Az apartman 5. - Képzelet

Reggel kopogtak az ajtómon. Kimentem és ott állt Gio unokaöccse Kutyuval a kezében. Megkönnyebbültem, hogy előkerült a kiskutya, bár éreztem némi szemrehányást a srác pillantásában de lehet, hogy csak beleláttam azt, amit belül éreztem.

Az erkélyre kiülve üdítően friss volt a levegő, gyümölcsöket ettem, miközben a reggeli hűvös szellő kellemesen simogatta az arcomat és a karjaimat. Néztem az ébredő várost. A halászok már visszafelé tartottak hajnali munkájukból, de a legtöbben éppen most tartottak a kávézókba vagy a munkahelyükre. Amikor bekapcsoltam a laptopomat, egy üzenetet várt, amitől rögtön összeszorult a gyomrom. Régóta nem üzent az exem, és újra a félelem és a kíváncsiság vegyes érzései kavarogtak bennem. Volt valami izgalmas ebben az ambivalenciában, ugyanakkor a már leülepedettnek hitt vágyakozás is újra felszínre került és ez nyugtalanságot okozott bennem. Jó lett volna már érteni magamat.

Azt írta, hogy szeretne találkozni velem, és mivel tudja, hogy hol vagyok, odajön hajóval, délutánra a kikötőben lesz. Megrémültem. Az egyik felem visszatarthatatlanul vágyott rá, a másik, józanabbik viszont legszívesebben azonnal összepakolt volna és elutazik, hogy esélye se legyen a találkozásnak. Hiányzott. A szemei kékje, amikor szigorú volt, jegesen belémhatolt, mintha a pillantásával felhasítaná a lelkem. Amikor pedig örült valaminek és boldog volt, akkor mintha a tenger sötétlő mélyébe néztem volna, elvesztem benne. A legszebb szemek, de mindig távoliak maradtak. Emlékszem, láttam könnyezni – amikor megkérte a kezem, az esküvőnkön - , de soha nem tűnt valódinak, őszintének. Ezt csak most merem bevallani magamnak. Azt hittem, én nem tudok kapcsolódni, de idővel rájöttem, hogy nincs benne valódi szeretet senki iránt. Önmaga iránt sem. A hidegsége éppúgy vonzott, mint taszított, és most találkozni akart velem.
Vigyem a nyakörvemet? És akkor nem az egész lényemet adom át neki, csak azt, amire ő vágyik. Kívül maradhatok és mégis érezhetem.
Mit vegyek fel?
Csábítani akarom, vagy hódítson meg?
Elérhető akarok lenni vagy inkább hideg?


Felpróbáltam végül két ruhát, de nem tudtam dönteni – persze, ebből már láttam, hogy megint nem tudok uralkodni az érzéseimen. A vágy, a valakihez tartozás adta jóérzés, megint felülkerekedett azon, amit az eszemmel tudok. Nem jó döntés találkozni vele. Nem működött vele a kapcsolatunk és nem is fog soha. A rövidtávú szükségletek kielégülése fontosabb volt, megint felülírta a sohaviszontnemlátás hosszútávú előnyeit. Találkozni vele és rögtön továbblépni, úgy tűnt, teljesíthető. Megint nem tudok hallgatni a belső hangra, ami óva int, mert tudja, hogy az egyetlen okos és jó megoldás, ha nem látom többé.

A zöld hosszú ruha elegáns, de szexi hasíték van rajta, ami felizgatja a fantáziát. A lila, rövid, szűk ruha egyértelműen felajánlkozás, de a fűző-szerű felsőrész talán ad némi páncél-szerű védelmet. (Képek az albumban.)
Egész nap a készülődés jegyében telt, nyugodtan, lassan teltek az órák. Persze, közben elképzeltem a jelenetet, ahogy fellépek a hajójára – kezemben a kedvenc magassarkújával, ami mindkét ruhához illik, mert nagy pálmalevelek és egy lila madár is van rajta, tőle kaptam évekkel ezelőtt. Talán vacsorával vár. De mégsem így képzelem.

Rámpillant, meglátja a nyakörvet és a szeme jegesre változik. Határozottan megfogja a kezemet és a hajó belsejébe húz. Megállít magával szemben és megragadja a melleimet, először a ruháimon át (képzeletemben a zöld van rajtam), majd benyúl a ruhám dekoltázsába és ujjaival megkeresi a bimbóimat és erősen megcsavarja. Hátradőlök, mert nem tudom tartani magam, a lábaim elgyengülnek. Belekapaszkodom a kapitányi székbe, és a szemébe nézek. Jégkék. Megadom magam teljesen. Lehúzza a cipzárt a ruha hátulján, ettől kicsit lejjebb esik a felsőrész, kilátszik a mellem teljesen. Beköti a szemem és összekötözi a kezeimet is magam előtt. Csak állok, amíg hallom a neszeket, valamit elővesz, de nem tudom, mi az. Először a mellbimbóimra csipeszeket rak, majd megfordít és előredönt a kapitányi székre. Érzem, hogy valami élesen szúrja a melleimet. Erősen rányom a székre a fájdalom jól esik, engedem magam. Felhajtja a ruhát, egészen a fejemre borul a szoknyarész, így a fenekem teljesen látható. Nem vettem fel bugyit. Végigsimít a fenekemen, mint egy becses, régen látott tárgyon. Aztán fenekelni kezd. Finoman, kisebb ütésekkel kezdi, majd egyre erősödő és gyorsuló ütemben folytatja. Szeretem ezt az érzést, ellazít, megnyugtat. Amikor már ég a fenekem – gondolom, piros is - , akkor benyúl a lábam közé, és egy kicsit eljátszadozik az ujjaival a vaginám bejáratánál. Kezével jelzi, hogy tegyem szélesebb terpeszbe a lábam… Megkívánom, de hallom, hogy valamit a kezébe vesz, és nemsokára érzem a paskolót a puncimon. Sűrűbben veszem a levegőt. Majdnem elspriccelek, de váratlanul megfordít és a földre térdeltet, farka máris a számban. Mohón kapom be, mintha már régóta vágytam volna erre. És tényleg. Jó érezni, ahogy tovább nő a farka a számban, egyre nehezebb a torkomba engedni, de tudom, hogy ezt szereti, ezért elengedem magam és még mélyebben érzem keménységét.

Észreveszem, hogy a kádban fekszem és a puncimmal játszom. Megmarkolom a melleimet erősen, és végre elmegyek. De nem lesz jobb. Nem tudom, kinél hogyan működik ez, de nálam néha még égetőbb hiányt hagy, ha maszturbálok egyet. Kielégíthetetlennek érzem magam.

Valahogy kikászálódom a kádból, pihenek egy órát – közben jön az üzenet, hogy megérkezett, fél óra múlva vár a hajón. Felveszem a zöld ruhát és elindulok a kikötő felé.
Az egyik étterem mellett Gio szélesre tárt karral, mosolyogva lép felém.

folyt.köv.