Verseny

Verseny
(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. Történelmi hitelessége nincs. Azért esett a választásom az ókori Rómára, mert már rég írtam ókori történetet. Figyelmeztetés: deresen történő botozás, homoszexualitás)


Ezen a napon a szokottnál is nagyobb tömeg gyűlt össze Róma főterén, hogy megbeszéljék az eseményeket. Ilyen még nem volt a birodalom történetében. Nem mindennapi versenyt hirdettek, melyen természetesen csak férfiak vehettek részt. A megmérettetésen kellett eldőlnie, hogy a közeli és távoli provinciákban ki az, aki a legjobban forgatja a botot, ha egy deresre húzott férfit kellett megbüntetnie. Több kategóriában is indulhattak a résztvevők. Díjakat kaphatott az, aki a legmutatósabb nyomokat tudta elérni egy fenéken, a díjazottak közé kerülhetett, aki a legjobb hangokat tudta kicsalni a hasaló férfiból a kimért ütésekkel, és az is, aki olyan ügyesen botozott, hogy a gyötört fenék dalra fakadt, a recsegve fingó hátsók versenyében indultak a legtöbben. Nem volt véletlen, hogy sok tapasztalt botozó tartotta képesnek erre magát. A szigorú ítészek gondoskodtak arról, hogy a delikvensek a nagy nap előtti héten száműzzék étrendükből a babot és a káposztát, bár vakmerő csalók mégis előfordultak, ezeket kizárták a versenyből.

A kijelölt napra a távoli provinciákból is megérkeztek a versenyzők. A versenynek érdekes jelleget öltött, hogy csak világos bőrű férfiakat húztak deresre, hiszen a halvány bőrön jobban értékelhető nyomokat hagy a bot. Egyrészt önkéntes szabadok jelentkeztek arra, hogy elpáholják őket, másrészt urak is kijelöltek rabszolgákat, akiknek nagy valószínűséggel nem volt ínyükre a kiválasztásuk, de helyzetükből adódóan nem tehettek semmit ellene.

Az esemény kezdete előtt már napokkal megérkezett versenyzőkkel a számukra kijelölt épületben beszélgettek azon kíváncsiak, akik vállalták, hogy tájékoztatják a nagyközönséget a versenyzők személyéről, lelkiállapotáról, indíttatásairól.

Egyikük, egy alig húsz éves rabszolga Galíciából érkezett urával, és savanyú képpel válaszolgatott a kínos kérdésekre.

- Jó uram azért választott engem, mert amikor néhány hónappal ezelőtt megvásárolt előző gazdámtól, a hagyományok szerint be kellett törnie, erre legalkalmasabb módszernek a deres látszott. Nem sok tapasztalatom volt még, hiszen előző gazdám inkább megvesszőztetett, de amikor elárultam, hogy a bot jobban esik, igen tetszett neki a válaszom. Mióta megkaptam a betörésemhez szükséges botozást, még kétszer látta szükségét, hogy a deresre küldjön, és bevallom, nem kedveltem meg a botot, noha jobban bírom, mint előző gazdámnál a csípős vesszőt.

A következő, akit kifaggattak, egy ötvenes évei elején járó kereskedőember volt, aki szégyenkezve vallotta be motivációját, hogy miért jelentkezett szabad polgár létére a megmérettetés elszenvedői közé.

- Voltaképpen az inspirált – kezdte pironkodva - , hogy meglehetősen nagy a fenekem. Még ebben a tógában sem rejthetem el termetemet. Sokféle módszerrel igyekeztem úrrá lenni falánkságomon, de semmi nem segített. Bízom abban, hogy a bot segítségével leküzdöm evés utáni szenvedélyemet, és visszanyerem ifjúkori alakomat. Egyszer már igénybe vettem ezt a módszert, amikor jó húsz éve az iszákosságomra kerestem gyógyírt. Akkor házamba hívtam egy tapasztalt botozót, és megcsapattam magam. Utána enyhült vágyam a jó borital iránt, és néhány hónappal később elértem addig, hogy napi két-három kupával beérem. Ehhez háromszor kellett lehasalnom, de gazdag jutalmat adtam annak, aki kiverte belőlem a szenvedélyemet. Bízom abban, hogy most is így lesz.

Egy széles vállú, negyvenes évei elején járó rabszolga következett.

- A gallok földjéről érkeztem, úgy vélem, én vagyok itt a leghalványabb bőrű. Meglehetősen sok tapasztalatom van a botozás terén, hiszen gazdám gondoskodik arról, hogy három-négy havonta megcsapassa a fenekemet. Meglehetősen kedvelem ezt a fajta büntetést, bár tartok tőle, hogy egy tapasztalt botozó mennyire fogja meggyötörni a hátsómat. Kényes vagyok a bőrömre, és szeretem, ha jól látszanak az ütések. Ehhez nemcsak az ő ügyességére lesz szükség, hanem arra is, hogy bevárjam, míg lecsap, és csak utána mozduljak el. Hiszek abban, hogy a szép nyomokért mindkettőnknek meg kell tennünk mindent.

Egy ifjú következett, még harmincas évein innen. Vállig érő, selymes tapintású, aranybarna fényű haja elárulta, hogy szabad polgár, hiszen a rabszolgák fejét mindig leborotválták. Az ő indíttatása sem volt hétköznapi.

- Meglehetősen szeretem a szexet, és egy férfiak látogatta nyilvánosházban dolgozom szabad akaratomból. A fingást előcsaló versenyen nem tudnék indulni, rég nem ad hangot a fenéklyukam olyankor, de a hangom igen egyedi, büszke is vagyok rá. Szex közben sem vagyok csendes, ám akkor jobban kieresztem, amikor botoznak. A nyilvánosház szolgáltatásai közé tartozik ez is, és rám is sor került néhányszor. Nem ritka, hogy a férfiak, akik látogatják a házat, a látványtól, a hangoktól kerülnek izgalmi állapotba. Eddigi életemben jó tucatszor kínáltak bottal, és bár nem kedvelem, kárpótol a gyötrött fenekemért, hogy kiereszthetem a hangomat.

Feszes tartású katonatisztre került sor, negyvenes évei második felében járhatott. Miközben válaszolt, elgondolkodva dörzsölgette fenekét a vékony kelmén keresztül.

- Magas rangban szolgálok urunk egyik légiójában. Gyakorta van szükség arra, hogy a fegyelmezetlen ifjakat megbotoztassam, a büntetésüket végig is nézem. Azonban nem maradok ki én sem, hiszen nekem is vannak feletteseim, akik gyakorta engem parancsolnak deresre. Meglehetősen jól bírom a botot, noha megnyögdeltet. A versenyre azért jelentkeztem önként, mert mostanában nem csapattak meg, és egyre inkább érzem, hogy szükségem van rá.

Sor került az eddig háttérben bujkáló, negyvenes évei elején járó férfira, aki meglehetősen kelletlenül kezdett bele:

- Önként jelentkeztem a botozásra, mert az utóbbi időben rosszul megy a bolt, és a kiadásaimat meg kellett nyirbálni. Így azt hihetnék, hogy pusztán spórolásból vagyok itt, de ennél több kellett, hogy jelentkezzek. Mielőtt teljesen elszegényedtem volna, sikerült eladnom a családomat, amit a római törvények megengednek ilyen esetben, és igen jó árat kaptam értük. Ebből próbálom felfejleszteni ismét a kelmeárus boltomat, ami régen az egyik legnépszerűbb volt Rómában. Ha sikerül, akkor vagy visszavásárolom a családom tagjait, de az is lehet, hogy új feleséget veszek magam mellé, és ismét lesznek gyermekeim a régiek helyett. Tehát nem lennék rászorulva most, de van bennem némi rossz lelkiismeret a hozzátartozóim áruba bocsátása miatt, ezt szeretném orvosolni egy kiadós botozással. Máskor is segített már a bot, ha kételyeim támadtak egy-egy döntésem után. Ilyen alkalmakkor vagy tapasztalt botozót rendeltem házamba, vagy elmentem a botozóházba, ahol szabaddá tettek számomra egy derest, és tucatnyi más férfit botoztak körülöttem, az ő jajgatásuk elnyomta az én kelletlen nyögdelésemet.

Még egy férfit szólaltattak meg, aki nem rejtette véka alá, hogy számára egyértelmű volt, hogy jelentkezik. Ő is szabad polgár volt, pár mondattal megvilágította önkéntessége indíttatását:

- Azon férfiak közé tartozom, akik férfiakkal hálnak. A rabszolgáim között találok időnként kedvemre valót, de a számunkra nyitott nyilvánosházat is látogatom. Gyakran rendelek botozást egy-egy csinos arcú ifjú számára, és a látvány és a nyögései felizgatnak, utána már képes vagyok helytállni. Néhány éve azonban tudatosult bennem, hogy a saját fenekem sem maradhat ki, először tizenegy éve kaptam botot, utána évente ötször-hatszor is megfekszem a derest. Botozás közben felkeményedik a falloszom, és a megfelelő mozgás is segít ahhoz, hogy eljussak a gyönyör beteljesedésééig. Azért jelentkeztem, mert kíváncsi vagyok, hogy a lármás közönség szeme láttára, füle hallatára is tudom-e ezt produkálni. Ha igen, nagyon büszke leszek magamra. Mint látja, optimális méretű a fenekem a botozáshoz, tehát ebben sincs hiba.

Már majdnem elhagyták a botozásra várók szállását, amikor az utolsó férfi is előlépett. Középmagas, kövérkés termetén feszült a tóga, széles mosollyal kezdte:

- Azt hiszem, én vagyok itt az egyetlen, aki azért jelentkezett, mert kívánja a botot. Ha ez előfordul, akkor meg kell csapatnom magam, és most minden botozó ide gyűlt össze, nem találtam a városban és a környékén senkit, aki vállalta volna, hogy jó huszonöttel segít rajtam. A házamban van egy botozó, akivel a rabszolgákat szoktam megcsapatni, és elhihetik, eléggé elfoglalt. Amikor magamhoz rendelem, hogy néhány ütést méressek a fenekemre, átmenetileg segít a bajomon, de egy kiadós huszonöt volna a megoldás. A héten négyszer is lehajoltam, hogy alám tudjon vágni, az ilyenkor kapott két-három ütés azonban nem érte el a célját, pedig igyekezett, ezzel tisztában vagyok. Voltaképpen harmadik hónapja nem húztak deresre, és ennyi idő még sohasem telt el két botozásom között.


A kíváncsi had ezután átvonult a botozók szállására, és ott is megkérdezték a tapasztalt férfiakat, hogyan látják esélyeiket, milyen módszerrel dolgoznak, és mennyi tapasztalatuk van.

Az első egy izmos, középkorú rabszolga volt, akit társai előretoltak, majd figyelték, hogyan nyilatkozik:

- Gazdám azért nevezett be a versenyre, mert megelégedésére botozom rabszolgatársaimat huszonkét esztendeje. Ehhez mérten sok gyakorlatot szereztem. Tisztában vagyok azzal, hogy a botozásra legmegfelelőbb életkor a férfiak húsz éves kora táján kezdődik, és egészen hetvenes éveikig eltart életüknek ez az időszaka. A legidősebb, aki lehajolt a botomnak, gazdám gyermekeinek házitanítója, aki már túlhaladta a hetvenet, és igen kellemetlen volt számára, amikor felkerestem szobájában, hogy átadjam gazdánk üdvözletét és a hat botütést. Az asztalra dőlt hasmánt, és végig azt motyogta, hogy nem érdemli meg, miközben kimértem csupasz fenekére az ütéseket. Általában naponta négyszer vagy ötször van szükség ezen szolgálataimra, gazdám házában szinte az összes férfi megismerte már a botomat, és tart is tőle.

Egy magas, szikár férfi következett.

- Az első benyomás általában az, hogy nincs elég erő a karomban, mert vékony termetű vagyok. Ez azonban csak addig tart, amíg fenékbe kínálom a hasaló férfit. Hamar megtanulnak tisztelni. Mivel véleményem szerint a fenéklyuknak sem kell kimaradni, mindig ezzel fejezem be, úgyis mondhatnám, ez a védjegyem. Miután megkapta a jó huszonötöt, és kioldozom a szíjait, még egy ütés, de sokan állították, hogy felért azzal a huszonöttel, amit előtte kaptak. Kevesen tudnak jól fenéklyukat botozni, de én azok közé tartozom, aki ezzel a tudással is bír.

A következő egy hatalmas termetű, barna bőrű, mélyen ülő, apró szemű férfi volt.

- Jó esélyem van a győzelemre. Tucatnyi éve botozok férfiakat, a háznak, amelyben dolgozom, ez a fő profilja. Naponta tizenöt-húsz férfi is a botom alá hasal, és mind megkapja tőlem a magáét. Ügyelek arra, hogy szépen látsszanak az ütések nyomai, megvan a módszerem, hogy aki felkel a deresről, büszkén tapogassa a nyomokat. Azok mind szépen, egymás alatt sorakoznak. Fenéklyukat én nem botozok, de kívánságra tágítót is felhelyezek a fenéklyukba, hogy azzal a testükben kapják meg a nekik járó botütéseket.

Egy középtermetű, negyvenes férfi következett:

- Azon kevesek közé tartozom, aki mindkét oldalt ismeri és kedveli. Gyönyörű látvány számomra egy alaposan elvert fenék, nem mulasztom el megdicsérni, ha valaki segít nekem megcsapni magát azzal, hogy szépen tartja minden ütésre a fenekét. Jómagam is kényes vagyok a fenekemre, gyakorta megcsapatom, általában minden holdfordulón jön el az én napom. Képes vagyok többet is fizetni, hogy egy tapasztalt botozó lássa el a bajomat. Először egy elégedetlen uraság húzatott deresre még jó tucatnyi éve, mert nem volt elégedett azzal, hogy elvertem a házitanítóját. Igaza is volt, hiszen a férfi nevetve kelt a deresről, majd közölte, hogy ennél keményebb botozáshoz van szokva. Így a helyére kellett hasalnom, és egy izmos rabszolga bemutatta nekem, hogy milyen az igazi botozás. Sokat javított a technikámon, hogy megismertem a másik oldalt, és ha lehetőség nyílik rá, itt is megcsapatom magam, noha három hete, holdtöltekor már hasaltam egy jót a deresen.

Idősebb, szerecsen rabszolga kapott szót:

- Magam is azt vallom, hogy időnként a botozó is tapasztalja meg a másik oldalt, ám én ritkán élek ezzel a lehetőséggel. Ötvenkettedik évemben járok, és ez idáig féltucatszor került sor arra, hogy botot kóstoljak a fenekemmel. Mindannyiszor megérdemeltem, ezt akkor is elmondtam, amikor felkeltem a deresről. Uram elégedett volt feleletemmel, és ritkán ad utasítást a csapatásomra, noha gyakrabban is megérdemelném. Hogy melyik versenyszámban indulok? Mindegyikben, noha inkább a fingatásban vagyok jó, gyakorta szólaltatom meg a fenéklyukat, bár ezt általában szégyellni szokták azok, akik recsegtetik a hátsójukat.

Alig harmincas, szabad polgár lépett a kérdezők elé:

- Magam is annak a híve vagyok, hogy aki botoz, az kóstolja meg a másik oldalt is. Nehezen veszem rá magam, hogy a bot alá hasaljak, de belátom, hogy szükség van erre. Még nincs tucatnyi év gyakorlatom, de a fele már igen, és ezalatt párszáz férfit elvertem. Némelyiket többször is. Véleményem szerint egy erős, egészséges férfi két-három havonta hasaljon deresre, ha engedetlensége miatt erre rászolgál, és külön értékelem, ha a saját kérésére csapatja meg a fenekét. Ilyennel is találkoztam. Az egyik, konyhán dolgozó ügyetlen rabszolga fenekét éveken át botoztam havi rendszerességgel, hálás is volt nekem. A segítségemmel már csak ritkán kalandozik el a figyelme, miközben a munkáját végzi.

Negyvenes évei végén járó, széles vállú férfi következett. Büszkén felelte:

- Egy jómódú római orvos rabszolgája vagyok. A munkámhoz tartozik az ideges és nyugtalan páciensek lenyugtatása, orvosi felügyelet mellett kapnak botozást. Gyakori a visszajáró páciens. Munkájuk annyi idegességgel jár, hogy igénylik is, hogy időre rendesen meg legyenek botozva. Van, aki évek óta ezzel a segítséggel tudja visszanyerni kedélyét, de a kedvenceim azok, akik nem tudják, mi vár rájuk. A gazdám kikérdezi, megállapítja a betegség gyógymódját, majd a megkéri a pácienst, hogy fáradjon át a másik szobába, ahol hathatós kezelésben részesül. Amikor első ízben pillantják meg a szoba közepén álló derest, igen beszédes a tekintetük. Zavart, riadt, és szinte mind a fenekükhöz kapnak. A gazdám engedélyezi nekik, hogy vizeljenek, mielőtt felhasalnak, mert amíg nem volt erre lehetőség, gyakran maguk alá vizeltek botozás közben. Ez megszűnt, mióta gazdám bevezette ezt, valamint a néhány perc elegendő ahhoz, hogy a páciens megbarátkozzon a gondolattal, hogy a bot alá kell hasalnia. A nyugtalanság, hisztériás kitörések kezelésére remekül beválik ez a kezelés, bár ki kell egészíteni nyugtató teakeverékekkel. A gyógynövényes borogatások, kenőcsök pedig a kezelés díjában benne foglaltatnak, hiszen néhány napig ápolni kell a feltört testrészt.


A kérdezők hada gondosan feljegyezte a válaszokat, hogy másnap, a Colosseum közönsége előtt elismételje, amikor bemutatják a versenyzőket. Kikiáltók hirdették hetek óta a nagy érdeklődésre számot adó versenyt, melyre a Palatinus-domb előkelő patríciusai számára külön páholyokat állítottak fel.

Eljött végre a nap, és már reggeltől folyamatosan engedték be a lelátókra Róma és környéke szabad polgárait, de a távolabbi városokból is érkeztek érdeklődők. A rabszolgák frissítőket és csemegéket kínáltak, majd a rendezvénymesternek kinevezett nagy hangú férfi engedélyt kért a császártól a verseny megkezdésére.

Tapasztalt ítészekre bízták a döntést, hogy melyik kategóriában ki nyerjen. Az alkalomra magasított, párnázott derest tettek az emelvényre, így mindenki jól láthatta az eseményt. Legközelebb az ítészek asztalát állították fel, akik kényelmes karosszékeikből figyelték a versenyzőket, akik felsorakoztak két sorban. Egyik sorban a botozók, a másik sorban azok, akiket deresre fognak húzni. Utóbbiak fehér tunikát viseltek, míg a rangban felettük álló botozók színes tógákat vagy tunikákat, kerülve a lila színt, mert az csak a császárt illette meg.

A rendezvény akár estig is elhúzódhatott, mert több tucatnyi férfi várakozott mindkét sorban. Végre a császár intésével megadta a jelet, és elkezdődött az esemény.

A közönség kissé félénknek ítélte az első férfit, aki bátortalanul lépett a dereshez, és húzta az időt, miközben elhelyezkedett. Fújolások hallatszottak, de a botozó kivárta, míg az ifjú elhelyezkedik, majd leszíjazta, gondosan felhajtva tunikáját annak fenekéről. Ekkor kérdezték meg a nevüket, és miután az ítészek feljegyezték mindkét nevet, a botozó elvett egy megbízhatónak látszó botot a közelben elhelyezett tartóról, megvárta, míg a közönség zajongása elhalkul, ekkor nekiállt feladatának.

Az ifjú vinnyogó hangokat adott ki, miközben nyeszlett fenekére zuhogtak az ütések. A kilenc ítész kevés pontot adott nekik, mert sem a veréstől kiadott hangok, sem a megbotozott fenék látványa nem nyerte el tetszésüket. A szepegő ifjú és botozója levonultak a színről, előbbi sántikálva.

A következő férfi olyan büszkén lépdelt a dereshez, hogy többen arra fogadtak a közönség soraiból, hogy ő lesz a nyertes. Szabályosan, minden tétovázás nélkül hasalta meg a derest, és miközben leszíjazták, diadalmasan körülnézett. Önbizalma addig tartott, míg meg nem kóstolta a botot a véletlenszerűen kiválasztott botozótól. Először csak bosszúsan nyögött, majd hangosan fel-feljajdult, öklével a deresre sújtott, felemelte és lehajtotta a fejét, miközben csapatta izmos fenekét. Az ítészek őket is lepontozták, mert a botozott férfi viselkedése nem nyerte el tetszésüket, és a botozó hiába igyekezett, nem sikerült megfingatnia. Ez az egy elégtétele volt a remegő lábú férfinak, amikor felkelt a deresről, és fájdalmas sóhajjal megtapogatta fenekét. Érezhette ujjaival a kusza hurkákat, de ekkor már hiába szégyenkezett, a közönség fújolása közben vonult le a színről a botozóval együtt.

A harmadik egy hatvanas éveiben járó, kövérkés férfi volt, meglepetésre tógát viselt, mint az előkelőek, bár fehér színben, ez elárulta, hogy neki kell hasalnia. A várakozásnak megfelelően hájas fenékkel büszkélkedett, miközben deresre húzatta magát, az ítészek felé fordulva kifejezte reményét, hogy szépen fognak látszani a nyomok terebélyes fenekén. A kérdésre, hogy hányszor hasalt deresen számolgatni kezdett ujjain, majd kijelentette, hogy összesen nyolc alkalommal mutatták be a botnak, majd megmarkolta a deres lábait, és felemelte a fejét, hogy lássák az arcát, miközben csapják a hátsóját. Ahhoz képest, hogy ritkán kóstolt botot, meglepően jól bírta. Szabadkozó nyögéssel nyugtázta a kapott ütéseket, és főleg az első ütéseknél, ki is tolta fenekét a botnak. Amikor megkapta a huszonötödiket is, nyögve lekászálódott a deresről, és kijelentette, hogy régen ízlett ennyire a bot a fenekének. Megmutatta a nyomokat, a hurkák szép szabályosan sorakoztak, és ahogy ilyenkor szokott, lángvörös színt öltöttek. A bírák elégedettek voltak a látottakkal, és a botozás közbeni viselkedését, hangját is előkelő pontszámokkal honorálták. Elégedetten lépdeltek le az emelvényről, hogy átadják a helyet a következő párosnak.

Megint ifjú következett, de neki formás feneke volt, a kikiáltó nyomban elmondta róla a tudnivalókat, ajánlgatta szolgáltatásait, mert ez az ifjú szolgáltatott a férfiak számára fenntartott nyilvánosházban. Amíg a botozó botot választott a tartóról, addig a kecses ifjú meghajolt a közönség felé, majd a hajlongás végeztével a dereshez tipegett, majd könnyedén felhasalt. Ha eddig elnyerte a közönség szimpátiáját, most fokozatosan elvesztette. Panaszkodott, hogy szorítja derekát a szíj, amikor megérezte a botot azonnal vinnyogni kezdett, sivalgott és panaszolta, hogy mennyire meggyötri fenekét. Amíg megkapta a neki járó huszonötöt, egyetlen pillanatra sem hallgatott el, sőt zokogott is, hatalmas könnyeket hullatva folytatta sirámait. A végén oda kellett mennie az ítészeknek, mert nem tudott felkelni a deresről, alig vette észre, hogy a szíjakat kioldozták testéről. Alaposan megnézték fenekét, mely bíborvörösben játszott, de beigazolódott ismét, hogy aki ennyire rángatja a fenekét, annak az ütések keresztül-kasul érkeznek, és még a combja felső részére is kapott, erről is árulkodtak a nyomok. Amikor végeztek az ítészek, két rabszolga érkezett, akik a kényeskedő ifjút levették a deresről, de csak akkor tudták lábra állítani, amikor levitték az emelvényről. Még akkor is sziszegett és a könnyeit törölgette.

Újabb katonatiszt következett, a kikiáltó ismertette róla a tudnivalókat. A közönség meg is jegyezte, hogy előnnyel indul, hiszen a légióban szolgálva a ranglétra bármely fokán is járt, kijárt neki a bot. A magas rangú katona megköszönte a megtiszteltetést, és tétovázás nélkül hasalt fel, meg is jegyezte, hogy milyen kényelmesnek tartja a derest, hiszen a légióban durva, fából ácsolt alkalmatossághoz szokott. Az ítészek már ettől a gesztustól egy ponttal többet adtak neki a végén. A katona meglehetősen jól bírta a botot. Félrefordítva fejét figyelte az őt botozó férfit, bár gyakran megrándult az ütésektől, mégis igyekezett kitolni meztelen fenekét a következő ütésre. Néha nagyot fújt, ujjai elfehéredtek, ahogy szorította a deres lábait. Fegyelmezetten nyögdécselt, hangja kifejezetten tetszett a bíráknak. Így állja a botot egy férfi! Szinte könnyedén kelt fel a kiadós huszonöt után, és megköszönte a kapott verést. Büszke is lehetett fenekére, gyönyörűen sorakoztak rajta a bíborvörös hurkák fentről lefelé.

Ismét egy idősebb férfi lépett a dereshez, idegesen tapogatta meg a bőrborítást, majd szabadkozva fordult az ítészek felé azzal, hogy mostanában elszokott a bottól, de régebben rendszeresen csapatta fenekét. Néhány ütést kapott a napokban emlékeztetőül, de ezekre egyesével hajolt le tucatnyi alkalommal, amikor a házában szolgáló botozóval kiment a kertbe sétálni, és felfrissíteni botozással kapcsolatos emlékeit. Szuszogva hasalt fel, mert ő is elhízott az évek alatt, feneke ennek megfelelően kikerekedett. A botozó a tenyerébe köpött, és nekiállt munkájának. Gondosan mérte az ütéseket lentről felfelé, fentről lefelé, az öreg pedig meg-megrázkódott, nyüszítve jajgatott, néhány hangosabb jajdulás is kísérte a botozás jellegzetes hangjait. Ekkor, a huszadik ütéstől vagy a huszonegyediktől elnémult, és a hangadást átvette a feneke. Recsegve fingott a kiadós botütéstől, és szégyenkezve hajtotta le fejét. A botozó végigvárta a recsegést, majd diadalmasan körülnézett. Megvárta, míg elhalkul a tapsvihar, majd újra lecsapott a hájas fenékre, de hiába igyekezett, nem sikerült újra hangadásra bírnia. Az öreg szégyenkezve mászott le a deresről, és bizonygatta, hogy eddig még egyszer sem fingatták meg a deresen, de ma ennek is eljött az ideje. Az ítészek mosolyogva írták be a recsegtetésért a pluszpontokat.

Ismét egy középkorú, jó negyvenes férfi következett, akiben felismerték azt a botozót, aki a meleg ifjúnak látta el a baját. Kérte, hogy a másik oldalon is versenyezhessen, úgy vélte, ezzel megduplázza esélyeit a nyerésre. Megengedték neki, sőt azt is elnézték, hogy botot válasszon, mielőtt felhasal. Fegyelmezetten várta, hogy bemutassák a botnak, miközben deresre húzták, felelt az ítészek kérdéseire is, de azt nem tudta eldönteni, melyik oldalt kedveli jobban. Tunikáját felhajtva kiderült, hogy az átlagosnál formásabb, nagyobb a feneke, de meg is jegyezte, hogy tisztában van ezzel, és talán előnyére válhat, hiszen terebélyesebb fenéken több botütés nyoma látszik tisztán. Ezután kitolta a fenekét, és megmarkolta a deres lábait. Az őt botozó lendületesen kezdett feladatához. A hasaló férfi halkan nyögdelt, és újra meg újra kitolta fenekét, amennyire a szíjak engedték. Lihegve sóhajtott, nyögései erősödtek, szinte egybefolytak. A végén szabadkozott, hogy őt mindig így nyögdelteti a bot, de ettől függetlenül jólesett neki, és úgy érzi, hogy jó verést kapott. Elégedetten tapogatta meg fenekét, amikor az ítészek beírták a pontokat a látványtól. Bár a hangját lepontozták, a feneke látványa kárpótolta az elvesztett pontokért.

Újabb kövérkés férfi következett, rajta pánik látszott, amint megpillantotta a derest. Cikázott a tekintete, mintha el akarna menekülni. Két kézzel markolta terebélyes fenekét, majd hirtelen elhatározással felhasalt. Az ítészek megkérdezték, hogy akarja-e folytatni a versenyt, és ő tétova igennel válaszolt. Szabadkozott, hogy mostanában nem csapatta meg a fenekét, és azért is jött el, mert már időszerűnek látta, hogy újra megkóstolja a botot. Az utóbbi napokban kerülte a káposzta és bab fogyasztását, mert egyszer, egyetlenegyszer elmulasztotta ezt az óvintézkedést, és csak akkor jutott eszébe, amikor felhasalt a botozáshoz. Nemcsak megrecsegtette fenekét a bot, de kicsalta belőle a béltartalmát is, azóta is szégyenkezik emiatt. Bizonygatta, hogy máskor tudott uralkodni a testén, és csak akkor egyszer járt így. Pár nappal később újra hasalt, hogy kiköszörülje a csorbát, és bár elölről kezdték a számolást, büszkén kelt fel a deresről, mert nem történt baj. Megdörzsölte fenekét, mielőtt leszíjazták volna, de aztán fokozatosan elmúltak a pánik jelei. Meglepően jól bírta a botot. Elégedett nyögésekkel nyugtázta a kapott ütéseket, egyszer jajdult fel, de utána nyomban elnézést is kért. Rajta igazán látszott, mit jelent a hangulatjavító verés. Ő volt az egyetlen, akin megfigyelhették ezt a hatást. Kapott is érte pluszpontokat. Ő volt az utolsó versenyző.

Az ítészek megállapították, hogy szoros volt a verseny, valamint azt is, hogy az idősebb férfiak és a katonatisztek között fog eldőlni a díjak sorsa. Abban azonban mind egyetértettek, hogy máskor is megrendezik ezt a nem mindennapi, férfias próbát.

Visszavonultak megtanácskozni, hogy ki nyert, és nem sokkal később kihirdették a nyerteseket, akik közül volt, aki meglepődött, de olyan is, aki sejtette, hogy nem távozik díj nélkül. A közönség közül sokan elveszítették a fogadást, de még így is bőven voltak olyanok, akik nyertek.

Az elárvult deres nem sokáig maradt kihasználatlan az emelvényen. A közönség soraiból szép számmal akadtak olyan férfiak minden korosztályból, akik ki akarták próbálni milyen fekvés esik rajta, mások pironkodva vallották be, hogy azért hasalnának egyet, mert meg akarják kóstolni a botot. A frissítőket felszolgáló rabszolgák közül is néhányan rászolgáltak a büntetésre, de őket csak a verseny alkalmával illette a megtiszteltetés, hogy párnázott deresen hasaljanak, így be kellett érniük a gazdájuk házában lévő, megszokott fa alkalmatossággal. Az elkövetkező napokban valamennyi vétkes rabszolga sorra került.

A mozgalmas nap után lassan oszlott szét Róma népe, és még hetekig beszéltek a nem mindennapi versenyről.

Vége