4810. Második rész, visszatérés.

Mintha csak kátyúba hajtottam volna, úgy billent meg a kávé a kezemben, amikor megláttam az útvonalterv címlistáját.
Tucatnyi alkalommal elképzeltem, hogy visszamegyek, de bátorságom nagyon nem volt, most meg ahogy Fábry Sándor fogalmazott, „a sors keze betette a lábát!”.
Ahogy törölgettem a pólóm és a nadrágom, úgy lett egyre inkább borzasztó a kávéfolt, felül mintha lehánytam-, alul mintha behugyoztam volna.
Néztem az útvonalat, hogy tudnék beiktatni egy otthoni kitérőt, de nem fért bele, gyorsan visszaléptem az iroda mosdójába, hideg vízzel átdörzsöltem a foltokat, most már tényleg úgy néztem ki, mint aki bepisált, aztán vissza a kormány mögé és indulás.
A Retró Rádióban szólt a Kétszázhúsz felett, amikor hangos dudaszó és őrült ordibálás zökkentett ki a forgalom délelőtti monotóniájából:
- Mi a fasz van veled?! Anyádat vezesd az orránál fogva ne autót, te barom!
- Bocs! – szóltam át, mert tudtam, hogy hibáztam. Én voltam figyelmetlen, elkalandozott a gondolatom, melyben órákkal később van és…
De vissza a valóságba, még nyolc helyre kell kivinnem a csomagot, ha összetörik az autó, nagyon nem lennék megdicsérve a cégben!
Még nem is ült el bennem az előző konfliktus hulláma, amikor újra hosszú kürtszó és hangos kurvaanyázás zökkentett ki az álomvilágból, melyben voltam:
Anyaszült meztelen voltam a raktérben, lábaimon levő bilincseket kb.: 80 cm-es lánc fogta össze, kezeimen szintén bilincsek, melyek egy-egy lánccal voltak a nyakörvemhez rögzítve. A megadott címen ki kellett szállnom, a csomagokat így kellett kézbesítenem, a címzettek pedig kivétel nélkül Úrnők és Urak, akik büntetéssel fizettek a postai szolgáltatásért.
- Idióta nem tudsz vigyázni?! – ütötte meg a fülem ismét egy szidalom vége, ennek már az okát sem tudtam, olyan mélyen ábrándoztam.
Az Árpád hídon már satufékkel kellett megállnom, hát mit ne mondjak, egy vastagabb levélborítékot nem tettem volna kettő autó lökhárítója közé, hátul meg éktelen dörömböléssel jelezték a csomagok, hogy könyörtelenül igazodva töltik ki legjobban a teret. Bárhogy küzdöttem, csak bilincsek, pórázok, korbácsok, ostorok, paskolók, sokkolók, Andráskeresztek és kalodák jártak a gondolataimban, oly annyira, hogy az egyik helyen, ha nem szól rám a címzett, még aláírattatni is elfelejtem az átvételi elismervényt.
Az utolsó cím előtt bemásztam a raktérbe, lekaptam magamról minden felesleges cuccot, a zsebeimet kitömtem a magammal hozott kellékekkel (csukló és bokabilincs, nyakörv és póráz) és mezítláb, egy flip-flop papucsban, egy standnadrágban, meg egy pólóban ültem vissza a volán mellé, a GLS-es formaruhát gondosan elrendezve egy vállfára akasztva fellógattam a raktérben, kivettem és előre tettem a kabinba a küldeményt és indultam. Olyan volt a környék, mintha minden nap idejárnék, pedig másfél hónappal ezelőtt voltam itt egyszer, akkor is GPS navigált be ebbe az eldugott kis utcába.
Amíg ezen gondolkodtam, már szálltam is ki az autóból, közben egy telefon a címzettnek, hogy itt vagyok a címen, a szokásos tájékoztatás, ajtócsengő, nyitás- és zárás, az épület jobb sarkában…
A rekedtes kapucsengő és a zár berregése mintegy éles fájdalom józanított ki, hogy nem is olyan jó a tervem, melyben arról ábrándoztam, hogy az udvarra belépve ledobom a pólót és a shortot, kilépek a papucsból és az ajtóig felteszem a bilincseket, meg a nyakörvet az egyik bokor takarásában és úgy lépek be a stúdióba.
A cím ugyanis egy swinger klub volt a XIII. kerületben, melynek aljában egy BDSM stúdió van. Persze, hogy nem vetkőztem, csak a bilincsek, a nyakörv, meg a póráz húzta a zsebem, illetve a szám volt úgy kiszáradva, hogy egy tűzéptelepen eladták volna cserépnek.
A Domina nyitott ajtót, kedves volt, mint a múltkor, a kalodája is foglalt volt, mint a múltkor, de most becsukta mögöttem az ajtót és szinte észrevétlen rá is fordította kulcsot.
Ami ekkor jött…
…Szégyenemben majdnem elsüllyedtem, a táblagéppel együtt kihúztam a pórázt is a zsebemből, az egy csörömpöléssel kirántotta a nyakörvet, amibe a bilincs volt beleakadva.
Nem tudom ki volt jobban megdöbbenve, az Úrnő, a kalodába rögzített, szétfeszített lábú férfi, vagy én.
- Fiatalember, ezek itt is vannak, nem kellett volna hozni, de ha már így alakult vegye már fel őket! – szólt szinte angyali hangon a Domina és végig simított az arcomon, a végén egy leheletnyi kis pofonnal elbúcsúztatva az érintést.
- Igenis Úrnő! – mondtam szinte gépiesen, miközben gyűrtem vissza a zsebembe a dolgokat.
- Nem a zsebébe! A kezére, meg a – és ismét végig simított nyaktájéktól fültőig a bal kezének mutatóujjával, megmorzsolgatva a fülcimpámat, jobb kezével belemarkolva a zacskómba, lefelé húzva azt!
Térdre rogytam, így folytatta:
- meglátja, mennyivel kényelmesebb így…
folyt.köv.