A kíváncsi fotós (1)

A Balaton partjáról nézegettem családom tagjait, ahogy egyre távolodnak a parttól és egyre kevésbé látszanak a fejeik a nagy hullámoktól, mert hullámok azok voltak, hiszen erős északi szél fújt, kitartóan. A levegő még meleg volt, fülledt meleg, megközelítette a 30 fokot még árnyékban is. Ott ültem a Balaton partján, két gumiköpenyre rátett, pontosabban áttett egy szál deszkán és majdnem a vízbe lógatva a lábaimat, néztem a vízben, vízen és víz felett történéseket. Árnyékban voltam, így csak egy bőszárú sportnadrág volt rajtam, semmi más.
Mélázásomból arra riadtam fel, hogy balról, ahol a parttól a vízbe nyúlt a nádas széle, egy alak bukkant ki: egy torzonborz alak, akinek a nyakában teleobjektíves fényképezőgépet tartott. Alig láttam belőle valamit, leginkább a teljes arcát szinte eltakaró fényképezőgépet. Ami meglepett: hosszú, lapockáig érő fekete haja, nagy szakálla meg bajusza az arcon, szintén fekete színben tobzódva; és még nem beszélve a hátát, mellkasát elborító szőrhalmazról. A hátán egy kisméretű hátizsákot hordott, gondolom abban voltak az iratai, kulcsai. Túl sokat azért sem láttam belőle, mert benne mászott, guggolt a hullámzó vízben, csak a teleobjektívet tartotta a víz fölé. Eléggé bizarr látvány volt, meglepő, nem túl szokványos.
Ő észrevehette, hogy meglepődtem megjelenésén, látványán, mert kedvesen elmosolyodott s megnyugtatott, hogy nem Hany Istók úszott le a Hanságból, hanem élő, hús-vér ember, akinek az a hobbyja, hogy fotózik, mindent megörökít, amit csak tud. Megerősítendő kimászott a vízből a köveken át a partra és leült mellém a deszkára és már mutatta is a gépe képernyőjén, hogy miket fényképezett le eddig. Jó sok képe volt már a gépen.
Nem figyelt, mert nagyon izgatott volt attól, hogy mit szólok a felvételeihez, így csak váltotta a képeket sorban. Így megmutatta az utolsó párat is!
Ezeken eléggé alulnézettből látszódtam, ahogyan ülök a parton, a deszkán széttett lábakkal és bizony eléggé jól látszódott a bőszárú sportgatyámon belül a lankadt farkam a szőrbokrában.
Észrevette a fotós is, hogy ezeket a gépeket is megmutatta. Zavarában elmosolyodott s megjegyezte: - Ez is élőlény, még ha ilyent csak igen ritkán is sikerül lencsevégre kapni.
- S ez is benne lesz a kiállítandó képei sorozatában? – kérdeztem meg incselkedve.
- Igen, ha az alany beleegyezik a kép megjelenésébe. – válaszolta.
- És mi lenne a kép címe? – cukkoltam tovább a fotós srácot, de közben jól megnéztem, ahogyan mellettem ült: az alighogycsak – éppencsak méretű, fekete színű fecskéje alig takarta, amit takart, s alóla, mellőle is sűrű, fekete szőrszálak meredeznek elő, no meg a fecske alatti területen a lábszárait takaró, beborító szőrmező is jól látszott, hogy a hasán lévő szőrcsomókról ne is beszéljek.
- A címe? Lehetne az, hogy „Ni csak, no csak, mi is bújik meg egy sportnadrágban”.
- Ahh, én jobb címet tudnék, ajánlanék: „Pihenőben, vagy várakozón”.
- Tényleg ezek is jók, de az is lehetne: „Akcióra várva”. – ötletelt a fotós srác.
Én meg lecsaptam a magas labdát azonnal:
- Miért lesz, lehet akció is? Itt és most a parton, vagy a vízben bent? – akartam pontosítani a lehetőségeket, de közben észrevettem, hogy a srác odanyúlt és megigazította az alig fecskéjében a farkát, ami már kezdett - a szőrszálaihoz hasonlóan – kikandikálni a textil alól.
- Itt semmiképpen sem lenne jó, mert én még vadásznék tovább témákra, Te meg várod a családtagjaidat a vízből, no meg, ha sokat nem is, de a szükségesnél többen vannak a környezetünkben. Viszont, ha akarod, akkor gyere el hozzám, s ott megejthetjük! Egyedül vagyok a nyaralóban, ami itt van az utcában.
- Rendben, megegyeztünk. De nem most, mert a családtagjaim már jönnek kifele a vízből. Reggel, korán reggel holnap? – kérdeztem meg tőle.
- Az jó. Kb. mikor? – kérdezett vissza.
- Reggel 7 körül szoktam menni vásárolni s akkor 8-fél kilencig is ráérek. Megfelel?
- Igen, akkor reggel várlak. Szia, megyek is.
- Szia, megyek reggel. – köszöntem én is el, ő meg visszabújt a köveken át a vízbe és folytatta fotós túráját.
Ezzel zárult az a nap.
Másnap reggel gyorsan bevásároltam, majd a vett cuccokkal együtt mentem el hozzá. Már kint ült a nyaralója teraszán. Mert eszébe jutott, hogy a pontos címet nem mondta meg, de így megláthatott engem mikor érkezem.
Most sem volt több rajta, mint tegnap, csak az az alig valami textil fecske. Most sem takart többet, mint tegnap, vagy még annyit sem, mert tegnap nem állt, meredezett a farka, de ma, most mikor megérkeztem már igen. Izgatottan várt. Én meg erre célozva ezzel köszöntöttem:
- Jó reggelt! Élvezetes látni, mikor az ember fiát ilyen vággyal, izgalommal várják.
- Bizony, bizony, már egy ideje itt ücsörgöm, várva Téged s remélve, hogy betartod a szavadat s eljössz. – válaszolta s felállt, hagyta, hogy alaposabban megnézhessen a meredezőt, de megfogni, megsimogatni, pláne megpuszilni már nem engedte: - Majd bent! – mondta és befordult az ajtón.
Több sem kellett nekem, letettem a kerékpárt és a táskát és már mentem is be utána az ajtóm. Nem kellett volna olyan hevesen!
Bent várt az ajtó mögött s belépve, már meg is ragadta a hajamat, már amit abból meg tudott fogni, lenyomott Maga elé s a már a fecskéjéből kiszabadított merev farkát nyomta is a számba. Alig kaptam levegőt, csak szopatott, csak szopatott mélytorkosan, hosszan.
Jó darabig szívesen is tettem, mert jó méretű, merevségű és ízletes is volt a farka, az elő nedve, de egy idő után már nem szerettem, hogy nem én dominálom őt, így kicsit belemélyesztettem a fogaimat a merev farkába, mire azonnal elengedte a fejemet és meg akart legyinteni, de elkapva a kezét kicsavartam és már ő vonaglott előttem térdelve, előre hajolva a padló felett. A karja hátra volt csavarva a lapockájáig, így eléggé kényelmetlen lehetett ez a pozíció számára.
Most, hogy jobban megnéztem magam előtt a hajlott lefeszített testét, láttam a fecskéje csak elől van lehúzva, hogy a merev farka már ne legyen abban, de hátul még takarta az ígéretesen domboruló zsemléit. Így lerántottam ott is a felesleges textilt róla és már ujjaztam is meg.
Kezdetben csak egy ujjal, majd már tágulva kettőt is beleerőltettem s mozgattam benne. Ő meg sziszegett, vonaglott, de tűrte-hagyta. Sőt, mg talán élvezte is, mert mikor már ki akartam húzni akt ujjamat belőle, hátranyúlt és megfogta, nem akarta engedni és ezt mondta:
- Csináld csak még, nagyon kellemes!
- Azt elhiszem, de mással is akarlak kényeztetni mostantól! – mutattam rá a folytatásra.
- Ja, az más! Az is jöhet! – bíztatott.
Nem is kellett sok hozzá, csak pár húzás és már benne is voltam, szinte felnyársaltam.
- Aúú, kicsit óvatosabban, ha kérhetem! – szólított fel.
- Bocs, óvatos leszek. – ígértem, de folytattam benne, amit megkezdtem.
Még kicsit igazítottam mindkettőnkön, hogy átnyúlva elérjem a mg mindig merev farkát és azt elkapva kézimunkáztam közben rajta.
Nem is sok idő kellett, hogy mind a ketten, szinte egyszerre menjünk el.
Nagyon kellemes s kéjes volt ez a reggel.
Még megbeszéltük, hogy ki, meddig marad és azt is, hogy lesz ismétlése a mainak, de ez már csak vágy maradt. Többet nem találkoztunk, nem is láttuk egymást.
(vége)