Elképzelt randi a fűszeresnél

A kerthelyiség asztalánál ülve finoman a combomra tette a tenyerét. Alig láthatóan, rendkívül diszkréten kezdte mozgatni fekete harisnyás bőrömön az izmos kezét. Ahogy belém markolt, a karján megfeszült egy-két ín és kidagadt itt-ott néhány ér. Roppant erős szorítása volt. Fel is szisszentem, de a tekintetével intett, hogy csillapodjak és némán tűrjem, ami fáj. Lesütöttem a szemem és óvatosan körülnéztem. Az emberek körülöttünk beszélgettek, iszogattak. A lugas alatt kellemes volt az idő, a délutáni napfény óvatosan kúszott be a levelek között az asztalokra és jeges italokra.
Próbáltam észrevétlen maradni, legalábbis a többi ember számára. Kortyoltam egyet a hideg citromos italomból, de a poharam még az asztalt se érte újra, mikor hüvelykujjával letörölte ajkamról az ottmaradt párát. Beharaptam a szám.
-Ne harapdáld, ha nem akarod, hogy én is ezt tegyem! - szólt szinte fenyegetően. De hangjában mégis játékosság volt.
Éreztem, hogy játékos kedvében van. A tenyerét még mindig nem vette le rólam. Úgy éreztem magam, mint akit lefoglaltak. Mikor megláttam a szemében a csintalanságot, az enyémek fordultak egyet. Ahogy észrevette, összeráncolta kissé a szemöldökét.
-Forgatod a szemeid? - hangzott újra mély és férfias hangja, miközben a fülemhez hajolt és megkért, hogy menjek ki a mosdóba és hagyjak jelet, hogy megtaláljam.
Elmosolyodtam, de egyben zavarba is jöttem. Nem mertem ellenkezni vele. Nem volt kimondottan szigorú, de nem tűrte az ellenvetést. Éreztem a hangjában, hogy nem tréfál. Kicsit arrébb is csúszott a székével, hogy elférjek és indulásra késztessen. Így nem maradt más választásom, felálltam a székemből majd kortyoltam még egyet az italomból. Miután távoztam az illemhelyiség felé még lopva hátra fordultam, hogy lássam mit tesz. Nem fordult utánam. Duzzogva mentem be a női alakot formázó jellel díszített ajtón, de a kilincsre még kihelyeztem a fekete csipkés bugyimat, ami a mahagóni ajtón nem is ütött el annyira így nem aggódtam, hogy valaki majd észre veszi. Tudtam, hogy hamarosan követni fog a férfi, akinek a markolásától már ekkor nedves voltam...
Egy percet sem kellett várnom rá. A mosdó egy emberre volt tervezve. Sötét, kékes-zöldes csempével kirakott fal a plafonig, hangulatosan megvilágítva. Mondhatni romantikusan, bár nem tudom egy illemhely esetében mi szükség lehetett erre. Ahogy belépett mögém a nyakamba csókolt és felhúzta a szoknyám. A harisnyakötőm felpattant, az ujjai pedig már ellenőrizték is a hatást. Tudta, hogy nedves vagyok. Ismert már ennyire. Hozzám nyomta a farmerja alatt keményedő merev farkát. Egy mozdulattal előkerült és ahogy felültetett a csöppnyi mosdóra egy pillanattal később már bennem is volt. A két karomat a fejem fölött fogta össze és miközben a számba lihegett a lökések hevében, az összefogott csuklóim a csempéhez nyomódtak. Másik kezével a torkomat fogta, még csöppet sem szorítva. Csak jelezve, hogy tudjam hol a helyem. Olyan mélyen volt bennem, hogy egyszerűen semmi másra nem volt időm gondolni. Teljesen elvesztettem a fejem. Amikor hangokat kezdtem kiadni befogta a szám. Az ajtó elég vékony volt és a konyharész a mosdó mellett helyezkedett el.
-Shhh... - fejezte be az ajkaim harapdálását, ezzel is csendre próbálva inteni.
Az ajkaim szétnyíltak és még hangosabban élveztem, ahogy ebben a létező legkisebb helyiségben tesz magáévá három perc alatt. Miközben épp átadtam magam a felszabadító örömnek megmarkolta újra a nyakam és most meg is szorította. Ettől csak még inkább összeszorultam és amikor már azt hittem csillapodik az érzés bennem, mégis újra felerősödött.

***

A kép, amit ketten találtunk ki külön-külön, és mégis egymásnak mesélve teljesen felcsigázott. Le sem kellett kötöznie és teljesen megadtam magam neki. Nem volt szükség se bilincsre, se kötelekre. Egyszerűen csak a magához vonzott szavaira. Amikor elképzeltem, hogy fojtogat újra és újra nedves lettem minden alkalommal. Ha nem vele éltem át efféléket akkor rá gondoltam. Folyton izgalomban tartott. Folyton arra vágytam, hogy újra halljam őt és a történeteinket. Olykor követtem néhány óvatos utasítását és mindig kimerültem. Elképzeltem ahogy megpofoz. Az arcomon csattant a vágya. Égett a bőröm. És újra. Meg újra. Talán meg is tettem helyette…
A testemet ugyan nem kötözte le, de a lelkemet igen - a vágyaimat. Ragaszkodtam hozzá, és a meséihez. A mesénkhez. Különlegesnek éreztem magam. Különlegessé tett néhány alkalomra. Az álmaink finom szövetként burkoltak be és végül a fulladásomat okozták. A hiányzolokból nem lett végül semmi, sem mese, sem rémálom. Csak néhány égő csípés maradt és egy-két nedves bugyi-emlék. A hangja szertefoszlott, a fontosvagy-és-várok-rádok eltűntek.
Maradtam én és az új vágyaim, egy jobban megélt önmagam. Maradt a felismerés, nem az kell, hogy elnyomjanak és semmibe vegyenek. Nem az kell, hogy színlelt figyelmességbe burkolják az önzőséget. Sokkal inkább kellek én önmagamnak és az hogy én teljesítsem be a saját vágyaimat. Az, hogy ne álljak a saját utamba, ne térítsen el semmi és senki. Talán nem lesz bilincs és kötél sem átvitt értelmben, sem húsbavágóan de lesz megértés és elfogadás. Lesz örömmel átélt, kiteljesedett szexualitás és nem szégyenérzettel átitatott rémképek és téveszmék.