Az apartman 3. – A kiskutya

A hajnali úszás után hazakísért, és azt mondta, hogy nem fog ráérni pár napig, mert el kell utaznia, de ha hazajött, jelentkezik. Kicsit elszomorodtam, úgy gondoltam, hiányozni fog. Két nap alatt hogyan történhetett, hogy hozzászoktam a jelenlétéhez? Talán azért volt így, mert az együtt töltött idő alatt minden gondomról elfeledkeztem és felszabadult voltam a vele. Elterelte a figyelmemet a múltamról, és én boldog voltam ettől.

Megpróbáltam megtervezni a nélküle eltöltött időt, reméltem, hogy nem lesz nehéz. Végülis, itt a tenger, a hegyek, és a kisvárost sem jártam még be. Valahogy majd csak eltelik az a pár nap, különben is, van mit feldolgoznom, átgondolnom, még az exemmel kapcsolatban is.

Hiszen pont ezért jöttem, hogy felejtsek, de ez csak akkor sikerülhet, ha átlátom azt is, hogy én hol hibáztam, mi a történtekben az én felelősségem. És nem is csak azt, hogy miért maradtam ennyi ideig egy rossz kapcsolatban, azt még talán meg tudom magyarázni valahogy magamnak, de azt, hogy még mindig vonz, még mindig naponta eszembe jutnak a vele átélt dolgok, és vágyom rá, arra, hogy mellette lehessek, ezt nem tudom megmagyarázni, és szétcibálnak az ambivalens érzések.

Beugrik egy-egy emlék. Mint amikor elmentünk egy fétis buliba, és egy plafonra rögzített függőszékben ültem meztelenül. Férfiak vettek körül, behunytam a szemem. Eleinte csak ő ért hozzám, aztán éreztem az idegen kezeket magamon. Senki nem úgy érintett, mint ő. Ő tudta, mit szeret a testem, hogy vágyom a durvaságra, a férfi erőre, a nyers érintésekre, amivel szinte szétszedi a lényem. Egyszerre csak a tarkómon éreztem a kezét, előrehajtotta a fejem, és egy férfi farka tolakodott a számba. Éreztem, hogy nem az övé, de tudtam, hogy ő engedte meg, hogy ez megtörténjen. Közben egy paskolóval a puncimat ütögette, egyre erősebben, és egyre jobban felizgultam a fájdalomtól, így az idegen férfi farkát is egyre erősebben szoptam, mint aki éhezik rá. Végre a puncimba nyúlt, először csak két-három ujjával, aztán éreztem, hogy az egész öklét tolta egyre beljebb. A férfi farka mélyen a torkomon volt, a szemeim könnyeztek, a nyálam kifolyt a számból. Ritmikusan mozgatta az öklét, éreztem, hogy elspiccelek. Elhúztam a fejem, ziháltam, valaki odahajolt hozzám, és lágyan megcsókolt. Az ujjai még mindig bennem voltak, de már nem mozogtak durván, inkább csak simogatott, szétkente a nedvességemet. Átadtam neki magam, mint megannyiszor, újra és újra. Miért nem volt elég neki, ha megkap egészen? Miért akarta az életemet is birtokolni? Hogy fogom eltűntetni a fejemből mindazt a jót és rosszat, amit ő jelent nekem?

A jobb percekben látom, hogy lottóötösnek tűnik, hogy belépett Gio az életembe, a maga derűs lényével. Amikor vele vagyok, soha nem tör be semmi emlékkép, felhőtlenül jól érzem magam. Aznap délután csak sétálgattam a városban, nézelődtem, felfedeztem egy ruhaüzletet, egész szexi ruhákkal, de nem mentem be, nem akartam vásárolni. Estefelé, amikor hazaértem, lezuhanyoztam és éppen felvettem a köntösöm, amikor kopogtattak, felébredt bennem a remény, hogy mégsem utazott el, és Gio az, de azért összehúztam magam a köntöst magamon, mielőtt kinyitottam az ajtót. Szerencsére.

Az ajtóban egy idegen, fiatal, tizenéves fiú állt, és egy kölyökkutya volt a karjában. Mosolygott, és a mosolya ismerős volt, kiderült, hogy Gio unokaöccse, és Gio küldte a kutyát, hogy vigyázzak rá, amíg elutazik. Ott álltam ledermedve az ajtóban, mert gyakorlatilag egy szobanövényt sem tudok életben tartani, egy kiskutya pláne nem nekem való, de nem tűnt úgy, mintha lenne választási lehetőségem. Nem tudtam átvenni a kutyát, mert ha kinyújtom érte a kezem, akkor teljesen szétnyílik a köntösöm – persze, hogy már megint teljesen meztelen voltam alatta. Végül eszembe jutott, hogy behívom és megkérem, hogy a kutyát vigye ki az erkélyre. Sztriptíz veszély elhárítva mivel hideg vízzel zuhanyoztam, a mellbimbóim annyira meredeztek, hogy félő volt, hogy átlyukasztják az anyagot.

Valahogy túléltem, raktam ki vizet az erkélyre a kutyának, és ekkor a fiú egy levelet nyújtott át nekem, Gio küldte. Gio azt írta, hogy köszöni, hogy ellátom a kutyát, de igazából miattam küldte, mert azt gondolta, hogy így lesz mivel lefoglalnom a gondolataimat, és nem rágódok máson. Nem tudom, honnan tudta. Nem tudom, mitől ismer ennyire két nap után, de nagyon meghatódtam, és – bár bevallom részben a kutya miatt -, alig vártam, hogy hazaérjen.

folyt.köv.