A kedvenc játékszer, 2.

Amikor az Úrnő odaért az erdő mélyén lévő birtoka kapujához, Gregor elegánsan felöltözve, de már összepiszkolt ruhában, vigyázzban állva várta. Az Úrnő elmosolyodott, amikor meglátta az ismerős arcot, és rajta a teljes odaadást és készségességet. Amikor az Úrnő megállította lovát, Gregor villámgyorsan ott termett és négykézlábra ereszkedett, hogy az imádott nő a hátára lépve kényelmesen leszállhasson. Az Úrnő csizmájának sarka pont a gerincébe taposott, elviselhetetlen fájdalom hasított a hátába, de nem mozdult, arca is alig rándult. Évek gyakorlata volt mögötte. Amint az Úrnő a földön állt, Gregor szenvedélyes csókot nyomott mindkét csizmája orrára, majd térden állva készségesen az Úrnő szemébe nézett, a további utasításokra várva, ahogy tanulta.
- Engedélyezem, hogy szóban üdvözölj, Gregor - mondta az Úrnő. Gregor jelenlétében azonnal eltöltötte a dominancia érzése, tudta, hogy mindent megengedhet magának, hangja szigorú volt.
- Alázatos szolgája hódolattal üdvözli önt, Úrnőm - mondta áhítattal Gregor. - Végtelenül hálás vagyok, amiért újra az öné lehetek - tette még hozzá.
- Tudod a dolgod.
- Igen, Úrnőm.
Gregor felállt és a kapuhoz rohant, saját kulcsainak segítségével kitárta azt, majd az Úrnő lovához szaladt, és vezetni kezdte, amikor az Úrnő kényelmesen elindult befelé.
- Hogyan érkeztél, Gregor?
- Pontosan, ahogy a levelében parancsolta, Úrnőm. Az erdő széléig kocsival jöttem, onnan az utolsó kanyarig gyalog, a kanyartól a kapuig pedig négykézláb.
- Látom a ruhádon - mosolyodott el az Úrnő.
Közben beértek az udvarba. Gregor sietve bezárta a kaput, majd ismét a helyén termett, és továbbsétáltak.
- Új ismeretséget kötöttem ma, Gregor - jegyezte meg egészen könnyed hangon az Úrnő.
Gregor egy pillanat múlva már a féltékenységért átkozta magát, ami egy másodperc töredékére a tudatába hatolt a mondat hallatán, de a féltékenység helyét azonnal át is vette a kíméletlen önostorozás, amiért ilyesmit mert érezni Úrnőjével kapcsolatban, akinek alávette magát és a kezébe adta sorsát.
- Egy fiú. Szökött valahonnan, azt mondja - folytatta az Úrnő.
Gregor nyugtalankodni kezdett, de nem mutatta ki, az Úrnő tudja, mit csinál, csitította magát.
- Látszik rajta, hogy ártalmatlan. A tekintete, akár egy kiskutyáé. Rosszul bántak vele. Gyakran megesik errefelé az ilyesmi, de ismered te is a környéket, Gregor.
- Ismerem, Úrnőm.
- Nem tudom, mit hozhatunk ki belőle. Meglepően szolgálatkésznek mutatkozott. De meg kell ismernem. Egy próba elé állítottam. Ha kiállja, akkor úgy értékelem, alkalmas arra, hogy a szolgám legyen. Most meztelenül vár egy földúton a fenyves mellett, egy pocsolya közepén, a szúnyogok nagy örömére - mesélte lelkesen az Úrnő, elnevetve a mondat végét. - Vezesd a lovat az istállóba, mosakodj meg, aztán gyere be, és segíts ruhát keresni az új fiúnak. Aztán együtt elmegyünk a fenyveshez. Meglátjuk, a fiú kiállta-e a próbát. Ha nem, elhozzuk, megetetjük a kis szökevényt, kitalálom, hol találhatok neki tisztességes munkát és szállást, aztán levezetem a dühöm rajtad. Ha igen, ma éjszaka felkészítjük az új életére és megkezdjük a betanítását. Mindent megértettél?
- Igen, Úrnőm - hajolt meg Gregor, és a dolgára ment. Egyszerre milyen emberséges és milyen kegyetlen az Úrnője, gondolta közben. Ezt csodálta benne, mióta megismerte. Pontosan egy ilyen úrnőre vágyott. Sajnálta, hogy az évnek csak egy bizonyos szakában lehetnek hosszabb ideig együtt, és reménykedett benne, hogy ez egyszer megváltozik. Az nem zavarta, hogy már nem sokáig lesz ő az egyetlen férfi, akit az Úrnő gyötör és aláz, hiszen ha boldognak látja Úrnőjét, ő is az - ez volt Gregor személyiségének lényege.