, hogy csináljuk úgy, hogy minden pálcaütésért, meg minden guggolásért jár egy-egy pont és a játék végén, aki több pontot szerez, az annyit húzhat a farkán, ahány pontot szerzett. De az nem biztos, hogy elég lenne az elélvezéshez, és ma az egyikőtök elélvezhet a szabályok szerint. Meg látom, mire megy ki a játék, és nagyon aranyos, hogy ennyire szeretitek a másikat, hogy egy hónap erényövbe zártság után is inkább veszteni akartok, hogy a másik élvezhessen, de ez így nekem nem izgalmas, úgyhogy akkor változtassunk a szabályokon. Kezdjük a játékot az elejéről, és aki több fájdalmat visel el, annak az a jutalma, hogy leszophatja a másikat. Így már jó lesz?
- Igen – felelték.
- Természetesen az eddigi feladatok pontjai nem számítanak, hanem kezdjük az elejéről. És lesz még egy feladat: felüléseket meg fekvőtámaszokat kell csinálni úgy, hogy a mellbimbóitokon csipesz lesz és az azt összekötő láncra súlyok kerülnek, mindig egyre több.
A fenékpálcázásban és a fekvőtámaszozásban meg felülésben Ricsi és Zsombi nagyjából egyformán teljesítettek.
- Akkor a herére kötött vödörrel való guggolások fognak dönteni mondtam.
Ebben is nagyjából egyformán teljesítettek a srácok, de Zsombin látszott, hogy már nagyon ki van készülve.
- Ricsi, önthetek még egy deci vizet a vödrödbe? – kérdeztem
- Igen.
- Ricsi, légyszi ne, az úgy már nagyon sok, ha most feladod, én nyerek és leszoplak, te kevésbé bírod, hogy nem élvezhetsz, én kibírok még két hetet, ha kell.
- Tudom, és köszönöm és szeretlek, és hálás vagyok, hogy erre képes lennél értem, de a múltkor is lemondtál volna miattam az élvezésről, most szeretném viszonozni – mondta Ricsi és csinált tíz újabb guggolást, miközben látszott rajta, hogy már alig bírja a fájdalmat.
- Akkor kijelenthetjük, hogy Ricsi nyert?
- Sajnos igen – mondta Zsombi – miközben Ricsi már elé is térdelt, hogy leszopja.
folyt. köv.
Hozzászólások (0)