Cornelius és Carissima 3.

(Hosszú kihagyás után folytatom.)

- Tízéves koromban jártam itt először a szüleimmel. Ahogy beléptem ebbe a házba, megcsapott a történelem lehelete. Éreztem a korabeli szagokat, beleértve a garum mindent átható illatát... na jó, bűzét is. Hallottam az utcáról beszűrődő hangokat. És amikor megláttam ezt a három csontvázat, hirtelen lepergett előttem ez a jelenet. Iszonyú realisztikusan, mintha csak egy filmben látnám. Nem is értettem tízéves fejjel. De aztán később, amikor vissza-visszatértem, egyre tisztábbá vált a kép. Olyan volt, mintha Cornelius üzent volna nekem. Vagy még inkább: mintha én magam lettem volna Cornelius egy korábbi életemben. Tudom, hogy ez tudománytalan, de néha érdemes hinni a csodákban.

- Én hiszek a lélekvándorlásban! - kiáltott fel valaki. Többen bólogattak, egyesek csak a fejüket csóválták. A csoport lassan tovább indult, hogy folytassák a páratlan szépségű Pompeii bejárását. A hosszú tanulmányi kirándulás alatt nagyon sok izgalmas látnivalóban volt részük, de azokra később nehéz volt visszaemlékezni, olyannyira beleégett mindenkinek a tudatába Cornelius és Carissima története. Pedig mint történész-kutatók, sokkal többet láthattak a romvárosból, mint bármely turista.

A nap folyamán kettesben vagy kis csapatokban többen is beszélgetést kezdeményeztek a professzorral. Egyesek kínosan kerülték a kétezer éves szerelmi történetet, de a többséget majdnem csak az érdekelte. Néhány történészlányt annyira beindított, hogy nyíltan flörtölni kezdtek vele. Ez a történet nélkül is megesett időnként, végülis a markás arcú, negyvenes agglegény jó partinak számított, de most határozottan izzott körülötte a levegő. A tudós már-már megbánta, hogy kiadta magából ezt a titkot, szíve egy kis darabját. Mostantól nem számít a szakmai tudása, mindenki azt fogja hinni, hogy szexuális történetekkel akar csajozni. Nem mintha kifogása lett volna a csajozással szemben, de az ment enélkül is.

A busz felé menet a csoporttól kissé lemaradva és a gondolataiba meredve sétált, amikor valaki utána kiáltott.
- Cornelius!
Hirtelen hátrafordult. A feltűnően csinos, harmincas Carla széles mosolyával találta magát szemben.

(folyt. köv.? - ha van rá igény, talán...)